Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)
2004-01-03 / 2. szám
2 2004. január 3., szombat BAL PART FtfdTap SZLOVÁKIA Az emberek egyharmada tart az idei évtől A lakosság egyharmada félelemmel, a másik harmada bizalommal tekint az újévre. A bizonytalanság elsősorban a gazdasági reformokból eredő várható gondokkal és az életszínvonal vélhető csökkenésével függ össze. Sokan meg vannak róla győződve, hogy a gyermekeik minden bizonnyal jobb jövőre számíthatnak. A Smer támogatja Rudolf Schuster jelölését? A legerősebb ellenzéki pártnak ez idáig még nincs hivatalosan bemutatott államfőjelöltje. Samuel Abrahám politológus szerint könnyen elképzelhető, hogy indulása esetén a Smer támogatná az államfőt. Abban az esetben, ha a Smer és Rudolf Schuster megegyeznének, a jelenlegi köztársasági elnöknek nem csupán elméleti esélye lenne a győzelemre. Nem zárható ki, hogy a második körben Vladimír Meciarral szemben ismét diadalmaskodna, és újfent beköltözhetne a Grassalkovich palotába - közölte a TASR munkatársának. Abrahám szerint Rudolf Schuster és a Smer vezetőjének retorikájában sok mindenben hasonló jegyeket lehet felfedezni. Egyúttal rámutatott arra is, hogy az államfő egyik tanácsadója a Smer holdudvarához tartozó Boris Zala. Emellett szerinte „a Smer számára az eddig ismert és számításba jöhető jelöltek nem megfelelőek, Rudolf Schuster pedig az idő rövidsége miatt 15 ezer aláírást már nem lenne képes összegyűjteni”. Michal Vasecka nem osztja Samuel Abrahám véleményét, mert szerinte Schusternek kicsi az esélye, hogy bekerüljön a második fordulóba. Már csak ezért is úgy véli, hogy a Smer és Schuster egymásra találásának kicsi a valószínűsége. Inkább tartja elképzelhetőnek, hogy a már ismert jelöltek közül fog valakit a Smer támogatni - Eduard Kukant vagy Martin Bútorát (indulása esetén esetleg Brigita Schmögnerovát). Az egyenadó hozza a legnagyobb változást 2004-ben A fogyasztói és a hozzáadottérték-adó, valamint az államilag szabályozott árak változásainak kihatásai hasonlóak lesznek, mint 2003-ban. Újdonságot csupán a 19 százalékos egyenadó bevezetése jelent. A változások terjedelmét tekintve viszont 2004 mindenképpen mérföldkőnek számít. Ebből a szempontból a politológusok és a gazdasági elemzők közül sokan 1993-hoz, az önálló szlovák állam megszületésének első évéhez hasonlítják. Akkor az új államalakulat és az új pénznem váltotta ki az emberekben a bizonytalanságot. 1993 elsősorban abban különbözött az ideitől, hogy 1992-ben a gazdasági stagnálás után mindenki fellendülést várt, a statisztikai kimutatások szerint tavaly viszont gazdasági fellendülésről beszélhettünk. Vladimír Zlacky, a VÚB gazdasági elemzője szerint az idei év érdemben nem fog különbözni a tavalyitól. A két év közötti jelentősebb különbséget csupán a 19 százalékos egyenadó bevezetése jelenti. Az emberek pénztárcájukon keresztül leginkább az energia árának emelését fogják megérezni, amely főként a lakásköltségek növekedésben fog lecsapódni. Módosításra szorul a határon túli szlovákok támogatásának rendszere Még a csatlakozás előtt Szlovákiának meg kell változtatnia a külhoni szlovákok támogatásáról szóló törvényt, mert az nem felel meg az EL) előírásainak. Claude Báláz kormánymegbízott véleménye szerint a törvény régi formája diszkriminációs jellege miatt túlhaladott és ezért helyette tízéves időtartamra egy teljesen újat dolgozott ki. „A kedvezménytörvény jelenlegi formájában