Esztergom, 2016 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2016-11-15 / 11. szám
CIVIL Tisztelet és megbecsülés az idősöknek Magyarországon közel 3 millió idős, nyugdíjas ember él, s a fiatalokhoz illetve keresőképesekhez viszonyítva ez a szám a következő időszakra tekintve növekvő tendenciát mutat. Az idős emberek, a nyugdíjasok közössége tehát kiemelt figyelmet érdemel, Esztergomban október 28-án és 29-én tartottak két rendezvényt az Idősek Hónapja országos programsorozat keretében. Október 28-án a városháza nagytermében tartották az ENÉKE szervezésében azt az idősügyi konferenciát, melynek témái a nagycsalád modell felbomlása és az ageizmus erősödése közötti összefüggések, a nagyszülői szerep és a szépkorúak családpedagógiai funkciói, idősek a digitális korban, nemzedéki együttműködés a nyugdíjas közösségekért voltak. A városi szintű rendezvényen az érintett esztergomi intézmények szakemberei, munkatársai vettek részt. Az Idősek Hónapja esztergomi eseménysorának második részében a művelődési házban találkozott az idős, idősebb generáció, ahol az ENÉKE házigazdájaként Erős Miklós elnök és Vödrös Dánielné elnökségi tag köszöntötte, fogadta a megjelenteket. A város részéről Bánhidy László alpolgármester üdvözölte az ünnepség résztvevőit, s többek között hangsúlyozta: miként minden korban, úgy most is nagy jelentőséggel bír az idősek szerepe a társadalomban, hiszen ők azok, aki a mai fiatalokat, középkorúakat a megfelelő alaptudással ellátják. A programban a párkányi Hangulat együttes retro műsorát élvezhették az idősek, mely koncerten a 60-as, 70-es, 80-as évek legnagyobb magyar slágereit idézték fel. A koncert második része előtt Völner Pál országgyűlési képviselő, államtitkár köszöntötte az Idősek Napja programon résztvevőket. Mint többek között fogalmazott: egy társadalom annyit ér, amennyire becsben tartja idős tagjait. Az országgyűlési képviselő arra is kitért, hogy a kormányzat célja az, hogy a családok szerepét megfelelő módon értékelje a társadalom, melynek a család az alapja. Völner Pál rámutatott, hogy a család megtartása nehezen elképzelhető az idősek nélkül, mindig szükség van rájuk. Lelkigondozás a hit és élet szolgálatában November 3-án a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a „Lelkigondozás a hit és élet szolgálatában” címmel rendezett konferenciát Esztergomban a Szent Adalbert Központban. Az egyházi és szakmai felszólalók hangsúlyozták: hittel és lelkiséggel egy magasabb távlata nyílik meg az eredményes gondozásnak. A konferencián részt vett Fülöp Attila, a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának civil és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Bátori Zsolt, a házigazdának számító Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetője, Székely János püspök és Pál Ferenc lelkigondozó pap, valamint Romanek Etelka polgármester. Fülöp Attila helyettes államtitkár köszöntőjében többek között hangsúlyozta, hogy a szociális gondozás ágazatában a testtel való foglalkozás mellett jelentőséget kell, hogy kapjon a lélekkel való törődés. Esztergom nevében Romanek Etelka köszöntötte a konferencia résztvevőit, hangsúlyozva, hogy a város szülötte, Szent István király óta tart az a főpásztori lelkigondozói folyamat, melynek máig meglévő áramlatában a hit a legfontosabb erő. A lelkigondozókról és szociális gondozókról, nevelőkről szólva kiemelte, hogy egészségünk a tőlük kapott gondoskodáson is nagyban múlik, hiszen ők azok az egyházi kereteken belül, akik Krisztus tanításaira figyelve ápolják a rájuk bízottakat. Ezt követően Pál Ferenc - vagy ahogy mindenki hívja: „Pál Feri” - atya előadása következett. A tőle kapott tudás, tapasztalat és főképpen hitbéli öröm közvetítése, a lelkigondozói munka legszebb, legmélyebb és legmagasabb pontjainak felidézésével vált felejthetetlen élménnyé a hallgatóság számára. Pál Feri atya számos eset révén világított rá a r a spiritualitás ismereténekjelentőségére, arra, hogy hány és hány rossz lelki állapot, folyamat miatt őrlődő ember élete válik jobbá, a kiegyensúlyozott, elégedett, örömtől nyugodtabb élet részesévé. A délelőtt folyamán Beszterczey András, a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Irodájának vezetője és Székely János püspök szólt a hallgatósághoz. Beszédeikben egyaránt az egyházi szakszolgálatok által, illetve a plébániákon, parókiákon végzett lelkiségi, lelkigondozói munkára hívták fel a figyelmet.