Északkeleti Ujság, 1915 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-23 / 4. szám
VII. évfolyam. Nagykároly, 1915. január 23. 4-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG y NAGYKÁROLY ES ERMELLEK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre .......................................... 8 koronaFé lévre .........................................................4 „ Ne gyedévre .......................................... 2 „ Ta nítóknak egész évre.....................................5 Főszerkesztő: DR. VETZÁK EDE. Felelős szerkesztő: NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. = MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. = Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) — Hirdetések ugyanott vétetnek fel. ......... Nvilttér sora 60 fillér. Minden a mienk ebben a nagy hadjáratban, amit a győzelem érdekében áldozunk. Mienk a dicsőség, kik minden idegen segítség nélkül félév óta dicsőséges harcban állunk a nagy hármas antanttal és annak egy csomó összeszedett segítségével. Három nagyhatalommal és öt segítő társával szemben magunk küzdünk: a két szövetséges és egyetlen segítségünk, a török. Hatodik hónapja folyik immár az óriási küzdelem, állandóan több száz kilométeres fronton s hova tovább mind fényesebb eredménnyel folytatjuk a nagy küzdelmet minden vonalon. És e háború minden eredménye mind a mienk. Nem segített benne kínai, se néger, se indus. A más nemzetek nyakán, vérén nőtt angol indus csapatokkal védeti magát, a finom francia vére szabadon keveredik el a íéivad szerecsen kiontott vérével s az orosz Ázsia gyülevész népségének táborát ontja ránk, kiket rajtuk kivül még a szerb, montenegrác, portugál, japán és belga is ráncigái. Jogosan mondhatjuk, hogy a félvilág ellen harcolunk. Mig ellenségeink katonáikat Ázsia, Afrika népeiből szaporítják, épugy vagyonukat, a háború költségeit is idegen világok gazdagságából harácsolják össze. A hindu verej- tékes munkájának aranya épugy az angol hatalom javára szolgál, mint kiontott vére. India csodás gazdagságából angol tengeri flotta, robusztus embertömegéből angol hadsereg válik. Ázsia állati sorba lenyomott népeiből nyomorult, kancsukával halálba űzött ágyütöltelék válik Przemysl falai körül. Ezzel szemben a mi karunk munkájából, eszünk találékonyságából ágyuk, géppuskák válnak, az erős munkásokból katonák. Kincseinket nem raboljuk ki- fosztottan, nyomorogva otthagyott kis népek kezei közül. Becsületes, nehéz munkával keressük, józan élettel össze- kuporgatjuk, a hazánkért áldozzuk. Valósággal a földjeinkből kaparjuk ki, amink van. Idegen föld terméke nincs a mi vagyonunk között. Úgy lesz az is az édes hazai földből, mint mi magunk. Aranyunk és vérünk egyaránt az édes haza porból lett kincsei Együtt megyünk a háborúba félviíág gazdagsága és ereje ellen. Hasson át bennünket a boldog önérzet tudata, hogy mindez a mienk, a haza drága kincsei, miket hü fiai a félvilág ellen is meg tudnak védeni. ■ Adakozzunk a Vörös Kereszt Egylet nagykárolyi fiókjának. Hogy lássuk el a sebesülteket? A napi hírek szürke tömegéből sötét vádként feketéllik ki egy liir, amit a napokban olvastunk. A Hadsegélyző Hivatal közli a közönséggel, hogy a sebesült katonák ellátása körül észlelt mulasztások elleni feljelentéseit ne névtelenül tegye meg, mint ezt sok esetben tette, hanem aláírásával felszerelve, mert csak igy lehet a Hadsegélyző Hivatal abban a helyzetben, hogy a vizsgálatot rögtön megindítsa és a megtorló intézkedést megtegye ott, ahol valóban mulasztás történt. A megdöbbenés, felháborodás és kérdések egész raja ostromolja lelkünket. Hát megtörténhetett ? Voltak rá esetek ? Szándékosság volt-e, vagy véletlen? Kínosan érezi