Északkeleti Ujság, 1914 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1914-05-16 / 20. szám
VI. évfolyam. Nagykároly, 1914. május 16. 20-ik szám. / ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK ' POLITIKAI^ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre ........................................ 8 koronaFélévre .....................................................4 „ Ne gyedévre ........................................ 2 Tanítóknak egész évre..................................5 ” Főszerkesztő: DR. VETZÁK EDE. Felelős szerkesztő : NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT = MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. : Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.)-.....— Hirdetések ugyanott vétetnek fel. — _____________Nyilttér sora 60 fillér. ________ Á legújabb magyar „probléma“. Irta: Dr. Vasa József. Az iskolai vallásoktatás kérdése egyike azon „problémáknak“, amelyek sem múltjuknál, sem természetüknél fogva nem problémák, de mint ilyenek szerepelnek azon irányzatok kezében, amelyekben több a rombolás vágya, mint az építésé s jóval több a gyűlölet az Egyház ellen, mint az érdeklődés az állam iránt, amelynek pedig — igy hirdetik -- szolgálatot akarnak tenni a koncentrált támadásokkal. Sem természeténél, sem múltjánál fogva nem probléma az iskolai vallás- oktatás. Azzal ugyanis legyünk tisztában, hogy erkölcselméletet Írni, vagy erkölcsöket vallás nélkül lehet ugyan elképzelni, de valóban erkölcsös életet élni vallás nélkül nem lehet. A szabadgondolkozó és radikális sajtó dühösen szisz- szén fel, amikor ezt az állítást hallja és a kérdések egész özönével felel, mondván: hát mi, vallást megvető emberek nem vagyunk becsületesek? Hát sohasem élt istentagadó igazán nemes és szép életet? Hát nincs-e közöttünk is akárhány olyan ember, aki nem gyakorolja vallását, de emberszeretőbb és könyörületesebb, mint akárhány templomkoptató? Ezek a kérdések mutatják legjobban, milyen ijesztő felületességgel kezelik egy némely részen a legfontosabb ügyeket. Hisz nem arról van szó, hogy egyes, műveltségűknél vagy megmagyarázhatatlan lelki hatásoknál fogva emelkedett jellemek vallás nélkül is meg tudnak-e feiehú a polgári becsületesség követelményeinek, hanem arról, hogy a nagy tömegek, a százezrek, a milliók, akikhez a kultur-hatásoknak csak végső rezgései juthatnak, tudnak-e erkölcsös életet élni, ha az erkölcsi szabályokat, amelyek érzéki és ösztönös természetünknek terhesek, nem látja el felsőbb szankcióval a vallási meggyőződé;., a jutalmazó és büntető Istenbe vetett hitnek ereje! Amig a római nép vallásos volt, tudott erkölcsös lenni; amikor megingott és romba- dőlt benne a pogány istenek valódiságába vetett hit, megingott erkölcseiben is és tönkrement cemzeti mivoltában, pedig bizony mondom, hogy többen prédikálták a császárok korabeli Rómában a szabad gondolatot és a vallástól független erkölcsöt, mint prédikálják most Magyarországban. És amikor a tömegek erkölcsi életéről beszélünk, nem arról a felületes, szokások és büntetőíörvénykönyvi paragrafusok között óvatoskodó becsületről van szó, amelynek ideálja fönt a párbajképesség, lent pedig a büntetlen vagy pláne börtöntelen előélet — hisz a párbajképesség és a büntetlen előélet alatt temérdek piszok és bűn vigan elfér, hanem szó van velőig, veséig, lelkiismeretig és túlvilágig érő meggyőződésekről,, jellemeket és Telkeket kérlelhetetlenül igazitó erőről, ösztönöket és érdekeket is legázoló határozottságról, érzékről, amelyet nem paragrafusok igazítanak, hanem a bűntől való félelem és az erények és jónak őszinte szeretete. És mindebből nem próbaminták szükségesek, hanem nagy, felhalmazott tőkék, amelyek generációkon keresztül, apák, anyák lelkén, tanítók és nevelők szavain keresztül szü- remkezzenek össze, mint nagy történelmi hagyomány, a nemzedékek lelkében, mert értsük meg, hogy nem becsületminimumok és nem erkölcskivonatok nevelnek és mentenek nemzedéket; cölöpök és fundamentumok szükségesek a nemzeti és állami nagy feladatok terheinek elhor- dozására. Ingadozó erkölcsfilozófiák vékony levesei vallástalan iskolákban adagolva jaj! rabkosztra nevelik tízezrével a francia ifjúságot! Ha tehát a dolgok természetét vizsgáljuk, hamar belátjuk, hogy az iskolába valóság vagy oda nem valóság kérdésében sok mindenről lehet szó, csak a vallásoktatásról nem. Szó lehet arról, odavaló-e a darvinizmus, odavalók-e a történelmi hazugságok, odavalók-e a vallástalan, istentagadó, szabadgondolkozó tanítók, de arról csakugyan nem lehet szó — ismétlem: az Dal a& árva lányról . . . („Dal a vén cigányról“ cimii nagysikerű népdal dallamára.) Irta: Ss. Hromkomts V. Győző. I. Egy kis faluban, Bedült viskóban Lakik egy sáppadt arcú, árva lány. Második éve, Fázva, éhezve Húzódik meg magára hagy ottan. Néz a távolba, Nagy bánatába, Elsodorja élet viharja mán. Perdül a könnye, Kézé fejére, S fel-felzokog gyötrő fájdalmában : „Édes, kedves anyám lelkem, Miért hagytál itt engem, Nélküled csak kin életem, Mit nem ért senkisem. A jó Istent egyre kérem: Adjon vissza én nékem, Úgy, mint egykoi volt a régén, ... Te véled jó anyám, Édes anyám . . . kedves anyámé‘ II. Tovább nem bírja, Fül zokogásba, Ránehezül szemére az álom. Esik az eső, Siivit a szellő, A lány csak pihen, alszik nyugodtan. Sáppaat kis ajka, Fakad mosolyra, Mintha csüngne édes anyja karján. Pedig ő tudja, Milyen nagy árva, S felébred a gyötrő fájdalmában: „Édes, kedves anyám lelkem, Nincs itt aki szeretne, Nincs hely hova hajtsam fejem, Viskóm vihar tépte. A jó Istent hányszor kértem: Adna vissza én nékem, Úgy, mint egykor volt a régen, ... Véled édes anyám, Édes anyám . . . kedves anyám.“ III. Csöndes az este, Megy temetőbe, Panaszolni a szivének buját. Megrezzen ajka, Nem bírja lába, Megtalálja édes anyja sírját. Esik a sírra, Borul fejfára. Az ajkának pírja fakóra vál. Lezárul szeme, Elszálla lelke, Egy uj, egy jobb, egy szebb világba át: „Nincsen szegény árva lány mánr Temetőnek lakója. Ott alussza csendes álmát, Hol az édes anyja.
