Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)

2004-01-02 / 1. szám

2 2004. január. 2, péntek BAL PART frídiap Schuster, a jóakaró Elnöki arcizomgyakorlat Az újságírók már eddig is sokszor bírálták Rudolf Schustert, a köztársasági elnök azonban az elmúlt év végén magára haragí­totta a kormánykoalíciót is. Decemberi országértékelő beszédé­ben nem kímélte Dzurindáékat: élesen bírálta a kabinet politiká­ját és reformjait, sőt azt sugallta: a miniszterelnöknek le kellene mondania. Elemzők szerint Schuster parlamenti beszéde nem hagyott kétséget afelől, hogy megkezdte elnökválasztási kampá­nyát, bár indulását hivatalosan még nem jelentette be. Az államfő márciusban, amikor a Magas-Tátrában pihent, meghívta egy röpke gyógykúrára ukrán kollégáját, Leonyid Kucsmát, majd július végén Krímben ismét találkoztak. Schuster közeli barátjaként emlegeti az ukrán elnököt, aki - finoman szól­va - nem a demokrácia bajnoka.És még néhány, Rudolf Schusterrel kapcsolatos adat. A Dzurinda-kabinet beiktatása óta 18 esetben fordult elő, hogy az elnök nem írta alá a parlament által elfogadott törvényt. Augusztusban ismét karambolozott az elnököt szállító gépkocsikonvoj, Schusternek azonban csak a ke­ze sérült meg könnyebben. Ez volt az államfő negyedik közleke­dési balesete. Az elnök idén - a húsz eddig megjelent után - még három új könyvet szeretne kiadni. Az első egy képzőművész éle­téről szól majd, könyv formájában akar beszámolni brazíliai uta­zásairól is, a harmadikban pedig hivatalában eltöltött idejét kí­vánja összefoglalni. o) Nemzetiségi szakítópróba Tavaly sikerült pontot tenni a szlovák-magyar viszonyt legin­kább beárnyékoló ügy végére. Szlovákia és Magyarország de­cember 12-én írta alá a kétoldalú megállapodást a nemzeti ki­sebbségek kulturális és oktatási támogatásáról. A dokumentum egy szóval sem hivatkozik a magyar státustörvényre. „Kiváló eredményt értünk el” - kommentálta a brüsszeli aláírást Mikulás Dzurinda. „Egyetlen forint sem vándorolhat a határon túli ma­gyarok zsebébe” - jelentette ki elégedetten a szlovák kormányfő. Magyar kollégája sietett hozzátenni, nem a támogatás mikéntje a fontos, hanem az, hogy a magyar állami támogatás eljuthat a szlovákiai magyarokhoz. A 2003-as státusvita május végén erősödött fel, amikor a szlo­vák külügy diplomáciai jegyzékben fejezte ki sajnálkozását, ami­ért a magyar kormány anélkül hagyta jóvá a kedvezménytör­vény módosító javaslatát, hogy lehetőséget adott volna Po­zsonynak véleménye kifejtésére. A Dzurinda-kabinet júniusi nyi­latkozata szerint Pozsony Budapesttel soha nem fog a státustör­vény végrehajtásáról tárgyalni és kétoldalú megállapodást kötni. Akkoriban terjedt el a hír, Szlovákia ellentörvénnyel akarja ha­tástalanítani a magyar támogatásokat. Júliusban mégis megszü­letett a megállapodás, amely szerint Budapest a szlovákiai jog­szabályok alapján bejegyzett szervezet közvetítésével nyújthat oktatási támogatást a szlovákiai magyaroknak. 2003 a Dzurinda-kormány páratlan éve volt Az elmúlt év meglehető­sen eseménydús volt a Mi­kulás Dzurinda vezette kor­mánykoalíció számára. De­cember végére 4,1 százalé­kosra olvadt a kormányfő SDKU-jának népszerűségi indexe, az előrehozott vá­lasztásokat követelő ellen­zék nem kis örömére. Jelenleg az ötszázalékos par­lamenti küszöböt sem éri el a párt támogatottsága (ez egy év­vel korábban még 15 százalé­kon állt), az SDKU-t több parla­menti képviselő is elhagyta. Az események, amelyek decem­berre kisebbségi kormányzás­hoz vezettek, már 2003 elején előrevetítették árnyékukat. Lehallgatási botrány Januárban az ANO országos tanácsa fontolóra vette, hogy tá­vozik a négypárti koalícióból, méghozzá Pavol Rusko pártvezér mobiltelefonjának állítólagos le­hallgatása miatt. Hiába indított vizsgálatot az ügyben Vladimír Palkó belügyminiszter, hiába állí­totta Vladimír Mitro, a titkosszol­gálat (SIS) akkori elnöke, hogy nekik semmi közük az egészhez, Ruskóék azzal fenyegetőztek, hogy kilépnek a kormányból. Ez nem következett be, az egész le­hallgatási ügyet júliusban ad acta helyezte a bíróság. A kormány fejét februárban a szárnyvonalak megszüntetése el­len tiltakozó vasutasok sztrájkja fájdította