Északkeleti Ujság, 1914 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1914-03-21 / 12. szám
VI. évfolyam. Nagykároly, 1914. március 21. tSi-ik szám. Északkeleti POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. > ’??£• ' V-* Előfizetési árak: Egész évre ....................................... 8 korona. Félé vre ......................................................4 „ Negyedévre ........................................ 2 „ Tanítóknak egész évre.................................5 „ Felelős szerkesztő : NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Dr. Suták István Csáky Gusztáv. = MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. = Szerkesztőség és kiadóhivatal: // NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20/SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Hirdetések ugyanott vétetnek fel. ■ _______Nyilttér sora 40 fillér. __________ A nemzetiségi kérdés, Szatmár vármegye csütörtöki közgyűlésén élénk nemzetiségi vita folyt. Bár e vita nem nélkülözte a hevességet és indulatos lárma által lett kisérve, mégis a múlt időkhöz viszonyítva örvendetes jelenség, hogy e kérdés felett egyáltalán vitatkozni lehetett és nem lett az egész dolog mint előbb egy lehurroggás- sal elintézve. Ez a fordulat tagadhatatlan és egyedüli érdeme Tisza Istvánnak, mert az ő vaskeze kényszeríti reá pártjára a nemzetiségi kérdésben a conciliáns álláspontod. Jól tudjuk ugyanis, hogy a tisztelt munkapártiak épen oly elfogultak és épen úgy lehurrogtak előbb mindenkit, ki egy hajszálnyi barátságot mutatott a nemzetiségek iránt, mint a negyvennyolcasok. Magyarországon a történelem tanúsága szerint az üdvös dolgok csak erőszak segítségével jöhetnek létre és azt a tételt bizonyítja be Tisza István szerepe a román paktumban, kinek parancs szavára szelíd bárány lett nagyon sok soviniszta farkasból, ki azelőtt akasztatni akart minden románt. A nemzetiségi kérdés rendezésének megkezdésére tényleg ütött a tizenkettedik óra. A továbbhaladás a sovinizmus utján feltétlenül katasztrófa elé vitte volna az országot. A rohamosan ébredő nemzetiségi szellemnek hazánk nemzetiségei körében nem szabad a magyarok részéről gyűlölettel találkozni, különben áthi- dalhatlan ellentét fejlődik az ország egyik és másik felének lakossága között és teljesen felforgatja a belső közállapotot, mint sajnosán látjuk azt Csehországban. Fenyeget továbbá bennünket Európa rokonszenvének elvesztése, bár több tekintetben alaptalanul. A nemzetiségek nincsenek ugyanis nállunk elnyomva, e tekintetben az európai közvélemény félre van vezetve, mert ugyanaz az erőszak p. o. választásokon érvényesül a magyar jelölttel szemben is. Elnyomás helyett áll az, hogy a magyar a nemzetiséget lenézi, folyton sértegeti, létjogosultságát el nem ismeri, bár cselekvésében távolról sem akadályozza úgy, mint a porosz és igazságtalan vele szemben. Talán épen a bírósági Ítéletekben lettek elkövetve a legnagyobb hibák a nemzetiségekkel szemben; cly hibák, amilyenek elkövetésére a porosz bíróság a lengyelekkel szemben sohasem lett volna képes. Előttünk áll Ausztria példája a hol a kifejlődő nemzetiségek fokról-fokra kényszerítik a németséget az állami életben való hátrálásra. E példa mutatja, hogy hiába erőlködünk mihelyt a nemzetiségek kultúrája bizonyos fokot elér érvényt tudnak szerezni álláspontjuknak, tehát célszerűbb velők megegyezni akkor mikor még gyengék és a mikor még kevesebbel beérik. Ausztriában naey hiba volt a mit az osztrák politikusok épen a Magyar- országra tekintve ismernek be, hogy ezelőtt negyven évvel mikor még nemzetiségeikhez viszonyítva németek jóval erősebbek voltak, nem biztosították az állam német nemzeti jellegét és a német államnyelvet. Ez a két pont az ahol mi semmiesetre sem engedhetünk és pedig nemcsak nagy hangon a korcsmában és gyűléseken, hanem ha kell egész nemzetünk existentiájának kockára tételével sem. A nemzeti kérdés békés megoldásának sine qua nonja, hogy e két tétel változhatatlanságát a nemzetiségek elismerjék. Ezen elismerés ellenében lehet nekik messzemenő concessiokat tenni, mert minden concessionál lényegesebb reánk nézve, hogy az illető nemzetiség elismerje a mi álláspontunkat. Hiszen épen a mi jelszavunk volt Ausztriával szemben, hogy a mit erőszakkal elvesznek azt vissza lehet szerezni, de a miről önként lemondunk azt soha. Ha egyszer sikerül oly megoldást találni a mely concesziok ellenében a magyar nemzeti