Északkeleti Ujság, 1915 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-01 / 18. szám
VII. évfolyam. Nagykároly, 1915. május 1. 18-ik szám. ÉSZAKKELETI UJSÄ& NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK ^80 POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre ................................ Fé lévre ................................ Ne gyedévre ...................... Ta nítóknak egész évre .. 8 korona. 4 „ 2 „ 5 „ Főszerkesztő : DR. VETZÁK EDE. Felelős szerkesztő : NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. = MEGJELENI7 Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.)---------Hirdetések ugyanott vétetnek fel. ........;i— Nviltté r sora 6J fillér. Az igazság keze hol itt, hol ott ragad ki valakit a nagy tömegekből, hogy rásüsse a bűnösség bélyegét. Napi lapjainkból tudjuk, hogy jónevii és nagynevű kereskedő cégek és közhivatalnokok akadtak, akik a rájuk bízott ügyekkel, vagy javakkal bűnösen gazdálkodtak. Meglepetéssel ocsúdtunk fel jóhiszeműségünk álomvilágából, megdöbbenve kérdezvén: „Hát ő is?“ Bizony, az erkölcs várán nagy repedések támadtak, melyeken meg lehet állapítani, hogy hol voltak e falak a becsület vasbetonjából és hol voltak festett színpadi vásznakból. Tévedés volna nyomban általános erkölcsi csődről beszélni, vagy az erkölcsösség alapjaiban keresni hibát. Az tagadhatatlan és gróf Tisza István is megállapította egyik utóbbi parlamenti beszédében, hogy a mai kor az erkölcsösség dolgában nagy deficitet töntet fel. Való, hogy az újabb hig erkölcsi tanítások soknak adtak hibás irányt a hazáról és a vele szemben követendő kötelességekről, de a nemzet nagy tömegében érintetlenül, romlatlanul élnek e tulajdonok. Talán még az a legnagyobb hiányosság, hogy a féltve őrzött becsületességnek nincsen elég támadó szelleme a bűnösséggel szemben. A becsületeseknek még jobban kell érezniük igazukat és akkor megszűnik a gonosz uralma, melynek ereje úgy sem magában, hanem a jók gyengeségében rejlik. Ha van tehát hiba az erkölcsösségünkben, főképen az, hogy az erkölcsös ember főképen Ielkiismerete nyugalmáért követi a jót, de még nem emelkedett oda, hogy általánossá törekedjék tenni az igaz uralmát. így juthattak a tág erkölcsű emberek a becsületesség álarca alatt igen előre, fontos helyekre. Jött azonban a nagy erőkifejtés ideje, amikor érdemök szerint megmérettek — és könnyüknek találtattak. Közérdekű közlemények. i. Alantiakban köztudomásra hozzuk a föld- mi velésiigyi m. kir. miniszter urnák 19031. számú rendkívüli fontos rendeletét. E rendelet a következő: Egyes birtokosoknak", akik legalább 200 hadifoglyot óhajtanak saját gazdaságukban alkalmazni, az illetékes főispán utján kell a kérvényt a honvédelmi minisztériumhoz címezve a Hadfelúgyeleti Bizottsághoz beadni. Abból a célból, hogy a gazdasági munkák elvégzése közép- és kisbirtokosok gazdaságaiban is a lehetőséghez képest biztosíttassák, a hadifoglyoknak a nagyobb gazdaságok részére 200-as csoportokban leendő engedélyezésén kiviil a cs. és kir. hadügyminiszter ur a vele eziránt folytatott tárgyalásek eredniényekép hozzájárult ahoz, hogy a hadifoglyok községek (városok) részére is rendelkezésre bocsáttassanak és ilyképen a község (város) szavatossága mellett hadifoglyok oly gazdaságokban is alkalmazást nyerhessenek, ahol a gazdasági munkák elvégzésére kisebb munkaerőre van szükség. A hadifoglyoknak a községek (városok) által való igénybevételére vonatkozólag a következőkről értesítem Cimet. A községeknek (városoknak) a hadifoglyok igénybevétele, illetve kiutalása iránti kérvényei Cimed utján úgy terjesztendők fel hozzám, hogy a kérvények minden hónap 5., 15., illetve 25-ig hozzám beérkezzenek. A községnek (városnak) rendelkezésre bocsátó foglyok száma 30-nál kisebb nem lehet, oly kérvény tehát, amelyben a község (város) 30-nál kevesebb hadifoglyot kér, nem fog figyelembe vétetni. Minden fogoly csapatot a létszám 10°/o- ának megfelelő katonai felügyelő személyzet kisér, tehát legalább 1 altiszt és 2 közlegény. Ez a felügyelő személyzet csakis a katonai rend fentartására hivatott, a megbízható őrzésről és különösen a szükséges éjjeli őrökről a község tartozik gondoskodni. A hadifoglyok a többi gazdasági