Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)

2003-10-25 / 38. szám

Hol van vége az alagútnak? Az 1956-os forradalom és szabadságharc Esztergomban A kommunista diktatúra kezdőpontján máig vitatkoz­nak, de azt mindenki elismeri, hogy Mindszenty József esztergomi hercegprímás letartóztatása szimbolikus jelen­tőséggel bír. 1948 karácsonyán az Andrássy út 60. alatt lévő AVH székházba hurcolták, megkínozták, és életfogy­tiglani fegyházbüntetésre ítélték. Ezzel nemcsak az ország legnépesebb vallási közösségét fosztották meg vezetőjétől, aki az istentagadó kommunista eszméktől védte Mária országát, hanem ezzel együtt megbélyegezték a legrégebbi magyar királyi várost is. # A FORRADALOM, hitével jöttek. JOVONK REMÉNYÉT KÉRTEK SZÁMON TANKAGYU. GÉPFEGYVER VÁLASZOLT NEKIK 1956 OKTOBER 26-ÁN ITT KAPTAK HALÁLOS SEBET: BANOCZI FÜLÖP JÁNOS BUGARDI JÓZSEF FATA JÓZSEF FILAKOVSZKI JÁNOS GAL JANOS HOMOR OTTILIA MÁRIA JUHASZ ANNA JUNGBAUER KÁROLY KATONA JÓZSEFNÉ KÖRÖSI ÖDÖN LEHOVECZ BÉLA NEUHAUSER ILONA RESCHEK MAGDOLNA BARTAL FERENCNÉ ÉLT 23 ÉVET ÉLT 28 ÉVET ÉLT 21 EVET ÉLT 24 ÉVET ÉLT 20 ÉVET ÉLT 19 ÉVET ÉLT 19 ÉVET ÉLT 54 ÉVET ÉLT 32 ÉVET ÉLT 46 ÉYET ÉLT 22 ÉVET ÉLT 24 ÉVET ÉLT 20 ÉYET ÉLT 39 ÉVET Fotó: Bukovics Mindszenty eszméi éledtek új­já 1956-ban, de a forradalmat és szabadságharcot minden ed­diginél nagyobb megtorlás kö­vette. Nemcsak a forradalom résztvevőit börtönözték be vagy végezték ki, hanem a történelmi emlékezetet is elnémították, meghamisították. „Szent és gyámoltalan” Esztergom államiságunk és kereszténységünk bölcsője, a magyar királyság és a katolikus egyház központja. Magyaror­szág hercegprímása, az alkot­mányos törvény szerint a király (az államfő) után az „ország el­ső zászlósura”, Magyarország első közjogi méltósága volt. Szent István városát a kom­munisták a klerikális reakció fel­legvárának tekintették. 1947-48- at Mindszenty „Boldogasszo­nyunk évének” nyilvánította. Már az augusztus 15-ei megnyitó ünnepségre hatvanezren érkez­tek Esztergomban, és egész év­ben özönlöttek a zarándokok az ősi Mária-kegyhelyre. Eszter­gom, a Trianon következtében ugyan elvesztette területének az északi felét, és határváros lett, de a két fél megyéből alakult Ko- márom-Esztergom vármegyének Esztergom maradt a központja. 1952-ben Tatabányára helyez­ték át a megyeszékhelyet, és a királyvárost még a járásszék­helytől is megfosztották. Eszter­gom és vidékének Dorog lett a központja. A legszörnyűbb me­rénylet az egykori főváros ellen az volt, amikor 1952-53-ban még a város nevét is Dózsafalvára akarták változtatni, és Doroghoz akarták csatolni. Az 1947-es nemzetgyűlési vá­lasztásokon többségében a ke­resztényekre szavazó Esztergom közigazgatási rangfosztása csak kezdete volt annak a hadjárat­nak, amit a kommunizmus a magyar katolikus egyház köz­pontja ellen folytatott. Szerintük harcolni kell a „nyugati imperi­alistákat szolgáló, népelnyomó, feudális, sötét klerikális reakció ellen, amelynek fő képviselője az esztergomi érsek.” Az egyházi iskolákat' és ingat­lanokat államosították, a rende­ket feloszlatták. Az egyház az ÁVH-nak alárendelt, Állami Egyházügyi Hivatalnak volt ki­szolgáltatva. Az esztergomi Ba­zilika melletti nagy szeminárium épületébe katonai középiskolát, majd a Magyar Néphadsereg egyik legütőképesebb alakula­tát, a 7. gépesített hadosztály­parancsnokságát költöztették. A „szent” város, Babits szavaival élve, így lett „gyámoltalan”. „Esztergomba Mindszentit” A megalázott város, amely az­óta sem kapta vissza történelmi és kulturális jelentőségéhez mél­tó helyét, aggodalommal, ve­gyes izgalommal figyelte a fővá­rosi eseményeket. Ilyen előzmé­nyek után érthető az esztergomi­ak rokonszenve a pesti forrada­lom iránt. Az esztergomiak októ­ber 23-án éjszaka hallhatták a Budapestre parancsolt páncélos hadosztály vonulását, és elgon­dolkodhattak... Október 24-én kis számú katona maradt a ki­rályvárosban, ezért állítólag 10- 15 fős ÁVH-s fegyveres osztagot küldtek Tatabányáról a Városi Pártbizottság védelmére. Október 25-én, csütörtökön állítólag a Bányagépészeti Tech­nikum Diákotthonában lévő diá­kok átmásztak a szomszédos Vá­rosháza tetejére és leszedték a vörös csillagot. A lentről figyelő járókelők pedig megdöbbentek a csodálkozástól. Ilyen spontán módon kerekedett az első „tün­tetés” a Széchényi téren. Este pedig „aki magyar, velünk tart” foiradalmi jelszavakat kia­bálva, és Kossuth-nótákat énekel­ve saját készítésű fáklyákkal vo­nult a tömeg a Városházától a Kossuth Lajos utcán. Egyesek szerint a Sissay köznél egy magas fiatal pap is közéjük állt és „Esz­tergomba Mindszentyt” jelszót hangoztatva vonultak tovább a Hősök terére. A Kerek-templom melletti kollégiumból kitódultak a diákok, tanáruk Szalay Ferenc vezetésével. Az első világháborús emlékműnél felolvasták a Diákta­nács hat pontból álló forradalmi követeléseit. Szalay tanár úr pe­dig szabadságharcainkra és hőse­inkre emlékező lelkesítő beszédet tartott, utalva a pesti események­re is. A több száz főből álló tömeg 56-os jelszavakat kiabálva vissza­indult a Kossuth Lajos utcán. A Vak Bottyán laktanyánál újra megálltak, és elénekelve a Him­nuszt kérték (sikertelenül), hogy a honvédség csatlakozzon a forra­dalomhoz. A város főterére visz- szaérve sokan hazaindultak elha­tározva, hogy holnap ennél szer­vezettebben folytatják a tüntetést. Mások viszont valószínűleg to­vább mentek a Kis-Duna sétá­nyon. Az Erzsébet parkban a So- bieski-szobornál: „Lengyel, ma­gyar egyet akar” jelszavakkal, üd­vözölték a magyar-lengyel barát­ságot. A Prímási Palotánál pedig Mindszentyt követelték Eszter­gomba. Egyesek szerint a tömeg még ezen az estén a Sötétkapu­hoz vonult, ahol a 7 gépesített hadosztály parancsnoksága volt. Az alagút bejáratát azonban fegy­veres őrség őrizte. A tömeg itt is a katonák forradalom mellé állását és a csillag levételét követelte. A katonák a felszólításra leszedték a sapkájukról a vörös csillagot. „A Sötétkapu alagútja ’’ Október 26-án hajnalban egy lelkes csapat gépkocsikkal a Vak Bottyán laktanya előtt állt meg. Az őrségen kívül itt mun­kaszolgálatos katonák is laktak, sőt a közeli Ipartestületnél is el voltak szállásolva. A (MUSZ- osok) csatlakoztak a felkelők­höz, a vörös csillagot pedig le­verték a laktanyáról. A reggeli Széchenyi téri forra­dalmi nagygyűlésre sokan „ké­szültek”. A gyárakban beszüntet­ték a munkát, az iskolákban nem volt tanítás. Még a dorogi önálló bányász zászlóalj MUSZ-os kato­nái is csatlakoztak. A Széchenyi téren nagy tömeg gyűlt össze. A város főterén volt a buszpálya­udvar, a környék településeiről is egyre többen érkeztek. A nagygyűlés 9 óra körül kez­dődött. Az esztergomiak a Szent­háromság-szobor árnyékában hitet tettek a forradalmi változás mellett, megfogalmazták céljai­kat és követeléseiket. A Himnusz eléneklése után a Városháza er­kélyéről az esztergomi marógép­gyár dolgozója