leginkább, márciusban pedig az, hogy tovább csökkent a koalíció támogatottsága, nem utolsó sorban Rudolf Zajac egészségügyi miniszter ötlete, az áprilistól érvénybe lépett, „fizetni kell az orvosnál” néven elhíresült intézkedés miatt. SIS-akták Március elsején megszűnt a Polgári Egyetértés Pártja (SOP), amelynek feladata tulajdonkép­pen csak az volt, hogy az állam­fői székbe segítse Rudolf Schustert. Szintén márciusban mondott le a SIS elnöke, mert a rá nehezedő nyomás elviselhe­tetlenné vált, amikor támadni kezdték őt, amiért a büntetőeljá­rás alatt álló Peter Tóthot, a SME napilap volt újságíróját nevezte ki a titkosszolgálat kémelhárítá­sának főnökévé, és ez ráadásul a nyilvánosságra is került. Április 4-én a volt belügymi­niszter, Ladislav Pittner lett a SIS igazgatója. Szintén ebben a hó­napban burjánzott el az erkölcsi­nek beállított, ám elemzők által inkább politikainak bélyegzett vita az ANO és a KDH képvise­lői között, a terhesség-megszakí­tásról szóló törvény módosítása kapcsán. Ad hoc koalíció alakult a kormányon belül, hiszen a ke­reszténydemokraták pártját fog­ta az MKP és az SDKÚ. A terve­zetet július elején ugyan elfogad­ta a plénum, ám Rudolf Schuster nem írta alá a jogszabályt. A par­lamenti újratárgyalás előtt a koa­líció megegyezett, megvárják az Alkotmánybíróság véleményét, nem ellentétes-e az alaptörvény­nyel az ANO javaslata. Májusban a kormány presztí­zsén jócskán rontott a Csáky Pál miniszterelnök-helyettes által le­vezényelt, fals felhangoktól sem mentes EU-kampány (lásd kü­lönálló írásunkat), júniusban pedig az a tény, hogy Ivan Lexát, a SIS volt igazgatóját ki­engedték a vizsgálati fogságból. Izzasztó nyár Dzurinda a nyár végének kö­zeledtével egy furcsa kijelenté­sével kötötte le a közvélemény figyelmét. Azt állította, saját pártja és az ország ellen egy ap­ró csoportocska tevékenykedik. A kijelentés még a frissen beve­zetett tévé- és rádiódíj, a ciga­retta- és üzemanyagár-emelés kellemetlenségeiről is elterelte az ország népének figyelmét. A kormányfő vallomást tett a fő­ügyészségen is azokról a volt SIS-alkalmazottakról, akik a tit­kosszolgálatot le akarják járatni - a vallomás furcsa módon az év végére nyilvánosságra is került. A forró augusztus a kor­mánytagok homlokára is ki­csalt - mint később kiderült, alaptalanul - néhány izzadság- cseppet nemcsak a hőség, ha­nem a koalíción belül zajló problémák miatt is. A négypár­Jól meggizzasztották, mégsem dobta be a törölközőt Fotó: Hídlap ti tömörülés ez után a próbaté­tel után is egyben maradt. Ezzel ellentétben az Új Polgá­ri Szövetség (ANO) berkeiben említésre méltó változások kö­vetkeztek be. Az ANO jóhírnevének rontása miatt a párt elnöksége megvonta bizal­mát Branislav Opaternytől, a közlekedési és távközlési tárca államtitkárától és Robert Nemcsics gazdasági minisztertől is. Imrich Béres, az ANO addigi alelnöke elhagyta a pártot, majd a képviselői padsorokat is. Szeptember végén Pavol Rusko pártelnököt gazdasági minisz­terré nevezték ki. Mojzis és Simko Szeptemberben a kormányfő bejelentette, Ján Mojzis, a Nem­zetbiztonsági Hivatal (NBÚ) ve­zetője „elvesztette a bizalmát”, ezért kezdeményezte leváltását. A kormánybeli szavazás döntet­lennel végződött, az SDKÚ egyik alapítója és Dzurinda szövetsé­gese, Ivan Simko védelmi mi­niszter tartózkodott a szavazás­kor, az MKP és a KDH miniszte­reihez hasonlóan. Dzurinda erre pártja elnökségével megszavaz­tatta a Simko elleni bizalmatlan- sági indítványt. II. János Pál pá­pa szeptemberi szlovákiai látoga­tása sem hozott üdvösséget a kormány számára, a leváltott Simko helyét Juraj Liska foglalta el, október elsején pedig a kor­mány menesztette Mojzist az NBÚ éléről. Mivel a Nemzetbiz­tonsági Hival élére többszöri próbálkozás után sem sikerült el­fogadható jelöltet találni, az NBÚ-t ideiglenesen továbbra is Matej Sudor vezeti. Szabad Fórum néven hama­rosan megalakul az SDKÚ-t el­hagyó Ivan Simko vezette par­lamenti frakció, amely jelenleg hét tagú, és a december végén végzett közvélemény-kutatás eredményei szerint máris a megkérdezettek 4 százalékának bizalmát élvezi. Hogyan touább? Dzurinda pártjának politikai marginalizálódása egyértelmű­en a kormányváltásért