Északkeleti Ujság, 1914 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1914-05-09 / 19. szám
19-ik szám. 3-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK a földjéből élő gazda, az iparos, a kereskedő már mind felélte a maga tartalékban álló erejét ; most már ha nem szerez uj erőt, saját magát éli fel. A pénz azonban nem indul. A munkás karok pihenve hevernek. Elrémitő mindenütt a munkahiány. Ez már valóságos nyomora a munkának, mikor kérni, könyörögni kell a munka után annak, aki dolgozni akar. A legcsekélyebb munkára csapatosan vannak a jelentkezők, kik egymásra licitálnak az olcsóságukkal. És dolgoztatni még sem akar csak az, akinek elodázhatatlanul szükséges. Különösen nagy az építkezések és földmunkák hiánya. Egy kis igazításon, toldáson, meszelésen kívül nincs semmi építkezés az egész városon. A földbirtokosság pedig, kimerülve a csapásoktól, gazdálkodását úgy vezeti, hogy dolgoztatnia a legkevesebbet kelljen. Elmúlt a veszély, de a javak nem akarnak helyeikből kiindulni. A dolgozó nép áll, mert nincsen dolgoztatója. Hogy ez hova vezet, azt az Isten tudja. Érezzük, hogy ilyenkor a hatóságoknak kell első sorban valamit tenniök az áldatlan helyzet megváltoztatására. Látjuk is, hogy a hatóságok és a társadalom érintett rétegei meg is mozdulnak itt-ott a munkahiány megszüntetésére. Ilyen irányú egyesülés hírét vesszük Szatmárról is, hol április 29-én a városháza nagytermében népes értekezletet tartottak a Földmunkások Országos Munkavállaló Szövet- kezeté-nek megalakulása ügyében. A szövetkezés céljait Bikfalvy Albert, Plachy Gyula, Kö- vessy Győző, dr. Kölcsey Ferenc és Neuschlosz Jenő ismertették a gyülekezet előtt, mely a szövetkezet megalakítása tárgyában előterjesztett javaslatot egyhangúlag el is fogadta, végül bizottságot küldött ki az értekezlet az alakuló közgyűlés összehívására és a szövetkezet szervezetének részletes előkészítésére. Városunkból részt vettek még az értekezleten Kacsó Károly és Tichy Gyula. Az értekezleten kidomborodott, hogy íme munkakereső egyesületnek megalakítása első sorban is a szatmármegyei árvizsulytotta lakosságon akar segíteni az által, hogy munkához juttatja. Bátran merjük azonban jósolni, hogy amit jórészben szatmári urak a szatmármegyei lakosság javára látszóan meg fognak csinálni, abból első és egyedüli haszna magának Szat- már városának lesz. Amit Szatmár a maga nevében nem tudna elérni, eléri ha a megye nevében, mintegy annak cégére alatt kezdeményezi. Bizonyos és méltányos dolog is, hogy a mi megyénk árvizsulytotta lakossága megkapja a rendkívüli kormánysegélyt, mert reá is van utalva. De nem lesz méltányos, ha az árvizsulytotta megyének szánt segélyben a nem árvizsulytotta város is osztozik. Ha megalakul ez a munkakereső egyesület, elhisszük, hogy Szatmáron lesz munka-alkalom, de tudjuk, hogy a megyei lakosságnak ezután is csak nem lesz dolgozni valója. Ezért nem láthatjuk egészen megnyugod- tan ezt a szatmári szervezkedést, mely nagy hangon a megye boldogitásának nevében történt. Ezért is, meg azért is, mert a megye székhelye Nagykároly, nyugodtan kérdezhetjük a megyei lakosság nevében kezdeményező uraktól, de különösen a városunkban illetékes és mégis Szatmárra rándult tényezőktől, hogy miért nem itt kezdeményeztékezt a munkakereső mozgalmat? Az impulzust meg lehetett volna rá itt is kapni, mert csak széjel kell nézni városunkban s észre lehet venni, hogy van itt munkanélküli