Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1918-03-23 / 12. szám
X. évfolyam. Nagykároly, 1918. mércius 23. 12-ik szám. Északkeleti újság NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.' — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. liiéíú Egész évre letési árak: 12 korona-1 Főszerkesztő: DR. VETZÁK EDE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: | NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. Felévre Negyedévre Tanítóknak egész évre 6 * S 3 - - 10 .- SSSIELSSIX 3IJTSEI 3Z91MT8*. || („KÖLCSEY-NYOMDA* R.-T. NAGYKÁROLY.) Hirdetések ugyanott vetetnek tel. -------Mviltíér sora 1 K 2Ö fillér. Vér- és vagyonadó. Amikor a Teleszky féle első vagyonadótörvény: az 1916. évi XXXII. t.-c. megjelent-, az adótételek alacsony volta miatt mindenki tisztában volt azzal, hogy az egész törvény nem egyéb, mint a nemzeti vagyon meghatározása céljából első alapvető kísérlete a háborús állapot folytán elkövetkező százalékos vagyonadónak, helyesebben: a vagyonelvonásnak. Wekerle még első1 miniszterelnöksége idején mondott expozéjában jelezte, hogy a tengernyi háborús kiadások fedezésére kénytelen lesz életbeléptetni a százalékos vagyonadót. A „Világ“ c. napilap annakidején ismertette is a vagyonadótervezetet; amely szerint a 20,000 koronánál nagyobb vagyon már adóköteles s a kulcs az erős progresszivitás elve alapján emelkedik, úgyhogy mig az adótétel 20,000 koronánál csak 60 K, 200,000 koronánál már 12,000 K (6%) 1,000.000 koronánál 200,000 K (10%). A tiz százalékos kulcsnál a javaslat azonban megáll, — tehát az, akinek 30 millió K értékű vagyona van — az is csak ennek 10%-át köteles beszolgáltatni. A Wekerle féle első kijelentés óta hónapok múltakéi. A javaslat a munkapárt sürgetése dacára még nem került a ház elé s bár már az 1918-as év harmadik hónapjában járunk, az idevonatkozó fontos és sok időt igénylő munkálatok a törvény hiányában meg sem kezdődhetnek. A Wekerle féle első javaslatot a nagytőke erősen támadta, hol a gyáriparosok hol a nagybankok, hol az 0. M. G. E. kelt ki a javaslatban megnyilvánuló progresszivitás ellen. Úgy Wekerle, mint jeles utóda: Popovics minden felszólalásuk alkalmá val hangoztatják a vagyonelvonás szükségességét, sőt Wekerle most legutóbb a Belváros mandátumának átvételekor kijelentette, hogy a vagyonelvonásra rövid időn belül sor fog kerülni. E beszéddel kapcsolatosan az „EST“ hasábjain az életbeléptetendő vagyonadótörvényről egy kis ismertetés jelent meg, amely szerint a vagyonbeszolgáltatás kötelezettsége mar a 10,000 koronás vagyonnál meg fog kezdődni s a vagyonadótétel egyforma kulcs szerint 15%-os lesz, amit öt évi egyenlő részletben kell befizetni. A befizetés jelzálogi biztosítás mellett egy erre a célra létesítendő bank utján hitelművelet kapcsán is eszközölhető. Ha az EST közlése hiteles s e javaslatból valaha törvény lesz, ez lesz a legigazságtalanabb, retrogard irányzatú törvényünk. Hogy a 10,000 koronás vagyonnal rendelkező kispolgár, a mai értékviszonyok mellett szegény ember, is annyit legyen köteles százalékilag beszolgáltatni, mint a milliók ura, a legnagyobb abszurdum! A progresszivitás elvének éppen a vagyonelvonásnál kell a legelsősorban érvényesülnie. Az 50,000 koronán aluli vagyonokat, miként a múltban, úgy most is mentesíteni kell a vagyonadótétel fizetésének kötelezettsége alól. 50.000 K a mai háborús értékviszonyok mellett oly csekély összeg, hogy tőkének igazán nem nevezhető. 