Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-06-16 / 119. szám
2 HÍDLAP • 2004. június 16., szerda SZLO V Á K I A Veszélyben vannak az önkormányzatok A Városok és Falvak Szövetsége (ZMOS) arra figyelmeztet, hogy veszélyben van az ország önkormányzatainak működése. A ZMOS szerint nem elegendő az állam által betervezett állami támogatás, az összeget mintegy hárommilliárd koronával kellene kiegészíteni. A tűzoltók béremelése várható A napokban a kabinet elé került kormányrendelet-javaslat alapján augusztustól hét százalékkal emelnék a tűzoltók bérét. Az emelés a 2004-es állami költségvetést veszi alapul. A több mint négyezer tűzoltó jövedelmének emelése idén körülbelül 26 millió korona többletkiadással jár. Ez az összeg a következő két évben várhatóan meghaladja majd a 63 millió koronát. Schuster utolsó elnöki kegyelme Rudolf Schuster hivatalának utolsó napján egy gyilkosságért elítélt nőnek kegyelmezett meg. A három év szabadságvesztésre ítélt nő az őt hosszú időn át kínzó férjét ölte meg. Az elnök az igazságügyi miniszter tiltakozása ellenére adott kegyelmet az elítéltnek. Schuster a lépés kapcsán kiadott közleményben úgy nyilatkozott, hogy az eset körülményeit megvizsgálva határozott így. Csak tegnap tért haza az iraki vizsgálócsoport Késve, csupán tegnap délután érkezett vissza Irakból a három szlovák katona múlt heti halálának körülményeit vizsgáló szakértői csoport. A vizsgálat eredményének ösz- szegzése a csapat hazatérése után kezdődött, a hivatalos eredményt később fogják nyilvánosságra hozni. Nemzetközi vizsgálatok alapján a szlovák katonák nagy valószínűséggel aknatámadás áldozatai lettek. • -KA fiatal pedagógusok már a nyár folyamán kölcsönhöz juthatnak A nyilvántartás szerint 2146 fiatal tanár vár pénzügyi támogatásra, hogy pályája kezdetén javíthasson életkörülményein. A kérvényezők közül eddig egy sem jutott hozzá az igényelt pénzhez. Zökkenőmentes ügyintézés esetén a hitelért folyamodó pedagógusok már a nyár folyamán megkaphatják az általuk kért pénzösszeget Egy pályakezdő pedagógus legfeljebb 250 ezer korona összegnek megfelelő hitelre számíthat, amelyet elsősorban a lakásgondjai megoldására és továbbképzésre használhat fel. Hozzávetőleg 1800 tanárnak van esélye a kölcsön felvételére. A házastársakat előnyben részesítik. A jövő évi kölcsönre kitöltött kérvényeket október 10-ig kell benyújtani. Alapfeltétel, hogy a kérelmező fiatal szlovák állampolgárságú tanárok ötéves időtartamra aláírt munkaszerződése legyen és tanulmányai befejezése és a kérvény benyújtása között három év teljen el. A pedagógusoknak szánt kölcsönt kezelő Diákhitel Alap (SPF) ugyanis már csaknem két éve az államtól ilyen célra semmit nem kapott. A parlament idén február elején jóváhagyott 350 millió koronát, amelyet a Nemzeti Vagyonalapból (FNM) fognak átutalni az SFP-hez. A pénzösz- szeg átutalására azonban még a kormánynak is rá kell bólintania.-A kért összeg elkülönítetéséhez szükséges dokumentumot Martin Frone oktatási miniszter néhány héten belül terjeszti a kormány elé - mondta Monika Murová, a tárca szóvivője. Az idei költségvetésben az FNM már számol az említett összeggel. Abban az esetben, ha a miniszterek jóváhagyják az oktatási tárcá vezetőjének beadványát, a pénz átutalása az SPF-hez csak pár nap leforgásának kérdése. Lubomír Zburín, az SPF igazgatója szerint az FNM vezetésével már megegyeztek, és számos tanárral is megkötötték a szerződést. Zburín szerint a pénz átutalása után rögtön kezdik folyósítani a hitelt. A legtöbb kérvényt - több mint 1600- at - 2002-ben vettek nyilvántartásba.- 2003-ban, amikor a hitel ügyében nem történt előrelépés, csak néhány kérvényt postáztak. Az utóbbi hónapokban azonban a kölcsön iránt ismét élénkebb lett az érdeklődés - mondta Zburín. • (zc) Nincs pénz támogatásra (folytatás az 1. oldalról)- Sok településen az a tapasztalat, hogy a kérvényezők nem tudták kiegyenlíteni a tartozásukat. Egyszeri támogatást mi sem tudunk biztosítani. Csak akkor tudunk segíteni, ha valakit súlyos veszteség ért, ha például összedől a háza. Ebben az esetben a község kötelessége, hogy fedelet biztosítson a szerencsétlenül jártak feje fölé - mondta Sipos József, Bátorkeszi polgármestere. • CzM Malíková nem kapta