Északkeleti Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-20 / 16. szám
IV. évfolyam. Nagykároly, 1912. április 20. 16-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: fez evre vre ...................... ye dévre nitóknak egész évre .. 8 korona. 4 n 2 „ 5 „ Felelős szerkeáztő: NEMESTÓTH1 SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők: Suták István Csáky Gusztáv. = MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. = Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Hirdetések ugyanott vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér.__ _ Vi lágosság Szatmáron. J \j (N. Sz. A.) Két dologban van derék vármegyénk igen elmaradva, az utak és a politikai felfogások tekintetében. Az utakról jobb nem beszélni, a politikai felfogás pedig természetesen sötét, sötét, sötét. Amíg azonban az utak javulására nincs semmi kilátás, a politika egén dereng a láthatár, sőt már ragyog legalább Szatmáron, Iskola-köz 1. szám alatt, hol mindennap fel kél, mint egy második nap az „Uj Szatmár“ cimii világosságot terjesztő radikális politikai napilap. Hogy miért a mi radikális világos és a mi konzervatív sötét? Kérdezd meg Karpelest, miért van neki Első Kutya- bagosi Szikvizgyára, mikor a branchc- ban ő az utolsó Kutyabagoson ? Mert igy jegyeztette be cégét. A radikálismus is úgy van bejegyezve, mint egy világosságot terjesztő vállalat, ennélfogva a világosság nem az a mi világit, hanem a mi radikális. No de most nem a felett akarok vitatkozni, hogy világit e vagy nem az Uj Szatmár, sőt nem is akarok vitatkozni, hanem ellenkezőleg gratulálni. Természetesen nem az uj lap szelleméhez és irányához, hanem ahoz, hogy egyáltalán megjelent a radikalismusnak egy független képviselője a vármegyében, mely nincs sem kormánypárti, sem 48-as párttekintetek által kötve, hanem szabadon fújja a régi jól ismert fnelódiákat azzal a refrainnel, hogy: Le a csuhásokkal! Le a bőrkabátosokkal! Húsz év óta a magyar politikusoknak egy kis csapata, melyhez e lap szerkesztője is szerencsés tartozni, egyebet sem csinál, minthogy a csuhások és bőrkabátosok fülébe kiabálja, hogy nézzenek körül, lássák az őket fenyegető veszedelem nagyságát és védekezzenek. Hasztalan volt minden fáradságunk. Remélem a radikalismus szerencsésebb lesz. Az ő szavait megfogják hallani és a konzervatív elemek csakugyan életre ébrednek Magyarországon. Ezért örvendetes, ha a radikálisok nem nyughatnak, hanpm. a világosságot nagy garral kívánják terjeszteni. Világosság támad a legobskurusabb konzervatív koponyában is és belátja végre, hogy a vallás, hazaszeretet tekintély, traditió és más alapjai a társadalomnak nem arra valók, hogy felettük frivol vicqeket gyártsunk, hanem, hogy védjük, erősítsük őket. Ezt a világosságot mindenütt a radikálisok terjesztették el és reméljük Szat- márban is úgy lesz. „Mit dem Hűt in dér Hand geht mán durch’s ganze Land“ mondták a mai radikálisok ősei fiaiknak, mikor hóditó útjukra bocsátották őket. Ez a tanács a múlt században tényleg 6 millió hold földjébe került a konzervativeknek. .< * A mai radikálisok nem csak felteszik a kalapot a fejükre, hanem már, sub tituló ők a világosság apostolai azt kívánják, hogy mi vegyük le előttük a kalapot. Majd meglátjuk mi lesz ezzel a politikával a jelen században a radikális szerzemény. A szatmáriak felhívása. A nemesség latin s igy régi magyar neve nobilitas. A legkevesebb a mit a nemességtől el lehet várni, hogy nevéhez méltóan nobilis legyen. Sajnos épen nem mondható nobilisnak az a felhívás a melyet Magyarádi Boros Lajossal élén Csenged Mayer Károlv, Sámuel és Sándorral közepén és Uray Lajossal a végén egy gentry névsor kibocsátott s a melyben arra hívják fel a megyebizottságot, hogy ne hagyja jóvá Nagykárolynak azt a határozatát, amelyben a pénzügyi palota felépítését és e célra a kölcsönvé- telt kimondja. Ezen felhívást nem tartjuk nobilisnak azért, mert az ellenfél kezéből a fegyver kivételét jelenti. Ha harcolni akar a szatmári