Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)

2003-10-11 / 30. szám

8 2003. október 11, szombat SPORT Világsport Újabb sikerek az Euroligában Regionális sport Kobe Bryan a vádlottak padján Csütörtökön tartották meg a Kobe Bryant-ügy első előzetes meghallgatását. Hat órán ke­resztül folyt a tárgyalás, a tanús­kodás, majd a bíró jövő hét szerdára elnapolta az ügyet. Ak­kor dönti el Frederick Gannett megyei bíró, hogy vádat emel­nek-e a Los Angeles Lakers sztárja ellen, vagy sem. A mos­tani meghallgatás legdrámaibb jelenete az volt, mikor egy de­tektív előadta, hogy a kosaras miként erőszakolta meg a Cordillera Lodge and Spa mo­tel 19 éves hölgyalkalmazottját. A tárgyalást rengeteg TV közve­títette, ami azért is meglepő, mert az ilyen ügyeket a nyilvá­nosság kizárásával szokták tár­gyalni. A sérelmezett hölgy állí­tása szerint Kobe június végén követte el a bűncselekményt. A halálra rémült lány feljelentést tett, s a kosaras ingén azonosí­tott vérnyomok is a lánynak ad­nak igazat. A bíró a tárgyalást akkor szakította félbe, mikor a lány egyik védője szerint Kobe sérülései attól vannak, hogy előzőleg három nap alatt, há­rom különböző férfival létesített szexuális kapcsolatot. A bíró szerint ez a megállapítás túl­megy a jó ízlés határain. Jarno Trulli volt a leggyorsabb Jarno Trulli volt a leggyorsabb a Forma-l-es Japán Nagydíj el­ső időmérő edzésén, amelyen a világbajnoki címért harcoló Michael Schumacher harmadik, míg a másik esélyes, a finn Kimi Ráikönnen ötödik lett. Tudvalé­vő, hogy a németnek egy pont szükségeltetik ahhoz, hogy hato­dik világbajnoki címét ünnepel­hesse, míg Ráikönnen csak ak­kor örülhet, ha Schumi kiesik, ő pedig az első helyen végez. Az időmérő edzést Schumacher in­dította l:30:464-es idővel, és sokáig senki nem tudta megszo­rítani. Az indianapolisi verse­nyen leszerepelt Juan Pablo Montoya rosszul ment, kis Schumira maradt, hogy leg­alább a konstruktőri versenyben jó helyezést érhessen el a Williams-BMW. Majd jött a nagy jövő előtt álló Jarno Trulli, aki a pálya minden szakaszán gyor­sabb volt, így az élre állhatott. Rajt az NHL-ben - Hasek visszatért A Detroit Red Wings 1,7 má­sodperccel a találkozó vége előtt szerzett győztes gólt, s nyert 3-2-re. 482 nap után a Vörös. Szárnyak kapuját újra a cseh csodakapus, Dominik Hasek őrizte. A Los Angeles Kings elleni találkozón nem a Detroit vezetett, de Steve Yzerman késői góljának kö­szönhetően a hajrát jobban bír­ták, s kiszenvedték a győzelmet. Az Atlanta Trashers minimális különbséggel bizonyult jobbnak a Columbus Blue Jacketsnál A Washington Capitals két sztárjá­val - a szlovák Peter Bondra és a cseh Jaromir Jagr - kiütéses győzelmet aratott a New York Islanders felett. Tovább menetel a BVSC- Brendon és a Vasas-Plaket- Euroleasing a vízilabda Euroligában. A BVSC sima győzelmet aratott, míg a Vasas csak aranygóllal bi­zonyult jobbnak világhírű ellenfelénél. Szerdán a BVSC-Brendon gyengébb teljesítményt nyújtott a francia Starsbourg csapata el­len (9-6), csütörtökön több he­lyen is lehetett javítani a csapat­játékon. A soros ellenfél a román Rapid Bucuresti volt. A magyar csapatban egy változtatást kez­deményezett Gerendás György, a kaput Szécsi védte. Az első ne­gyed nem kezdődött valami fé­nyesen, a román gárda 2-0-as vezetést szerzett. A folytatás sem sikerült tökéletessebbre, az ellen­fél begyötörte harmadik gólját is. A kezdeti tompaság lassan elve­szett a süllyesztőben, feljöttek a Szőnyi útiak, az eredményt 3-4- re alakítva. Ez már jobban muta­tott a kijelzőn és visszahozta a fi­úk magabiztosságát is. A harma­Az esztergomi kézilabda egyesület vasárnap délután 17.00-kor a Hódmezővá­sárhely csapatát fogadja a Dobó Katalin Gimnázium csarnokában. Az elmúlt há­rom fordulóban az EKSE a bajnokság három legerő­sebb gárdájával játszott változó sikerrel. A