vissza a nemzeti párt irányítását Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Párt Safárik téri székházában hétfőn délután találkozott a nemzetiek két csoportja. Anna Malíková és Juraj Paska a találkozó előtt reményüket fejezték ki, hogy Viliam Oberhauserrel sikerül majd lezárniuk az SNS elnökének személyéről szóló vitát. A valóságban azonban másképp történt. Anna Malíková felszólította a Peter Súlovsky vezette nemzetieket, hogy adják át nekik a párt épületét, amelyre a Legfelsőbb Bíróság határozata alapján Súlovskyék nem tarthatnak igényt. Oberhäuser erre azzal válaszolt, hogy a bíróság nem avatkozhat bele a párt belügyeibe. Szerinte a bírósági végzés nem vonta kétségbe, hogy az SNS elnöke Peter Súlovsky. Malíkovának más volt a véleménye: úgy látja, hogy a bírósági határozat őt ismerte el a párt elnökének. • RGA Elnöki mea culpa Schuster bocsánatot kért, ha megbántott volna valakit A távozó államfő hétfőn a közszolgálati médiumok segítségével elbúcsúzott az állampolgároktól, bocsánatot kért azoktól, akiket megbántott, és köszönetét mondott mindazoknak, akikkel együtt dolgozott. Utódjának, Ivan Gasparovicnak pedig „sok okos és igazságos döntést kívánt”. Schuster beszédében arról is szólt, hogy az élete nagy részét a politikának szentelte, így nem lesz könnyű számára a búcsúzás. Még azt is hozzátette, hogy mindig az állampolgárok javára próbált tenni, és ezt nemzetiségre, vallásra és politikai meggyőződésre való tekintet nélkül. Schuster azt is megemlítette, hogy Szlovákia csak nemrégen lett az egységesülő Európa megbecsült országa. A volt elnök alatt 46 államfőt fogadott, és 113 alkalommal utazott külföldre. Nagyra értékelte a parlament és a kormány külpolitikai tevékenységét, amely nélkül Szlovákia nem léphetett volna be az Európai Unióba és a NATO-ba. Úgy véli, az egységesülő Európával párhuzamban alakul Szlovákia jellege is. Felszólította az állampolgárokat és a politikusokat, hogy vegyék figyelembe a kölcsönös szolidaritás elvét, amely az EU alapját képezi. Szerinte ez az elv nincs ellentétben a reformokkal, amelyek nélkül Szlovákia nem léphet előre. • RGA Száraz Róbert jegyzete Összetartó erő Városinak lenni nem könnyű. Manapság mindenki, aki csak teheti, menekül az aszfaltdzsungelből, költözik ki „vidékre”, falusias környezetbe. A nagy forgalom, közlekedési káosz, az egymásra paszíro- zott lakótelepi tömbök, szűk utcák, parkolási lehetetlenség nem túl vonzó perspektíva legtöbbünk számára. Ám a város nem feltétlenül jelenti mindezt. Lábatlanon járva az embernek eszébe sem jutnak a fenti sztereotípiák. A Duna felől lengedező szellő, az emberi léptékű fontosabb utak, a Gerecse nyúlványaira települt domboldali házak, kis utcácskák, s még a lakótelepi részek is egy lakható, élhető környezetet mutatnak. A városi létezés megannyi ártalmas vonatkozása olyan távolinak tűnik. Július 1-jétől a lábatlaniak hivatalosan is városlakónak nyilváníttatnak, de e nappal persze nem fordul ki sarkaiból e békés kis világ. Mi változik mégis? A várossá válás folyamat, mely nemcsak a polgármesteri hivatal számára jelent egyre több tennivalót, hanem a helyi polgárok fejében is játszódik. Büszkeség, előrelépés, Kölcséyvel szólva „Haza és haladás". A haladás az mozgás, és a mozgás maga az Elet. A mozdulatlanság a halál. Új reformkort élünk manapság, ahol a patriotizmus, a lokálpatriotizmus újra értékké válik, valahová tartozni jó, a gyökerek megtámasztanak. Az összetartozás erőt ad, az erő magabiztosságot. A városi rang újfajta lendületet adhat a közösségi tettvágynak. Az Ister-Granum régió egy újabb közösség, Lábatlan, immár városként oszlopos tagja, motorja ennek Rusko: öt év múlva energiaválság várható Mohit minél előbb fel kell építeni Pavol Rusko gazdasági miniszter szerint energiaválság fogja sújtani Szlovákiát 2009-ben a villamos energia hiánya miatt. A miniszter szerint ez azért 2009-ben következik be, mert 2008-ban állítják le a jaslovské Bohunice-i atomerőmű két reaktorát, ám még addigra nem épül fel a mohi atomerőmű 3. és 4. reaktora sem.