Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)

2003-10-16 / 32. szám

2003. október 16., csütörtök SPORT FjídTap Világsport Birmingham-Chelsea: sótlan meccs, élre ugró vendégek A Chelsea átmenetileg leta­szította az Arsenal együttesét a Barclaycard Premiership lista­vezető pozíciójából, köszön­hetően kedd esti gólnélküli döntetlenjének a birminghami St. Andrews stadionban. A Steve Bruce trenírozta hazaiak az első játékrészben meggyőző játékkal állták a sarat a vendégek nagy­ágyúival szemben, de fordulás után csak a szerencséjüknek kö­szönhették, hogy kihúzták kapott gól nélkül. Claudio Ranieri ala­kulatának fölényét a 90 perc alatt elvégzett 17 szögletrúgás bi­zonyítja a legjobban, de ezúttal nem volt senki, aki a hálóba ta­láljon. A Chelsea élre ugrásával feladta a leckét az Arsenal és a Manchester csapatának. NBA: a Lakers sikerszériája megakadt A Los Angeles-iek váratlan keddi kudarca Kobe Bryant hiá­nyára, valamint a harmadik ne­gyedben mutatott kiábrándító já­tékra vezethető vissza. Bryant újabb bírósági meghallgatása miatt volt távol, a harmadik ne­gyedben pedig mindössze 12 pontra futotta a nyugati parti fenoménoknak, a így 104-86-os vereség törvényszerű volt. A ha­zaiak legjobbja Shawn Maron volt 19 ponttal, alapvetően neki köszönhető, hogy közel egyenlő félidei állás után az utolsó ne­gyedet 83-66-os phoenixi veze­téssel kezdték a csapatok. Ki­emelkedőt teljesített Penny Hardaway és Joe Johnson is 12- 12 ponttal. A Lakers együttesé­ből ezúttal Shaquille O'Neal is hiányzott, így legjobbjuk Derek Fisher lett 14 ponttal. Tenisz: orosz bánat Madridban Teljes csalódást okozott az orosz indulók számára a csak­nem 2,5 milliárd összdíjazású madridi ATP-torna első forduló­ja. A nevezett keleti kiválóságok közül ugyanis búcsúzni kény­szerült Szafin, Kafelnyikov, Juzsnij és Davigyenko is, így már nincs orosz a mezőnyben. Szafin búcsúzására magyarázat lehet hosszú ideig elhúzódó csuklósérülése, míg Kafelnyikov épp Madridban szenvedett láb­sérülést az első szett után, így kénytelen volt feladni a küzdel­met. A mezőnyben természete­sen maradt még elég sztár az év utolsó előtti mesterversenyén, hiszen a talpon maradtak között ott van az amerikai Gambill és Fish, a svéd Björkman és Enquist, valamint a spanyol Corretja és Ferrer is. Magyar Köztársaság 7-es Rögbi Kupa Az Esztergomi Vitézek címvédésre készülnek Október 19-én, vasárnap Budapesten a Tábor utcai Chinoin pályán kerül lebo­nyolításra a Magyar Köztár­saság 7-es Rögbi Kupája. A rendezvényt második alka­lommal rendezik meg, az el­ső 7-es tornára tavaly került sor Békéscsabán. A kupa célja , hogy vala­mennyi magyar klub számára indulási lehetőséget nyújtson, továbbá a 7-es magyar váloga­tott játékosok kiválasztási lehe­tőségének megteremtése, a 7-es rögbi komolyságának és nép­szerűségének megerősítése a hazai rendezésű Grand Prix okán. A versenyre tíz csapat ne­vezett be: Esztergom, Székesfe­hérvár, Exiles, Elefántok, Batta, Kecskemét, Szentes, Szeged, Dunaújváros, Zalaegerszeg. A