Északkeleti Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-29 / 26. szám
IV. évfolyam. Nagykároly, 1912. junius 29. 26-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. t \ ■ E* üsz évre Előfizetési árak : 8 korona. Felelős szerkesztő : NEMESTOTH1 SZABÓ ALBERT dr. Fit évre •• 4 „ Szerkesztők : ; Nfe yedévre • 2 „ Suták István Csáky Gusztáv. la itóknak egész évre ... .. ■■ 5 „ ... MEGJELENIK I1ÍNDEN SZOMBATON. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Hirdetések ugyanott vétetnek fel. . _ Nyilttér sora 40 fillér. ......... n-r-r--T ~........ - ■■ . " r -■"■"■/ ' fe leskették a 48-as zászlóra. Úgy látszik V azonban, az előrelátó követ ur ez a lka-- ; lommal a la Munkács fogta a kábáig ' gombját és igy nem tartja magára a zászló iránti hűséget kötelezőnek. Kelemen Samu Pál urnák ez a fordulása sajátságosán akkor történt, mikor az egyesült ellenzék a választói reform dolgában megegyezett és a Just-párt programmjáí és taktikáját magáévá tette, Lukács Lászlónak pedig színt kellett vallani, hogy a választói reform híveként az ellenzékkel, vagy annak ellenségeként Tiszával tart-e, Lukács Tisza mellett döntött és Kelemen Lukács mellé állott. Miután a vérbeli és radikális szabadkőműves szerint mindennek a papok és a klerikálisok az okai, (mert hiszen eleget olvassuk, hogy a tüdővész elterjedése és az analfabéták nagy száma erre az okra vezettetik vissza), Kelemen Samu is (a feketék hátán) akar dicsőséggel bemászni a kormány táborába, úgy állitván fel a dolgot, mintha az egyesült ellenzék és annak választói reformja a klerikalizmus ügyét vitte volna előbbre és a szegény magyar liberalizmus megmentését is Lukács Lászlótól várhatni. Kelemen Samu volt az, aki az ellenzék megegyezése után a leghevesebben fakadt ki a választói reform ellen, mely szerinte tönkre teszi a zsidóság befolyását. Ezzel tehát klasszikus bizonyitékát Szatmár követe. (N. Sz, A.) Kelemen Samu urat érte polgártársai, hitsorsosai és elvbarátai között valószínűleg elsőként az a dicsőség, hogy magyar állampolgársága, izraelita hite és 48-as pártállása dacára a bécsi klerikálisok és antiszemiták hivatalos lapja a Reichspost külön cikkben emlékezik meg róla és nem győzi eléggé magasztalni Szatmáron elhangzott beszámolóját. Bármennyire igyekszik is Szatmár követe azóta beszámoló beszédét magyarázni és úgy feltüntetni, mintha az az egyesült ellenzék álláspontjával ellenkező nem volna, azt hisszük, hogy a fentebb említett megemlékezés mindennél ékesebb bizonyíték arra, hogy Kelemen Samu ur igenis szembehelyezkedett az egyesült ellenzékkel és igenis Lukács Lászlónak — nem akarjuk mondani Lukács László előtt önmagának — akart szolgálatot tenni, mikor mint egyetlen pártütő szót emelt az obstrukció ellen és ezzel igazolni kívánta Tisza István jogtalan erőszakosságát. Az a körülmény, hogy az obstruk- ciót valaki nem helyesli, nem igazolhatja Kelemen Samu álláspontját, mert hiszen azért, hogy valamit nem helyeslünk, még nem lehet elitélni mást, ha ugyanazt cse- lekszi. AJusth-párt obstrukciója indokolt volt, mert hiszen a választói reformért történt, melyet a kormány és pártja Ígéreteik dacára is vonakodtak megvalósítani. Az ellenzék többi pártjai nem helyeztek ily súlyt a választói reformra nem is voltak annak terjedelme tekintetében önmaguk közt sem megállapodva s ezért nem harcolhattak érette az obstrukció fegyverével, de érthetőnek és jogosnak találták a Jusrh-párt küzdelmét, melynek első és fő-programmja a választói reform volt. Ha tehát a nem Justh-párti ellenzék, dacára annak, hogy nem vett részt benne, nem talált kifogásolni valót a Justh- párt obstrukciójában. Kelemen Samu egyenesen elveivel jön ellentétbe, mikor az obstrukció ellen szót emel, amelynek konzekvenciáit még akkor lett volna kötelessége levonni, amikor még bizonytalan volt, hogy Lukács nem-e Justhékkal fog kormányt alakítani, nem pedig most, mikor a Justh-pártnak az összes kilátásai a hatalomra jutásra elenyésztek. Méltán háborodnak tehát fel a szatmári igazi 48-asok, hogy követjük most a harc küszöbén hagyja cserben azt a zászlót, melyre annak idején személyesen felesküdött. — Tudvalevőleg, mikor Kelemen ur a 67-es szabadelvű pártból átlépett a 48-as pártba, az uj elvtársak egy része nem igen