Északkeleti Ujság, 1915 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-01 / 18. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. dasági munkákat, nem pedig csoportokra felosztva. Noha a hadifoglyok rendelkezésre bocsátását, illetve a fogolytáborbői való útnak indítását azok 3 heti orvosi megfigyelése előzi meg, a m. kir. belügyminiszter úrral egyetértőleg elrendelem, hogy a hadifoglyok megérkezésük alkalmával hatósági orvos által megvizsgáltassanak és azok a gazdasági munka tartama alatt is állandó orvosi felügyelet céljából legalább 2 hetenkint a hatósági orvos által megszemléltessenek. Ezen állandó hatósági orvosi felügyelet folytán felmerülő költségek fedezésére azon munkaadók, akiknek a község a hadifoglyokat kiosztotta foglyonkén és naponként 4 f.-ig terjedő összeget tartoznak a község pénztárába hetenként befizetni. A hadifoglyok megérkezésének időpontja az elsőfokú közegészségügyi hatóságnak előzetesen bejelentendő. A hadifoglyok alkalmazása tekintetében egyébként az idecsatolt jegyzékben megállapított feltételek az irányadók, amelyek szerint a község, a hadifoglyok igénybevételéért munkabér (napszám, zsold stb.) címen a hadvezetőségnek semmit sem tartozik fizetni. A cs és kir. hadügyminiszterrel szemben a hadifoglyok alkalmazására vonatkozó feltételek betartását illetőleg abban az esetben is a község (város) felelős, ha a hadifoglyokat valamely gazdaságnak rendelkezésére bocsátotta. Erre való tekintettel indokoltnak mutatkozik, hogy a község (város) a hadifoglyokat igénybevenni kívánó gazdákkal a hadifoglyok igénybevételét illetőleg már .lőzetesen megállapodjék a munkaadók által elvállalandó kötelezettségekre nézve és a hadifoglyok őrzésével, ezek és a felügyelő személyzet szállításával stb. felmerülő költségeknek aránylagos megtérítése tekintetében. Jelzem, hogy megeshetik az is, hogy a hadifoglyuk nem a legközelebb eső fogolytáborból fognak küldetni, hanem távolabbról, ami a vasúti költségek szempontjából bir jelentőséggel (lásd felt. 10. §-át). Általában a feltételekről semmiféle eltérés nem engedtetik meg. A kérvényekben kifejezést kell adni annak, hogy a község (város) a csatolt jegyzékben felsorolt feltételeket ismeri, továbbá a kérvényhez mellékelni kell a községi elöljáróság által aláirt feltételeket. A hadügyminisztériumtól nyert értesítés szerint a fogolytáborok parancsnoksága részéről lehetőleg figyelembe fognak vétetni oly kérések, amelyek a hadifoglyok vallására, foglalkozására (mezőgazdasági-, arató-, erdömun- kások, tolmács) vonatkoznak. Nagyobb csapatokkal esetleg németül is tudó hadifoglyok, valamint szabó és cipész is fognak küldeni. A cs. és kir. hadügyminiszter ur arra is utasította a fogolytáborok parancsnokságait, hogy a mezőgazdasági munka teljesítésére lehetőleg megbízható, készséges és nyugodt foglyokat kell küldeni. Elindításuk alkalmával a hadifoglyok ágyneműt, evőeszközt és aprólékos kéziszereket is kapnak. A megbetegedett hadifogoly gyógykezeltetéséről, — ha az katonai kórházba nem szállítható — a község (város) illetve munkaadó saját költségén tartozik gondoskodni. A feltételek következők: 1. Hadifoglyok csak a szokásos gazdasági munkára használhatók. Az egyes hadifoglyok foglalkoztatásánál lehetőleg azok személyes alkalmassága figyelembe veendő. A községi elöljáróság osztja szét a foglyokat az egyes munkaadók között. 