Északkeleti Ujság, 1915 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1915-07-03 / 27. szám
VII. évfolyam. Nagykároly, 1915. julius 3. 27-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre .......................................... 8 korona. Fő szerkesztő : DR. VETZÁK EDE. Szerkesztőség és kiadóhivatal : NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. Felévre .....................................................4 „ Negyedévre .......................................... 2 Ta nítóknak egész évre .. ......................5 „ MEGJELENIK HINDUN SZOMBATON. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Hirdetések ugyanott vetetnek fel. . Nviittér sora 6 ) fillér. A drágaság ellen előbb, vagy utóbb kénytelen megmozdulni minden városi hatóság. Igen, mert itt már a ,.drágaság“ cégére alatt űzött visszaélésekről van szó, melyek meggát- lása a hatóságok jogkörébe tartozik. Maga az a tény, hogy majd minden fogyasztási és háztartási cikknek az ára felemelkedett, nem hívhatna ki maga ellen hatósági intézkedéseket. Ha valakinek .az eladásra szánt portékája a mai gazdasági viszonyok között másfélszer annyi értéket képvisel, mint máskor, az ellen a hatóságoknak semmi kifogása nem lehet. De ha indokolt 50,—80, vagy 100 %>-os áremelkedés, nem indokolt a 400—500 °/o-os áremelés. Ez már a nehéz viszonyok lelketlen kihasználása, mely ma kétszeres bűn s törvényesen üldözendő. Örömmel látjuk a vasárnapi képviselőtestületi közgyűlés tárgysorozatában szereplő, a közélelmezés kérdésével ösz- szefüggő pontokat. Örömmel tapasztaltuk az utóbbi egy-két héten, hogy rendőrségünk kezd hivatása magaslatára emelkedni. A legutóbbi hetivásár áralakulásain már megérzett, hogy a kirendelt rendőri közegek nemcsak ott állanak és a kocsik jövés-menésére s egyéb forgalmi dolgokra vigyáznak, hanem törődnek azzal is, hogy mi megy végbe eladók és vevők között. Mindenekelőtt arra vigyázott a rendőrség, hogy a notórius kofák 9 óráig ne vásárolhassanak. Amellett figyelemmel kisérte az árakat s akik íuimagasan be- széltek, azok t előállította és megbüntette. A rendőri közbelépés hamar éreztette is jóhatását, kezdte észretériteni az eladókat, hogy mégsem lehet az árakat végtelenségig srófolni s igy ha dágán is, de mégis lehetett vásárolni. A pénteken tartott jog- és pénzügyi bizottsági ülésen sokoldalú megbeszélést folytattak a bizottság tagjai a piaci árak megállapításáról. Végeredményében arra az álláspontra helyezkedett a bizottság, hogy a piaci árakat föltétlenül megállapítja a hatóság és ezen árak a környékbeli városokban megállapított árak és a gazdasági viszonyok változása szerint időközönként újból meg fognak állapíttatni. Schönfeld Lázár főrabbi kivételével, ki az ármegállapítás ellen foglalt állást, a polgármester fenti javaslatát a bizottság elfogadta. Örömmel látjuk e gondoskodásokat közönségünk létérdekei felől. Hisszük, hogy a bölcs kormány-rendelet által megszabott általános kereteken belül a helyi vis onyok tekintetbe vétele mellett a hatóság mindenkor megtalálja a helyes utat arra, hogy a megélhetési viszonyokat elviselhetővé tegye. Dicsőséges emlékek. A harcztéren hőd halált halt felelős szerkesztőnk dr. Nemestóthi Szabó Albert dicső emlékének kívánunk adózni azzal, hogy a családhoz a napokban érkezett következő két levelet a családfő engedélyéből szó szerint itten közöljük. Nagyságos Uram! Mellékelve átküldőm az ezredünk tulajdonosa, a Német Császár által Nagyságod hősi halált halt fiának több ízben tanúsított hősies magatartásának elismeréséül adományozott vaskereszíet. Az elismerés, melyben fiának hősies magatartása nemcsak az ezred minden tagja, hanem mondhatom az egész hadsereg és hazánk egész társadalma részéről részesült, enyhítse a családnak a pótolhatian veszteség felett érzett fájdalmát. Kiváló tiszteletem kifejezése mellett maradtam Nagyságodnak őszinte hive Berzeviczy, sk. ezredes. Tábori posta 62. sz. 1915. junius 25. * Nagyságos Uram! A sajgó édes atyai szivet bár nem vigasztalhatja meg a megnyilatkozott óriási részvét sem a szenvedett nagy veszteségben : de megnyugvást adhat az a tudat, hogy az a bensőséges vallásos lélek elérte czélját, mely után sokan annyi évtizeden át küzdünk és fáradunk. Erre a mindenttudó, jóságos Istenség