állam alapfeltételeit a nemzetiségekkel elismerteti akkor biztosítva vagyunk a jövőre nézve és meg van a lehetőség, hogy az ország területét lakó fajok békében és szeretetben működjenek együtt a magyar haza boldogulására. Természet. Goethe után fordította: Koller István. Goethe kétségkívül a legnagyobb a nagyok között. Emerson az emberi nem képviselői között néki juttatja az iró helyét. Carlyle csak azért nem szentel neki külön fejezetet, mert az ő korában szelleme még nagyon is közvetlenül érezhető volt. Mi is itt mint irót és nem mint költőt mutatjuk be. Mint költőt ismerjük mindannyian, akik kulturemberek vagyunk. Egy ragyogó részletet, a világirodalom egyik még eddig lefordittatlan gyöngyét veszik az olvasók itten. Bär rövid, de a gyöngy, ha kicsi is, értékes és ragyog. Különben a tek. Szerkesztőseg szives engedelmével leadogatunk itt időnként mást is, bemutatunk Schopenhauer-ből néhány ragyogó aforizmát, Nietzsche-ből egy-két fényes stílben elsőrendű fejezetet, szólni fogunk Shelley- ről és Hugó Viktor-ról, mint akiknél fényesebbet még nem írt senki. Inkább őket fogjuk ismertetni, mint róluk beszélni. Így átültetünk egy pár ragyogó gyémántot a mi kopár honi talajunkba. Sajnos, ily nagy egyéniségeink, kultur- korszakot irányitó, világmozgató embereink nincsenek; habár kétségkívül lesznek. Nem is csoda, hogy még nincsenek; okát ennek kifejtjük majd máskor. De ez bennünket nem fog megakadályozni, hogy nagy filozof-költőink- nek, Vajda János és Madáchnak méltó helyét meg ne adjuk. Hogy Goethe-böl miért választottam ezt, erre is megfelelek. Mert benne találom Goethe-t a költőt, fényes nyelvezetében, a természet- tudóst és'bölcsészt, felfogásában. Oly sokoldalú szellem, mint ő volt, nem lesz egyhamar. Sokoldalú és hatalmas. Mint lyrikus, a legtökéletesebb volt s az még ma is, az egész világ- irodalomban. Ez különben német temperamentum : az érzések mélysége. A magyar sangui- nikus és cholerikus. A németnél a család, a magyarnál a haza a legnagyobb ideál s erre koncentrálódik érzelemvilága. Goethe lyrai tevékenységében a közvetlen naivság lép előtérbe. A tiszta érzelem. Öntudatlanul fakad az ének, mint a népdal. Az a németeknek, ami Petőfi. Mint természettudós — mert az is volt — elég tárgyat is nyert költészete, épp igy sok impressziót. változatos, a sorstól különösen kedvezett életfolyama által. Testi egészsége, jóléte pedig csak fokozta tevékenységét. Mint egyéniség is tökéletes volt, érzése mély s fogékony minden iránt. Más költőknél csak nagy lelki viharok képesek teremtőleg hatni, Goethe-nek ilyenekre szüksége nem volt. Klopstock-nál csak Gedanken-Iiriket észlelhetünk, abstrakciók. Goethe-nél dallamosság s mint mondottuk: átérzés, közvetlen naivság. A közönséges, mindennapi dolgok inspirálják. Mig Schillerrel össze- hasonlitva, ennek költészetében inkább az epikai oldal lép előtérbe, elbeszélő, addig Goethe-nél a dal s a természet. Foglalkozásuk is okozza ezt. Balladái és drámái sem nélkülözik e jellemvonást. Goethe realista, Schiller idealista volt. Schiller, a történelem tanára, a jénai egyetemen megírja a „Maria Stuar“-ot stb., addig Goethe a csigolyaelmélet védője, archeológiái s chemia tanulmányokkal foglalkozó ember, a később Darwin által kiépített fejlődés- elmélet első hirdetője, a nagy problémákon gondolkodó bölcsész megírja a „Faust“-ot, egy allegorikus bölcseleti tragédiát. E rövid kis bevezetés után halljuk már őt magát; a modern természetfelfogás nyilatkozik meg benne, mint annak első hirnök:. * Természet! Általa vagyunk átkarolva és körülvéve — képtelenek kilépni belőle és képtelenek mélyebben beléje hatolni. Nem várja kérésünket, sőt akaratunk ellen is beléragad körtáncába és nem figyelmeztetve senkit sem, addig űzi velünk játékát, amig elfáradva kiesünk karjaiból. Folytonosan újat teremt; az ittlévő még sohasem létezett; ami itt volt, többé vissza nem tér. Újnak látunk mindent — és mégis a régi.* Úgy látszik csak egyéneket kedvel s mégis : nem törődik velük. (Itt is Goethe zseniálitása érezte azt, amit ma tudunk: a természet az egyén munkáját a faj érdekének helyezi alá: a fajkiválásért; a jobb faj kiválása letiporja az egyéneket. Bizonyos öntudatlan teleologia, amit *Ez a modern természtudomány hitvallása is. Fiamarion fantáziája e circulus vitiosust szépen kifejtette. Minden egy ; csak átalakulás van. Egységes szemponttal nézni mindent: a modern monismus Spencer szellemében.