bízott meg benne s ezért ünnepélyes és nagyobb garancia kedvéért annak rendje és módja szerint Spleen. Valakitől hallottam, vagy valahol olvastam az alábbi történetet, már nem emlékszem, de különlegességénél fogva érdekesnek találom elmondani. Nem dicsekszem az eredetiséggel, de mert maga a história eléggé eredeti, megérdemli azt a pár percet, mit átolvasására aki .szán. Valahol ott történt a dsungelek hazájában hol a kincsvágó angol kapzsiság saját otthonában támadta meg a zárkózott indusokat. A meglehetően magas, keleti kultúrájú benszü- löttek rémülve vették észre, mint nyomul elő e az edzett, vasakaratu angol hadsereg India szivébe, hogy az ősök megőrzött műkincseit meg- kaparithassa s a termékeny Gangesz vidékét magának elfoglalhassa. Fegyverbe állott az egész vidék s a modern harcászat fegyvereivel eléggé felszerelt benszülöttek képzett tisztjeik vezetése alatt hősies bátorsággal védelmezték szülőföldjüket. Folytak a csatározások több-kevesebb szerencsével. Az angol katonák sokat szenvedtek a folyton terjedő mocsárláztól, a hősies benszülött indüs-íörzsek pedig nem a legkedvezőbb viszonyok közé kerültek az angolak briliáns fegyelmezettsége s felszereltsége miatt. Különösen nagy ambícióval vadásztak a törzsek bizonyos Spleen nevű angol tisztre, ki ezer furfanggal rengeteg pusztítást vitt véghez a benszülöttek között. De hiába, mert Spleen kapitány kiváló esze mindig tullátott a kivetett hálón s kikerülte az indusok cselvetéseit Történt azonban, hogy Spleen lépre ment. Nem tudom már, árulás vagy figyelmetlensége volt-e oka tőrbe kerülésének, tény az, hogy Spleent diadalorditással vitték a táborba, hol a tanácskozó törzsfők haditörvényszéke elé került. Tudta az angol, hogy végórája ütött. Nem félt a haláltól, de bántotta, hogy nem nyilt csatán kell elesnie, a hazája érdekében ontva vérét, hanem hogy áldozatul kell esni, egy keleti fanatikus nép, régen gyűjtögetett dühének. Mert tudta és előre sejtette azt, hogy sem kegyelemre nem számíthat, sem pedig irgalom nem fog lakozni iránta ellenségeinek szivében. Talán főbelövik, de az is lehet, hogy előbb válogatott kínzásokkal fogják megnehezíteni halálos perceit. El volt készülve a legrosszabbra A haditörvényszék összeült s a táborban álló indus katonák kaján mosollyal kéjelegtek a fához kötözött ember forrongó Jlelkületében, melynek rémes kifejezéseit nem tudta arcáról elparancsolni. A tanácskozás sokág tartott. Addig Spleennek tűrnie kellett a katonák és asszonyok gúnyolódásait, kik elfogatásának hírére a közeli falvakból lassan gyülekeztek s körötte tágas udvart alkottak. Mikor a tanácskozának vége lett, Spleent két katona eloldotta a fától s kezeit hátrakötözve a főnök elé vezette. Biráinak arcán a megvetés és az öröm, vagyis inkább a megelégedés ijesztő kifejezése ült. Most megszólalt a legöregebb indus, ki cifra köntöse után Ítélve, ugylátszik, valami magasabb méltóságot viselt. — Spleen ! halld azi téletet. Mivel hazánk ellen támadtál s mivel közülünk sok harcosnak okoztad halálát, megérdemlenéd, hogy agyon lőjjünk. De ez a halál kevés lenne neked. Más halálnemet találtunk tehát ki számodra. Erre a törzsid intett s egy szolga egy üres hordót hengeritett a tisztás közepére. — Nézd e hordót megtöltjük puskaporral szinültig s téged a tetejére kötözünk, de úgy, hogy meg sem fogsz tudni moccanó Aztán fejed mellé a meztelen puskaporba egy égő gyertyát helyezünk el. Amikor a gyertya leég, a puskaport leéri, felrobbantja és te itt a szemünk láttára a levegőbe röpülsz. Körülbelül két óra múlva. Rajta ! Spleen kapitánnyal forogni kezdett a világ. Hát halálos perce elérkeztéig, két órán keresztül, a pokolnak összes lelki kínjait végig kell szenvednie ! Látnia kell, mint ég a gyertya le- jebb és lejebb és végre mint lobban majd utolsót, amely egyúttal őt is felröpiti. Belátta, hogy ennél borzasztóbb halálnemet nem választhattak volna számára. De nem volt idő töprengeni, mert az elő- guritott s szájával felfelé fordított hordót csakhamar megt.ütötték puskaporral. Aztán őt ha- nyatfektetve reákötözték, úgy, hogy még moccani sem birt. Azután melléje közvetlen a testéhez közel, vigyázva egy égő gyertyát szúrtak a poskaporba, úgy, hogy még a lobogó láng melegét is érethette mozdíthatatlan arcán.