- Ezmiatt sürget minket az idő, hogy minél előbb befejezzük a mohi atomerőművet, hogy 2010-ben már az is részt vegyen az energiatermelésben. Kezdjük már el az építkezést, hiszen ezt sehol soha senki nem tiltotta meg nekünk - mondta Rusko. Miroslav Rapsík, a Szlovák Erőművek Rt. vezérigazgatója elmondta, Szlovákiában 2009-ben 1 600 MW elektromos áram fog hiányozni. Még ha meg is emelnék a vojanyi és a novákyi hőerőművek teljesítményét, ezzel csak 320 MW áramot tudnának termelni - 1280 MW hiányozna. Vladimír Rigász, a Szlovák Elektromos Hálózat Rendszerének (SEPS) alelnöke szerint a hálózat nem lesz képes ilyen nagy mennyiségű villamos áramot továbbítani. Rigász elmondta: 2008-ig a fejlesztésekre 11 milliárd koronát használhatnak fel, ami nagyon kevés ahhoz, hogy kellőképpen felkészüljenek a 2009-es válságra. • RGA Eladják az STV néhány ingatlanát A Szlovák Televízió Tanácsa hétfőn elfogadta Richard Rybnícek vezérigazgató javaslatát, amelyben kezdeményezte a televízió által nem használt ingatlanok eladását. Miroslav Kollár, a tanács elnöke elmondta, hogy ezek az ingatlanok (Vinosady, Iodencia na Dunaji, Trnávka, Chorvátsky Grob, Limbach) többnyire archívumként működtek. A tanács arra kérte az igazgatót, tegye lehetővé, hogy az eladásban a Felügyelő Bizottság tagjai is részt vegyenek. A tanács megszavazta azt a működési rendszabályt, amelyet már a múlt év februárjában a televízió vezetősége is hiányolt. A testület elfogadta az STV első negyedévi gazdálkodásáról szóló jelentést is, valamint felhívta az igazgató figyelmét, hogy a közeljövőben fordítson figyelmet a tévédíjakból származó bevételnek. (folytatás az 1. oldalról) Pavol Hrusovsky, a parlament elnöke köszöntőjében a köztársasági elnököt olyan szimbólumnak nevezte, aki nemcsak az országát képviseli, hanem pecsétként nyomot hág)' azon a történelmi koron, amelyben tevékenykedik. Szerinte az államfő legnehezebb feladata, hogy megérezze, mikor kell beavatkozni az állampolgárok és az ország életébe, és mikor kell a háttérbe húzódnia. Hrusovsky szerint Szlovákia Michal Kováénak demokratikusságát köszönheti, Rudolf Schusternak pedig azt, hogy bevezette a NATO-ba és az Európai Unióba. Az ünnepségen a házelnökön és a képviselőkön kívül még jelen volt Rudolf Schuster leköszönő köztársasági elnök, Mikulás Dzurinda miniszterelnök, a kormánytagok, a diplomáciai testület tagjai és Michal Kovác egykori államfő. • RGA Napi hírújság a régió életéről Lapigazgató: Száraz. Róbert Főszerkesztő: Németh Zsolt Vezető szerkesztő: Papp János Rovatvezetők: Bartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika). Nagy Balázs (sport), Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Árpási Károly, Bukovics Krisztián, Czigler Mónika, Epress József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Ágnes Művészeti vezető: Balagc P. Szeder Tervezőszerkesztő: Ágfalvi Loretta Szerkesztőségi titkár: Jászberényiné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 25ÜÜ Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: + 36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 ( 33 ) 5 10-040 Felelős kiadó: Kipkc Ferenc igazgató Terjesztés vezető: Horváth Gábor Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: + 36 (33) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzőnk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. az együtt gondolkodó, együttműködő társaságnak. A frissen kapott rang talán nagyobb befolyást is jelent majd, de a térség fejlődése az egyes települések fejlődését jelenti valójában. Nemcsak Lábatlan nyert tehát ezzel az aktussal, hanem a nagyobb közösségünk, a régió is, és e nagyobb egységek versenyében jobb esélyekben bízhatunk valamennyien. A városi létformához egy kicsit az információk felgyorsulása is hozzátartozik. A városi ember helyi újságot olvas. Lábatlannak íme, napilapja is van, melyet szerte a régióban olvashatnak az emberek. A Hídlap igyekszik eleget tenni ennek az igénynek olyan kapocsként, mely összetartó ereje lehet a tenni akaró közösségeknek, városlakóknak, minden régiós polgárnak. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 0 3 Stúrovo, Továrenská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (1 918 korona), fél évre 7 500 forint (1 027 korona), negyedévre 3 900 forint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út I. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató. Tegnap elfoglalta hivatalát Ivan Gasparovic