Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-25 / 4. szám
V. évfolyam. Nagykároly, 1913. január 25. 4-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre .............................. Fé lévre ........................................ Negyedévre .............................. Ta nítóknak egész évre................... 8 korona. 4 „ 2 „ Felelős szerkesztő: NEMESTÓTH1 SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Dr. Suták István Csáky Gusztáv. — MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. = Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZk („KÖLCSEY-NYOIWDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Hirdetések ugyanott vétetnek fel. ______Nyilttér sora 40 fillér.______ Sz ékely Ferencz eltávozott. Irta : Dr. Suták István. A mai kormány tagjai nem valami nagy körnek rokonszenvét bírják s többen csak a hivatalos pressió adta tiszteletben sütkérezhetnek részint, mert előkészületük hiányában eszközökké sülyed- nek az alkotások megteremtése körül, részint pedig, mert hijjával vannak annak a politikai erkölcsnek, amely szerint az ország többsége él s a melyet beren- dezkedési alapul nyújtott a múlt történelme a mi különös viszonyaink közepette. Mi is, mint ellenzékiek azok közé tartozunk, akik nem sokra értékeljük az ország első orgánumát, mégis Székely távozását sajnáljuk. Még emlékünkben van az a nemzetközi alapon készült törvényjavaslat, amelyet a pornográfia terjesztése ellen nyújtott be két év előtt s amellyel élénk tanujelét adta annak, hogy hivatásában nemcsak kenyeret, vagy épen boldogulási eszközt látott, hanem lelki- ismeretesen csüggött az ország közerkölcsi állapotán is. Igaz az eszme nem volt eredeti, mert Franciaország volt az első szó kimondója, ahol a degeneráció legelőször és a gyökerekig leginkább hatolóan ütötte fel fejét. De Székely nálunk is jó meteorológia volt, mert megérezte, hogy a nép nálunk is satnyul s száma apad oly észrevehetően, hogy a fajfentmaradás forog veszélyben. Rájött, hogy ennek a pusztulásnak magvát főkép a nemzetközivé, fajtalanná vált és a realizmus neve alá rejtőzött irodalom hinti szét. Ez semmisiti meg az erényekben örömet keresők lelki útjait, a jó Ízlést, az erkölcsi világrendet, amelyre társadalmi életünk van alapítva, ez hányja fel az élet komoly nyugalmát, amely a haladást eredményező munka legelső feltétele. Ezt akarta megtörni s hogy sikerült-e neki, vagy nem, azt a jövő mondja meg, annyi azonban bizonyos, hogy a nemzeti lét fentmaradása érdekébeni lelkiismeretességéről tanúságot tett. S ha ezt elismerjük Székelyben, akkor kilépésében is csak igazolva kell látnunk azt, hogy lelkiismerete minden korrupció közepette most sem hagyta el. Kilépett az uj választói törvényjavaslat miatt, amely bizony ebben a formában még a pornográfiánál is nagyobb veszéllyel fenyegeti a jövőbeni nemzeti érdekeinket. Sok ilyen kormányférfiura volna szükségünk, aki eszközzé soha nem sülyedne, hiven követné meggyőződését és lelkiismerete szavát. Mert a politikában sokszor többet ér az előrelátásbani kötelességérzet, mint a tehetség a jelen célravezetőén helyes megteremtésében, mert az előbbi legalább aggodalmat feltételez a jövőért, altruizmust, mig az utóbbi csak berendezkedést a jelen kényelmének kiaknázásáért. Ezért sajnáljuk mi Székelyt, lett légyen bár milyen politikai elvű is. Keresztény politika és alkotmányosság a választójogi reformban. Irta: Dr. Gieswein Sándor, preaiátus-kanonok, orsz. képv. Amit ma alkotmányos kormányzásnak nevezünk, t. i. az uralkodó hatalomnak bizonyos megosztása és a népnek a törvényhozói funkcióba való bevonása, az tulajdonképpen a keresztény királyság eszméjéből fakad. Azelőtt a monarchikus és demokratikus gondolatnak ez az összeolvasztása úgyszólván ismeretlen fogalom volt áz állami élet fejlettebb fokozataiban. Az akkori állam tulajdonképpen csak két formáját tudta megvalósitani az ország kormányzatának. Az egyik az abszolút uralkodás volt, a tirannisz, azaz zsarnokság, miként azt a régiek hívták, a teljesen korlátlan királyi vagy császári hatalommal — a másik pedig a nép- uralqjn volt rendszerint köztársasági kormányformával, ideiglenesen választott kormányfőkkel az élén. Csakhogy ez a népuralom tulajdonképpen a kevesek zsarnoksága volt a sokada- lom fölött. Mert az athéni és római s más hasonló köztársaságokban az aránylag csekély számú szabad ember korlátlanul uralkodott a rabszolgák ezrei fölött. S hozzátehetjük még, hogy ezek az ó-kori köztársaságok csak addig fungáltak, mint ilyenek, mig terütetük kis