munkástól és cselédtől elkülönítve szállásolandók el. A rendelkezésre bocsátott hadifoglyokat gazdasági munka teljesítésére az egyes birtokosokhoz a község utalja ki: a kiutalásnak — amennyire a körülmények megengedik — lehetőleg úgy kell történnie, hogy az egész csapat a birtokosoknál egymásután végezze el a gazEgy pár csizma. irta: Berkes Imre. Linkay már egy hete utazott Fonyódtól Kaposvár felé. Az asszonyát látogatta meg a fürdőn, egyszer ő is megáztatta magát a Balatonban, talán tiz percig lábolt a bársonyos homokban, aztán cudarul megrázkódot, kissé odahajolt az asszonyhoz, akinek a fehér hátán szemérmesen csillogtak a lassan alápergő viz- gyöngyök, és ezt dörmögte a fülébe : — Mariska, ez nem nékem való! Az asszony nevetve fordult el tőle és Linkay az egy napos vizit után fölkapott a hintójára, Vendel, a vén kocsis belecsapott a lovak közé és elindultak. Egy hét múlva, minthogy minden faluban, minden pusztán, minden csárdában megálltak egy kicsit, csak Somogy- várig jutottak. Csodaszép augusztusi est volt, szellőben, mégis langyos, az ég pihent és nyugodt, mégis azt mondta Linkay, hogy zivatar lesz, ő el nem indul, mert bőrig áznak, mint a minap Buzsák és Öreglak között Vendel nem ellenkezett, csak ősz bajuszába dörmögte bele, úgy, hogy a gazdája is meghallotta : — Holnap már otthon lesz a tekintetes asszony. Linkay zavart, véres szemét ráemelte a kocsisra. — Holnap? . . . Hátha belepusztul is ez a két gebe, holnapra mi is otthon leszünk. Érted ? — Értem, — mondta a kocsis. Vendel elhelyezte a lovakat a falusi istállóban, majd maga is ledőlt melléjük. Egy hét óta alig aludt valamit, a nyár melege a bor lassan szálló gőze ráfeküdt az agyára, — egy hét óta egyebet sem tettek, Csak ittak, — súlyos, kifakult szempillája ránehezedett viz.es szemére, valamire szeretett volna gondolni, a gazdájára, akit gyerekkorában ő kisért az iskolába, meg a gazdája kisfiára, aki Fonyódon papírsárkányt eres tett föl az égbe, de öt perc alatt elnyomta az álom. Linkay egymagában üldögélt a kocsmai falócán, két könyökét az asztalra támasztotta, az álla belesimult a tenyerébe, úgy bámult szótalan közönyben a kis szoba füstjébe, amely vékony szalagokban szállt a piszkos rnenyezet felé. Már éjfél volt, sokat ivott, az arcán kékes erecskék reszkettek, a csontjaiba halálos fáradtság ült, áléit szemében mintha lanyha félelem tükröződött volna . . . Valamit számitgatott, a Balaton vizét látta, a poros országutat és a mezitlábos parasztlányokat, az otthonát, a zselici szol lejét, ahová a nagyanyja még gyalog járt ki és a kis kosarában vitte magával a cipőjét és harisnyáját, amit csak akkor húzott föl, ha esett az eső . . . Nem ettől félt, az egy hét boszantotta, holnap otthon lesz a kis fia, az, a Janika . . . Kék szeme volt a Janikának és olyan ökle mint a vasgyurónak . . . Holnap megcsókolja a Janikát. Fizetett, mintha ólomlábon járt volna. Kicamogott az udvarra. A nyakát fölszegte, az égről halvány és fenyes csillagok integettek feléje, Linkay bólogatott s. azt dörmögte magában : — No, megint esik, de azért isten neki, testvér, menjünk . . . Bement az istállóba és fölrázta az öreget. — Indulunk! Vendel folciheiődött, befogta a lovakat, Linkay belezuhant az ülésbe, a hintó kifordult az udvarról. Már vágtattak mikor Linkay előrehajolt, megrázta a kocsist és megkérdezte tőle, esik-e még az eső. Az öreg most horkant föl a szunyókálásból. — Esik, -- mondta rekedt hangon. Hajnaltájt friss szellő osont végig a tájon, Linkay hideglelősen rázkódott meg, az eget szürke felhőköpeny borította be, a szemhatár mélyén a lassan poroszkáló nap verekedett a sürü felhőkkel. — Itt az ősz — mondta Linkay. Kiugrott a kocsiból és egy darabig gyalog baktatott a lovak mellett. Vékony, keskeny hátát fázósan görbitette meg, úgy loholt a szivarja füstjét ezer apró foszlányra tépte a szél, a puha kalapja a szemébe esett, az ut, a mezők, a táj tarka színei csak itt-ott villantak meg a képzeletében . . . Megállt. Vendel megrántotta a lovakat, a hintó zökkent és az is megállt. Linkay odaült a kocsis mellé." Vendel úgy nézett rá, minta a fia lett volna. Nagysokára megszólalt Linkay. — Hány éves vagy ? — kérdezte. Az öreg megvakarta a homlokát.
