Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-05-29 / 107. szám
11 magazin 2004. május 29., szombat • HÍD LAP Egy szobrászfilozófus életmű-kiállítása Alberto Giacometti tárlata a Szépművészeti Múzeumban Alberto Giacometti svájci születésűfestő- és szobrászművész kiállítása tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban. Festményeit, szobrait, grafikáit idáig nem láthatta a magyar közönség, most először egy teljes életmű bemutatásával szerepel Budapesten. A bemutatott anyag közel száz műalkotásból áll össze, többségében szobrok, ezen kívül 17 festmény, 15 grafika és fotó is szerepel. A tárlat június 15-ig látható. A tárlat anyaga a zürichi Alberto Giacometti Stiftung gyűjteményre alapszik. Az Alberto Giacometti Alapítvány 1964-ben, még a művész életében jött létre. Hans Grether és Hans Beyeler segítségével, akik által az alapítvány hozzájutott egy amerikai gyűjtő átfogó Giacometti- anyagához, emellett a művész is ajándékozott műveiből néhányat a szervezet részére. 1901-ben született a délkelet-svájci Bregaglia-völgyben fekvő Borgo- novóban, apja, Giovanni is festő volt, tőle sajátította el a festészet alapjait. Nevét Albrecht Dürer után kapja (öccséé Diégo lesz). Édesanyjával, Anettával nagyon szoros a kapcsolata, ami egész életét és művészetét is meghatározza. 1919-től Genfben kezdi meg művészeti tanulmányait, egy évvel később édesapjával kiutaznak a Velencei Biennáléra. Padovában víziószerű élmény éri, amikor meglát az utcán három nőt, akiket hatalmasnak, erősnek és élettelinek látott. Ez az élmény stílusára és felfogásmódjára is alapvető hatást gyakorolt. Ez év őszén Firenzén keresztül Rómába utazik, ahol 1921 nyaráig rokonoknál lakik, és ott folytatja tanulmányait. Tintoretto és Giotto művészetének hatása érezhető ekkor alkotásain. Ősszel egy holland könyvtáros útitársával Tirolba utazik, ahol az idős ember hirtelen meghal. Giacometti 19 évesen egy holttesttel tölti az éjszakát. Az életerő víziója után ez az élmény, a veszélyeztetettség érzése, a halál közelsége, a halott ember látványa az élet másik oldalát mutatja be a fiatal művésznek. Ez az egymást erősítő, kiegészítő két élmény határozza meg művészi útkeresését 1935-ig, de a halál motívuma mindvégig visszatér művészetében. Soha nem szabadul meg a halálba távozás látványától: „Amikor legelőször világossá vált előttem, hogy a fej, amit nézek, megdermed és mozdulatlanná merevedik egy szempillantás alatt örökre, olyan remegés futott át rajtam a rémülettől, mint még soha korábban: minden élő halottá vált, és ez a vízió gyakran visszatért.” Korai időszakát a nagy mesterek műveinek másolása jellemzi. Stílusa ekkor még kialakulatlan, kontúrjai még erősek, amik később kusza vonalakká alakulnak. Dürer és a német romantikusok hatnak rá, Dürer részletező, precíz kidolgozásának nyoma sokáig megmarad Giacometti művészetében. Szobrainál mindinkább a kubista formák dominálnak, de ebben az időben még nem döntötte el, hogy festő vagy szobrász váljék belőle Ez a tendencia határozza meg az akkori európai művészetet is. 1922-től szobrászati tanulmányokba kezd Párizsban, az Académie de la Grande Chaumiére-en. 1927-ben beköltözik öccsével, Diégóval a Rue Hippolyte-Maindron-on lévő kis műterembe, amit később, már mint befutott és sikeres művész sem hagy el. 1926-ban készült Kuporgó ember című bronzszobra már egy letisztultabb forma, az expresszionizmus stílusjegyeit viseli magán, neoprimitív elemek és absztrahálás jellemzi. 1929-ben A néző fej című szobrával egy csapásra a párizsi avantgarde ünnepelt művésze lesz, megismerkedik Max Emsttel, Miróval, Arppal, Picassóval. A szürrealistákhoz való tartozása nem tart sokáig, Giacometti túlságosan öntörvényű művész volt ahhoz, hogy sokáig kibírja a szürrealista mozgalomban André Breton politikaesztétikai uralmát. Giacometti az élettelen anyagból élőt szeretne teremteni, lelket szeretne adni alkotásainak. 