Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)
2003-10-25 / 38. szám
■ijtfälap RÉGIÓ 2003. október 25., szombat 1956. október 26-án, pénteken 13 óra körül a Sötétkapuban történt tömegmészárlás után az orvosoké lett a főszerep. 40-50 sebesültet szállítottak mentőkocsikkal és a forradalmárok nyitott teherautójával a Vaszary Kolos hercegprímásról elnevezett kórházba. Az orvosok: dr. Csemohorszky Vilmos, aki azóta Esztergom díszpolgára lett, dr. Darabos László, dr. Major György, dr. Oravecz István hősiesen küzdöttek az áldozatok életéért. Köszönettel tartozunk a kórház többi orvosának és az ösz- szes dolgozójának önfeláldozó munkájáért. Emléküket a volt sebészet épületének falán márványtábla őrzi. Húsz körülire becsülik a halálos áldozatok számát. 1989-ben, a Sötétkapuban elhelyezett emléktáblára 15 nevet véstek. Közülük többen sebesültként a kórházban haltak meg: Körösi Ödön, Homor Ottilia Mária, Pesti Kálmán. Csonka A sebek gyógyítói «’SííjlÍMWAl A SÄwastumw ,y «iitir tuiW*10sm úrim*/ ft & mim mm mma j<jf411 fif l Ml {(.Ai SA f?111l11 Fotó: Bukovics s Órát állítunk vasárnap - használjuk ki okosan Árpási Károly író; Vasárnap hajnali háromkor vissza kell állítanunk óráinkat kettőre. Biztosan kevesen kelnek fel holnap az éjszaka közepén ezért, de a pontosság kedvéért elvileg ekkor kellene megtenni. Kezdődik a téli időszámítás. Egy órát nyerünk, többet alhatunk. Mindenki ezt mondja, pedig évente egyszer tehetjük meg, hogy újra megélünk egy órát. Hányszor szeretnénk visszaforgatni az idő kerekét, mert megbánunk valamit. Most újra lesz 2 óra 1 perc, 2 óra 2 perc és így tovább. Ebben az órában, még ha jelképesen is, de jóvátehetnénk az előző órában elkövetett hibáinkat. Megtehetjük azt, amit az előző órában elmulasztottunk. Kapunk még egy lehetőséget az időtől. Holnap kivételesen 25 órás lesz a vasárnap. Hányszor gondoljuk és mondjuk is, hogy bárcsak több időnk lenne, bárcsak ne pont 1440 percből állna egy nap, hiszen nem jut idő a gyerekre, családra, a munkára vagy a bármi másra, amire szeretnénk! Erre persze ugye most nem sokan gondolnak. Csak aludni. Azt lehet. Átlagban az ember életének körülbelül 113-át átalussza. Egy 60 éves ember már közel 20 évet szundikált összesen. Ez a 20 év rengeteg idő. Szükség van a pihenésre, hiszen a test ekkor regenerálódik. Viszont aludni lehet az „átlagosnak" nevezhető 24 órás napokon is. Ezen a napon legalább használjuk ki ezt a plusz egy órát, ezt a 60 percet. Keljünk fel akár egy órával korábban! Beszélgessünk azokkal, akik fontosak, akik számítanak! Foglalkozzunk a gyermekünkkel, vagy töltsük együtt ezt az időt a szeretteinkkel! Ha így gondoljuk, és cselekszünk, akkor értékessé válhat az az egy óra, amit ajándékként is felfoghatunk. Ajándék az időtől, amely már annyiszor kevésnek bizonyult. Majd tavasszal úgy is visszaveszi az idő ezt a különös és megfoghatatlan ajándékát. Lindauban járt az Esztergomi Kolpingcsalád Megjelent a Magyar Hírvivő Szlovákiában az I. évfolyam 0. számával szeptemberben indult a lap. A nemzeti konzervatív havilap beköszöntőjéből az olvasó megtudhatja a szerkesztőség szándékát: „A Magyar Hírvivőt mi, fiatalok szerkesztjük, ezzel mintegy tanúbizonyságot adva annak, hogy a rendszerváltoztatás óta eltelt esztendők hiányosságait pótolni lehet. Mi, akiket még diktatúra nem sújtott, szükségesnek érezzük a lap hasábjain keresztül ellenállni a globalizációnak, multikulturalitásnak és hangsúlyozni a bennünket évszázadokon át megtartó magyar kultúra és kereszténység szerepét.” A nyolcoldalas lap kiadója a Rév- komáromban 2001-ben létrejött fiatal értelmiségiek által létrehozott Szüllő Géza Polgári Társulás. Szülló Gézát, a felvidéki magyarság egykori külügyminiszterét is bemutatja a