Esztergom, 2016 (2. évfolyam, 1-12. szám)

2016-11-15 / 11. szám

CIVIL Épül az orosz emlékmű a Szent Anna temetőben Hamarosan elkészül az elhunyt orosz katonáknak emléket állító sírkert Esztergomban. Az utolsó simításokat végzik a Szent Anna (köznyelv szerint: Csalamádé) temetőben: a második világháborúban elesett orosz katonák emlékét sírkert, obeliszk és szobor őrzi majd. A beruházást végül az önkormányzat finanszírozza, miután az előző és mostani városvezetést is megvezető, a költségeket és felújítást magára vállaló cégcsoport csak odáig jutott el, hogy feltúrja a temetőt. A városvezetés végül úgy döntött, véget vet a parttalan alkudozásnak, így maga hozatja rendbe a területet. Kedden a Városházán fogadta Romanek Etelka polgármester Alekszej Vinadjevics Overcsukot, az Oroszországi Föderáció Nagykövetsége tanácsosát, egyben az Oroszországi Föderáció Honvédelmi Minisztériuma Katonai Emlékmegőrző Igazgatósága magyarországi képviseletének az igazgatóját és munkatársait. A vendégek a Szent Anna temetőben hamarosan elkészülő orosz második világháborús kegyhellyel kapcsolatban jártak Esztergomban. Az emlékművet és emlékkertet Esztergom Város Önkormányzata újítja fel mintegy 38 millió forintból, a munkálatok még idén befejeződnek. A városházi találkozón felmerült, hogy a szintén a Szent Anna temetőbe tervezett, a magyar honvédeknek emléket állító emlékmű megépítésében a kölcsönösség jegyében szerepet vállalna Oroszország, ezzel kapcsolatban a későbbiekben hivatalosan is egyeztet majd az önkormányzat. A megbeszélést követően a vendégek Bánhidy László alpolgármesterrel a helyszínen tekintették meg az épülő emlékművet. Sikert szüreteltek a Szüreti Napokon „Ismét a világ közepe” volt az esztergomi főtér, hiszen annak teljes területén kirakodóvásár, vidámparki rész és koncertaréna várta kicsiket és nagyokat. Az esztergomi önkormányzat által támogatott és a Dunakanyar Rendezvényiroda által szervezett I. Szüreti Napok esztergomi változatában több mint tíz zenekar, előadó szórakoztatta a publikumot, illetve vasárnap a hagyományos szentgyörgymezői szüreti felvonulás is a rendezvény helyszínére érkezett meg. Ez utóbbi eseményen Bánhidy László alpolgármester köszöntötte az attraktív paripák vontatta feldíszített kocsik sorát, és az azokon ülő, népviseletbe öltözött szereplőket. Az október 14-től 16-ig tartó rendezvényen természetesen a borászok és a pálinkafőzdék kínálata játszotta a főszerepet. Emellett olyan sztárok léptek fel, mint Kállay-Saunders András, a Come On Rock Band, Gáspár Laci és Varga Miklós. A hatvanadik születésnapját ünneplő rockénekest személyesen köszöntötte Romanek Etelka polgármester a vasárnapi fináléban. Varga Miklós kedvesen fogadta az esztergomi ajándékot, majd koncertje elején elmondta a közönségnek, hogy talán kevesen tudják, hogy pályafutása a 70-es években innen Esztergomból indult, a Tóth fivérekkel együtt alapított Grog nevű együttesével.

Next

/
Thumbnails
Contents