lelkünk, hogy ez a hir és a körűié felbukkanó gondolatok milyen bántó ellentétben vannak azon gondolat és érzelemvilággal, mely sebesültjeink iránti kötelességeink felől lelkűnkben kialakult. Úgy tartjuk, hogy sebesült katonáink ápolása a legszebb emberbaráti és hazafiui kötelesség, amely feladatra tiszta kezet, tiszta szivet, tudásunk legjavát és lankadatlan buzgalmat kell áldoznunk. Ne legyünk sötéten látók! Próbáljuk mérlegelni a feladat nehézségeit, hogy az igazi okokat megtalálhassuk. Ha volt is rá eset néhol az országban, hogy a sebesült katonák ellátása ellen kifogást lehetett emelni, ne tegyünk igazságtalanok ezt kizárólag a méltán elitélendő bűnösséggel magyarázni. A legbecsületesebb, legjobb szándékú szivén kivül nagy tapasztalatokat, igazi szaktudást, szigort, gondosságot Bibi akarja. Az éj futárját eleresztvén : Teritgeti bő fátyolát. Höhullasztó, bus, téli estén A lámpafénynél olvasok Gyermekzsivaj közölt tovább. Kezd már gagyogni szöszke lányom, De több szónál csak nyöszörög; Percek múlnak, mig kitalálom, Tulajdonképen mit akar . . . Ezek ám rózsás örömök! A nénikéjét elnevezte Gyögyönek, ki segít neki ... Ilyenkor aztán csendes este A sátorfáját sebtiben Elillanásra felszedi. Imént eltört a ceruzája, A mécsese is: pityereg. Kabátomat megráncigálja S rimánkodnak segély után A félbemaradt levelek. Tűröm. Mikor már megsokallom, Kihegyezem a ceruzát, Hogy a nagy irástudományon Csorbát ne ejtsek én, szegény, Ki igy olvashatok tovább. Károlyi Tóth Lajos. Három lovag. Három lovag ment előre Csöndországban. Keresték, merre vezet az ut kifelé. Eltévedtek és ime, egyszerre bent voltak a Rémek birodalmában. A három lovag immár tudta, hogy el van veszve. Tudták, hogy itt, a Rémek szörnyű birodalmában egyszerre majd csak szembe kerülnek a Rettenetes Nagy Úrral, a hallgatag, titokzatos Halállal. A Halál szive nem ismer irgalmat, ha útjára elindul, hátha még valaki vakmerőén betör ide országába, a sötét Rémek birodalmába. A három lovag némán, fakó arccal ment előre. Paripájuk halk, dobogó lépése szinte ritmusban vert felzaklato'tt nehéz szivükkel. Egy pillanatig mintha valami édes reménység futotta volna át szivüket: hátha a Halál nem is tudja meg, hogy itt vannak ? Hátha nem hallja meg a fekete paripák lábainak dobogását s e betévedt lovagok szivének remegő, lázas lüktetését? Ám reménységük hiábavaló volt, mert az egyik keresztuton ott állt velük szemben a Hallhatatlan Nagy Ur, a Halál. Ott várt reájuk keresztbefont karral, sötét, titkos, kifürkészhetetlen arccal. S bár nem szólt, nem mozdult, nem fenyegetett, olyan rettenetes vala a pillantása, hogy két lovag rögtön leugrott a lóról és arcra vetette magát, nem bírta elviselni a Halál tekintetét. Kegyelemért zokogó, fuldokló szavukra meg sem rebbent a Rémkirály szemének pillája. Nem törődött a földön vonagló alakokkal. A harmadikat nézte, aki ott állt előtte és arcába nézett. Így álltak pár percig egymással szemben, a Halál és a lovag. Nézték egymást meg nem rebbenő pillákkal, meg nem dobbanó szívvel. Azután a Rémkirály kinyújtotta kezét. A lovag azt hitte, hogy megragadja és magával viszi, de már nem félt, nem remegett, nem mozdult. A Halál kinyújtotta karját és előre mutatott: — Menj! . . . A lovag most megértette, hogy szabad és kimenekülhet a Rémek országából. Lehajtotta fejét és társai után nézett. Azok már hidegek, merevek voltak. Azoknak nem kegyelmezett meg a Rémkirály, mert nem bírtak vele szembenézni. A lovas pedig visszatért szülőhazájába, hol nagy diadallal és dicsőséggel fogadták. Ünnepelték a hallhatatlan!, ki visszatért a Rémek birodalmából és szemébe nézett a Halálnak. A lovag halvány, fakó arccal ült az ünneplők között. Szeme sötéten révedezett a