2. A katonai parancsnokságnak jogában áll a munkálatokat ellenőriztetni és esetleges észrevételeit a község elöljáróságával közölni. A község az észrevételeket tartozik figyelembe venni. A hadifoglyok a községi elöljáróság költségére 14 naponként orvosilag megvizsgálandók. 3. A község elöljárósága köteles a munkára alkalmazott hadifoglyok és a kirendelt 18-ik szám. felügyelő személyzet megfelelő elszállásolásáról gondoskodni és erre vonatkozólag a katonai parancsnokság, vagy a fogolytábor parancsnokságának, vagy végül a felügyelő személyzet parancsnokának ez irányú kívánságait figyelembe venni. A községi elöljáróság tartozik a hadifoglyok elhelyezése céljából az egészség- ügyi követelményeknek megfelelő és az őrzést biztositó helyiségeket rendelkezésre bocsátani. 4. A községi elöljáróság elvállalja, hogy a hadifoglyok és a felüggelő legénység élelmezéséről gondoskodik és kötelezi magát arra, hogy ezeket a hazai gazdasági munkásokkal miden tekintetben egyenlően fogja ellátni. Az élelmezési költség fejében térítésként a hadvezetőség a közigazgatási hatóság (törvényhatóság) által megállapított összeget fizeti a községnek. 5. A hadifoglyok kisebb szükségleit (olyan anyagokat, amelyek mosakodásra, fehérnemű tisztogatásra, ruházat és cipók jókorban tartására szolgálnak, valamint a hadifoglyok levelezéséhez szükséges Írószereket) a hadvezetőség természetben fogja kiszolgáltatni, fedezi a férőhelyek világításával felmerülő költségeket, a szükséges ágyneműt pedig megtérítés nélkül bocsátja rendelkezésre. Elveszett vagy megrongált ágyfelszereléseket a községi elöljáróság tartozik megtéríteni, tartozik továbbá fekvőszalmáról gondoskodni. 6. Szeszes italokat tilos a hadifoglyoknak kiszolgáltatni. A szokásos munkákat meghaladó szolgáltatásokért adandó pótlék (tea, dohány főzelék stb.) ugyancsak a községi elöljáróság (munkaadó) által szolgáltatandó ki. A főzéshez szükséges eszközöket a községi elöljáróság (munkaadó) tartozik adni. 7. A hadifoglyok megbízható őrzését kö- telezőleg a községi elöljáróság vállalja magára. Különösen tartozik a férőhelyek éjjeli őrzéséhez szükséges kellő számú fegyveres őrszemekről megfelelően gondoskodni. A község továbbá kötelezi magát mind— Megvagyok már hatvanhat. — Hatvanhat, — tűnődött Linkay. — Bizony, — dicsekedett Vendel — sokat hordtam én az öreg tekintetes urat. Az beteg volt, ha nem ült kocsiban. — Az apám, — dörmögte Linkay. — Mindig utón voltunk, mint a szent János képe . . . Sok bort ittunk . . . Linkaynak kiderült a képe. — Aztán szerettél-e valakit ? — Én? — méltatlankodott az öreg. — Soha. Mindig én utánam futott a fehérnép. De volt az öreg tekintetes urnák egy bikás lova, azt nagyon szerettem. Mert azt csak én tudtam megfékezni ... A fehérnép — tette hozzá gondolkodva és legyintett a kezével a kutyának való. Mind hitvány. — Az, az, — motyogta Linkay és csendesen elmosolyodott — De a bor. . . . Vendel uszította a lovakat. — Nem, hazáig meg nem állunk. Megharagszik a tekintetes asszony. Eleget ittunk. De csak Osztopámg jutottak. Linkay azt mondta, hogy az öreg Hunyady grófnénak el akarja adni a zselici szőlőt, vele akar beszélni, aztán vágtatnak tovább. Vendel hitetlenül rázta a fejét, de Linkay ezt már nem látta. Elindult a kastély felé. Már öreg este volt, mikor Linkay vissza került a korcsmába. Vendel az istálló ajtajában ácsorgott, a ráncos képét valami különös derű öntötte el, amikor megpillantotta