a forradalom 16 pontját felolvasta. Majd ugyan­csak a szerszámgépgyár munká­sától, Horváth Csabától hangzott el a „Talpra magyar” felszólítás, az oly sokat ismételt hitvallás: es­küszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk. Később Kiss László szintén szerszámgép­gyári köszörűs méltatta a forra­dalmat. A magyarság évszáza­dos szabadságvágyát fogalmaz­ták meg a szónokok. Egy idősebb ember, Paczolay Imre pedig egy 1848-as zászló maradványát adta át a lelkesült forradalmároknak. Előkerültek a nemzeti színű lobogók és a Kossuth-címerek is. Esztergom­ban sem hiányozhatott a „szo­bor-döntés”. A Városháza erké­lyéről leeresztették Rákosi szob­rát, és a tömeg összetörte azt. A tömeg kérésére küldöttség indult a Széchényi téren található megyei börtönbe. Kiszabadítottak néhány foglyot, és fegyvereket is szereztek. Az emberek egy része pedig megszállta a Városházát. Közben az Esztergom-tábori laktanyából három harckocsi érkezett a Hadosztály védelmé­re. Az egyik T 34-es harckocsit a tömeg „leszerelte” a Lőrinc ut­cában. Ponyvát dobtak rá, és a tankban lévő katonák fegyvere­iket is kiszolgáltatva, megadták magukat. A másik két tank a Sötétkapu alagútján át megér­kezett a Hadosztály-parancs­nokság épületéhez. A népet leg­inkább a Hadosztály ellenséges magatartása irritálta. Úgy 11 óra körül Dorogról, Nyergesújfaluról és Lábatlanról is megérkeztek az autóbuszok telve lelkes emberekkel. A Széchényi téri tömegben pedig megfogalmazódott a szándék, hogy a Sötétkapuhoz vonuljanak. Továbbra is azt akarták, hogy a hadsereg csat­lakozzon a forradalomhoz. A Sötétkapu közepén úgy 10- 15 katona állt. Az emberek nem mertek bemenni, ezért kiabáltak: „Ti nem vagytok magyarok! Ma­gyar katona nem állhatja a mi utunkat.” Aztán felbátorodtak, és a Sötétkapu bejáratának homlokzatán lévő vörös csillagot félig leverték. Majd követelték, a küldöttségük ellenőrizhesse, hogy nem bújtatnak-e ávós tisz­teket vagy fogva tartott civileket. A Hadosztályra végül is been­gedtek egy küldöttséget, akik nem észleltek semmi különöset. Ma sem tudjuk biztosan, hogy az állítólag 25-én este Tatabányáról érkező 10-15 fegyveres ávós tiszt mikor és hogyan került oda. Úgy delet harangozhattak, amikor a Sötétkapuhoz ért a zsúfolásig megtelt három autó­busz. Az első sofőrje, először félt behajtani az alagútba. A lelkes utasok nyomására mégis meg­tette, mögöttük nyomultak a gyalogos tüntetők. Ahogy a busz kiért az alagútból, a Had­osztály épületének ablakaiból lövések záporoztak a buszra. Utasítás is elhangzott, hogy tankágyúval lőjenek bele a buszba. A lelkiismeretes hős ti­zedes ezt nem tudta megtenni, ezért kiugrott a harckocsiból. Főnöke parancsmegtagadásért azonnal lelőtte, és a százados maga lőtt bele a buszba. Hatal­mas robbanás rázta meg az ala­gutat. A lövés a busz hátsó ré­szét szétroncsolta. Aki még bírt, menekülni próbált a buszból és az alagútból. A sportárútermelő gyár ifjú technikusa letépve fe­hér ingét a buszból béke zászlót lengetett, de ő is a golyószórók céltáblája lett. Sokak szerint a Hadosztály ablakából az ávósok lőttek a menekülőkre. „Legyőzetue győz” Az október 26-i sötétkapui tra­gédia mindenkit megdöbbentett, hiszen magyar lőtt magyarra a gyűlölt diktatúra nevében. A sortüzek áldozatai, körülbe­lül húszán, fiatal, fegyvertelen és ártatlan polgárok voltak. A vérengzést túlélők testi-lelki se­beiről sem tudunk sokat. A Hadosztály ezután a Város­háza visszafoglalására indult. A harckocsik a megyei bíróság épületénél lövegeiket a Város­házára irányították. Az egyik lö- veg éppen a Szentháromság­szobrot találta el. Közben Esz- tergom-táborból megérkezett az erősítés. A Városházát védő fia­talok a szabad elvonulás feltéte­lével letették a fegyvert. Az 1956-os forradalom és sza­badságharc legyőzve is győzött. 