Esztergom, 2016 (2. évfolyam, 1-12. szám)

2016-10-11 / 10. szám

zalaegerszegi plébánosi tisztségben szolgált, de emellett férfi- és női zárdát, iskolákat, egyesületeket, nyomdát alapított. 1924-ben címzetes apáttá nevezték ki, 1937- tól pápai prelátus lett. 1944. márciusától veszprémi püspök. Apor Vilmos, Shvoy Lajos püspökkel, Kelemen Krizosztom főapáttal közös emlékiratban Szálasihoz folyamodott, hogy ne tegye ki a Dunántúlt az utóvédharcok pusztításainak. A nyilasok ezért 1944. november végén Sopronkőhidán bebörtönözték, ahonnan 1945. március végén a csendőr fegyőrség megszökésekor szabadult. XII. Pius pápa esztergomi érsekké nevezte ki szeptemberben. Az 1945-ös nemzetgyűlési választások ügyében a püspöki karral együtt körlevelet adott ki, mely ellen a koalíció pártjai tiltakoztak. 1946-ban bíborossá nevezték ki. 1948. június 16-án ellenezte a népi demokratikus reformokat, különösen az iskolák államosítását. Mindenekelőtt hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmények gyanúja miatt 1948 decemberében letartóztatták; a népbíróság tanácsa koncepciós perben életfogytiglani fegyházra ítélte, azonban egészségi állapotára való tekintettel egy idő után a felsőpetényi püspöki nyaralóban tartották házi őrizetben. 1956. október 31 -én a forradalom és szabadságharc oldalára állt katonák Budapestre vitték. November 3-án rádióbeszédet mondott, amelyben a földreform felülvizsgálására célzott. November 3-ról 4-ére virradó hajnalon az USA budapesti nagykövetségén menedéket kért és kapott; ezután tizenöt évig ott tartózkodott. 1971 őszén hagyta el végleg Magyarországot, majd Bécsben telepedett le. VI. Pál pápa 1973-ban lemondásra szólította fel; miután ezt megtagadta, a pápa az esztergomi érseki széket megüresedettnek nyilvánította. Ezt követően körutat tett az USA-ban. A bécsi irgalmasok kórházában halt meg 1975-ben, s Mariazellben temették el. Hamvait 1991. május 4-én helyezték örök nyugalomra az esztergomi bazilika prímási sírkápolnájában. 2015. májusában az 1956-os forradalmi események esztergomi helyszínének tőszomszédságában, a Sötét Kapunál Esztergommal közreműködésben az orosz Békességszerzők és Béke Alapítvány felállíttatta Mindszenty hercegprímás szobrát, melyet Vlagyimir Szurovcev szobrászművész alkotott. Az életnagyságúnál valamivel nagyobb méretű szobor azóta egyfajta zarándokhely lett, a hercegprímás emlékének tisztelői nap, mint nap helyeznek el szobra lábánál gyertyákat, szentképeket, s imádkoznak előtte. A*namz«zü, Játszik az olvasói Ebben a játékunkban, az Esztergom Magazin előző számában lévő kulturális rovatbéli cikkek részleteiről szólnak a 1. Mely városba vitték Esztergomból a Szent Korona virágmakettet? 2. Hol állított ki Balla Gergely legutóbb Esztergomban? 3. Mely településen tartották idén a Pilis Szlovák Falvak Találkozóját? A válaszokat október 25-ig kell eljuttatni a megfejtes@esztergom.hu e-mailcímre vagy a szerkesztőség postacímére. A nyertes sorsolással azon játékosok közül kerül ki, akik a fenti három kérdésre helyesen válaszoltak. A nyertes az esztergomi Babits Mihály Könyvesbolt 1500 forintos könyvutalványát kapja. Képrébusz Ebben a játékban olvasóinknak meg kell adni, hogy mely ismert esztergomi helyszínen készült az adott fotó, mely épület, utca vagy terület részlete látható a képen. A választ október 25-ig kell eljuttatni a megfejtes@esztergom.hu e-mail címre vagy a szerkesztőség postacímére. A sorsoláson kihúzott szerencsés nyertes az esztergomi Sportalsó rock klub páros belépőjegyét kapja. Előző számunk helyes megfejtései: Azért a kvíz az úr 1. 20. fotóbiennálé 2. Kesztölc 3. 1543 kérdések: Képrébusz 1. Kopjafa emlékmű a Prímás-sziget észak-nyugati csúcsán Előző számunk nyertesei: Az „Azért a kvíz az úr” játékban a szerencse Gerébics István megfejtőnek kedvezett. A „Képrébusz” játékban Nagy Erzsébet olvasónk számára volt kegyes Fortuna. A nyerteseknek gratulálunk! Nyereményüket munkaidőben a Városháza portáján vehetik át.

Next

/
Thumbnails
Contents