már nem időszerű” - nyilatkozta a SITA hírügynökségnek. Báláz javaslatának elfogadásával a régi státustörvény elveszítené hatályát és a külföldi szlovák igazolványokat is kivonnák a forgalomból. Báláz szerint a külföldön élő szlovákok támogatását egyrészt egy újonnan létrehozandó hivatal irányítaná, másrészt a költségvetésből több pénzt kellene számukra elkülöníteni. A támogatásból nem csupán a szlovákok leszármazottai részesülnének, hanem a huzamosabb ideig külföldön tartózkodó szlovák állampolgárok is. Eddig évente mintegy tízezer, többnyire főiskolai végzettségű szlovákiai állampolgár hagyta el az országot, a csatlakozás után szerinte számuk növekedni fog. Külföldön hozzávetőleg 2,5 millió szlovák származású személy él, akiknek támogatására az ország 2004-ben ötmillió korona támogatást nyújt. Báláz 50 milliót tartana elfogadhatónak. Összehasonlításként Magyarország a határon túl élő magyarok megsegítésére több mint nyolc milliárd forint támogatással számol. Emellett további 471 millió forintot költ a Magyarok Hivatalában dolgozó 96 személy fizetésére és a hivatal fenntartására. Slota újévi elvárásai Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke azt szeretné, ha ..a magyarok nem szólnának bele a szlovákiai politikába, a cigányság pedig bekapcsolódna a társadalom életébe. A cigányok végre értsék meg, hogy nemcsak jogok illetik meg őket, hanem kötelességeik is vannak!”. Az SNS vezérének legfőbb óhaja, hogy az ország élére a szlovák nemzet érdekeit szem előtt tartó, rátermett vezéregyéniségek kerüljenek. A Szlovák Nemzeti Párt továbbra is mindent elkövet annak érdekében, hogy a Magyar Koalíció Pártjának kezdeményezéseit hatástalanítsa. Összeállította: Oravetz Ferenc Fokozzák az ország külföldi népszerűsítését A Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség (SACR) idén irodát óhajt nyitni Brüsszelben, Londonban, Kijevben és Budapesten. A négy külföldi kirendeltség megnyitásához szükséges pénzt az El) csatlakozási alapjából fogják meríteni. Jelenleg a SACR hat külföldi képviseletet működtet. Ez jóval kevesebb, mint a hasonló céllal fenntartott környező államok külföldi irodái. A külföldön folytatott népszerűsítési tevékenység és a turizmus, valamint az idegenforgalomból befolyt külföldi valuta közötti szoros összefüggés egyértelműen kimutatható. A szakemberek szerint Szlovákia nem aknázza ki kellőképpen a turizmusban és az idegenforgalomban rejlő lehetőségeket. Ez a megállapítás hatványozottan érvényes a Magas- Tátrára. A hiányzó külföldi irodák mellett a fejletlen úthálózat és közlekedés az egyik legnagyobb akadálya annak, hogy évente még több külföldi turista látogasson el Szlovákiába. A Magas-Tátra esetében ehhez még a Tátrai Nemzeti Parkra (TANAP) vonatkozó szigorú előírások is társulnak, amelyek bizonyos értelemben behatárolják a három legismertebb tátrai település - Ótátrafüred, Tátralomnic és Csorba-tó további fejlesztését. Ezzel kapcsolatban a közelmúltban napvilágot látott egy javaslat, amely szerint a TANAP-ra vonatkozó előírásokat e három településre nem kellene alkalmazni. A SACR fejletlen külföldi irodahálózatának legfőbb oka a szervezet szűkmarkú költségvetése - nyilatkozta az ügynökség idei terveinek bemutatása kapcsán Ivana Magátová, a SACR vezérigazgatója. Összehasonlításként Csehországot említette, amely hasonló céllal 20 külföldi országban működtet kirendeltséget. Magátová szavai szerint az ügynökségük