Esztergom, 2016 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2016-11-15 / 11. szám
KULTÚRA Háromszázharminchárom éve szabadult fel Párkány és Esztergom Esztergom felfedezése, avagy a hely története Az 1680-as évek elején a bécsi udvar külpolitikáját az úgynevezett spanyol, vagy pfalzi párt határozta meg, amely minden eseményt a birodalom nyugati érdekeltsége szempontjából vizsgált. Bár ennek az egyoldalú politikának az udvarban is akadtak ellenzői, legkevésbé tőlük volt várható a török európai hegemóniájának megtörése. A Porta politikáját 1676 óta Kara Musztafa nagyvezír határozta meg, aki az 1670-es évek győzelmeinek hatására igen elbízta magát és azt képzelte, hogy olyan területeket is meghódíthat, amelyeket maga Nagy Szulejmán sem tudott. A Habsburgok 1682-ben oly igen szorgalmazták a Habsburg- török békeszerződés meghosszabbítását, hogy ez alapján a törökök felkészületlennek és gyengének gondolták őket és ez is hozzájárult ahhoz, hogy Kara Musztafa az 1683-as hadjárat céljául Bécs elfoglalását jelölte meg. Az 1683-as hadjárat elején a dunántúli várak sorra kapituláltak a török előtt, de Bécs keményen ellenállt. Csaknem két teljes hónapig szilárdan állta a török rohamokat, így időt biztosított a felmentő sereg megérkezéséhez. A lengyelekkel 1683. április 1-én aláírt véd- és dacszövetségi okmányba belefoglalták, hogy a keresztény egyesített sereg parancsnoki tisztét felkent király tölti be, ezért a főparancsnok Sobieski János lengyel király lett. A bécsi dombok mögött gyülekeztek a keresztény seregek: a bajor, a szász választófejedelem, a német birodalmi kerületek és végül a lengyel király csapatai is megérkeztek. A felmentő sereg 1683. szeptember 12-én egyetlen rohammal szétugrasztotta a török tábort, amely fejvesztett menekülésbe kezdett és még Győr alatt sem sikerült belőle ütőképes hadsereget szervezni. Kara Musztafa ekkor is visszautasította a bécsi udvar tárgyalási ajánlatát és ezzel megpecsételte maga és hadserege sorsát. A török üldözését és a felszabadító háború folytatását sürgető Sobieski a haditanács döntése után előresietett és téves felderítés következtében beleszaladt a nagy harcerőt képviselő törökbe Párkány alatt. A lováról lezuhant király életét egy önfeláldozó lengyel katona mentette meg. A csata a lengyelek kudarcával ért végett. A második párkányi csatát, az időközben megérkezett Lotharingiai Károly vezette osztrák csapatokkal közösen október 9-én már megnyerték a szövetségesek. A Párkánynál gyülekező hadakhoz október 11-én csatlakoztak a brandenburgi csapatok, október 16-án pedig megérkeztek a bajor választófejedelem Miksa Emanuel vezetésével a bajor csapatok is. A létszámról eltérő adatok állnak rendelkezésre. Példaként éppen a lengyeleket említhetjük - egyes források 14 ezer fős, mások 25 ezer fős, megint mások 40 ezer fős sereget említenek. Esztergom megvételében a brandenburgi és a lengyel tüzérségnek volt döntő szerepe. Miközben a tüzérek keményen dolgoztak, október 25-én délután Károly herceg rohamot indított a már napok óta puhított Víziváros ellen, azt elfoglalták, de nem sikerült az áttörés. A réstörési kísérlet 26-án ért el eredményt és ekkor látta elérkezettnek az időt Lotharingiai Károly, hogy felszólítsa a védőket a megadásra Sobieski nevében. Este 11 órakor török követek érkeztek a táborba és szabad elvonulást kértek, amelyre ígéretet kaptak. A lengyel tüzérparancsnok naplójában írja le az örömteli eseményt „...éjjel követeket küldtek egy levéllel, amely szerint engedve az erőnek megadják magukat a király úr kérésére...”. A törökök így elvesztették Párkányt és október 27-én megadta magát Esztergom is. A törökök október 28-án hagyták el a várat. A váratlan győzelemsorozat megakadályozta, hogy a bécsi urak gyors béketárgyalással lezárják a háborút. Újabb lökést adott a pápa által szorgalmazott törökellenes szövetségi rendszer megszilárdulásának és továbbfejlesztésének. A pápai udvar ösztönzésére létrejött Szent Szövetséghez (Sacra Lega) csatlakozott Velence és 1686-ban Oroszország is. XI. Ince pápa, aki a törökellenes szövetséget személyes küldetésének tartotta, megnyitotta a pápai állam erőforrásait is. így a török birodalom háromfrontos háborúra kényszerült és elesett annak lehetőségétől, hogy külön-külön számoljon le ellenfeleivel. Csombor Erzsébet
