Északkeleti Ujság, 1914 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1914-03-21 / 12. szám

12-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG 3-ik oldal. Vármegyei közgyűlés, Szatmár vármegye törvényhatósági bizott­sága f. évi március hó 19-én tartotta meg évi rendes közgyűlését a bizottsági tagok nagy érdeklődése mellett. A nagy érdeklődést nem annyira a tárgysorozaton szereplő fontos tár­gyak, mint az elhalálozás folytán betöltendő tiszti főügyész és árvaszéki elnöki állások be­töltése provokálta. A közgyűlésen mintegy 360—400 bizottsági tag jelent meg. Elnöklő főispán az ülést megnyitván, Pestvármegye és a kolozsvári Emke átiratát tűzte ki tárgyalásul a román paktum tárgyában. A tárgyhoz Dr. Falussy Árpád volt főispán szólót hozzá, támadva a miniszter elnök eljá­rását s külön indítványt terjesztett elő mit Hel- meczy József a krassói kerület munkapárti kép­viselője is elfogadásra ajánlott. Dr. Lukács László Falussy Árpád kijelentését mint a román kommité tizes bizottságának tagja, Falussy Ár­pád megjegyzéseit iparkodott visszautasítani mit a közgyűlés általános közbe szólásaival iparko­dott megsemmisíteni. Elnöklő főispán sajnálatát fejezte ki az elhangzott sértések felett a vitát berekesztette. Majd következett a tárgysorozatban felvett tiszti főügyészi állás betöltése, melyet Baudisz Jenő vármegyei alügyész visszalépés folytán egyhangúlag Dr. Kölcsey Ferenc szatmári ügy­véddel töltötték be. Az árvaszéki elnöki állást választás utján 14 szótöbbséggel Gáspár Pál­lal töltötték be. Az üresedésbe jött árvaszéki helyettes elnöki állásra Galgóczy József és Luby Géza visszalépése folytán Illés Olivér ár­széki elnököt választották meg. Mig az ürese­désbe jött árvaszéki ülnöki állásra Madarassy Géza választatott meg nagy szó többséggel. Á választások megejtése után a bizottsági tagok javarésze szétoszlott és a közgyűlés tárgysoro­zatának további pontjai lanyha érdeklődés mel­lett tárgyaltattak le. HÍREK. Személyi hir. Demidor Ignác rendőrka­pitány f. hó 18-tól tizenegynapi szabadságra megy. Eme idő alatt helyettese, Csorba Gyula rendőrkapitány. A közigazgatási bizottság f. hó 13-án tartott közgyűlésén Csaba Adorján főispán rész­vétét fejezte ki az árvaszéki elnök, Ilosvay Fe­renc elhunyta felett. Indítványára a bizottság elhatározta, hogy részvétét jegyzőkönyvileg fogja közölni az özveggyel. A Debreczeni Kath. Népszövetség március 15-iki hazafias ünnepélyén a beszédet Szentiványi Béla helybeli kegyesrendi tanár mondotta. A nagyszámú közönség lelkesen ün­nepelte a szónokot s tiszteletére bankettet ren­dezett. A Nagykárolyi Kölcsey-egyesület 1914. évi mércius hó 22-én délután 5 órakor a vá­rosháza nagytermében szabad lyceum előadást tart. Tárgy: Elektromosság a gyakorlati élet­ben. (kísérletekkel.) Előadó : Mihovics József főgimn. tanár. A szabad lyceum előadásai in­gyenesek és mindenkinek szólnak. A Kath. Legényegyesület 1914. már­cius 22-én este 6 órai kezdettel uránia-elő- adást rendez. Belépődíj 20 fillér, gyermekek­nek 10 fillér. Az est programmja : 1. A kis világgyülölő. Monolog. Előadja : Fábián Bözsike. 2. Előadás: dr. Suták István. 3. A nyugat-eu­rópai ember. Előadja: Fetzer Mihály. 4. Az első bebut. Előadja: Kern Mariska. 6. Zsidó a biró előtt. Hármas jelenet. Előadják: Kardics József, Kis Kálmán, Kis Endre. 7. Uránia. A gyümölcs műveléséről és értékesítéséről. 