Hypo, az FTC és a Dunaúj­városi csapat elleni mérkőzések sok energiát kivettek a lányok­ból, egyúttal azonban értékes tapasztalatokkal gazdagodha­tott a Laurencz László vezette dik felvonásban Gór-Nagy Mik­lós parádézott, a máris a magyar csapat vezetett (6-4). Az utolsó negyedet is jobban bírták a mie­ink, az volt a nagy kérdés, hogy sikerül e gólt „találni” ember­előnyből. Ez nem jött össze, de a győzelem igen. Huszáros hajrá­val 3-1 lett a zárónegyed, a vég­eredmény pedig 9-5. E-csoport: BVSC-Brendon - Rapid Bucuresti (román) 9-5 (0-2,3-2, 3-0, 3-1) Góldobók: Gór-Nagy (3), Vincze (2), Dabrowski, Kis, Var­jas, Decker (1-1) A csoport másik mérkőzésén: Szpartak Volgográd (orosz) - LSTV Lódz (lengyel) 13-4 A H-csoport második mérkő­zésén a Vasas-Plaket nagyon szoros mérkőzést játszott a spa­nyol Barcelonával. A világhírű együttes végig vezetett a találko­zón, sőt a negyedik negyedben két góllal is elhúztak a hispánok. A győzelem a cél egyesület. Mindhárom erős gárda elleni mérkőzésen voltak jó periódusai a lányoknak, az azóta mélyrepülésbe kezdő Hypo csapatát pedig kifejezet­ten látványos játékkal győzték le. A Fradi és a Dunaferr ellen ez a bravúr már nem sikerült, azonban a most soron követke­ző ellenfél legyőzése a bajnok­ság végkimenetele szempontjá­ból is nagyon fontos lenne. A Hódmezővásárhely az idei baj­nokságban meglehetősen fele­más eredményeket ért el, ide­genben eddig még nem tudott nyerni, míg a királyváros kézi- labdás lányai otthonukban csu­pán a Ferencvárostól szenved­tek vereséget. A tavalyi bajnok­ságban is közel egyforma ered­ményt elérő két együttes közül az otthon mutatott teljesítmé­nyük alapján az Esztergom a mérkőzés esélyese. Ha a lá­nyoknak sikerült kipihenniük az elmúlt mérkőzések fáradalmait és sikerül ismét a saját játéku­kat játszaniuk, akkor minden bizonnyal begyűjtik idei negye­dik győzelmüket és nyolcadik pontjukat, amivel - jobb gólkü­lönbségüknek köszönhetően - ismét megelőzhetik a pillanat­nyilag a tabellán előttük álló Hódmezővásárhely csapatát. Úgy tűnt elmarad a magyar si­ker, de Madaras pár másodperc­cel a vége előtt hatalmas gólt lőtt Agylar kapujába. A gólnak köszönhetően túlórára kénysze­rültek a csapatok. A hosszabbí­tás második félidejében egy-egy gól született, jöhetett a hirtelen halál. A spanyolok emberelőny­höz jutottak, de Kosz bravúrral hárított. Ami az egyik oldalon ki­maradt, az a másikon bement. A bírók emberelőnyös helyzetbe hozták a magyarokat is, és Steinmetz Adám közelről meg­szerezte a győztes gólt. Vasas-Plaket-Euroleasing - CN Barcelona (spanyol) 12-11 (2-2, 1-2, 3-2, 4-4, 0-0, 1-1, 1- 0), aranygóllal Góldobók: Madaras, Varga T, Kásás (3-3), Vindisch, Varga Zs., Steinmetz Á (1-1) A csoport további mérkőzé­sei: Partizán Beograd (szerb- montenegró) - Triglav Kranj (szlovén) 15-5, Vuliagmeni (gö­rög) - Amersfoort (holland) 10-5-nb­A női kézilabda NBI. 8. fordu­lójának mérkőzései: Dunaferr-FTC, Esztergom- Hódmezővásárhely, Hypo- Vasas, Spartacus-Vác, Békéscsaba-Cornexi, Győr- DVSC A tabella állása a hétvégi for­duló előtt: 1. Dunaferr (14 pont), 2. FTC (12) 3. Győr (12) 4. Hódmezővásárhely (8) 5. Vác (7), 6. Esztergom (6) bk­Elfogyott az idő, bizonyítani kell - Felemelkedés vagy bukás? Magyarország - Lengyelország 17 óra Utolsó EB selejtező meccsét játssza a magyar labdarúgó válogatott ma öt órától Lengyelország ellen. Ha sikerül legyőzni a len­gyeleket, és a lettek nem szereznek pontot Svédor­szágban, akkor jöhet a pót- selejtező. Miden más eset­ben vége az álmoknak. Király - Bódog, Dragoner, Juh­ár - Böőr, Lipcsei, Dárdai, Fűzi - Lisztes - Szabics - Kenesei. Ez a tizenegy játékos fog ta­lán kezdeni, rajtuk múlik talán minden. Kérdéses mi lenne a csapat nem világverő, a szövet­ségi kapitányok baráti viszony­ban vannak egymással, s a meccs kimenetelétől függően ez a kapcsolat