Esztergom, 2019 (5. évfolyam, 1-5. szám)
2019-05-01 / 5. szám
INTERJÚ-é A Vaskeresztnél találkozhattunk, ami az El Camino legnehezebb szakasza, s én csak ámultam, hogy kerekesszékkel is el lehet jutni idáig. Pár szót váltottunk, kiderült, hogy Németországból indult, halálos beteg, és az az utolsó vágya, hogy eljusson Santiagóba, Ezen a ponton minden átértékelődött bennem. Megkért, hogy segítsem feltolni őt a keresztig, mert az egyedül nem menne. Hirtelen elfelejtettem, hogy fáj a lábam, és hogy azon a ponton voltam, hogy feladom. A jó Isten zarándoktársat küldött, hogy a saját problémámat felejtsem el, és segítsek máson. Beszélgetve, köny- nyedén jutottunk fel a Vaskeresztig. Aztán elváltak útjaink. Ez számomrajel volt. A másik csodálatos élményem Eunatéban történt. Unokatestvérem, aki szintén végigjárta az El Caminót, lelkemre kötötte, hogy azt a kis kápolnát, amely Eunatéban található mindenképpen ejtsem útba, mert lélegzetelállítóan gyönyörű, így is tettem a nagy kerülő ellenére. Emlékszem, hogy a tűző napon, egy kukoricatáblán átvergődve, hosszas keresgélés után találtam rá a kis kápolnára, amely szerencsétlenségemre be volt zárva. Csalódott voltam, Körbejártam az ötszögletű építményt, aztán felfedeztem egy telefonszámot is a bejáratnál, de mivel nem tudtam, hogy kinek szól, nem foglalkoztam vele. Leültem, egy kicsit pihentem. Ekkor a kukoricásból biciklin érkezve egy hölgy tartott felém, majd mikor odaért, megkérdezte, hogy én telefonáltam-e? Döbbentem néztem rá. Kinyitotta a kápolna ajtaját, aztán eltűnt. Nem tudom, hogy mennyi időt tölthettem a kis kápolnában - a Caminón néha megszűnik az idő. Nem én telefonáltam, biztosan valaki más lehetett az korábban, de én be tudtam jutni. Számos ilyen történetet mondhatnék, voltaképpen az egész erről szól. Gond van a szívemmel, s a legmeredekebb szakaszon, amitől nagyon féltem, egyszer csak kapok magam mellé egy útitársat, aki erőt adva átsegít a legnehezebb részeken is. Ez a Gondviselés. Óriási szintkülönbség, 16 kg-os hátizsák, mégse fulladok, az, amitől rettegtem, utólag könnyűnek bizonyult. Mert volt ott még valaki, aki aztán el is tűnt, ahogy 0' Cebreiróba értünk... Mit ad nekem a hit? Azt, hogy az ember rábízhatja magát a Gondviselésre, ahogy napi szinten imádkozni is szoktuk: „Legyen meg aTe akaratod!". Ezt kaptam örökül a szüleimtől, és ez a legtöbb, amit a gyermekemnek továbbadhattam. Ha hiszünk, nem félünk, bármilyen farkastörvények között kelljen is élnünk. Nem szabad se félni, se aggódni, mert hajó úton járunk, mindent megkapunk az életünkhöz és a munkánkhoz.- A húsvéti eseményekben, Jézus szenvedéstörténetében és halálában az Atya felülmúlhatatlanul kinyilatkoztatja az ember iránti szeretetét. Még saját Fiát sem kímélte, amelyről Jézus egy helyütt a Szentírásban azt mondja, hogy „nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért". A megváltás, a szeretet diadala az emberi élet végső értelme. Hogy látja ma Európát? I/an még ereje a kereszténységnek? Hallható-e még a húsvéti örömének egy olyan korban, amely hátat fordított az Istennek, és a megkérdőjelezhetetlennek hitt alapértékeinket is átértékelte? Egy olyan korban, amelyben az álszentség katedrálisai emelkednek, lehet még jövője az igaz hitnek? » Számomra kétség nem fér hozzá, hogy Európa megmaradásának egyetlen módja, ha visszatalál ehhez az igaz úthoz. Itt Esztergomban nagy múltra tekint vissza Becket Szent Tamás ünnepe. Negyed évszázada újra és újra az az ünnepség témája, hogy voltaképpen mit Is jelent a kereszténység és az európai identitás összefüggése. Mindig azt szoktuk mondani, hogy soha ilyen aktuális nem volt ez a kérdés. Ha az embereknek erős hitük lenne, nem tudnának így eltéve- lyedni erről a biztos útról; mondhatnám most magunkra gondolva, hogy a Szent István-Í útról. Sokszor olyanok vagyunk, mint az a bizonyos játék, a keljfeljancsi: hatások érnekjobbról és balról, ide-oda kibillenhet az ember, de ha megvan benne az az ólomsúly, az az értékrend, ami stabilitást ad, akkor 2019. maius www.esztergom.hu 11