66 szi- nesképpel. A képekhez irt szöveget felolvassa Zoboki Vince plébánossegéd elnök. Szatmármegye adója. A pénzügyigaz­gató jelentése szerint, egyenes adóban 174,148 K, hadmentességi díjban 4468 K, bélyeg- és italadóban 22,333 K. folyt be az elmúlt hónap­ban. Útadóból befolyt 14,575 K, hátralék feb­ruár hó végével 253,751 K. Közgyűlés. A Kér. Ifjak Köre f. hó 22-én vasárnap délelőtt 11 órakor tartja évi rendes tisztújító közgyűlését, melyre a Kör tagjait ez utón meghivja az elnökség. Psylánder est Szatmáron. Psylánder a világhírű mozimüvész 29 és 30-án szatmáron az Uránia mozgófénykép színházban társulatá­val együtt előadást tart. A világhírű mozi- művészt nagy anyagi áldozatok mellett sikerült az Uránia színház igazgatóságának megnyer­nie mely Magyarországon csupán két nagyobb városban lép fel. Az érdeklődés természetesen igen nagy. Vidékről táviratilag és telefonice fog­lalnak le helyeket. A polgármester a madarakért. A ma­dárvédelem érdekében igen szép és megszív­lelendő ' intelmet bocsát ki a polgármester a város közönségéhez. A felhívás természetéből kifolyólag az épen azokhoz nem juthat el, aki­ket leginkább illet, t. i. a csavargó gyerme­kekhez. Azonban a közönség jobbérzésü tag­jaitól várjuk el, hogy alkalomadtán szerezzenek érvényt ennek a felhívásnak és ahol tudomást vesznek róla, hogy valahol madarat pusztítanak, akadályozzák azt meg. A polgármesteri hivatal felhívása a következő: Társadalmunknak az is­kolát kerülő, vagy bármely okból az iskoláz­tatás jótéteményétől megfosztott egyedei, de meg a pajkos gyermekek még mindég kegyet­len pusztítást visznek végbe a hasznos mada­rak közt és ezáltal a mezőgazdaságnak és gyümölcs kertészetnek nagy kárt okoznak. Felhívom tehát a részelnököket, a hegyközség elöljáróságát, a külön mezőőröket tartó birto­kosokat, a rendőrkapitányi hivatalt, hogy szi­gorú kötelességévé tegyék közegeiknek a hasz­nos madarak pusztítását megakadályozni. Azok, akik a hasznos madarakat, azok fészkeit, to­jásait, fiókjait bármiképpen megsemmisítik, for­galomba hozzák, vagy bántalmazzák: haladék­talanul feljelentendők a rendőrkapitányi hiva­talnál, mert a hasznos madarak pusztítása kihágást képez és az 1894. évi XII. t.-c. 95. §-a alapján 100 koronáig terjedhető pénzbün­tetéssel büntetendő. Nagykároly, 1914. márc. 3. Debreczeni István polgármester. Pályázat. A csomaközi segédjegyzői ál­lásra április 2-ig pályázat van hirdetve. A vá­lasztás április 4-én lesz a kör községeinek együttes képviselőtestületi közgyűlésén. Az Apolló-mozi hírei. A városunkban megtelepedett, a közönség szeretetét mindjob­ban kiérdemlő Apolló-mozi egy nagyszerű öt­lettel kedveskedik a héten a közönségnek. Va­sárnapra fővárosi színészeket hoz le, kik egy nagyszerű moziszkeccsben fognak fellépni. E mellett szombaton teljes mozi műsor keretében bemutatásra Makoroff Péter (az aranycsinálás titka) c. rendkívül szenzációs mozidráma. Va­sárnap aztán jön a moziszkeccs. „Weisz Pista a huszár“ kerül bemutatásra. Színre hozzák: Horváth Kálmán, Nagy Gyula, Ihász Gizi és Mariska fővárosi színészek. Előzőleg a vendég­szereplő színészek Horváth Kálmán konferálása mellett fehér kabarét tartanak. A mozis: keccs rendes színházi helyárak mellett megy vasárnap két előadásban. Ijesztő a kivándorlás emelkedése a vármegyében. A közig, bizottság legutóbbi gyű­lésén az alispáni jelentés újból rámutatott arra a veszedelemre ami az Amerikába vándorlásban van. Cselekedet azonban a legkevesebb sem történik s a nép csak megy tovább. Pályázat építkezésekre. A Magyar Ke­reskedők lapja