érdekeltség a pénzügyigazgatóság kérdésében joga van hozzá, de minden nobilis harc csak egyenlő fegyverekkel mehet, ellenben nem lo- vagias az olyan párbaj a hol az egyik rá hág a másik kardjára s azután a fegyvertelent legyőzi. Ha az illető urak a megyegyüléshez egy indítványt adnak be és az áthelyezés mellett állást foglaltatnak a megyével, az eljárás módja ellen nem lehet szólni, de ezt a formát — megakadályozni Nagykárolyt, hogy saját vagyonából áldozhasson, ismételjük nem tartjuk nobilis dolognak. Recompensatio Szatmárnak. Mi nem vagyunk olyan önzők mint a Szatmáriak a kik mindent magoknak akarnak elkaparitani és ebben a törekvésben nem nézik a mi régi szerzett jogainkat sem. Mi ellenkezőleg Szeretem a halkat. Úgy szeretek mindent mi méla, szomorú Szeretem nagyon, Ha az öröm a bánat csendes halkszavu. Szeretem az alkonyat, mikor a légen át Egy bús nóta száll . . . S csendben hallgathatom halk, rezgő jajszavát. Szeretem az éjjelt, mikor a föld gyászol, Csendes és hallgat . . . Csak egy fénybogár zizeg el egy ágról. Szeretem a zenét, ha gyászos, tompított, Ha halkan húzzák . . . Ha a hurokról nem veszik le a hangfogót. ' Szeretem mikor már élhervadt, — a rózsát, Mikor már fonnyadt ... ' Elmorzsolom mélán sok-sok édes szirmát. Szeretem ha keserű, bánatos a lány. Arca könyázott . . . S szelíd szemrehányás kél iveit ajakán . . . Szeretem a csendet, szerelem a halkat Nem csoda, — hiszen Lelkemben egy egész temető hallgat. Rédl JetiS. Elveszített paradicsom. A leszálló alkonyaiban az utcasarki nagy bárból halvány világosság szűrődött ki az utcára. Quenlin egy kissé szégyenkezve sompoly- gott be ajtaján. Előszpr volt itt, mióta Luise, a felesége meghalt. Tizenöt év előtt keltek egybe és so a egyetlen szóváltás sem volt közöttük, csak éppen e bar miatt. Ez volt Quenlin egyetlen bűne s ezen az egy ponton tört meg Luise akarata, mert e vékony, öt gyermeke dacára szép, kék- szemü asszonyka gyermek módjára uralta az atléta termetű, lágy szivü Quenlin kovácsot. A korcsma . . . Ezzel szemben Luise mit sem tehetett. Quenlin csak egyszer egy héten, szombaton jött ide, de akkor azután nem is tudott hazatérni. Luise majdnem mindannyiszor eljött érte. Midőn nyolc órát elütötte s ő idegesen állt a tűzhely mellett, a kész ebéd miatt, karjára kapta legkisebbjét, a többit a legidősebb, Amélie gondjaira bizta s megindult a kocsma felé. Mindenki tiszteletteljesen utat nyitott neki és senki sem merte megmosolyogni. A kovács nem értette a tréfát ott, hol a feleségéről volt szó. Ott aztán megállt a férje mögött és finom idomos kis hangján megszólalt: — Nem jösz még? Nyolc óra; a gyerekek éhesek. Quenlin elpirulva ugrott föl: — Lám, lám, te vagy. Ülj le, igyál egy pohárkával. Olykor visszautasította és állva maradt, mintegy rögtöni távozást jelezve. De olykor leült, komolyan, szemrehányóan a kis babával karjain s a kovácsnak ekkor már nem Ízlett olyan jól a hangos jókedv, a politizálás, az ital. Az asszony előtt egy rossz tréfát sem engedett elhangzani, mert csak ezzel a kis asz- szonykával szemben volt gyáva, egyébként mindenki reszketett izmos karjaitól. Így hát kis idő múlva, — a melyet szükségesnek tartott férfiúi méltósága fentartására — fizetett s egymás oldalán távoztak. — Odabenn csak mosolyogtak, mikor már kinn voltak az utcán, ő pedig meghunyászkodott kutya módjára kullogott Luiseje mellett, mert tudta, hogy most másnap reggelig hideg bánásmódban lesz része. Mindez most emlékébe ötlött, a midőn hosszú idő után ismét belépett a korcsma ajtaján. A pajtások nagy szeretettel fogadták. A legjobb helyet adták át s csöndes részvétük kifejezésére meghalkitották hangjukat. Ez még jobban éreztette Quenlinnel fájdalmát és fölsóhajtott : — Ej, Quenlin, ne hagyd el magad . . . Egy kis korsóval no, mint azelőtt . . . Maga a gazda hozta elébé az italt és Quenlin a második pohár abszint után beszédesebbre vált. — Olyan hirtelen jött . . . Még reggel semmi baja sem volt, tiz órakor hivtak haza /'