sokak számára értékesnek mutatkozó fiatalok által szerkesztett, de minden korosztálynak SZÓlÓ havilap Dániel Erzsébet Több mint 10 éve működik sikeresen a partnerkapcsolat az Esztergomi Kolpingcsalád és a németországi Lindau-i Kolpingcsalád között. Michels Antal plébános és Ivanov Mihály elnök vezetésével a lindauiak szíves meghívásának eleget téve október közepén az Esztergomi Kolpingcsalád Lindauba látogatott. Az odaúton tiszteletünket tettük Passauban, az első magyar királyné, Gizella sírjánál. Rögtönzött kis ünnepség keretében elhelyeztük koszorúnkat. Rövid időre megálltunk Münchenben, és megnéztük a város legnevezetesebb templomait és műemlékeit, köztük a királyi Rezidenciát. Estére megérkeztünk Lindauba, ahol vendéglátóink nagy várakozással és szeretettel fogadtak bennünket. Másnap, látogatást tettünk Ausburgban, amelynek nevezetességeit és magyar történelmi vonatkozásait ismerhettük meg magyar nyelvű idegenvezetéssel. Az ausburgi Dómban megcsodálhattuk a világ legrégebbi színes üvegablakait. Nagy szeretettel köszöntötte csoportunkat az ausburgi Püspök úr titkára, valamint az ausburgi régió Kolping-szövet- ségének képviselője. Megismerkedhettünk Fuggerei városrésszel, amely a szociális együttérzés és segítség, valamint a keresztényi szeretet szép példája. A következő napon a lindaui Kolping iskolát tekintettük meg. Bemutatták az informatika diák- és felnőttképzés tantermeit, valamint megismerhettük a képzés tartalmát és módszereit. Este pedig, hasznos tapasztalatcserén és jó hangulatú összejövetelen vettünk részt a Kolpingcsalád székházában. Negyednap a festői fekvésű Lindau városával ismerkedtünk. Verőfényes időben nagy sétát tettünk a Bodeni-tó partján. Este a lindaui és esztergomi prézesek által bemutatott szentmisén vettünk részt, Lindau újjáépített, modern templomában. A kellemes búcsúesttel befejeztük lindaui látogatásunkat. Hazafelé megnéztük Neusch- wansteint, ahol a szent királyok sorában a magyar Szent István királyt is megtekinthettük a trónterem freskóin. Reményeink szerint jövőre Esztergomban viszonozhatjuk a kedves vendéglátást, és tovább építhetjük a már sok éve jól működő kapcsolatunkat. Forgó Józsefné Jutalom a tűzlovagoknak- Esztergom Elismeréseket okleveleket és jutalmakat adtak át csütörtökön a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. Az 1956-os forradalom, valamint a köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából a Magyar Köztársaság belügyminiszterének dicséretében és jutalomban részesítették a párkányi toronyháztűznél nyújtott kiemelkedő és önfeláldozó munkájuk elismeréseként az Esztergomi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság állományának három tagját. A jutal- mazottak: Dejcző Gyula főtörzsőrmester, Hoffmann István főtörzsőrmester és Ciurkievicz Norbert zászlós. Díszpolgári címet adtak át- Dunaalmás Dunaalmás önkormányzata díszpolgári címet adott át dr. Ferenczy Miklós orvos, helytörténésznek október 23-án. Az első alkalommal megítélt kitüntetést a híres Lilla-kutató a Csokonay Vitéz Mihály szerelmének, Vajda Juliannának az emlékére kialakított szobában vehette át. Dr. Ferenczy Miklós kutatásai eredményeképpen sok érdekességet lehet megtudni Vajda Juliannáról. A most kialakított emlékszobát is a Ferenczy kutatásai alapján rendezték be. Két tanácsnokot visszahívtak- Esztergom Történelmi konferencia Párkányban 320 éve vívták a párkányi csatát A Limes-Anavum Regionális Kulturális Társulás, a Csemadok Párkányi Alapszervezete és a Városi Művelődési Központ október 18- án a győztes párkányi csata 320. évfordulója alkalmából történelmi konferenciát rendezett a párkányi Művelődési Ház nagytermében. A konferencia résztvevőit, valamint a meghívott vendégeket és előadókat