kiáltó el­lenzék, főként pedig a Robert Fico vezette Smer malmára hajtja a vizet. A legutóbbi fel­mérések már 26 százalék fölé repítették a sokak által populis­ta akarnoknak tartott Fico tá­mogatottságát. Politikai elem­zők azonban óva intenek attól, hogy bárki is temetni kezdje a Dzurinda-kabinetet. A politoló­gusok egybehangzó véleménye szerint az SDKÚ-nak még van egy-két dobása, (j) Novemberben az ellenzék becsületén is esett egy komoly folt. Nyolcévi börtönbüntetést is kaphat a HZDS képviselője, Gabriel Kariin, akit csúszópénz átvétele közben füleltek le. Most vizsgála­ti fogságban várja sorsa további alakulását, miután a rendőrség félmillió koronát talált az aktatáskájában. A pénzt állítólag egy besztercebányai építési vállalkozótól fogadta el, aki szerette vol­na, hogy az ő pályázata kerüljön ki győztesen egy közbeszerzési eljárásból. A HZDS honatyái meglepő módon igennel szavaztak párttársuk mentelmi jogának parlamenti megvonására. A Dzurinda-kabinet által meghirdetett korrupció-ellenes harcnak te­hát van kézzel fogható eredménye, még ha elemzők szerint csak a korrupciós jéghegy csúcsa is a Karlin-ügy. Csákyn csak az EU-szavazás eredményét nem kérhették számon Idén már a miénk is az egyik csillag Fotó: h Idén május elsején ha­zánk az Európai Unió tagjá­vá válik. Az EU-s tagságig vezető út utolsó akadályain is tavaly bukdácsolt át Szlo­vákia, amikor május 16-án és 17-én rekordarányú igen szavazattal referendumban bólintott rá az ország lakos­sága a csatlakozásra. A po- 'itikai elemzők egybehang­zó véleménye szerint azon­ban a népszavazás pozitív eredménye nem a kor­mánykoalíción múlott. A parlament januárban rend­kívüli ülésen döntött a népsza­vazás megtartásáról, a referen­dum ugyanis nem volt kötele­ző. A KDH javaslatára március­ban úgy módosították az egy hónappal később Athénben aláírt csatlakozási szerződést, hogy Szlovákia meghagyhatja magának a döntéshozatal jogát a kulturális és etikai témákban - ezek közé tartozhat az abor­tusz és a homoszexuális párok jogainak kérdése. A Csáky Pál miniszterelnök­helyettes (MKP) hatáskörébe utalt európai integrációs nép- szavazási kampány egyvalami­ben mindenképpen teljesítette a hozzá fűzött reményeket: mindenki az információs had­járatról beszélt. Az más kérdés, hogy nem a legpozitívabb ös­szefüggésekben. Eduard Kukán külügymi­niszter még márciusban figyel­meztetett: kevés a kormány­kampányra szánt 14 nap. A sajtó és az ellenzék később egyenesen a népszavazás sike­réért aggódott, és számon kér­te a miniszterelnök-helyettesen a kampányt, amely három hét­tel a népszavazás előtt teljesen észrevétlenül kezdődött meg. Majd miután elindult, azonnal hatalmas botrányba fulladt. Csákyék ugyanis áprilisban el­határozták, Varga Miklós húsz­éves dala, az Európa szlovák szövegű változata lesz a hiva­talos szlovák EU-himnusz. Ha­mar kiderült azonban, elfelej­tették megvásárolni a szerzői jogokat. Vétkes nincs, minden­ki a másikra mutogat: Csáky irodája a producerre, Dusík Gáborra, ő viszont a miniszter­elnök-helyettes hivatalára. A kör bezárult, Csáky Pál végül visszavonja a dalt. A miniszter­elnök-helyettest a parlament­ben megpróbálták visszahívni, az egésznek azonban végül egyetlen ember itta meg a le­vét, Miklósi Péter, Csáky ta­nácsadója és szóvivője saját kérésére távozott posztjáról. A májusi népszavazáson aztán minden jól sikerült, a 9246 szá­zaléknyi igen szavazattal vala­mennyi csatlakozó ország közül Szlovákia lakossága mondta ki a leghatározottabban: be akarunk lépni az Unióba. Májusban az Európai Bizott­ság egyik főigazgatója Brüsz- szelből bírálta Csákyt, amiért Szlovákia a legkevésbé felké­szült a csatlakozásra; üzeni, fő­ként a rendelkezésre álló uniós alapok felhasználásában van­nak komoly hiányosságai az országnak. A kormány hamar­jában külön pénzeket különí­tett el az egyes szaktárcák „eu­rokratáinak” kiemelt bérezésé­re. Novemberben már az utol­só brüsszeli országértékelés is rendben találta Szlovákia fel- készültségét. Idén nyáron pe­dig Szlovákia lakosai már tel­jes jogú uniós állampolgárok­ként vehetnek részt az európai parlamenti választásokon. (/) v Csatlakozási nehézségek Fotó: Hídlap

Next

/
Thumbnails
Contents