Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1917-04-21 / 16. szám
IX. evfolvam. Nagykároly, 1917. április 2’. 16-ik szám. északkeleti újság NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKAROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. ül ófizetési árak: Egész évre .. .. .. 8 koronaFélévre ..........................................................4 Negyedévre ........................................... ;; Tanítóknak egész évre ..................... .5 Fő szerkesztő : DR. VETZÁK EDE. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY. SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA" R.-T. NAGYKÁROLY.) Hirdetések ugyanott vétetnek fel. Nviitíér sora (>.) fillér. Hőseink emlékének megőrzése. Folyó hó 18-án a polgármester ur elnöklete alatt megalakult a „Hőseink Emlékének Megőrzését Intéző Bizottság“. Tisztán városunkra kiterjedő mozgalomról van itt szó s bizonyára más városokban is alakulnak ilyen helyi bizottságok. Mi a célja ezen mozgalomnak s mi a teendője a létesült Bizottságnak? A megállapodás szerint kettős a célja: az egyik, hogy az itt eltemetett hős k katonákat az illető vallásfelekezet temetőjében külön helyen, a legszebb helyen helyezzük végső nyugalomra, hogy egymás szomszédságában álmodjanak a szebb jövőről, amelyért vérüket ontot'ák s életüket adták, a másik célja, amely a Bizottság mindenegyes tagját közelebbről érdekli az, hogy alapot gyüjtsünk egy szép emlékműre, amely méltóképen megőrizze a nagykárolyi hősök emlékét. A megállapodás első pontját könnyű megvalósítanunk. Ismerjük az itt elhunyt katonák nyugvóheiyét s amely temetőben a soros elhantolás rendjében, külön- külön feküsznek, a megállapítandó díszsírhelyre hatósági engedéllyel könnyen áthelyezhetjük. Ez inkább az egyes vallásfelekezetek lelkészeinek ügykörébe tartozik. Amely temetőben pedig már a háború kezdetétől külön helyen, egymás mellé helyezték örök nyugalomra az itt elhunyt hősöket, ha az Isten még több véres áldozatot kiván tőlünk, folytassuk a sort. Ezen ügyben a polgármester ur a Bizottság nevében átiratot fog intézni városunk lelkészeihez. A megállapodás második pontja egy emlékmű létesítéséről szól, amely a késő utókor számára is megőrizze hősi apáink, testvéreink, fiaink nevét s hirdesse a nagykárolyi hősök dicsőségét, akik a haza oltárán feláldozták drága vérük utolsó cseppjét és szivük elhaló verésével elröppenő utolsó gondolatuk is ide szállt vissza, ahonnan nemzeti zászló alatt, vig énekszó mellett, lelkesen indultak az ország védelmére. Sok nagykárolyi hős testét idegen hant fedi, sok testvérünk, rokonunk egyszerű fakeresztjéről ismeretlen hangon olvassák a feliratot, de leveszik kalapjukat, mikor az egész világon ismertté lett „honvéd“ vagy „huszár“ szót kit?e- tüzik. Talán könnyebb volna hőseink nyugovása, ha haza hozhatnék őket mind, ha hazai hant borulna porladó csontjaikra. Amikor kimennénk virágos sírjukhoz, hogy egy miatyánkot elmondjunk, meghallanák a magyar rögön keresztül a bánatos magyar szót, otthon éreznék magukat és szóra nyílnék dermedt ajkuk: „Csendes a nyugovásunk, mert magyarföldben nyugszunk. Ismerős a pacsirta leható dala, a fülembe bús csattogása, a szellő lágy fuvalma s az ég haragos zengése. Csendes a nyugovásunk, mert nemsokára újból együtt leszünk veletek itt lent, amint együtt voltunk boldogságban, szeretetben, megelégedettségben ott fent. Addig imádkozzatok értünk!“ Az exhumálás és hazahozatol legtöbb esetben kivihetetlen, mert nagyon költséges és a síroknak kezdetleges megjelölése, a fejfák felírásának elmosódása miatt nem is találnék meg idegenben nyugvó szeretteinket. Erről tehát — egykét esetet leszámítva — le kell mondanunk. Más országban pihenő hőseink emlékének, nevének megörökítése azonban módunkban all, svt egyenesen kötelességünk. Hazafias kötelességünk, hogy nevüket márványba vésve megőrizzük s átadjuk az utókornak, hogy emléküket ércbe öntsük, ahová elzarándokolunk, hogy kitartást merítsünk, ahová elhozzuk az ifjúságot, hogy tüzes fajsze- retetre s lángoló hazaszeretetre tanítsuk őket. Folytonos törődés