segítette őt. Ez fogja szerető gyengéd áz utolsó vacsora. — Elbeszélés. — Irta : Rasztinai R. íenő. (Folytatás.) Sírtam fájdalmamban. Élénken állt előttem képzeletemben a müncheni vidám mosolygó arcú Lexi. aki most viaszszin arccal, sápadtan, vértől habzó szájjal vonaglik előttem. Az'ösz- szes vér agyamba tódult. Isszonyu nyomást éreztem a fejemben, azt hittem szétreped. S az agy a rettentő nyomás alatt őrült sebességgel működött. Visszaemlékeztem a müncheni aka- démusokra, a kedves fiukra, kik mindenféle nemzetből verődtek össze. Pillanat alatt eszembe jutottak a tiz év előtti viták Istenről, természetről, társadalomról, a nagy létkérdésről, az események a mai napig s kezdlem isszonyuan tisztán látni. Hogy a tudomány, a művészet, a humánus intézmények, minden-minden, az egész nagy emberi önfegyehnezettségünk nem más, mint álarc, melyei állatiasságunkat leplezzük s nem vagyunk mások, mint állatok, — állatok, melyek összevesznek a konc felett s egy inás szájából marják ki a zsákmányt ; s mikor ez az állat megbódul az első vértől, rájön a vérengzés dühe s csak vért akar látni, — vért, sokat, pirosat . . . apák, gyerrhekek, barát vérét . . . H'ázugság minden, minden! Hazugság, hogy emberek vagyunk, nem ! állatok ! sőt gonoszabbak az állatoknál, mert gondolkozunk, mert tudatosan, előre kieszeljük a gyilkosság módját. És hol van az Isten, hogy ezt elnézi? Nem! nincs az sem, semmi sincs: kultúra, barátság, emberszeretett, Krisztusi tanok . . . nincs! nincs! semmi sincs, semmi, csak a hazugság! Fölkaptam a haldoklót s az utolsó szavakat, talán az egészet beleorditottam, a dúló harcba, a gyilkosság förgetegébe, — s a végén már beszélni sem tudlam, csak artikulátlan hangon bődüliem az ég felé. S bár teljesen paroxismusba estem, mégis emlékszem a körülöttem történtekre. Láttam a legények rémült arcát, amint elhúzódtak mellőlem s rémülten suttogták: a főhadnagy ur megörült . . . Láttam, amint az orosz katonák babonás iszonyattal keresztet vetettek s más felé rohantak. Körülöttem üres lett a csatatér. Láttam, hogy honvédjeimet mint nyomják vissza az oroszok, majd oldalt támadják s bár emberfelettien verekesznek, mindjobban belesodródnak az orosz kelepcébe. Ez volt a szerencsém, hogy ezt is láttam, — de az övék is, — mert ez megrázott s hirtelen úgy éreztem, mintha egy végtelen magaslatból zuhantam volna le az emberek közzé, hogy ismét emberré váljak, — szegény Lexivel a közeli szanitészekhez rohantam, s megmondtam, hogy hová vigyék, azután rohantam vissza századomhoz, hogy a kelepcéből elvezényeljem. A fiuk mikor megláttak, olyan örömrivalgásba törtek ki, hogy az oroszok már szinte ettől megijedtek és friss segítséget véltek jönni. A fiuk úgy dolgoztak, mint az ördögök. Nem törődve az oldaltámadással, a drótsövényes erődítésnek rohantunk, pár pillanat múlva bevettük s aztán visszafordulva, gyilkos tűzzel fogattuk az oldalt jövő s utánunk törő ellenséget. Rögtön erősítést kaptunk s a csata meg \ olt nyerve, az oroszok visszaszorítva s legfontosabb positiójuk bevéve. A harc után szaladtam Lexihez. Az szegény az utolsóka járta. Átadta ezeket a tárgyakat, a noteszt és medaillont mátkájának Küldi. A noteszben pár sor: Meghalok. Isten veled! Millió csók: Alexis. — Az imakönyv az anyjáé, a többi a családé. Velem kezet szorított s már nehezen lélegzett mikor kinyögte: Szervusz! ne izgassd magad . . . igy kellett lennie . . . Azután a régi huncut mosolyra torzult arca, mint amikor valami tréfán törte fejet, magához intett s nyakamat átölelve, fülembe súgta : A viszontlátásra . . . Úgy halt meg, a nyakamat átölelve . . . Hedvig asszony arcán, mely eddig szinte imádotszerü áhítattal csüngött a beszélő arcán, most rémület tükrözött. Zádor észrevette s miközben elnyomott egy jóleső mosolyt, befejezte. — Halála derűs volt s megnyugvást hozott szivembe : így kellett lennie, — a viszontlátásra ! . . . Lexi bizonyára. — bármily huncutul mosolygot is, — nem gondolt ily gyors viszontlátásra, mint amilyen a holnapi lesz . . . Azután fölkelt a díványról s az asztalhoz ült, megfogva a nő kezét: — Ezeket a tárgyakat most magának kell Hedvig, továbbítani, sőt még én is hozzáteszek valamit, — azzal kigombolt két gombot az attilájáh s keblébe nyúlva, egy arany vitézségi