elég. Az épitőmunkások, földmunkások egész tömege áll nemcsak munka nélkül hanem még csak a munkához való reménység nélkül is. Amikor elvárjuk, hogy úgy a város, mint más köz-tényezők nyomban megkezdetnek minden függőben levő építkezést, vagy más beruházást, egyben magán emberektől is azt kérjük, hogy dolgoztassanak most, hogy ezzel is segítsenek valamit a munka nélkül álló nép helyzetén. Polgáriskolai tanárok gyűlése. — Saját tudósításunk. — Az Országos Polgáriskolai Egyesület fel— sőtiszavidéki köre, melyhez Szatmár, Ugocsa és Máramaros megyék polgáriskolái tartoznak, ezévi rendes közgyűlését f. hó 2-án városunkban tartotta meg. A közgyűlésen, hol a polgáriskolai tanárság ide tartozó része szép számmal vett részt, igen illusztris vendégek jelentek meg. Megjelent a vármegye képviseletében Csaba Adorján főispán, a város képviseletében Debreczeni István polgármester, Bodnár György kir. tanfelügyelő, Nemestóthi Szabó Antal, mint a gondnokság elnöke, Bárczi Iván, a Kölcsey-egyesület ügyvezető-elnöke, továbbá az egyes tanintézetek és egyházak képviseletében megjelentek : Bra- neczky József főgimn. tanár, Lukovics József el. isk. ig., Marchis Romulusz gk. esperes és Schönfeld Lázár főrabbi. Az elnök távolléte miatt Kathona Géza mátészalkai igazgató, köri képviselő nyitotta meg a közgyűlést. Elnöki megnyitójában ismertette a polgári iskolák múltját, kitűzte a megoldásra váró feladatokat ; milyenek a tanárképzés reformja, a hétosztályu polgáriiskola eszméjének megvalósítása, a VII. fizetési osztály megnyitása és a külön szakfelügyelet megvalósítása. Ezek után a közgyűlés nevében elismerő szavakkal köszönte meg a megjelent illusztris vendégeknek az egyesület működése iránt tanúsított érdeklődést, melyet megjelenésükkel dokumentáltak. Az elnöki üdvözlések után szólásra emelkedtek az üdvözölt vendégek is és sorban üdvözölték az egyesületet, sok szerencsét, Isten áldását kérve annak működésére. A kölcsönös üdvözlések elhangzása után Kathona Géza elnök bejelenti, hogy Imre Sándor dr. közbejött betegsége miatt bejelentett — Mit csinál itt kend, öreg? — kérdezte az egyik bizalmi ember. — Kiféle kend ? Az öreg ránézett : — Én ? — mondta. — Én csak aféle Szörény ember vagyok, aki nem azt öszik, anrt akar, hanem amit adnak. A bizalmi emberek egymásra tekintettek. Néhány fahasáb azonban már beesett a pincébe az ablakon, amennyi éppen elég ana, hogy a kecskelábra rakják alul. Mert azt így kell megerősíteni, hogy ne mozogjon. Lám, ilyen bolond a fa; magamagát adja oda, hogy szétdarabolhassák a hozzáértők. Mikor aztán a kecskeláb erőhöz jutott, a két ember odalent a pincében azonnal belekezdett a fűrésszel való muzsikába. A bizalmi férfiak bosszúsan esték neki az utcai öregnek : — Hát ki fűrészel odalent: — Ki? — kérdezi az öreg. — Hát a eimborák. A kartell emberei megvetőleg néztek rajta végig. Még hogy ennek a nyomoréknak a cimborái ? Hogy azok fát fűrészelnének ? Nem igaz az. Hazudik. Mind a hárman az utcaajtóhoz léptek, betolták vadul, hogy a falhoz csapódott s megálltak az udvaron. Ott aztán lármázni kezdtek. Hogy mit kiabáltak, azt nem hallottam, de a zaj behallatszott és szaladva jön a cselédleány is: három favágó kiabál az udvarban, hogy ki mer itt az ő tudtuk és engedelmük nélkül fát vágni. Nohát akkor gyerünk csak az udvarba, nézzük meg, hogy mit akarnak ezek a különös emberek és micsoda jusson csörtettek be a házba ? Micsoda jusson ? Nem