megmarad majd. Egész héten végigvonuló cikk­sorozatunkban megpróbáltuk végigkísérni nemcsak a magyar válogatott felkészülését, hanem az U21-ét is, megnéztük a többi ország esélyeit arra is kitekintve, hogy kik lesznek ott jövőre Por­tugáliában. Ma viszont csak egy meccs számít, a Magyarország - Lengyelország. Elég lenne egy szoros hazai 1-0. Elfogyott az jobb? Nem továbbjutni, vagy lyet? Nem lehetünk pesszimis- idő, nincs mese, győzni kell. megcsípni azt a második he- ták, cél a győzelem. A lengyel -nb­­U*­Szombathelyen a Vértes Volán A női röplabda NB I-ben sze­replő Vértes Volán SC ma Szombathelyre látogat, hogy a szegediek elleni szép eredmény után újabb sikert arasson. A szombathelyről annyit kell tud­ni, hogy tavaly megnyerték az NB 1-et, ennek ellenére mégsem szerepelnek ott. A mérkőzés 14 órakor kezdődik a Sugár úti Sportcsarnokban. EB-bronz szumóban A németországi Riesaban ren­dezték meg a szumó Európa- bajnokságot, ahol 14 országból voltak jelen versenyzők. A ma­gyar mérleg két bronzérem, az egyik az esztergomi Mayor Gyula nevéhez fűződik. 2004 májusában Szolnokon rendezik meg az Európa-bajnokságot. Asztalitenisz eredmények NB III.: Csákvár - ATC Tokod I. 9-9, Linde - Tokod II. 16-2. Spar II. - Dragon 10-8, Fejérvíz - Esztergom 5-13 Ülőröplabda NB 1 Szombathelyre utazik a Hu­manitás SE ülőröplabda csapat. Ezzel a mérkőzéssel kezdi meg a Tatabánya szereplését az NB 1- ben. A kék-fehérek a szerény Euroliga szereplést egy jó baj­nokságbeli bemutatkozással sze­retnék feledtetni. Női teke Szuperliga A Tatabányaiak otthonukban fogadják vendégül az újonc Szolnok együttesét. A Tisza- parti együttes fennállása óta először résztvevője a legjobbak bajnokságának. A kék fehérek nagyon rosszul kezdték a sze­zont, mindenképpen javítani szeretnének. A mérkőzésre dél­előtt 10 órakor a tatabányai te­kecsarnokban kerül sor. Páros teniszverseny A Zoltek Nyergesújfalu SE te­nisz szakosztálya ma rendezi meg hagyományos amatőr pá­ros teniszversenyét. A versenye­ket női és férfi párosban bonyo­lítják le. Nevezni a helyszínen lehet 8.30-tól 9 óráig. Totólista + tippek l.Magyarország - Lengyelország 1 ZSvédország - Lettország 1 3 Ausztria - Csehország 2 4. Skócia - Litvánia 1 SNémetország - lzland 1 6. Svájc - Írország X 70roszország - Grúzia 1 8. Bosznia-Hercegovina - Dánia X 9, Görögország - Eszak-írország 1 lQOrményország - Spanyolország 2 lLTörökország - Anglia X lZCiprus - Szlovénia 2 13Horvátország - Bulgária 1 14.Wales - Szerbia-Montenegró 1 A tippeket minden héten a szerkesztőség egy-egy munka­társa adja, e heti tippelőnk: Bukovics Krisztián. Annavölgy • Bajna • Bajót • Bajta • Bart • Bátorkeszi • Béla • Bény • Búcs • Csata • Csobánka • Csolnok • Csúz • Dág • Dobogókő • Dorog • Dömös • Dunabogdány • Ebed • Epöl • Érsekkéty • Esztergom • Farnad • Für • Garamkövesd • Garampáld • Garamsalló • Garamszentgyörgy • Helemba • Hontfüzesgyarmat • Ipolybél • ipolydamásd • Ipolypásztó • Ipolyszakállos • Ipolyszalka • Ipolytölgyes • Karva • Kemence • Kéménd • Kesztölc • Kétfegyvemek • Kicsind • Kisgyarmat • Kiskeszi • Kismaros • Kisújfalu • Kóspallag • Köbölkút • Kőhídgyarmat • Kúrál • Kürt • Lábatlan • Leányfalu • Leányvár • Lekér • Leléd • Letkés • Libád • Lontó • Málas • Máriahalom • Márianosztra • Mogyorósbánya • Muzsla • Nagybörzsöny • Nagymaros • Nagyölved • Nagysalló • Nagysáp • Nána • Nemesoroszi • Nyergesújfalu • Nyír • Oroszka • Párkány • Perőcsény • Peszektergenye • Piliscsaba • Piliscsév • Pilisjászfalu • Pilismarót • Pilisszántó • Pilisszentlászló • Pócsmegyer • Pilisszentkereszt • Pilisszentlélek • Sárisáp • Sárkányfalva • Sáró • Süttő • Szigetmonostor • Szob • Szokolya • Szőgyén • Tahitótfalu • Tát • Tésa • Tinnye • Tokod * Tokodaltáró * Uny * Vámosmikola * Verőce * Visegrád * Zalaba * Zebegény * Zselíz * Zsemlér

Next

/
Thumbnails
Contents