márc. 11-iki számában olvassuk: A nagykárolyi államépitészeti hivatalhoz márc. 31-én d. e. 11 óráig ajánlatok adhatók be a batizi állami elemi iskola építésére. Pályázni csak az összes munkára lehet. Ugyanakkor kerül kiadásra a batizvasvári-i állami elemi is­kola építése, melyre külön ajánlat teendő. Bá­natpénz 5—5%. — A nagykárolyi államépité­szeti hivatal a dunaföldvár—debreczen—mára- marosszigeti áll. ut 409—410 km. szakaszán újjáépítendő 55. sz. merőlegesen 17.00 m. nyí­lású avasujvárosi Tálnapatakhid a) alépítményi és kapcsolatos munkáinak b) vasfelszerkezeté- nek biztosítására március 26-án d. e. 11 órakor versenytárgyalást tart. Az alépítményt és vas- felszerkezeti munkára csak külön tehető ajánlat. Ezenkívül a hídnak vasbeton felszerkezettel való építésére is lehet pályázni. A vasszerkezetre vonatkozó szerződésminta a kereskedelmi mi­nisztérium I. C/l. ügyosztályában (II. Albrecht- ut 1.) megtekinthető s a vasszerkezet vázlat­rajza díjtalanul megszerezhető. Bánatpénz 5%. — A nagykárolyi államépitészeti hivatal április 2-án d. e. 3/Ul órára árlejtést hirdet a szat- már-szinérváraljai th. ut 0.000—24.307 km. hosszú szakaszának kiépítésére. Ajánlatok tehe­tők az összes munkára és pedig: 1. földmun­kára, 2. kőpálya előállitására, 3. műtárgyépítési munkálatokra, 4. úttest-tartozékok szállítása és beállítására, 5. a kőanyagok vasúti szállítására. Minden munkanemre külön is tehető ajánlat. Bánatpénz 5%. Két öngyilkosság egy napon. Winkler Pál fia, Winkler Ignác az Ágos- ton-utcában f. hó 20-án felakasztotta magát. A fiatal gazda rémes tette nagy szomorúságba döntötte szüleit, fiatal fe­leségét. Tettének okát nem tudják. Az utóbbi időben nagyon kedvetlen volt. — Ugyanezen a napon a Schönpflug doktor kocsisa is felakasztotta magát. Szigorítják az ebzárlatot. A rendőr­kapitányi hivatal ebzárlatot rendelt el, minek azonban kevés foganatja lévén, a rendőrkapi­tány a következő hirdetést teszi közé: Nagy­károlyban f. hó 3-án megállapított veszettség alkalmával ebzárlat rendeltetett el, mely dobszó és hírlap utján a hatóság által közhírré téte­tett, ennek dacára igen sok kutya kóborog szabadon az utcákon. Ismételten hirdetmény utján felhivatnak az ebtartó gazdák, hogy kutyájokat kötve tartsák, vagy pedig pórászon vezetve harapás ellen biztos szájkosárral lás­sák el, mert szabadon járó kutyájok a gyep­mesterek által elfogatnak, s az 1888. évi VII. t.-c. 68. §-a értelmében 24 óra alatt feltétle­nül kiirtatnak. Nagykároly, 1914. március 17. Demidor Ignác rendőrkapitány. Rendőrségi hirek. Dávid Ferenc cipész­segéd feljelentést tett Mándi László helybeli bérkocsis legény ellen, ki őt az utcán, miköz­ben egy leányt kisért haza, arcul ütött. A meg- támadtatásban bizonyosan szerelmi féltékenység játsza a szerepet. — A tovavándorló színtár­sulatnál dolgozott Kiss Viktor díszítő, ki elme­netelekor magával vitte Török Anna leányzót is, ki azonban szolgálati helyéről kisebb em­léktárgyakat is vitt magával. Ezért a rendőrség elszakította szerelmesétől, a diszitőtől s vissza­hozta. $ $ 0 $$&$!&$$$$!&<&$$ Fizessünk elő az „Északkeleti Ujság“-ra. Reggeli zés előtt félpohár Schmidthauer-féle Használata valódi áldás gyomorbajosok­nak, székszorulásban szenvedőknek keserüviz Az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt telje­sen rendbehozza. Kis üveg 40 fillér. Nagy üveg 60 fillér. Kapható helyben és környéken minden gyógyszertárban és jobb füszerüzletben. n

Next

/
Thumbnails
Contents