Északkeleti Ujság, 1915 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1915-06-05 / 23. szám
Nagykároly, 1915. junius 5. 23-ik szám VII-., évfoh am. BT r északkeleti ujsao s NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre .. ................................. 8 korona. Fé lévre .........................................................4 „ Ne gyedévre ........................................... 2 Tanítóknak egész évre.....................................5 „ Főszerkesztő: DR VETZÁK EDE. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség és kiadóhivatal:' NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) •* 1 ~ Hirdetések ugyanott vétetnek fel. r r—— Nviltcér sora 6J fillér. áz igazságos isten hatalmas ereje segíti a mi fegyvereinket. Az Ő Segítsége a válasz ellenségeink hadüzenetére. Mikor a hatatmas Góliáth rengeteg fegyvereivel kérkedve ment a kis Dávidnak, bivaigó szavaira kapta az örökemlékezetü választ. „Te jösz ellenem dárdával, fegyverrel, én megyek ellened az én Uram és Istenem nevével.“ A maga igazságában való isteni segítségnek érzése sokszor adja e szavakat a jogtalanul megtámadott szájába. Mit tudnánk válaszolni mi is ellenségeink kihívására, istenben és a magunk erejében bízunk. Feltornyosuló örömmel látjuk, hogy nem hagyott el berniünket sem az Isten, sem a saját erőnk. Öklünk csapása soha sem volt keményebb, mint most. Termését sohase adta a drága hazai föld gazdagabban mint most. Áz igazságos Isten segedelme sohasem emelte oly magasra a zászlónkat mint most. Van-e valaki az országban, aki szivében a legkisebb csiiggedést érezné. Hosszú küzdelmek után most is teljes erővel él e nemzetben az Isten igazságosságában vetett hit, hogy Ő nem fog elhagyni bennünket soha. Ez a hitünk, ami győzelmi reménységünk. A;apja az az önbizalom, melyet a teljes erejében levő nemzet érez. Hadseregünk minden veszteségét pótolja, ereje sohasem fogy, mert egy lelkes, hatalma's nemzet áil mögötte. Az Isten a mi szövetségesünk, az ő nevével megyünk ellenségeink ellen. A szatmári 12. honvéd gyalogezred a kárpáti harcokban. 1914. december hó közepén indultak el derék honvédeink, mint a 304. honvéd gyalogezred egy zászlóalja a Kárpátokba. Ekkor indult meg részünkről az Ung folyó völgyében Uzsok felé u] offenzivánk. Az oroszok E. St. Malomiét és Fenyvesvölgy között tartották e völgyet megszállva. Az első napokban főleg ágyuharc fejlődött ki, közben páncél vonatunk, amelyet 'eddig még nem ismertek, tett felderítő szolgálatot, közben óriási arányú pusztítást vitt véghez az ezt megrohamozó orosz gyalogságban. December 21-én - honvédeink rohammal verték ki Fenyvesvölgyből az oroszokat, akik az éj folyamán uj állásaikba Zolobina 822 és Kiesvölgy közé vonultak vissza. December 23-án már korán reggel kezdetét vette az elkeseredett támadás, amelyet a legbátrabb magyar, Csermák Mihály hősi halált halt ezredes, csapatparancsnok vezetett. Honvédeink ezredparancsnoka Koncz Ödön alezredes volt, akit rajongásig imádtak katonái. E napon megmutatták honvédeink, a szatmári és székesfehérváriakból alakilott zászlóalj, mire képes a vitéz magyar katona, akit csak a roham érdekelt. Tisztjeik rohamról-rohamra vezették őket. melynek eredményeképen 50— 100-as csoportokban vonultak hátra a magukat megadó oroszok. E napi harcok egyik jeleneté Írják le a következő sorok. 1. Mauks Sándor tart. hadnagy ur, zászlóalj segédtiszt, 1914. dec. 23-án d. u. 3 óra tájban a zlj. parancsnokkal együtt összeszedte a részben meghátrált és elszakadt legénységet a Zolobinára intézett támadás közben és tőle engedélyt kért, hogy ezen mintegy 60 főnyi legénységgel az erős ellenséges tüzérségi tűzben némileg lankadni kezdő támadásnak újabb lökemet adjon. A hadnagy ur ezen legénységgel a rajvonal jobb szárnyán elő- nyomult, ezen legénységet szavaival, saját példájával úgy feltüzelte, hogy előnyomulásuk a támadásnak érezhető lökemet adott. Saját kezdeményezésére először egy ellenséges géppuskát foglalt el rohammal, mely rohamnál