nevezett csapatokat három kategóriába rangsorolják (az előző évi erősorrend alapján), ami a következőképpen mutat: A csapatok - Esztergom, Fe­hérvár, Exiles B csapatok - Elefántok, Batta, Kecskemét C csapatok - Szentes, Zala­egerszeg, Dunaújváros, Szeged A kupa lebonyolítási rendsze­rében minden csapat három meccset biztosan játszik, de a döntősök négyszer mérkőznek meg. A meccsek 2x7 percesek, azonnali fordulókkal (a szünet csak a térfélcserére korlátozó­dik). A csapatokban egy mérkő­zésen maximum három játékos cserélhető, a torna során az egész csapatot 12 játékos alkot­ja. A csapatokat a helyszínen sorsolják be három csoportba. Árpád-házi csoport (A, B, C csapat) Ánjou-csoport (A, B, C csa­pat) Hunyadi-csoport (A, B,C1, C2 csapat) A torna két fordulós, az első kör­ben az Árpád-házi és Anjou-cso- portban mindenki játszik minden­kivel, a Hunyadi csoportban az A csapat játszik a B-vel, a Cl pedig a C2-vel. A két győztes játszik a cso­port első helyéért, a két vesztes a 3. helyért. A második körben a csoportgyőztesek és a legjobb má­sodik helyezett csapat játszik a ku­páért. A két csoportmásodik és a két legjobb csoportharmadik ját­szik a rögbitálért, míg a harmadik csoport 3 és 4. helyezettje a játszik a rögbis tányérért. A mérkőzések: A kupa: a legjobb csoportelső játszik a legjobb csoportmá­sodikkal, a második és harma­dik csoportelső egymással. A döntőben a két győztes mérkő­zik meg egymással, a két vesztes a bronzéremért küzd majd. A tál: A második csoportmá­sodik játszik a második cso­portharmadikkal. A harmadik csoportmásodik játszik az első csoportharmadikkal, a győzte­sek mérkőznek a tálért. A tányér: a harmadik cso­portharmadik és a csoportne­gyedik mérkőzik ezért a díjért. Az eredményszámítás: a győ­zelem három pontot ér, a dön­tetlen kettőt, míg a vereség egy pont. Azonos pontok esetén a legjobb pontarány számít (a meccsen szerzett és kapott összpontok alapján). Ezután kö­vetkezik a legtöbbet elért pont, a legtöbbet elért cél. Ha minden azonos, droprúgás dönt a 22 méteres vonalról. A kupadöntő­ben döntetlen esetén 2x5 perc hosszabbítás van. Az Esztergomi Vitézek ismé­telni szeretnének, hiszen ők a kupa védői miután a tavalyi évben minden ellenfelüket (6 csapat) simán verték. Az eddi­gi jó bajnoki szereplés záloga lehet egy újabb kupagyőze­lemnek. Ennek szellemében készül a csapat, hiszen a 7-es rögbi egy kicsit más mint a 15-ös. Itt a játék nagyon gyors és az állóképesség nagyon fontos tényező. Szőlősi László edző a követ­kező kerettel készül a vasárnapi megmérettetésre: Heckel, Koller, Deli, Pfeiffer, Bíró, Bőhm, Molnár T, Szőlősi, Novák, Tauber, Gódor, Nagy R.