Esztergom, 2016 (2. évfolyam, 1-12. szám)

2016-11-15 / 11. szám

Bajnoki bronzzal éled újjá az Esztergomi Atlétikai Club Magyar bajnoki bronzérmet szerzett Szederkényi-Takács Andrea, az Esztergomi Atlétikai Club versenyzője. A siker lendületet adhat a klub újjáéledéséhez, az egyesület ugyanis szeretné a városban és a környékén is, ha ismét népszerű lenne a „Sportok Királynőjeként” számon tartott atlétika. Harmadik helyen zárta a női abszolút versenyben az idei 10 kilométeres utcai futó felnőtt magyar bajnokságot az Esztergomi Atlétikai Club versenyzője, Szederkényi-Takács Andrea. A sportoló ezzel a sikerrel tovább gazdagította eddigi kiemelkedő eredményeit, hiszen korábban a Vasas Sport Club színeiben már négy magyar bajnoki címet szerzett. 2009- ben ugyanis megnyerte a maratoni futás, 2010-ben a mezei futás, 2012- ben pedig az 5000 méteres pálya-, valamint a hegyifutás bajnoki címét. Hazai szinten így a távfutás minden „felületén” (pálya, utca, terep) a csúcsra ért. Szederkényi-Takács Andrea már gyermekkorától kezdve kötődik az atlétikához. Serdülő versenyzőként Debrecenben a Sportiskolában végezte mindennapi edzéseit, majd egyetemi évei alatt a Testnevelési Egyetem színeiben versenyzett. 2015- től pedig már az Esztergomi Atlétikai Club versenyzőjeként szerepel, melyet férjével, Szederkényi Mátéval, szintén igazolt versenyzővel és szakedzővel élesztett újjá. A szakosztálynak jelenleg a házaspár a két igazolt versenyzője, akik 2012-ben Pálmai Zoltántól vették át a megszűnés határán lévő klub irányítását. Jelenleg lépésről lépésre építik újjá az egyesületet, melynek egy lelkes felnőtt csoportja már működik Gyermelyen. Emellett Esztergom önkormányzati támogatása mellett együttműködik a Magyar Atlétikai Szövetség „A Sport Legyen TIED” Gyermek Atlétikai Programjával, melynek keretében igyekeznek gyermek csoportokat is beindítani. így toborzást is tart az EAC, amelynek már jelenleg is közel 40, környékbeli gyerek vesz részt az edzésein. Az idei szezonban Szederkényi- Takács Andrea jó néhány versenyen rajthoz állt, az olimpiai kvalifikáció azonban nem sikerült a maratoni futásban. Célja azonban, hogy a jövőben is sokat versenyezzen egészen rövid, elsősorban 3000-5000 méteres távoktól kezdve egy esetleges maratoni versenyig bezárólag. Az Esztergomi Atlétikai Club is számos tervvel készül: korábban már az Esztergomi Vitézek Rugby AFC-vel, az Esztergomi Diáksport Egyesülettel és a Ferences Gimnáziummal rendezett is közös atlétika bajnokságot, melyhez hasonlóakat a jövőben is szervezne a szakosztály. Emellett egy mezei futó diák verseny megrendezése is az elképzelések között szerepel, hosszútávon pedig a klubvezetés szeretné, ha Tatabányához hasonlóan, itt a Gerecse másik oldalán is megerősödne ez a sportág, ami méltóképpen viseli a „Sportok Királynője” elnevezést. Mindehhez azonban szeretne támogató partnereket is találni a szakvezetés, és ha nem is fő-, de legalább mellékállásban egy-két edzőt alkalmazni. Kick-box: két arany, két ezüst és két bronz Prágából Remek teljesítményt követően, két arany-, két ezüst- és két bronzéremmel tértek haza az Esztergomi Kick-Box Sportegyesület versenyzői az október közepén, Csehországban megrendezett Czech Openről. Már hagyományosan október közepén rendezik meg Prágában a cseh kick-boxosok a Czech Open-t, melyen rendre részt vesznek az Esztergomi Kick-Box SE versenyzői is. A sportolók ezúttal azonban sérülések miatt a megszokottnál kisebb létszámmal képviselték Esztergomot a cseh fővárosban október 15-én. A szép számú mezőnyben végül az esztergomi különítmény ismét öregbítette a város és a csapat hírnevét, hiszen két arany-, két ezüst-, és két bronzérmet zsebeltek be a bunyósok. Aranyérmesek: Vigváry Viktor kadett II. light-contact +69 kg; László Barnabás felnőtt kick-light -69 kg Ezüstérmesek: Nagy Larion felnőtt kick-light -57 kg; Baráth Albert Károly kadett II. light-contact -42 kg Bronzérmesek: Baráth Albert Károly kadett II. light- contact -47 kg; Kajtár Bence kadett II. light-contact -63 kg

Next

/
Thumbnails
Contents