Esztergom, 2016 (2. évfolyam, 1-12. szám)

2016-11-15 / 11. szám

Kaposi50j avagy az apokalipszis grafikusa Fél évszázada született a legnagyobb hatású esztergomi képzőművész: Kaposi Tamás. 1991-ben, tragikus balesetben hunyt el, a róla szóló életrajzi dokumentumfilm illetve ennek könyvváltozata is arról is szól, hogy az alkotó halála előtt miként rendezte össze az utókor számára a teljes életművet: festmények, fotók, grafikák, kollázsok hatalmas mennyiségét. Az 50. évfordulón a Duna Múzeumban november 5-étől nézheti meg a közönség Kaposi Tamás alkotásait. A Kaposi Tamás emlékkiállítás kapcsán Brassai Gabriella grafikusművész, a Duna Múzeum Európai Közép Galériájának művészeti menedzsere arról tájékoztatta az Esztergom magazint, hogy az alkotó születésének ötvenedik évfordulójára rendezett tárlaton főként önarcképeket, fotókat láthat majd a közönség, illetve olyan fényképeket, melyekbe a művész utólag belerajzolt. Brassai Gabriella arról is beszélt, hogy a kiállításon az eddigi Kaposi-emléktárlatoktól némileg eltérően jobban szeretnék magát az alkotó egyéniségét megjeleníteni, így mutatják be majd a vélhetően eddig nem, vagy csak ritkán látott három részből álló diplomamunkáját, valamint több olyan művét, melyek eddig keveset szerepeltek a kiállításokon. Ezek mellett a galéria vezetése azt tervezi, hogy a november 5-ei megnyitón felújított változatban elérhetővé teszik a közönség számára a korábbi években kiadott Kaposi Tamás katalógust, illetve a tárlatmegnyitón tervezik újra bemutatni a legendás festőművész, grafikus életéről szóló dokumentumfilmet is. A kiállítás megnyitó autentikusságát nyomatékosította a megnyitóbeszéd, melyet Kaposi Tamás egykori mestere, Feledy Balázs művészeti író mondott el. A Duna Múzeum által kiadott sajtóanyagban többek között ezt olvashatjuk az alkotóról: „Már gyermekkori raj zain is megmutatkozott Kaposi Tamás tehetsége és expresszív látásmódja. Azon művészek közé tartozott, akiknek minden egyes ecsetvonásából és felületkezeléséből sugárzott különleges személyisége és karaktere, amely korának meghatározó alkotójává tette. Édesapja egy interjúban egyszer úgy fogalmazott „Tamás teljesen elhatárolta magát a ma divatos értékektől, egy dolog volt számára fontos: hogy dolgozhasson”. Ebből fakadóan új technikákat szeretett volna megismerni, ezért külföldre, Hollandiába szeretett volna menni, de végül Siklóson, a pécsi Képzőművészeti Mesteriskola alkotóházában fejlesztette technikai tudását. Itt megfelelő körülmények között alkothatott, a rá jellemző apokaliptikus motívumokat használva.” Azért a Kvíz az úr JÚtSZÍk ÜZ Ebben a játékunkban, az Esztergom Magazin előző számában lévő kulturális rovatbéli cikkek részleteiről szólnak a kérdések: 1. Mely két dunai város között adtak át szeptemberben teherkompot? 2. Kik kaptak Megyei Príma-díjat idén? 3. Honnan startolt az idei Hídfutás? A válaszokat november 25-ig kell eljuttatni a megfejtes@esztergom.hu e-mailcímre vagy a szerkesztőség postacímére. A nyertes sorsolással azon játékosok közül kerül ki, akik a fenti három kérdésre helyesen válaszoltak. A nyertes az esztergomi Babits Mihály Könyvesbolt 1500 forintos könyvutalványát kapja. Képrébusz Ebben a játékban olvasóinknak meg kell adni, hogy mely ismert esztergomi helyszínen készült az adott fotó, mely épület, utca vagy terület részlete látható a képen. A választ november 25-ig kell eljuttatni a megfejtes@esztergom.hu e-mail címre vagy a szerkesztőség postacímére. A sorsoláson kihúzott szerencsés nyertes az esztergomi Sportalsó rock klub páros belépőjegyét kapja. Előző számunk helyes megfejtései: Azért a kvíz az úr 1. Debrecen 2. Dzsámi 3. Pilisszentlélek Képrébusz 1. Szent Tamás-hegyi kálvária Előző számunk nyertesei: Az „Azért a kvíz az úr” játékban a szerencse Cziglényi Elemér megfejtőnek kedvezett. A „Képrébusz” játékban Faragó Szilvia olvasónk számára volt kegyes Fortuna. A nyerteseknek gratulálunk! Nyereményüket munkaidőben a Városháza portáján vehetik át.

Next

/
Thumbnails
Contents