az életünk, gondterhes minden percünk, segítségünkre várnak a rokkantak, a hadiárvák, de ezen mindennapi, az élőkért folytatott küzködésben az elhaltakról sem szabad megfeledkeznünk, mert nekik köszönhetjük, hogy városunkat nem dúlta fel az ellenség, hogy van hová nyugovóra fejünket lehajtanunk és mert nekik köszönhetjük talán életünket is. A várös derék vezetősége összefogott a lelkes polgársággal, hogy ezen nemes gondolatnak testet adjon. Sietnünk nem kell az emlékkel, mert — fájdalom — a névsor még mindig szaporodik, még egyre jönnek szomorú tartalmú tábori lapok, az újságok még mindig tele- vannak hősi nekrológgal, de hozzá kell fognunk az alapgyüjtéshez, nem szabad mindent a háború utánra hagynunk. A jelen körülmények között nem akarunk e célra házról-házra járva gyűjteni, mert a közönséget úgyis majdnem mindennap igénybe veszik ilyen irányban, hanem tervbe vettük, hogy e célra ünnepségeket rendezünk s a régóta nélkülözött ének, zene hangján igyekszünk az áldozatkész közönség szivéhez férkőzni. Reméljük és hisszük, hogy a közönség pártfogásába fogadja szerény vállalkozásunkat. Idővel, ha a nehéz körülmények megenyhülnek, ha a várvaván béke alleiujás zászlaja a maga fenségében kibontakozik, a gyűjtést erősebb alapokra fektethetjük; addig ezen szerény keretek között maradunk. Isten áldása legyen munkánkoft! Braneczky József. Ä „Hőseink Emlékének Megőrzését Intéző Bizottság“ megalakulása. Április hó 14-én Debreczeni István kir. tanácsos, polgármester és Braneczky József, kegyesrendi tanár „Hősök Temetője“ ügyében egy felhívást bocsátottak ki, amelyben felkérik az érdeklődőket, hogy április 18-án d. u. 3 órakor a polgármesteri hivatalban alakuló gyűlésre jöjjenek össze. A felhívást 60-an írták alá, akik közül megjelentek : Aczél Ferenc, dr. Adler Adolf, Brichta Miksa,'Jékel László dr., Lukovits Endre, Kirilla Adolf, Komódi Lajos, Marchis Romulus, dr. Melinda László, Nemes- tólhi Szabó Antal, Markovits Dániel, Récsei Ede, Rédei Károly, Schönfeld Lázár,'dr. Váradi János, Vetzák Ede, dr, Vetzák Sándor és Zoltán Benő, Polgármester üdvözli a megjelent urakat, az ülést megnyitja és felkéri Braneczky Józsefet, hogy. adja elő ezen összejövetel célját. Braneczky József előadja, hogy ezen összejövetel célja a “Hősök Temetőjét Rendező Bizottság“ megalakítása, amelynek feladata lenne, hogy az itt elhalt katonákat valláskülönbség nélkül egy közös temetőbe, a „Hősök Temetöjé“-be temessük és sírjuk fölé emléket állítsunk. Erkölcsi és hazafias kötelességünk ez, úgymond. Erkölcsi kötelességünk, hogy elhalt hőseink emlékét ne hagyjuk nyomtalanul eltűnni. Értünk küzdöttek, értünk ontották vérüket, ne legyünk velük szemben hálátlanok. Hazafias kötelességünk is, hogy őket megillető helyről gondoskodjunk, ahová porladó csontjaikat elhelyezzük. Ez lesz a város hazafias kegyhelye, ahol megtanuljuk, miként kell a hazáért mindent feláldoznunk. Bucsujáró- helyünk lesz ez a temető, ahová elzarándokolunk az ifjúsággal és szemük elé állítjuk a hősök példáját. Most széjjel vannak szórva az itt eltemetett katonák sirjai, nehéz lesz igy emléküket megőrizni és kegyelettel, imádsággal ünnepelni. Sok más gondunk is van, de ezen mindennapi prózai küzdelemben nem szabad megfeledkeznünk a lelket nemesitő gondolatokról sem. Gyűjtöttünk már e célra a katonai fel- sőbbség felkérésére, de az összeget továbbítani kellett a katonai központba.'Nem hiszem, hogy ez összeget a mi tervünk keresztülvitelére fordítják, azért nekünk polgároknak kell összefognunk. Célunk ünnepségek rendezésével megkezdeni a gyűjtést erre az alapra. A megalakítandó Bizottság.tagjai lesznek szívesek majd minket erkölcsileg és anyagilag támogatni. Erkölcsileg úgy, hogy akinek tehetsége van hozzá, személyesen vesz részt a műsor számaiban s az ünnepségnek propagandát csinál, anyagilag pedig úgy, hogy hazafias kötelességének fogja tartani az ünnepségen résztvenni s egy pár koronával a bevételt fokozni. Braneczky ekkor felkéri Debreczeni István kir. tanácsos, polgármestert, hogy mint agilis ember s a város feje fogadja el az elnökséget.