kiemelt feladatai között szerepel az említett négy külföldi iroda megnyitása, amelyeket a marketing tevékenység terén Szlovákia bemutatása és népszerűsítése szempontjából semmivel sem lehet pótolni. Az ilyen irodák munkatársai felveszik a kapcsolatot a külföldi kirándulások szervezőivel, utazóirodákkal és újságírókkal. Tájékoztatják őket a szlovákiai hegyekben, kiemelt településeken és fürdőkben tölthető szabadság és üdülés lehetőségeiről. Emellett részt vesznek az adott ország különféle rendezvényein, kiállításain és értekezletein. A SACR első külföldi irodáját 2000-ben Prágában nyitották meg. 2001-ben hasonló irodát kezdtek működtetni Varsóban és Amszterdamban, tavaly pedig Moszkvában, Berlinben és Bécs- ben kezdte meg munkáját az ügynökség, szlovákiai turizmust népszerűsítő kirendeltsége. Munkatársaik tavaly 31 külföldi kiállításon és 53 bemutató jellegű rendezvényen vettek részt. 30 újságírót és televíziós forgatócsoportot fogadtak, akik az ország nevezetességeiről készítettek bemutató műsorokat. Szlovákiát leginkábh csehek, lengyelek, osztrákok, németek, oroszok és magyarok látogatják. Oravetz Ferenc KSS: újabb sikertelen év volt 2003 A Kommunista Párt (KSS) 2003-as évértékelőjében lesújtó véleményt fogalmazott meg a tavalyi évről. Ladislav Jaca, a KSS Központi Bizottságának titkára egy nyilatkozatot juttatott el a SITA hír- ügynökségnek, amelyben 2003-at Szlovákia sikertelen évének minősítette. A lakosság rendkívül nehéz j évnek néz elébe és 2004-ben a kommunisták szerint szociális robbanásra lehet számítani. A KSS úgy ítéli meg, hogy 2003 a politikai kultúrában sem hozott érdemi javulást. Jellemzőek voltak a szociális törvényekről folytatott tárgyalások, amelyek megfeneklettek, illetve nem ve- j zettek eredményre. „A politikai porondon az egész év során válságos helyzettel és rendkívül feszült légkörrel szembesültünk” - áll a kommunisták nyilatkozatában. „Az előző választási ciklushoz képest a koalíció viselkedése egyrészt javult, másrészt rendszerint elutasította az ellenzék indítványait. Az ellenzéki módosító javaslatok elutasításának Szlovákia és lakossága látja kárát” - állítják a kommunisták. Úgy vélik, a koalíciós pártoknak a pártjaikon belül felmerülő saját gondjaik helyett inkább a lényegbevágóan fontos bel- és külpolitikai kérdések megoldásával kellett volna (kellene) foglalkozniuk. Nézetük szerint a kormánynak például a jogszabályok tökéletesítésén és a szlovákiai térségek közötti különbségek felszámolásán kellene munkálkodnia. „A csatlakozási felkészülés és az EU-alapok merítése terén a külpolitikában is akad számos tennivaló. A szlovák kormánynak határozottabban kellene képviselnie a szlovák nemzeti érdekeket, nem csupán passzívan tudomásul venni Brüsszel határozatait” - fogalmaz a KSS. A kommunisták újfent figyelmeztetnek a tovább folytatódó gazdasági és szociális hanyatlásra, „amelyért teljes mértékben a második Dzurinda-kor- mányt terheli a felelősség”. A kormány szemére vetik a gazdasági pangást, a gazdasági fejlesztés ösztönzésével kapcsolatos hiányosságokat és a nagy összegre rúgó külföldi államadósságot. Bizonytalan a NATO tagdíj mértéke Szlovákia azzal kapcsolatban, hogy a NATO-csatlakozás után milyen tagsági díjat fog fizetni, eddig még nem egyezett meg a NATO vezetőivel. „A tagságunkból eredő kötelezettségeinkről még folynak a tárgyalások” - közölte a SITA hírügynökséggel a védelmi tárca hivatalának munkatársa. A