50,000 K és 100.000 K között a vagyonelvonás ne legyen nagyobb 2°/o-nál, 100,000 és 200.000 K közötti vagyonnál 5%, 200,000 koronától 500,000 koronáig 10% 500,000 K és 1 millió K között 15% 1 millió koronán felül 5 millióig 20%, ezentúl pedig 5 millió K vágyontöbbletenkint 5%-al emelkedjen a kulcs, mig a 35%-ot el nem éri. Mindenesetre külőmbséget kell tenni a háború előtt már meg volt és a háború alatt szerzett vagyon között. Más elbii méltóságot kisasszony. Irta: Margitay Imre. A méltóságot kisasszony az első emeleten lakott,Mohay, a költő pedig négy emeletet mászott, mig a vakablakos hónapos szobáját elérte. A méltóságos kisasszony nem ismerte Mohayt, egyszer látta csak, amint a lépcsőn felfelé futott, libegő, nagy fekate hajával. \ Idomtalan hosszú teste volt Mohaynak, nagy hosszú karjai a polypra emlékeztettek s az egész ember olyan volt, mint egy viharvert hatalmas bálvány. A méltóságos kisasszony hangos hahotára fakadt és kiszólitotta a szobalányát. — Ki ez a majom ? A szobalány titokzatosan ajkához szorította mutatóujját. — Mohay, a költő 1 A méltóságos kisasszony tovább kacagott. — Jó blatt, — mondotta és bement a szobába. Aztán hoszu idő telt el és a méltóságos kisasszony elfelejtette a negyedik emeleti figurát. És ősz lett. A fővárosi bálok meglopták a méltóságos kisasszony éjszakáit. Parföm, pezsgő, láz, mámor és szerelem uralta őtt. Gyakran látta meg a hajnalt, mindőn számozatlan gummirádlis bérkocsijuk megállott a pa Iota előtt. Ilyenkor a méltóságos kisasszony könnyedén kiugrott a kocsiból, könnyű mókus módjára futotta meg az emeletet és beletemette fejét a selyemvánkosok illatos fodrába. Egyszer, midőn a lépcsőházat elfelejtették kivilágítani, megcsúszott a méltóságos kisasszony és ktficamitotta a lábát. Rózsás bokája megdagadt a kisasszonynak és fájdalmas könnyek peregtek a szeméből. Az öreg méltóságos és neje, Öméltósága, a született baroness, ijedségtől megdermedve, kimeredt szemekkel bámulták á méltóságos kisasszony remegő alakját, és gondolkoztak miként vigyék fel őí. Egyszerre valaki elsurrant mellettük s még mielőtt a méltóságos kisasszony az ily alkalmakkor használt sikolyt parányi száján kibocsáthatta volna, már erős karok szorították át derekát s egy pillanat alatt fent találta magát az első emeleten. Csak két fekete tüzes szemet látott arcára tapadni és az ismeretlen eltűnt a lépcsőkön. A kisasszonyt valami különös, rendkívüli érzés futotta át és szemeivel követte a gyorsan elsurranó alakot. Mohay volt. A méltóságos kisasszony pár napig az ágyat nyomta, bizonyára azért, hogy látogatókat kaphasson. Aztán felkelt és kiült a folyósóra. Ismét mágához hivatta a szobalányát és egykedvűen kérdezte: — Ki is tulajdonképen ez a Mohay ? A szobalány elpirult. Nagyon szép verseket ir. Tetszik tudni, költő nappal alszik és éjjel járja az utcákat, kóborol lumpol és apsinthot iszik. A szobalány beszaladt és egy könyvvel tért visza. — Itt vannak a versei! Tessek ! A méltóságos kisasszony elhúzta a száját és idegesen kiáltott a leányra. — Ne fecsegj, nem vagyok rá kiváncsi. — És ellibegett gőgösen, mint a Sába királynője. De csodállatosképen ezen az esetén nagyon unta magát a méltóságos kisasszony Napilapban, hetilapban hiába keresett szórakozást. Egyszerre eszébe jutott valami. Csendesen kiosont a cselédszobába és alattomos, tolvajmódra ellopta a Mohay verseit, nehogy a szobaleány észrevegye. Aztán elővette és felnyitotta a könyvet Olvasott és kigyult az arca. Holdsugarak, napsugarak voltak a versekben, szerelmek, vadak, mámorosak, csókok örökké valók. A méltóságos kisasszony pi- hegő kebellel olvasott tovább, már a hajnal első sugarai játszadoztak az asztalán, mikor a könyv végére ért. Izgatottan vetette le ruháit révedező szemeit a negyedik emelet felé meresztette és lefeküdt aludni. Es Mohayval álmodott Újra ott tartotta őt a karjaiban, a vágyak, a csókok, a holdsugarak lovagja A hosszú kezű, kóbor éjjeli madát, ki lumpol s a külvárosi korcsmák dohos levegőjében absinthot iszik. És a méltóságos kisasszony mégis boldog volt és szépen mosolygott álmában ... Másnap reggel 4 órára igazította be a veckert. Felkelt, nyakába meleg, puha kendőtt teritett s leült a kinyitott ablak elé, maga sem tudta, hogy mit cselekszik, de érezte, hogy beszélnie kell Mohayval, megköszönni, hogy felhozta őt ide, az első emeletre. Merő udvariasság az egész, hagy tudja meg az a paraszt, hogy méltóságos kisasszonya! dolga. A szerencse kedvezett neki, Mohay jött sápadtan, fénytelen szemekkel. A kisasszony utána szólott. — Maga az Mohay ? Mohalyi megfordult és zavartnak látszott. — Jöjjön ide! Mohay engedett a felhívásnak és közelebb lépett az ablakhoz.