-nb­Az idei szezon volt a legnehezebb Michael Schumcher hat­szoros világbajnok lett az idén. A hat elsőség közül ez volt a legnehezebb és az utolsó futamon dőlt el, hogy Schumi hatodszor, vagy Räikönnen először. Az első diadal még 1994-ben született, amikor még Ayrton Sennával kellett volna megküz­denie az elsőségért. A brazil fe- nomén azonban a szezon har­madik futamán, Imolában halá­los balesetet szenvedett, a világ- bajnoki cím megszerzéséért Damon Hill kapcsolódott be. Itt is az utolsó futamra maradt a döntés, ahol egy ütközés dön­tött a német javára. A következő évben szintén a Benetton színeiben már köny­nyebben jött a siker, már két fu­tammal a szezon vége előtt vi­lágbajnoknak tudhatta magát. Schumacher nem maradt a csa­patnál, a Ferrarit választotta, de a sikerek és a győzelmek várat­tak magukra. Öt hosszú év kel­lett ahhoz, hogy a kerpeni pilóta újabb világbajnoki címet szerez­zen. Nemcsak neki volt ez nagy öröm, hanem a Ferrarinak is, aki huszonegy év után ért a csúcsra. Schumacher győzelme előrevetí­tette, hogy nagyon hosszú ideig fog a trónon ülni. így is történt. 2001-ben már a Magyar Nagydíjon, a Hungaroringen vi­lágbajnok lett. Már ott, akkor kétszer annyi pontot szerzett, mint üldözője a skót David Coulthard. Nem volt megállás. Kijelenthető, hogy az előző szezon csak bemelegítés volt, 2002-ben sikert sikerre halmo­zott a német. Hat futammal a vége előtt lehetett ünnepelni, de az újabb világbajnoki cím elle­nére sem eresztett le, sorra nyerte a futamokat. Ahogy egy világklasszishoz illik. Idén viszont már nem volt könnyű megszerezni a végső győzelmet. Bizony az elején na­gyon úgy tűnt nem lesz meg a hatodik. Az első három verse­nyen még csak dobogóközeibe se került, hogy aztán Imolában elkezdje a menetelést. Kanadá­ban már az összetettben is veze­tett, de a Bridgestone gumik „gyengélkedése” miatt nem jöt­tek a kötelező győzelmek. Több pilóta is elhatározta, hogy leta­szítja a királyi székről Schu­machert. Már tudjuk, hogy feles­leges volt. Az Amerikai Nagydí­jon megmutatta, hogy megér­demli az elismerést, az utolsó fu­tam már csak formalitás volt. Egy pont kellett, s egy nyolcadik hellyel meg is volt. Egy pont és a hatodik világbajnoki cím. Michael Schumacher a Forma 1- es világ legjobb pilótája lett, s jö­vőre újra megpróbálja. Egy ilyen csapattal megelőlegezhető a si­ker, de a trónkövetelők a háttér­ben támadásra várnak. Michael Schumacher 2003- as statisztikája: Pontok száma: 93 Győzelmek: 6 Pole-pozíciók: 5 Dobogós helyek: 8-nb­Válogatott kudarc után, UEFA-kupa megmérettetés előtt- Nagy Balázs írása ­Negyedik csoport, negyedik hely. Nem könnyű dolog manapság a magyarfociról sem válogatott, sem klub­szinten jót és szépet írni. Volt egy fekete szombat, mikor a lengyelek és a lettek a magyar válogatottat a pokol legmélyebb bugyrába taszították. Negyedik csoport, negyedik hely. Hozzáfűznivaló kevés. Igen, megint nem sikerült, megint gyenge nap volt, megint, megint, megint... . Csak a kifogások, csak a mentegetőzés. Az­zal, hogy Demján Sándor, a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) elnöke lemon­dott, azzal, hogy Szieben László lemondott (nem akarják elengedni?!) nem oldódik meg semmi. Sőt1 Azzal, hogy Bozóky Imre, az MLSZ elnö­ke marad posztján, Gellei Imre marad a kispadon (miért is menne) a