Visegrádi Négyek tapasztalataira támaszkodva Szlovákia nem szeretne olyasmit felvállalni, amit a későbbiek folyamán esetleg nem tudna teljesíteni. A NATO-csatlakozással kapcsolatban Szlovákia kötelezettséget vállalt, hogy szükség esetén egy-egy utászszázadot, katonai rendészeti feladatokat ellátó szakaszt, négy Mi 14 vagy Mi 24 típusú szállító helikoptert és vegyvédelmi századot bocsát a NATO rendelkezésére. Lapszemle iúrra7üaEn> Január 1-jétől a horvátországi (nagy)gazdáknak könyvelniük is kell. Miután regisztráltatták magukat mezőgazdasági termelőként, újabb megpróbáltatás vár rájuk a jövő esztendőben: a könyvelést is meg kell oldaniuk. Ok dönthetik el, hogy egyedül vezetik-e, vagy pedig egy könyveléssel foglalkozó céghez fordulnak, amiért természetesen fizetniük kell. Mindenről számlát kell adniuk, a vásárlásokat igazoló szelvényeket meg kell őrizniük, könyvelni kell az ingóságokat, minden kiló eladott búzát, kukoricát és más terményt be kell vezetni, a jószágértékesítés mellett az állatállományban bekövetkező pusztulást is nyilván kell tartani, stb. Azt nem tudni, hogy a legnagyobb munkaidőben melyik gazdának lesz majd ideje naponta legalább egy órára a könyvek fölé görnyedni vagy a könyvelőjéhez futni. A hiányosságok és a pontatlanságok ugyanis komoly pénzbüntetéseket vonnak maguk után. A mezőgazdasági jegyzékbe vettek között sok az idős meg az iskolázatlan gazda, nekik mindenképpen könyvelőre lesz szükségük, de még egy tanult embernek sem lesz könnyű elsajátítania a könyvelés tudományát. Ezekről az újabb kötelezettségekről a rossz tájékoztatás következtében sokaknak nincs is tudomása. Bár az utóbbi időben néhány gazdának érkeztek tájékoztató füzetek, de ezekben még szó sem volt arról, hogy januártól mire is kell készülniük. Az elmondottak 2004-től egyelőre csak azokra vonatkoznak, akik 12 ezer kúna fölötti évi mezőgazdasági támogatásra jogosultak, ám 2005-től már minden gazdának könyvelnie kell. A magyar-román gazdasági kapcsolatok „sikersztorijáról” számolhatunk be. Sikeres volt és jó hangulatban zajlott a magyar-román gazdasági vegyesbizottság ülése Budapesten, a két ország közötti kapcsolatok fejlődése nyugodtan nevezhető „sikersztorinak" - mondta Major István, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, aki hangsúlyozta: a kereskedelmi forgalom a két ország között az idén mindkét irányban mintegy 40 százalékkal bővült, Romániával élénkült leginkább a kereskedelmi kapcsolat. A forgalomnövekedés mintegy 4600 magyar kis- és középvállalkozás tevékenységének eredménye. Major István hangsúlyozta: a magyar tőkekivitel is rohamléptekben fejlődik. A hivatalos adatok szerint mintegy 250 millió dollárnyi Magyarországról származó tőkeberuházás történt Romániában, de a tényleges érték a helyettes államtitkár szerint a félmilliárd dollárt is eléri. Utalt arra, hogy a tárgyalásokon áttekintették a kapcsolatok további fejlesztésének lehetőségeit is. szó volt arról a közös földgázvezetékről, amely öt ország együttműködésében épülne és a Kasz- pi-tengerről érkező földgáz szállítását oldaná meg Közép-Európa térségébe. Ugyancsak folynak a tárgyalások a villamos rendszerek összekapcsolásáról. Az államtitkár szerint a kapcsolatok további bővítésére külön lehetőséget teremt a kapcsolódás az EU Interreg programjaihoz, miután Magyarország jövőre EU- tagállammá válik, Románia pedig jó esélyekkel rendelkező, csatlakozásra váró ország. Összeállította: K.H.