1956 hősei nem szenvedtek és nem haltak meg hiába. Az áldo­zat nem volt hiábavaló! Mindszentynek börtön évei alatt egy feliratos töviskoronás Krisz­tus-kép adott reménységet. „Devictus vincit” - Legyőzetve győz. Ezt a képet 1956-ban is magánál tartotta. A hercegprí­más önéletrajzírása szerint: „a felirat fele, a „legyőaetés” rajta is, és az ő életében is megtörtént. De az állítmány, a „vincit”... Is­ten kezében van. Csonka Kitüntetéseket adtak át az október 23-i ünnepség- Nyergesújfalu ­Október 23-án 15 órakor ün­nepelte meg Nyergesújfalu la­kossága az '56-os forradalom 47 évfordulóját az új közteme­tőben. Jelen voltak a képvise­lők, az intézményvezetők, a he­lyi cserkészek és Miskolczi Jó­zsef polgármester. A nyergesiek nagy számban vettek részt a megemlékezésen. A műsort Inokay Zsomborné önkormányzati titkár vezette. A Himnusz elhangzása után Ge­lencsér Géza képviselő mondta el ünnepi beszédét. A tanár úr kronologikus sorrendben elénk tárta a forradalom eseményeit, méltatta a hősök érdemeit. Fon­tos szempontként emelte ki, hogy a szabadság mindennél fontosabb, független a politika változó szeleitől. Ezt az eszmét váltotta valóra tulajdonképpen a rövid, de az ország számára mégis emlékezetes forradalom, akárcsak 1848. A Kemstok Károly Általános Iskola tanulóinak műsorát Melcher Anikó magyartanár állí­totta össze. A gyerekek versekkel, dalokkal, visszaemlékezésekkel elevenítették fel 1956 eseménye­it, aláfestő zene kíséretében. Bankó András vezényletével a Szabolcsi Bence Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara ját­szott, míg a helyi szervezetek képviselői elhelyezték koszorú­ikat az emlékműnél. A megemlékezés után kezdő­dött a nyergesújfalui Polgár- mesteri Hivatalban az állófoga­dás, melynek keretein belül át­adták a Pro Űrbe kitüntetést. A Képviselő-testület 91/2003. (VI.24.) számú határozata alapján idén Padányi Lajos kapta az elismerést, akinek családja 1920 óta tevékenyen részt vesz a település oktató­nevelő munkájában. Mivel fel­menői is foglalkoztak helytörté­neti kutatásokkal, így ő is foly­tatta ezt a családi hagyományt. Már a főiskolán is Nyer­gesújfalu földrajzát választotta szakdolgozata témájául. 1996- ban az általa gyűjtött anyagból rendezték be a Nyergesi Tájhá­zat, valamint ebben az évben hozta létre Nyergesújfalu Bará­ti Körét, melynek célja a ha­gyományápolás. A 2000-ben kiadott Nyergesújfalu Monog­ráfiája című könyvnek ő a szer­zője. 1963-tól nyugdíjba vonu­lásáig a városban tanított. A Pedagógus Szakszervezet Nagyközségi titkára volt, 1990- 94 között képviselő és alpol­után gármester. A díjátadáson csa­ládja körében vett részt. Az ünnepség előtti napon a nyergesi hivatal dolgozója, Bugány Kornélia pénzügyi fő­munkatárs a Belügyminisztérium aranygyűrűjét vehette át Tatabá­nyán. A kitüntetést Tóthné Menczel Zsuzsanna, a Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője adta át. Miskolczi József polgár- mester a Pro Űrbe díj átadása után külön gratulált ehhez a ran­gos elismeréshez. magyar

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents