Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1918-05-18 / 20. szám
X. évfolyam. Nagykároly, 1918. május 18. 20-ik szám w W északkeleti újság NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Sléfteeíési árak: Bgész évre ........................................... 12 koronaFélévre .....................................................$ , Ne gyedévre .................................. 3 „ Ta nítóknak egész évre................................10 „ Fé szerkesztő: DR. VETZÁK EDE. jj SE<mBNiIÍ Slk'DEB S2051BAT8H. | Szerkesztőség Ó6 kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 28. SZÁM. C,KÖLCSEY-NYOM8A“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Hirdetések agvaaett vétetnek fel. Nvilttér sara 1 K 20 fillér. Pünkösd. A mesterüket vesztett tanítványok bátorságuktól megfosztva, a rettenetes Ítélet megbénitó hatása alatt állva, nem tudták betölteni azt a hivatást, melyre Jézus követésével vállalkoztak. Kedvüket, erejüket vesztve, néma csüggedésseí jártak az emberek között, kiknek a lelkében ingadozni kezdett a hit, amit Krisztus tanából merítettek. A lelkek néma forrongásából erős, nagy ethatározás született a szentlélek megszentelő és felemelő ereje által. A hallgatag, bátortalan emberek merész- szavu igehirdetők lettek s megalakult az első keresztény gyülekezet. Tartsatok a néma, elcsüggedt emberektől. Ők a vakmerő cselekedetek választottjai. A bántást, a megalázást tűrni, szenvedni, ahoz vezet, hogy megunjuk ezeket. Az égi szellem, mely tüzes nyelvek alakjában szállt az apostolok fölé, felgyújtotta a heteken át fojtó keserűséggel viselt elnyomás és rettegés érzelmét. Az üldözöttekből hangosszavu támadók lettek, akik ellene mertek fordulni a keresztrefeszitéssel uralkodó társadalmi rendnek és hirdették a jobb, szebb, igazabb jövő közeledését. „Jövel szentlélek Úristen!“ hangzik fel azóta százszor, meg ezerszer a zsolozsma minden pünkösdi ünnepen. A szentléíektől várjuk mindig a megjobbi- tást, erőink megsokszorozódását a gonoszságok ellen. Minden érkező pünkösd előtt megtelik az emberi lélek a szentlélek ereje utáni vágyódással. Mindig más és más a célunk, de ugyanaz a lelkünk, a gyönge bátortalan emberi lélek, mely önmagában hordja a fájdalmat, keserűséget, de azt megszüntetni az égiektől várja. Kisleikü emberi mivoltunk hányt- vetett sajka módjára küzködik az élet hullámain, irányítást gyönge erőnk mellett az égi segítő kéztől vár. Megadással telt beletörődéssel viseljük immár negyedik pünkösd ünnepén a háború nehéz keresztjét. Pénzünket és vérünket soha nem sajnálva áldozunk a kiengesztelheíetlen Moloch oltárán negyedik éve. Mig fásultan dobunk oda mindent a ránk mért végzet szeszélye szerint, lelkűnknek az a magasabb tudat ad erőt, hogy mindezt nem mi akartuk és nem mi akarjuk. Mint gonosz végzet nehezedik ránk a háború kényszere, melyből menekülést még ma sem látunk. A világ népei szabad akaratukat vesztve állanak a háború szolgálatában, nem kérdezve, hogy miért van mindez és hová vezet. Mi, akik a megtámadottak vagyunk, nem adhatjuk fel a küzdelmet. A riánk kényszeritett háborút végig harcojuk utolsó csepp vérünkig. Lelkünket megacélozta az elszántság, hogy igaz ügyünk, ősi jogaink védelmében küzdeni és meghalni készek vagyunk.- Jövel szentlélek Úristen, hogy megáldó és megszentelő erőddel töltsd be a mi sziveinket, hogy a csüggedőkből és bátortalanokból harcra kész, mindenre elszánt bátor harcosok legyenek, Fárimzamositani leli a főgimnázium első osztályát. Ez ma már városunk egyik égetően sürgős, elodázhatatlan teendője lesz. Ha nem akarjuk, hogy főgimnáziumunk visszafejlődjön, hogy a természetszerűleg ide- gravitáló diákság innen más fele forduljon, ha nem akarunk még ezen a téren is városunk létérdekei ellen törni, komolyan kell foglalkoznunk a kérdéssel. Minden fejlődést elő kell segítenünk, különben az meg akad, vagy irányától eltér. Ezt a jóakaratu figyelmet és támogatást különösen elvárhatják tőlünk a kultúra kérdései. Apró történetek. Irta : Tömörkény István. Úri fertály. Az jíjságok hirdetési oldalán nap-nap után lehet olvasni, hogy itt is, ott is eladó egy- egy darab szőlő. Az ilyen, gazdát változtatni akaró darab föld rendszerint városi emberé, aki szabadulni akarna tőle. A tulajdonos, vagy elöregedett mán, vagy özvegyül maradt asszonyé a szőlő, hát ne«] akarnak már tovább vergődni vele. A legfőbb ok azonban mégis az volna, hogy egyre nehezebb a szőlővel való gazdálkodás, sok uj ellensége támadt a természet világában, folyton védeni, takarni, óvni kell, úgy kell vele bánni, mint a nyiig- lődős gyerekkel, azután, íhikor az ajnározás- nak minden msdját megadták neki, akkor megköti magát s esztendőszámra sem terem. Nem városi embernek való ez a gazdálkodás, mert ez igy nem is gazdálkodás, hanem ráfizetés. Annak való, aki ott él rajta. A külső embernek, a tanyai mngyarnak, aki belevetheti az egész család munkáját, mert az ilyen gyümölcstermelési apró-cseprő, hernyózó, kötöző, gyomirtó munkában a kis gyerek is segítség, mihelyst járni tud, már huz- gálja ki a paréjt a földből, viszi a malacnak s ez ráadásul még testgyakorló mulatság is neki. Csakhogy azért ezek-az eladó szőlők nem igen kelegetnek. Pedig most nem lehet mondani, hogy a külső gazdának ne volna miből s hogy ne szeretne földet venni, ha van eladó. Nagyon is szeretne. Voltaképpen a magyar föld szeretete az, amit egykor földéhségnek is neveztek, mintha bizony annak a külső magyarnak nem volna jussa ahhoz, hogy a haza földjéből egy darabot a magáénak tudjon. De azért ezek a szőlők nem kelegetnek, — azt mondja Szerencsés Karácsony József. — Tanulmányos vagyok én az ilyen úri birtokhoz nagyon. Nem olyan az, mint a mienkfajta. Minden másforma benne, Az. Írtam is már — gondolom — a múltkoriban, hogy a szőlőben emelt úri épület szúrja leginkább a szemüket. Mert tornyos, lépcsős, semmi sincsen úgy benne, mint a régifajta tanyai házban, amelyben a tűzhely, a konyha az alap és ahhoz sorakozik jobbra- balra minden más egyéb födél. Ami nem ilyen, hanem ujabbfajta, arra azt mondják Jóskáék odakint, hOgy az bagolyvár, nem lehet abban lakni. — Jól van, — mondja a városi özvegyasszony, aki hirdeti a tanyáját, Szerencsés Karácsonynak — hát lögyön bagolyvár. De az én szőlőmben nincsen bagolyvár, ahban még régi magyar tanya van, még az apám építette. — Az igaz, — mondja József, — szép, röndös tanya. De mégis csak tartományosak vagyunk mint az islyesmitül.. — De miért? Ott van két puskalövésre a vasút mellett, állomása is van ott a vasútnak. Karácsony hirtelen rámondja : — Az a baja éppen. No ehol van ni. Mindig arról van a szó, hogy ut kell, vasút kell, mert az a baja a külső gazdálkodásnak hogy nincsen közlekedése, most neg ime az öreg József azt tartja bajnak, hogy vasút mellett van a szőlő. Hát most már ennek meg mi lehet az oka ? Faggatják felüle az öreget. Szerencsés Karácsony már bánja, hogy kibökte a szót, mikor anélkül is meg lehetett volna lenni. Mit tartozzon ő magyarázattal ? Ami úgy van, az úgy van, aztán punktum. — De már mondja csak mög, Jóska bácsi, hogy mit gondol, mög hogy gondolja. Karácsony lassan adja rá erre a fejét. — Sok szónak sok az alja — véli elgondolkozva. De ha már az igazat mög köll mondani, hát az úgy van, hogy ami úri fertáj, az nem nekünk való.- Úri fertály? Hát. Mert nézze csak ténsasszony, a városi urak ott vösznek földet, ahol mögáll a vasút, hogy azután mikor nyaralnak, könnyen ki-beszaladgálhassanak. így köletköznek az úri szőlők egymás mellett. Mint ott maguk felé is. Kérdezik Józsefet: — Hát mi baj van ebben ? Legalább nyáron hamarább talál vövőt tejre, vajra, túróra, miegymásra. József hitetlenül mosolyog. — Az — mondja — keveset nyom a latian. Nagyobb az a baj, hogy a városi embör mindjárt gyün a szabájjal. Annak midőn sza- báj. Ha a kutya elkóborog, már a szabályra hivatkozik, hogy az nem szabad, hogy többet ne lögyön. Ha a libák kimennek á közre legelni mögént a szabájjal gyün, hogy az nem szabad, aztán aztán akkor mindjárt a feljelentést hozza elő. Pedig még mög se molegödött a tájékon. — De mikor ez a rönd, hogy a közön nem szabad legeltetni. Öreg Szerencsés Karácsony indulatosan felel:
