Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1917-05-26 / 21. szám
2-ik oldal. 21-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK A nagy és szép eszmét is meg lehet buktatni és el lehet posványositani! mindkét esetben az emberek rányomják egyéniségüket, sztigmatizálják önmagukat az eszmén. Emberi hiúság hajtja sokszor az embereket, de mert nincs meg bennük azon eszméhez szükséges meleg érzés, kitartás és szeretet, csakhamar az egyesülés már csak címet nyújt, egy sort csupán a névjegyen. Máskor ismét az egyéni hiúság buktatja meg a virágzó egyesületi életet, a pártoskodás, az uralomra, a vezetésre törteíés. El az útból a régiekkel s újak csak addig lelkesednek mig el nem érték a célt és vége a szép haladásának, erősödésének. Minden uj és igazán szép eszme iránt lelkesedünk, egyletesdit játszunk, valóban diszvédnök, fővédnök, a ió ég tudná miféle védnökök, igazgatók, másodigazgatók, elnökök, alelnökök, társ- igazgatók, társelnökök etc etc. életét éljük akik csak a diszt — a hideg fényt adják, akik nem adják az éltető fényt a meleggel, legtöbbször nem. Legtöbbször egy két buzgó ember huzza az igát, lót fut, agitál, kapacitál, lelkesít, verbuvál, gyűjt, izzad, fárad, zsebre rakja a gáncsokat s aztán ha szépen halad a dolog, az eszme él és virágzik s mert a társaság tagjait nem forrasztotta együvé a Szentlélek tüze, később ez az egy néhány is elveszti kedvét, mert magunkban kevés energiát egyesítenek. Nem nevek, imponáló nevek és nagyságok kellenek egy-egy eszme testet öltéséhez, elégségesek az egyszerű emberek is, csak működjék bennök a Szentlélek. A tizenkét egyszerű tanultságu, képzettségű, nem ismert nevek és nagyságok egyszerre mivé lettek a szentlélek eljövetelére, mikor az eloszlott tüzes nyelvek alakjában a fejökre szállott. kező pillanatban már szaladt is, felverte jaj- szava az egész házat. A család rohant a doktorért, maga pedig vizesruhát rakott a szegény beteg verejtékező homlokára. Mire a doktor megérkezett, mintha a beteg állapota nagyot javult volna. Érthetően, nyugodtan elmondta a doktornak, hogy gombát evett, valószínűleg attól lett rosszul. A szegény asszony egyre megint zokogásba tört ki, eltakarva könnyező szemeit kezeivel. A beteg most ravaszul hunyo.rgatott fél szemével a doktorra. A doktor, aki amúgy is hamar átértette a helyzetet, nem akarta elrontani a tréfát, azért az asszonyhoz fordulva igy szólt hozzá : — Tényleg gombamérgezés történt, de nincs’ semmi veszély, még orvosságra sincs szükség, mert kedves férjének erős a szervezete, azért nála az ilyen csekélység meg sem kottyan. Mikor a doktor eltávozott, volt megint sirás bőven, de most már örömkönnyeket hullatott és csóközönnel árasztotta el a halál torkából kimenekült férjét a szenvedő asssony. A ravasz patikárusnak volt annyi esze, hogy felhasználja a jó alkalmat és megigértette feleségével, hogy máskor kíméletesebb lesz apró kihágásaival szemben, mert látod édes — argumentált — milyen könnyen meghalhat az ember! Ambruszter Sándor. Egyszeriben különböző nyelveken kezdőnek beszélni s bátran kezdtek tanítani. Nagy gondolatot propagáltak ők s ezt a gondolat propagálást szenvedéllyé fokozta bennük a Szentlélek. Oh bárha az emberek tudatára jönnének, hogy egy-egy eszme kivitelében, nem elég lelkesedni, hanem lángbuzgalommal kell cselekedni is. Ehhez a lángbuzgalomhoz kell a Szentlélek tüze, Isten szeretete. Ez a tűz éltet, a gondolatot élteti, naggyá teszi, szenvedéllyé fokozza. Pünkösdi lélekre van szükségünk. Jöjj el Szentlélek Ur Isten, szállj szivünkbe Szent Igazság, mert Szükségünk van Szentlelkedre, hogy társadalmi akcióink éljenek, éltessenek, virágozzanak. Arany János emlékezete.