Dániel Erzsébet, a Limes-Annavum elnöke és Ján Oravec Párkány polgár- mestere köszöntötte. Az előadók, Székely György akadémikus Budapestről, Csorda Csaba történész, Csombor Erzsébet, az esztergomi Levéltár igazgatója, valamint Sesztay Adám, a pozsonyi Magyar Nagykövetség III. osztályú titkára voltak. A konferenciát Vércse Miklós vezette. Mint az előadásokon elhangzott, 1683. október 9-én a keresztes hadak véres csatában ütköztek meg a török várvédőkkel, és fényes győzelmet arattak Párkánynál. A 17. század végén a török uralom rettenetes nyomása ellen XI. Ince pápa, III. Sobieski János lengyel király és I. Lipót magyar király , Német Római császár a Szent Szövetségen belül komoly keresztény haderőt hozott létre Európa megmentésére. Ezek a csapatok PRO DEO ET PATRIA, „Istenért és hazáért” jelszó jegyében indultak a csatákba. Ez a haderő indult Esztergom visszafoglalására, amely akkor a török hatalom második legfontosabb erődítménye volt Magyarországon. Ahhoz, hogy mindez megtörténjék, előbb Esztergom védőbástyáját, a Párkányi Palánkvárat kellett bevenni. Ez nagy áldozatok árán sikerült. Az 1683. október 9-én lezajlott győztes csata által Párkány neve bevésődött Magyarország és Európa népeinek történelmi tudatába. - hangzott el többek között az előadáson. Az érdekes konferenciát követően Boráros Imre színművész „Az éden elvesztése” című műsorával Rákóczi Ferencre emlékezett. A rendezvény koszorúzással zárult Bartus György „Regélő szikla” c. alkotása előtt. Ez a mű egy csillámos gránittömb, amelyen a város bronzból öntött történelme látható, és kiemelve látható rajta az 1683. október 9-i csata. A 320. évfordulóra Vércse Miklós tanár, műfordító egy kétnyelvű magyar-szlovák füzetet jelentetett meg a Limes-Annavum Könyvkiadó gondozásában Párkányi csata címmel. Ugyanezen a címen egy történelmi hangjáték is készült, ezzel Czuczor Roland párkányi zeneszerző állít emléket a párkányi csatának. A rendezvényt támogatta az Illyés Közalapítvány, valamint Párkány város Önkormányzata. Izrael Zsuzsanna Az esztergomi önkormányzat képviselő-testülete visszahívott tisztségéből két, egyedi feladatokkal megbízott tanácsnokot a legutóbbi zárt testületi ülésen. Meggyes Tamás polgármester javaslatát az indokolta, hogy a két képviselő nem a város érdekében dolgozott, és visszaéltek a lehetőségeikkel, úgymond rosszízűén politizálnak - tudtuk meg' Gulya Istvántól, az önkormányzat sajtószóvivőjétől. Kitiltják a buszokat az egyik utcából- Dorog Dorogon az Akácfa utca lakói az autóbuszok kitiltását kérelmezték a helyi önkormányzattól. A kérésüket azzal indokolták, hogy a szűk utcában nagy a forgalom, különösen úgy, hogy buszok is közlekednek erre. Az utca keskeny és a buszok, ha nem férnek el, akkor a járdára is felhajtanak. Ez pedig tönkreteszi az utat és a járdát is. Az önkormányzat szakbizottsága a benyújtott kérelem alapján már megbeszéléseket folytatott a Vértes Volán Rt. munkatársaival. A bizottság megtette javaslatát a képviselő- testületnek, miszerint értsen egyet az Akácfa utcában közlekedő buszok útvonalának módosításával. A bizottság javaslatát és a kérelmet a képviselő-testület egyhangú döntéssel elfogadta. Figyelik a környezetkárosítást- Lábatlan A csontőrlemény kísérleti égetésére vonatkozó engedélyezéssel, valamint a veszélyes hulladék égetési engedélyének meghosszabbításával kapcsolatos tájékoztatásról tárgyaltak a lábatlani önkormányzati képviselők a legutóbbi ülésükön. Egy olyan civil kontrollcsoport felállításáról döntöttek, amely majd a vállalkozóknak és a gazdasági cégeknek a környezetet befolyásoló tevékenységét ellenőrzi. A felállítandó kontrollcsoport felvilágosító szerepet is vállal majd, hogy melyek a környezetkárosító és megóvó tevékenységek. ák