ma­gyarfoci nem lesz rosszabb, de ami a leglényegesebb, jobb sem. Újabb Európa-bajnokság Magyarország nélkül. Nincs min meglepődni, ez a sor­sunk. S hogy mit hoz a jövő? Szenvedést, szenvedést, néha egy-egy kiug­ró eredményt. Svédország, Lengyelország. Lettország, San Marino. Ezek a csapatok alkották a selejtező csoportunkat. Nem hiszem, hogy össze le­hetett volna hozni könnyebb gárdát. Honnan jutottunk volna tovább? Se­honnan. Szlovákiát Angliával és Törökországgal hozta össze a sors, s már az elején eldőlt, hogy esélyük sincs a továbblépésre. És a végén? Harma­dikok lettek. Ok sem mennek Portugáliába, sőt nem is pótselejteznek, de végig küzdöttek. A magyar válogatottnak egyre nagyobb falatnak tűnnek az olyan csapatok is, akiket papíron meg lehet verni. Papíron. Csak hát a focit a pályán, a zöld gyepen játsszák. A nagy csapatok. Negyedik csoport, negyedik hely. Ugyanez a helyzet klubszinten. Igaz nincsenek csoportok, de a Baj­nokok Ligája (ahol lennének) évek óta elérhetetlen álom. Utoljára a Ferencvárosnak sikerült, legyőzték a belga Anderlechtet és először (nagy a félelmem, hogy utoljára) bejutottak a legjobbak közé. 0-3 idegenben a Grashoppers ellen, majd nagy zakó az Ajax és Real Madrid ellen, de nem baj, ott voltak, végigcsinálták. A harmadik hely nem jelentett továbbjutást, de megérdemelt volt. És azóta? Semmi. Nincs egy olyan magyar bajnokcsapat, aki két kört megél­ne, legyen szó akár előselejtezőről, akár UEFA-kupáról. Tegnap es­te három csapat volt érdekelt az UEFA-főtáblán - az MTK Hungária, a Debrecen és a Ferencváros. A továbbjutásra egyetlen csapatnak van reális esélye, méghozzá a hajdúságiaknak, akik idegenbeli sike­rüknek (3-1) köszönhetően nyugodtabban várhatták a találkozót. Az MTK küzdött, de elrontotta az első meccset, míg a Köbenhavn- FTC meccs esélyese nem a zöld-fehér alakulat. Mikor ezek a sorok nyomdába kerülnek, már lehet tudni, melyik magyar klubcsapat várhatja a pénteki sorsolást. Megelőlegezném, hogy hármuk közül az az egy, aki hazai pályán játszik. A magyar focival nagy gondok vannak. Változtatni kell, méghozzá nagyon gyorsan. A legelején egy mondatot kéne kitörölni. Negyedik csoport, negyedik hely. Regionális sport Férfi kosárlabda Az NB II-ben szereplő tatabá­nyai kosárlabdacsapat veresé- j get szenvedett a tavalyi bajnok Bonyhád gárdájától. Ä hazaiak a verség ellenére jól küzdöttek, a mérkőzés elején sokáig vezet­tek, de a sokkal rutinosabb ven­dégek a végére fokozták az ira­mot és megérdemelten vitték haza a két bajnoki pontot. Ugyanebben a bajnokságban szerepel az oroszlányi csapat is, aki Pesterzsébet ellen aratott győzelmet. Már az első negyed­ben megnyugtató előnyre tettek szert és azt hitték, kézben van a j találkozó. Egy picit kiengedtek, de az előny elégnek bizonyult, és maradt a hazai győzelem. Tatabányai Bárdos DSK - Bonyhád 67-81 (18-27, 15-11, 19-24, 15-19) Pesterzsébet - Oroszlány SE 56- 75 (13-21,12-16,15-13,16-15) Első szenior EB Kecskemét városa adott ott­hont az első