* Tisztelt ünneplő közönség! Kedves tanuló ifjúság! A jelen évben száz esztendeje tűnt fel a magyar égboltozat szemhatárán egyik elsőrangú csillagunk. Mi, a mai nemzedék csodálattal és szeretettel tekintünk fel erre a magasan tündöklő csillagra, mely nemzetünk büszkesége, marad, mig magyar nyelv zeng, mig magyar él, — Arany János. A nagy magyar századnak, a XIX. századnak küzdelme és dicsőge sok név között oszlik meg, de e nagy nevek közül hetet választott ki a közvélemény, leiknek személyéhez a század nagyszerű eredmémeit fűzte s kikben a magyar nép őstermészeíének és jellemének, erkölcsének és szellemének, ízlésének és teremtő erejének eszményi képviselőit ismeri és tiszteli, szereti és bálványozza. E hét név az uj Magyarország szimbóluma s ha XIX. század müvét uj honfoglalásnak mondjuk: e hét vezérszellem az uj honalapitás hét vezére. Köztük három államférfi: Széchenyi, Kossuth és Deák s négy költő: Vörösmarthy és Petőfi, Arany és Madách. E hét vezéralak közül egyet az arisztokrácia ajándékozott nekünk, négyet a nemesség, de kettő már a nép gyermeke. Aranyt is a nép küldte s ő a magyar néplélekkeí összeforrott nemzeti szellemnek legjellemzőbb képviselője. Most születése százados évfordulóján, midőn nemzete történetének legnagyobb válságát éli, midőn előttünk a vérnek egy óceánja, melyet viharok dúlnak s mi mégis szabadon élünk és szilárdan állunk e dulás- ban — tisztelt hallgatóság, hősök társasága, magyar ifjúság: hősök ivadéka, — ujitsuk fel egyik legmagyárabb költőnk dicső emlékezetét, töltsük meg szivünket Arany költészetének tiszta és meleg fényével, ismerjük meg az ö zengő szép szavából a magyar dicsőséget, tiszteljük meg az ő nemes emlékét! * * * Tisztelt ünneplő közönség! Kedves tanuló ifjúság! A múltba áttörő gyönge képzeletem szárnyán látom a szalontai nádfödeles, bogárhátu hajlékban,amint atyja a vallás, a hit elemeire s a betűvetésre s a bibliából olvasásra tanítja kis gyermekét; költészetének fátyolán át látom a sápadt földmives-fiut Szalonta határában, a szigettó nádasában vadréce-tojást szedni, látom később, mint a debreceni collegium diákját, kinek sovány alakját fekete tóga takarja; látom, hogy vándorszínészként mint rázza a rendező jelére a színfalak mögött a zivatart utánzó vaslemezeket: látom, hogy halad ábrándképet űzve Debrecenből Nagykárolyon át Máramaros- szigetig s mint tér vissza kiábrándulva a színészet csalódásaiból erdős rengetegeken át egy ezüst húszassal a zsebében s kendőjébe kötött cipóval hazafelé. Látom hogyan él, mint alSzerkesztette és elmondta: Sróíí Gábor, kegyesrendi tanár a főgimn. 1917. május 19-én rendezett Arany János ünnepségen. jegyző kis családjával szalontai puha fészkében, hogy lakik nehány napig együtt a két legnagyobb magyar költő: Petőfi és Arany egy szobában, hol húrjaik versenyben égnek. Majd később minő végletes hazafiul fájdalom vesz rajta erőt a szabadságharc lezajlása után : miként jelenik meg álmaiban megdicsőiiit barátjának árnyéka, miként tükröződik vissza tragikumában és humorában a sza adságharc leveretésének fájdalmas gondolata, hogyan vágyódik vissza Nagykőrösről és Pestről Szalontára, gyermekkorának játszó