a nehézkesen mozduló gazdáját. Linkaynak alig fordult a nyelve, mintha néma lett ve Ina, csak jelekkel magyarázta a kocsisnak hogy sietős a dolga. Félóra múlva már künn vágtattak az éjben. Az éjszaka megint tiszta és langyos volt mint a szűz lány álma. Linkay újra a kocsis mellé ült. — A Janika most már alszik, — motyogta, de az asszony virraszt és imádkozik . . . Mit mondjak neki? . . . Hazudtál-e már Vendel? — Én? — recsegett az öreg — soha. Az öreg tekintetes ur mondta, hogy a hazug ember rosszabb a tolvaj ál. — Rosszabb? — nevetett Lin ay és fáradt szemét beleineresztene az égbe. — Rosszabb, — megmagyarázta Vendel. — A tekintetes ur nem tűrte maga mellett a hazugot. Aki ivott, annak meg kellett mondani, hogy iszik. Aki lopott, annak meg kellett mondani, hogy lopott . . Nagyon igazságtévő gazda volt. — Hajts! Hajis! — unszolta Linkay. Megint visszamász tt az ülésbe Mint a vihar, úgy röpült az ejben a könnyű kocsi. LL’kay zavartan gondolt a találkozásra. Res- tellte, bánta, hogy a bor az egynapos útból nyolc napot csinált . . . Hej, vájjon a kis Janika is iszik-e majd ? És úgy bánik-e majd az asszonyával, mint ő a Janisa anyjával ? Valami bankódásféle szóró igatta a szivét, a múltja, a borral a teleitatott jelene s az örökkön kábult agya, a fia gyügvögése és a felesége szünetlen siránkozása, — nem, ezt nem lehet igy folytatni ... Az apja jutott es éhe s jól esett néki, hogy a ven kocsis ug/ beszélt róla, a hogy beszélt . . . Odahajolt Vendel derekához, a fél karjával átölelte, a fejét f őemelte hozzá. A kocsis hálásan pislogott le rá. — Igazságtevő volt ? — kérdezte Linkay. — Az, — mondta melegen a kocsis. — És a tolvajt nem tűrte . . . — A hazugot, — javította ki Vendel ? Linkay csak úgy véletlenül, csak úgy évődésből kérdezte: — Hat te loptál-e már, Vendel ? — Én? — dörm rgte az öreg, s hirtelen mintha még jobban belerokkant volna az ülésbe. Egy pillanatig nem szólt, aztán szomorúan vallotta: — Loptam. Linkay fölállt mögötte, átvetette magát az ülésen, melléje húzódott s nem felelt senki semmit. Titkon, meglepetten kémlelte az öreg mozdulatban arcát. Vendel komolyan vette az igazmondást. — Pénzt? — kérdezte később Linkay. / kocsis elröhögte magát. — Nem kellett nékem pénz soha. — Csókot? — unszolta tovább Linkay. Az öreg belevágott a lovak közé s nem szólt semmit. — Takarmányt? — Egy pár csizmát, vallotta Vendel. Már közel jártak a határhoz. Linkay visszaült a helyére s többet nem faggatta a kocsist. Már éjfél .régen elmúlt, amikor megérkeztek. Linkay kinyitotta a lakásának az ajtaját, s a mikor Vendel elballagott mellette, utána szólt: — Aztán kié volt? — Az öreg tekintetes űré . . . Linkay beosont a szobájába. A házban csend volt, mindenki aludt. Még lenyelt néhány kortyot, aztán lefeküdt, Vendel busán loholt az istállóba. Ellátta a lovakat, megsimogatta ő«et, leült az istálló küszöbére és ott töprengett. A Janikára gondolt, hogy többet nem vágtathat ki vele a zselici szőlőbe, pedig ha meg ő néki is a Vendel lehetne a parádés kocsisa ... A gazdája jutott eszébe, aki mindig szótalan csendben tűrte el a felesége szidalmait . . . Aztán maga előtt látta a lopott csizmákat. Mind a kettő kemény bütyköt nyomott ki a lábából . . . Mert az öreg tekintetes urnák olyan kicsiny lába volt, mint egy tizenhétéves úri kisasszonynak. Fölállt, nagyot sóhajtott, aztán szép csendesen felakasztotta magát.