senior Európa-baj- nokságnak, ahol a leányvári dzsudósok 12 fővel indultak. A legnépesebb csapattal az oro­szok, írek, románok, portugá­lok, osztrákok és németek ér­keztek. A leányvári versenyzők remek versenyzéssel a követke­ző eredményeket érték el: F2 48 kg: Valovics Zoltánná (2. hely), 70 kg Pócsföldi Gáborné (3. hely), 78 kg Molnárné Glemboczky Szilvia (3. hely), F5 48 kg Pfluger Antalné (2. hely), M2 +100 kg Gyarmati Tamás (7 hely), M3 60 kg Pató Sándor (5. hely), 81 kg Deák Attila (7. hely), 90 kg Pócsföldi Gábor (7 hely), M4 90 kg Boros László (9. hely), M5 60 kg Zsifkovics István (3. hely), + 100 kg Jezsik Gyula (3. hely), M6 81 kg Pfluger Antal (3. hely) Jezsik Gyula jó versenyzéssel, ipponnal verte a tokiói VB 2. helyezett orosz versenyzőt. Fel­készítők és szervezők: Pfluger Antalné, Pfluger Antal. Labdarúgó-eredmények a megye Ill-ból Súr - Bana 1-0 (1-0), Réde - ; Császár 4-2 (2-1), B. Sárkány - B. Szombathely 0-4 (0-2), Hánta - Ete 1-3 (1-0), Kerékte­leki - Szák (1-3 (0-2) Férfi teke NB II és NB III NB II: Zoltek SE - Oroszlány 1-7 (2445-1576), Sárisáp - Ka­posvár 4-4 (1368-2345), Vegyterv - Egetőmű-Csép 3-5 (2300-2312) NB III: Bábolna - Úrkút 7-1 (2524 - 2383) Totólista + tippek 42. hét (2003. október 18-19.) 1. MTK Hungária - Debrecen (X) 2. Békéscsaba - Újpest FC (2) 3. Győri ETO - Ferencváros (2) 4. Bremen - VfB Stuttgart (2) 5. Dortmund - Hannover (X) 6. Hertha BSC - Leverkusen (2) 7. M.gladbach - B. München (2) 8. Kaiserslautern - Hamburg (1) 9. Schalke 04 - Bochum (X) 10. Ancona - Juventus (2) 11. Brescia - Internazionale (2) 12. Chievo - Sampdoria (1) 13. Roma - Parma (2) 14. Milan - Lazio (1) A tippeket minden héten a szerkesztőség egy-egy munka­társa adja, e heti tippelőnk: Arpási Károly. Annavölgy • Bajna • Bajót • Bajta • Bart • Bátorkeszi • Béla • Bény • Búcs • Csata • Csobánka • Csolnok • Csúz • Dág • Dobogókő • Dorog • Dömös • Dunabogdány • Ebed • Epöl • Érsekkéty • Esztergom • Farnad • Fúr • Garamkövesd • Garampáld • Garamsalló • Garamszentgyörgy • Helemba • Hontfüzesgyarmat • Ipolybél • Ipolydamásd • Ipolypásztó • Ipolyszakállos • Ipolyszalka • Ipolytölgyes • Karva • Kemence • Kéménd • Kesztölc • Kétfegyvernek • Kicsind • Kisgyarmat • Kiskeszi • Kismaros • Kisújfalu • Kóspallag • Köbölkút • Kőhídgyarmat • Kúrál • Kürt • Lábatlan • Leányfalu • Leányvár • Lekér • Leléd • Letkés • Libád • Lontó • Málas • Máriahalom • Márianosztra • Mogyorósbánya • Muzsla • Nagybörzsöny • Nagymaros • Nagyölved • Nagysalló • Nagysáp • Nána • Nemesoroszi • Nyergesújfalu • Nyír • Oroszka • Párkány • Perőcsény • Peszektergenye • Piliscsaba • Piliscsév • Pilisjászfalu • Pilismarót • Pilisszántó • Pilisszentlászló • Pócsmegyer • Pilisszentkereszt • Pilisszentlélek • Sárisáp • Sárkányfalva • Sáró • Süttő • Szigetmonostor • Szob • Szokolya • Szőgyén • Tahitótfalu • Tát • Tésa • Tinnye • Tokod • Tokodaltáró • Uny • Vámosmikola • Verőce • Visegrád • Zalaba • Zebegény • Zselíz • Zsemlér /

Next

/
Thumbnails
Contents