és leányának sirhantos helyére. Végül ott tűnik elém, a Margitszigeten, "vagy amint ő nevezé a Tündérszigeten, Toldi első diadalának és Piroska halálának színhelyén: ott mereng támlás kerti pádon a Dunának naptól fénylő tükre közelében átlátszó kék égbolt alatt lágy szellőtől ingó lombok árnyékában. Majd a kétség, mint Nessos köntöse 'égeti, a f jdalom láza gyötri, a tépelődés kikezdi, a kétségbeesés látomásai szakadnak át. lelkén. Majd ismét megfeslenck a sötét felhők, költészete áttör hangulatának borúján és egy vörös sáv a távol határon diadalünnepet jelez, hogy aztán nemsokára megszakadjon földi pályája s megkezdődjék halhatatlan élete örök értékű műremekeiben s a nemzeti emlékezet panteonjában. * * * Mi a nagy költő? Miben különbözik a költői géniusz a többi nagy tehetségtől? A nagy tudós tehetsége abban mutatkozik, hogy 6az ok és okozatok rejtett összefüggését egy bizonyos téren biztos módszerrel ki tudja puhatolni. A nagy hadvezér abban tűnik ki, hogy helyrajzi igazlátása egybeforr nála egy nagyobb mértékű sakkista genialitásával. A iángelméjü orvos nehány külső jel segítségével rövid vizsgálat után maga előtt látja betegének egész belső szervezetét; a nagy államférfi az állam- szervezetek bonyolult viszonyait tisztán látja és a szerint vezeti hazája politikáját; a zseniális szónok tehetsége abban rejlik, hogy vegyes hallgatóiból egyetértő közönséget tud teremteni, a kitűnő színész mintegy más ember bőrébe bújik bele és a maga szervezetével más ember testét, más ember lelki életét utánozza, a költő átasitása szerint. De mint a nagy orvos tested legbelsejét, úgy látja a költő telkednek legmélyét. Látja s amit látott, azt stílusának örökszép formájában őrzi meg az utókor számára. A költészet az emberi leiki erőknek és jelenségeknek megér- zékitett feltüntetése. Hogy mi vagy te, a mi bolygónk sajátságos lakója: tarka lelki életednek minden nyilvánulása, nemes vágyaid, állati ösztöneid, nagy szenvedelmeid és kicsinyes hajlamaid, gyér erényeid és gazdag gyarlóságod, jószívűséged és élvezetvágyad — mindez megvilágosodik a költészet lobogó füzénél. A költő felel meg a kérdések eme kérdésére: mi az ember? A nagy költő még örök typusokat teremt. Mindegyiküknek vannak alakjai, melyek bevésődnek az emberiség emlékezetébe. Mikor fogják Achillést, vagy Odysseust elfelejteni? Nem fogja-e Hamlet, Faust, Ádám az embereket a jövő századok hosszú során át is elkísérni? Ezek az emberiségnek állandó birtokai, mint a tűz, melyet a monda szirint Prometheus hozott le számunkra, mint az üveg, melyet a phoeni- ciaiak .találtak fel, mint a könyvnyomtatás, Guttenberg a világmüvelő ajándéka. A költői géniusz még eszményt is állít elénk. Az ember írem pusztán kenyérből él; a legmüveletlenebb nép is rászorul a szépre; mindegyikben van valami epedő szomjúság az eszmény után. A vallás után legtökéletesebben a nagy költők elégítik ki e vágyat. Minden nagy költő olvasójának lelkében oltárt emel, amelyen a szép áldozati tüze lángol: áhítatot és ihletet önt lelkűnkbe. De nemcsak lelkünket tárja fel a költő, hanem nyelvünk gazdagságát is. Ezekből a nagy alakokból való Arany János is. * * * Ha meg akarjuk jelölni Arany János helyét a magyar irodalomban, azt kell mondanunk, ő a legnagyobb magyar epikus költő: a nagy és kis elbeszélő válfajoknak első mestere, Petőfinek nemcsak költői lángelméjénél fogva, de főirányára nézve is édes testvére: mindkét-