keresték azok, hogy juss-e, vagy nem juss. Felbőszítette őket az a gondolat, hogy itt valami történik a kar- tellen kívül, hogy csalás megy végbe, hogy ők be vannak csapva. Úgy gondolták, hogy a kartell, amit ők a fapiacon csináltak, valami szent dolog, amit mindenkinek tudnia és félnie kell. Azt mondták, hogy mindenki rossz véget ér, aki a kartell ellen mer tenni valamit. Tudni akarták, hogy ki fűrészel a pincében és milyen árért vállalták föl a munkát. Aki pedig olcsóbban vállalta, mint ahogy azt a kartell kimondta, annak az úristen legyen kegyelmes. Kicsit kellemetlen, mikor ilyesmik történnek a házban. Az emberek betörtetése törvénytelen, a lármájuk illetlenség és hát nem igy szokott viselkedni a célszerű szegény ember. Azonban mit csinálhatsz ilyen esetekben, felebarátom ? A dolgot ugyan többféleképen is el lehet intézni, például, ha előveszed a revolvert, felhúzod a ravaszt és durrantasz egyet- kettőt a levegőbe és az emberekre kiáltasz nagyobb hangon, mint ők, hogy igen csak alkalmas lesz innen minél sebesebben eltakarodni. A másik esetben felülsz a jog magas lovára s onnan tartasz előadásokat a magánlaksértésről és a velejáró börtönről s hogy némi nyomatéka legyen a szavadnak, rendőrért küldesz. Ezek azok az eszközök, a mikhez ilyenkor folyamodni lehet. Azonban minek? Azt mondja egy régi példabeszéd, hogy szóból ért az ember. Kevesebb veszekedés volna a világon, ha az emberek szót értenének. Azonban inkább szeretnek összevissza kiabálni, semhogy egymás szavát megértsék. — Ugyan mi ütött kendtekbe, emberek, hogy ilyen nagy hanggal vannak ? Azt hittem már, hogy jönnek a tatárok. Mióta szokás az, igy rátörni a más házára ? Törtem én a kend házára igy valamikor, földi ? — Az én házamra? —kérdezte keserűen, de csendesen az ember. — Hát bár tötte volna az ur. Akkor legalább volna házam. De elúszott az még az apám idejében. A többiek integettek, igen, igen, ami igaz, az igaz. Nem egy ház úszott itt el az árvíz alkalmából. Még a halottak is úsztak. Az egyiket kisodorta a temetőbe az ár, a másikat koporsóstul visszausztatta a városba. — Hát az igaz, arról azonban én nem tehetek. Inkább azt mondják meg, hogy mi szél hozta kendteket ide? Mit keresnek kendtek ? Majd én segítek. Nem igen tetszett ez a beszéd a keserű embereknek. De nem tudtak rá mit felelni, inkább hallgattak. Idő múltán aztán azt mondja az egyik: — Mert minket a kartell küldött.. . — A kartell? Hát az ugyan miféle? — A kartell — esik a szóba egy magas, barna ember — mink vagyunk a kartell. A kartell parancsol. — Kinek ? — Mindenkinek — felelték egyszerre. — Nos, az talán még sem egészen úgy van, emberek. Annak parancsol, aki beletartozik, de nekem ugyan nem parancsol. Megint hallgatás. Azután a szigorú ellenőrző-bizottság vezetője adja fel a szót: — De parancsol mindön röndös favágónak, hogy egymás könyerit ne rongálják. Egyik se lögyön olcsóbb, mint a másik. Senkinek se szabad a mögállapitott bérön alul dolgozni. Aki nem tartja a kartellt, az elrabolja a szövetségiül a könyeret. A többiek is beleszóltak: — Az áruló! — Az mögkeserüli! A két öreg lent a pincében igencsak szorongva hallgatta ezt a beszédet, mert közel álltunk a pineeajtóhoz és minden szó lehallatszott. Mit gondolhattak most a világról, a sorsukról, az élhetésről, a kenyérről ? Lekiáltok nekik: — János bácsi, Mihály bácsi, jöjjenek elő. Nem nagyon siettek. — Gyerünk csak, gyerünk no, én is itt vagyok, nini.