különösen kitűntek Halász György 304/13. századbeli népfelkelő őrmester és Ancsi Lajos 304/12. századbeli népfölkelő. Ezen sikerült roham után nevezett hadnagy ur a közelében levő 300—400 főnyi legénységet wjból rohamra vezette az ellenséges főállás ellen, melyből az ellenség hanyat- homlok futott vissza, majd az éjjel folyamán teljesen visszavonult úgy, hogy a zászlóalj a hajnali órákban a Zolobina magaslatot harc nélkül foglalhatta el és. ott elrejtőzött mintegy 100 főnyi ellenséges gyalogost foglyul ejtett. Mauks hadnagyot ritka erélye, lélekjelenlétéért és bátorságáért kitüntetésre hozták javaslatba. As utolsó vacsora. — Elbeszélés. — Irta : Hassíinai S Jenő. 1915. március 18 ika van és Przemyslben vagyunk. A városra sötétség borul, mert a várat körülzároló orosz seregek a gyűrűből kiléptek s lassú mozdulatokkal, de még lőtávo- lon kiviil, lassan előre tolták állásaikat. Úgy látszott, hogy estére erős ágyuharcra lesz kilátás ; de általános csönd van s az erődítéseken kívül hullanak a csillagok, — márciusban . . . Ezek világitó patronok. A városra általánosan érzett izgalom feküdt rá s ha valaki kiment az utcákra, letompitott beszédeket, suttogást hallott, mintha a sötétség a szavakra is ráfeküdt volna. Az emberek csoportonként tárgyaltak: — Holnap? — Holnap. — Mikor ? — Azt mondják kora reggel, mikor még a város alszik. — Aludni? Most? — Kevesen fognak, hiszen tudja már mindenki. — Istenem . — És a katonák? — Kilencre mindenkinek otthon kell lenni; ma éjjel nem lesz kimenő. A tiszteknek 11 -ig van. — Miért van sötét ? Támad az ellenség ? — Úgy látszik valami olyas volt kilátásban. — Talán megtudtak valamit a holnapiról ,s most készülődnek rá ? . . . — Nem, igen hiszem, de hogyan is? lehetetlen. — Eh, — mi itt a városban csak találgatunk, és semmit sem tudunk. Mit tudnak az urak a föladásról ? — Semmit. — De igen, én hallottam róla: Kuzmanek készebb meghalni. — De hisz akkor mindnyájan ... Istenem . . . Boizasztó . . . — A kommandón hallottam, — mondta egy újonnan érkezett, hogy átlag már csak egy napra van eleség. De azt megfelezik s még két napig kitartjuk. — Hogyan? a redukált adag fele? — Hisz’ akkor a katonák éhesek lesznek. — Éhesek. Nekünk sem lesz több. — No azért háznál mégis más az; itt-ott mégis akad valami. — Mi lesz ? — Mi lesz ? . . . — Inkább szeretnék halva feküdni, .semmint megérjem azt a napot, hogy az orosz bejön, szólt egy női hang. Mindenki meglepetten fordult a női hang felé; ilyenkor nem szoktak Przmysl utcáin nők járni, de a mai est mindenképen rendkívüli volt. — Pedig bejön, mondta valaki s a többiek szomorúan bólogattak. — Be. Napok kérdése. — Föladják a várat? — Jaj . . . mi volt ez ? — Robbanás . . . Valamit fölrobbantottak. — Kuzmanek ma uj parancsokat kapott kívülről marconin. — No, és? — Semmit sem tudunk. — A holnapi kirohanásra is parancs jött ? — Nem tudom, de nem igen hiszem. — Azután mi lesz? Istenem! az a sok szép fiú . . . Ez volt minden csoport témája, mely egyes kereszteződéseknél egybeverődött. Osztály különbség nélkül szóltak bele a beszédbe a járó-kelőK, — álltak egy pár pillanatig s aztán folytatták gyorsan, suhanva a sötétben, mintha titokzatos dolgokban járnának. Ez volt ami ráfeküdt a városra/ a titok. A holnap titokzatossága. Hogyan és mint lesz? ... de a holnap ura, a jövő megőrizte titkát s nem felelt . . . A korzón, mely most teljesen sötét volt és elhagyatott, sietve ment egy magas termetű tiszt s az egyik házba betért. Fölhaladt a lépcsőkön az első emeletre s. ottan a legelső ajtónál rövid kopogás után azonnal ajtót nyitott s be* lépett. A s,ötét folyosóra kiözönlő fényben imponálóan vált ki a tiszt alakja. Magas közép- termet volt, férfias vállal, erősen domborodó mellel, melyre ránc nélkül simult az attila. Lebarnult szép, magyar arcéin fejét fiatalossá tette a rövidkére nyírott bajusz. Mosolyogva lépett be s az őt mosolyogva fogadó fiatal nőnek kezet csókolván, egy kis csokor ibolyát nyújtott át: — A természet nem reagál a háborúra . . .