körzetet foglalt magában. A római köztársaság valójában már régen imperium, azaz korlátlan hatalom alatt álló állam volt, még mielőtt Caesar a császári egyeduralmat megteremtette. A keresztény középkor alkotta meg az Isten kegyelméből való uralkodás fogalmát. És ez egészen mást jetent, mint amit alatta liberális és szocialista államtudósok érteni szoktak, mintha ebben az uralkodás korlátlansága foglaltatnék, hanem inkább azt, hogy aki Isten kegyelméből uralkodik, az Istennel szemben felelősséggel is bir. Azért sorolja fel például ak- vinói szent Tamás az uralkodó kívánatos tulajdonságai közt, hogy a gyengéket és elnyomottakat oltalmazza és a szegényeket fölsegitse. Oly dolog ez, miket Plátó, Arisztotelész és Ciceró föl nem említ, sőt amire azok gondolni sem mertek. S az uralkodónak ez a kötelessége, mely az Isten kegyelméből való uralkodásból folyik, az alapja minden alkotmányosságnak és parlamentáris kormányformának, melyeknek az a hivatásuk, hogy a gyengéket az elnyomatás ellen védelmezzék, bizonyos érdekképviseletet adván ezeknek a törvényhozó testületben. Azok a régi tartományi zsinatok, melyek nemcsak egyházi ügyeket tárgyaltak, hanem a szó szoros értelmében szociálpolitikai kérdésekkel is foglalkoztak és a népet a zsarnoki hatalommal szemben megvédelmezték, ősi típusai a modern parlamentnek. Az Egyház befolyásának köszönhető, hogy a római birodalomba beszivárgó, katonai hódításon felépült birodalmak és államalakulatok, nem lettek, mint minden más hóditó hatalom, korlátlan egyeduralmak. így a német-római császárság távolról sem volt olyan korlátlan egyeduralom, mint a bizánci császárság, az orosz carizmus és a török vagy egyéb keleti szul- tánságok. A középkori feudális korszak, melyet az ő erősen szociális irányzatával oly kevesen ismernek és sokan félreismernek, hozta létre az alkotmányos uralkodás eszméjét. A katholikus Egyház védő szárnyai alatt fejlődött ki s a pápák, különösen VII. Gergely egész tekintélyét vetette latba, hogy Nyugateurópában ne fejlődhessék ki a bizantinizmus, a minden egyházi és világi hatalmat magába egyesitő korlátlan császári és fejedelmi uralkodás formája. Két ország volt, ahol az alkotmányos kormányzat már a középkorban különösen alkalmas talajra talált, Angolország és magyar- ország. A középkor utolsó időszakában azonban a gazdasági viszonyok a politikai hatalom centralizációját tették kívánatossá, amiből aztán az uj irányú eszmekörének befolyása alatt az abszolút kitályság egy neme fejlődött ki. Ennek a típusa XIV. Lajos francia király, ki azt szokta volt mondani: az állam én vagyok. Nálunk Magyarországban a török hódoltság és a belviszályok nyitottak utat az abszolutisztikus uralomnak, melyet az akkori anarchia idejében sokan, mint megmentőt üdvözöltek. Csak az egy angol nemzet, amely a keresztény hagyományokhoz oly csodálatos módon ragaszkodik, tudta föntartani és tovább fejleszteni az igazazi konstitucionalizmust, vagyis az alkotmányos kormányzatot. Montespuieu francia tudós és iró, ki a XVIII. században Angololszágot meglátogatta, lelkesedéssel irta meg az angol alkotmányosság természetrajzát és az abszolutizmus nyűge alatt szevedő francia polgárság mohón szívta be a polgári szabadságnak ez evangélumát. E francia abszolutizmus, mely az elavult formákhoz csökönyösen ragaszkodott s a feltörekvő polgári elemet a feudális nemességgel szemben minden pozícióból kizárta, e balkezü viselkedésével a francia forradalmat zúdította nyakába, amely azután megalkatója lön először Franciaország számára s azután Európa számára a modern konstitucionalizmusnak, bár ennek kialakulásában nem csekély része volt az Amérikai Eegyesült Államok konstituciójá- nak is. Csakhogy a francia forradalom szelleme ebbe egy dolgot kevert bele, mely könnyen egy másfajta anszolutizmusra vezethet — és részben vezetett is. Ez a népfölség elve, oly értelmében véve ezt, mintha miden jognak és törvénynek forrása maga a nép volna. A"keresztény gondolat szerint sem a fejedelem sem a nép nem a forrása a törvényeknek, hanem az örök isteni igazság; fejedelem és nép csak eszköz ennek kodifikálásában. Minálunk tudvalevőleg az 1848. törvény- hozás léptette életbe a modern francia forradalmi mintára szabott alkotmányt, megszüntetvén a már teljesen elavult rendi alkotmányt, mely csupán a nemesi osztály képviseletét engedte meg s igy sehogysem felelt már meg a gyengék védelme keresztény princípiumának. Európa nyugati országai többnyire már előbb nyertek modern konstituciót, a középeurópai államok számára azonban az 1848. év