1933-tól ismét modell után kezd dolgozni, ezzel végérvényesen megszűnik szürrealista művész lenni. A tér lezárásának gondolata foglalkoztatja, el akarja kerülni, hogy a műalkotás tárgyszerűvé váljon, ezért magát a látást, az észlelést próbálja művészileg megragadni. A háború alatt, a leghatalmasabb diktátorok korában pici figurákat, miniatűr portrékat készít hatalmas talapzaton. A háború után Giacometti alakjai végérvényesen lefogynak, valószerűtlenül nyúlánkká, vékonnyá, karcsúvá alakultak. Felületük a többezer éves régészeti leletekéhez hasonlítható, érdesek, törékenynek, szétmorzsolhatónak tűnnek. Az elhagyott, társtalan állatok is megjelennek Giacometti művészetében. Egy alkalommal esős időben éppen hazafelé ballagott, lehajtott fejjel, elkeseredve, a házak falához húzódva, amikor hirtelen úgy érezte, mintha kóbor kutya lenne. Ennek az érzésnek a kapcsán született meg A kutya című szobra, ami egy lógó fülű, sovány, aszott, szaglászó kutyát állít elénk. A macska című munkája saját macskájáról készült, egy reggeli ébredés és vízió keverékeként. Giacometti művészetét mindig a közvetlen élmények határozták meg, legyenek azok a sajátjai vagy régebbi korok műalkotásai. Művei sok ponton kapcsolódnak az archaikus ábrázolásokhoz. Képessége, hogy megragadja az elevenséget, nem csak kortársaira, de az utána jövő művészgenerációkra is nagy hatással volt. • Szabó Bernadett Továbbra is kisebbségként a szülőföldön, immár az Európai Unióban „Béke és szabadság - egy álom valóra válása, amely ugyan sok áldozatvállalással járt az állampolgárok részéről, de itt van!” - hallottuk nem is oly rég a csatlakozási ünnepségek alkalmával, ugyanakkor bennünk, a szülőföldön kisebbségben élő magyarokban kérdések sora fogalmazódik meg, melyek jövőnk szempontjából meghatározóak. Már a szó, hogy kisebbség, ennek elfogadása magában hordja az önfeladás lehetőségét, az asszimilációra való hajlást. Felnőve végre önmagunkhoz, a felvidéki magyarságnak végképp nem lenne szabad ezt a státuszt állandóan ápolgatnia és tovább éltetni. A közelmúlt egyik jeles irodalmi rendezvényén felvetődött a kérdés, hogy vajon mennyi időre van még szükség, amíg megteremtődnek a feltételek és végbemennek a tudati változások a kisebbségi beszédmód elhagyásához?! Ugyanis az EU-s nemzeti kisebbségek fogalma alatt egészen más tartalom húzódik meg, mint tájainkon. Miután a határon túli magyaroknak nincs autonómiájuk, ami az önvédelmi stratégia fontos eszköze, így a nemzetrész helyzete továbbra sincs megnyugtatóan rendezve. Míg más kisebbségi státusz- szál rendelkező népcsoportok, mint a finnországi svédek, a dél-tiroli németek, a spanyolországi katalánok konkrétan meghatározott kollektív jogok adta lehetőségekkel rendelkezve alakítják saját sorsukat. Tudvalévő, az európai szervezetek e tekintetben maguktól mozdulni nem fognak. A felvidéki magyarság támogatásával kapcsolatban a jövőben mindent annak a politikai elitnek kell kezdeményeznie, akiket a közelgő (június 13-i) szlovákiai európai parlamenti képviselő-választáson az itt élő magyarság delegál. A tét tehát nagy. Mint ismeretes, a problémák, a bajok sokrétűek, évtizedek mulasztásait kell megfelelő stratégiával és szervezettséggel rendbe hozni, és ezekre a kérdésekre most már Brüsszelben kell a megoldást megtalálni. A kulcskérdés továbbra is a nemzeti kultúrán alapuló iskolaügy védelme, mert a jelenlegi állapot elfogadhatatlan és tarthatatlan. A földkérdés továbbra is rendezetlen maradt. Hiába az értékes földek, ha erőforrásait nem tudják kihasználni az itt élő emberek, több oknál fogva. Az ősszel meghozott földtörvény is a kollektív bűnösségre alapozott benesi rendeleteket erősíti meg. A Magyarok Világszövetsége Szlovákiai Országos Tanácsának elnöke, Geönczeöl Gyula és mások több ízben kifejtették erről véleményüket:- „Ha nem bontjuk le a benesi dekrétumokra alapított szovjet típusú államot, nincs miről beszélni.” A téma a mai napig tabu, olyannyira, hogy a magyarságot képviselő jelenlegi politikai elit a probléma megoldásáról is lemondott. Az állampolgár viszont meggyőződéssel vallja, hogy minden probléma kezelését a gyökereknél kell elkezdeni orvosolni. Sajnálatos módon a közelmúltban lezajlott Párkányi értelmiségi konferencia többek között ezért nem tudta kerekasztala köré ültetni a másképp gondolkodókat. Az EU sok tekintetben magára vállalja a nemzeti kormányzatok általi deformálódá- sok orvoslását, a nemzetiségellenes, fejlődést gátló akadályok elbontását. Őszintén reméljük, hogy ez így is lesz. Bízunk abban, hogy olyan képviselőcsoportot juttatunk az EU képviseletekbe, akik érdekeinket hatékonyan tudják képviselni. Meggyőződésem, ebből a haszonból a többségi nemzet is tisztességesen profitálhatna. • Izraelné Fodor Zsuzsanna
