Esztergom, 2015 (1. évfolyam, 1-9. szám)
2015-11-10 / 8. szám
Esztergom új csillaga Teszt: Suzuki Vitara Tavasz óta gyártják a Suzuki aktuális slágermodelljét, a Vitarát Esztergomban. Az első félév tapasztalatai alapján a vártnál is népszerűbb a vadonatúj modell, megnéztük közelebbről, mit is tud a város új ikonja. A Vitara a divatos városi szabadidőautók, crossoverek kategóriájába érkezett tavasszal, abba a ligába, ahol többek között a Renault Capture, Nissan Juke vagy éppen a Citroen Cactus játszik. Erős mezőny, hiszen a vetélytársak már tanulmányautó korukban is hangos sikert arattak. Ehhez képest a Vitara szinte csendben toppant be, tovább hordozva az előző generációi által bejáratott nevet, de azon nyomban az élre tört a népes mezőnyben. Csak a név nem változott A Suzuki nem csak egy vadonatúj modellt épített, hanem jelentősen átalakította a világszerte jól csengő Vitara- brandet is: a korábbi, vérbeli terepjáró géneket még egyértelműen magán hordozó autót a vásárlói igényekhez finomították. Azaz: a korábbi robusztusság helyett egy kecses, ugyanakkor az elődök maszkulin vonásait magán viselő járművet rajzoltak, amelynek kétszínű fényezését az ember nem szívesen vinné tüskés, szúrós bokrok közé, ellenben remekül mutat a városi parkolókban és utakon. A Vitara igazi terepe egyértelműen az épített környezet, még akkor is, ha némi „telekjárástól” nem ijed meg, köszönhetően a még mindig figyelemreméltó hasmagasságnak. Fronthajtás vagy összkerékhajtás? Mindkettővel rendelhető az autó, ha futja rá, ne sajnáljuk a pénzt a Suzuki AllGrip rendszerével. Alapból elöl hajt a Vitara, ha szükséges, akkor küld nyomatékot a hátsó kerekekre. Kapunk hozzá továbbá egy forgógombot, amelynek segítségével automata, csúszós útfelület és sport beállítások között válthatunk. Utóbbi esetében érezhetően fickósabb lesz a Vitara, élénkebbek a gázreakciók, a csúszós beállításnál pedig kevesebb nyomatékot küld a kerekekre ugyanazon pedálállásnál. Ugyanakkor az összkerékhajtásnak komoly felára van, ráadásul anélkül is remek autó a Vitara, nem csoda, hogy a vásárlók jelentős része boldog tulajdonosa az esztergomi autónak az AllGrip rendszer nélkül is. A Suzuki rengeteg apró, kényelmi és biztonsági extrát kínál a Vitarához. Közülük kettőt kiemeltek a modell bemutatása előtt a zsámbéki bemutatón is. Az egyik a radaros tempómat, ami hosszú utazásokkor jön jól elsősorban. A hagyományos sebességtartókhoz képest az első légbeömlőn lévő Suzuki-embléma mögé bújtatott radarral egészül ki a rendszer, ami folyamatosan figyeli, mi történik előttünk. Ha kell, lefékezi az autót, majd az akadály megszűnését követően ismét felgyorsítja a beállított sebességre. A másik a lejtmenet-segéd, amely a kerekek fékezésével képes arra, hogy olyan meredekeken is biztonsággal lejussunk, amivel az átlagautósnak meggyűlik a baja. A zsámbéki tesztpályán volt, aki így sem merte bevállalni a valóban elég húzós, saras domboldalt, pedig a rendszer remekül teszi a dolgát. Más kérdés, hogy kevés Vitara tulajdonos merészkedik majd ilyen szigorú terepre, de havas, csúszós lejtőn jól jöhet. Sármos esztergomi Ami a külsőt illeti: itt Esztergomban nemigen kell talán bemutatni, hiszen nem csak a gyár udvarán, hanem a városban is gyakori jelenség az új Vitara, könnyen testközelből is szemügyre vehetünk egy-egy példányt. Hajlamosak vagyunk tudomást sem venni erről, igazából csak akkor szembesül vele az ember, amikor a teszthét alatt az ország másik felében a benzinkutas még bekéredzkedik körülnézni a Vitarába, miközben Esztergomban már megszokott látvány az új Suzuki. Igaz, ettől még rajta felejtik a szemüket az emberek, különösen a kétszínű fényezésű Vitarákon, amely vitathatatlanul sokat dob a külső megjelenésen. Pontosabban: kiemeli azokat a karakterj egyeket, amelyen szemmel láthatólag sokat dolgoztak. Az elődök szögletessége tetten érhető az új generáción, de sokkal lágyabb az összkép, ami többek között olyan apróságoknak köszönhető, mint az oldallemezek finom hajlításai vagy az ezúttal tényleg diszkrét krómkiegészítők. Az összhatás - a piaci sikereket látva - egyértelműen telitalálat, látszik, hogy ezt az autót az európai ízlésre