Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-21 / 3. szám
2-ik oldal. rend megzavarásával szembeállítja a büntetés szigorát s a fegyverek hatalmát,“ erőnek erőt szegezve szembe? Alig hihető. Az erő erkölcsi alap nélkül ha győz is, uralma ritkán tartós. „Szolgaságba törheti a népet, de őszinte, készséges engedelmeségre“ nem késztetheti A zeneegyesület szinielőadása. Már hónapok óta fel volt csigázva a közönség érdeklődése a zeneegyesület legutóbbi szinielőadása iránt. Amint az egyesület vezetősége kipattantotta a merész eszmét, hogy zenés színdarabot, népszínművet fog előadni, általános lett az érdeklődés városunk eme agilis társulatának legújabb bátor vállalkozása iránt. A „Piros Tmgyelláris“ cimü kitűnő népszínművet tanul a be a bátor műkedvelői gárda s őszintén és örömmel vallhatjuk be, remekül oldotta meg feladatát. S ha visszagondolunk a nem minden kritikán felüli színházi saisonra és összehasonlítjuk műkedvelőinket a hivatásos színészekkel, valami melegség önti el a szivünket, mert érezzük, hogy dilettánsaink a színészeket is megszégyenítő temperamentummal játszották el szerepeiket. Szinte sajnálkoztunk magunkban : de kár, hogy nem vagytok itt színészek, ti, a fejeteket a felhők közé képzelő színpadi mester-emberek, akik azt hiszitek, hogy elértétek a Parnassust s rajtatok kívül nincs és nem is lehet művészet! Thália apró ministráns gyerekei, akik azt hiszitek, hogy minden jó, a mit a közönségnek fád hanyagsággal, halott közönnyel és untató fásultsággal beadtok, tanulhattatok volna élni és életet produkálni a színpadon 1 A kitűnő műkedvelői társaság mindén egyes tagját a legnagyobb elismerés illeti a január 14-iki előadásért. A zenekiséretet teljesítő kar művészi összjátékát elsősorban illeti elismerés, mert olyan bátor vállalkozást oldott meg s olyan remekül teljesítette azt, amilyent műkedvelőktől még művészi múltjuk után sem mertünk volna elvárni. — A szereplők között első sorban a főszerepet játszó özv. Ticsénsz- kyné Obholczer Margit ürnőt illeti elismerés, aki Zsófi asszony szerepében úgy temperamentumos játékával, mint művészi énekével egyaránt lelkes ovátióra ragadtatta a színházat zsúfolásig megtöltő közönséget. Demidor Ignácz Csillag őrmester szerepében tűnt ki, érczes hangját, valamint otthonos játékát nagy élvezetiéi hallgatta és nézte a közönség. A nők közül Jenser Mihályné, Popity Károlyné, Dániel Katóka és Miczike, Csáky Janka és Ilonka elismerésre méltó kecsességgel és könnyedséggel, a férfiak pedig, névszerint Vöröss Tibor, So- mossy Miklós, Tremba Márton, Popity Károly; méréséiből elképzelte magának az igy megkülönböztetett táncosok egész külsejét: csúnya, szennyes, rémesen eltorzult arcú, izzadságtól és pálinkától gőzölgő, visszataszító alakoknak képzelte el. Ó, milyen rettenetesen gyűlölte eket! Szinte szívta magába ezt a gyűlöletet és kéjelgett vele. Az őrült fájdalom, amelyet a pokoli dübörgés az agyában támasztott valami irtózatos gyönyörré fajult. Nem alszik. Elalvásról szó sem lehet, hanem az álmatlanságtól kimerültén valami félig éber ájulásban hever az ágyán. A táncosok füzére irgalmatlan, könyörtelen fátumként robog a feje fölött folyvást, magával ragadja őt az őrült forgatagba és mindez úgy tűnik fel neki, mint egy nehéz, kinzó, lidércnyomásos alom. Együtt forog a táncosokkal egészen az eszméletlenség határáig. Kifejlődött hallásának pazar választékot nyújt a működéshez ennek a pokol szombatjának minden orditása, dübörgése. Az egyik táncosnak a viselkedését különösen tisztán és biztosan meg tudja különböztetni. Nincs annak patkós csizmája, sőt valami puha széttaposott cipőben táncol. Azt lehetne rámondani, hogy kihallik az ugrálásából fedetlen sarkának a csattogása. Ez a csattogás a leg- undoritóbb. Elképzeli a nagy lapos lábat............. elképzel magának egy hatalmas alakot szemtelen ábrázattal .... olyannal . . ., mint az a másik .... Mint az, amelyik ott táncolt .... ÉSZAKKELETI ÚJSÁG Darabant Endre, Nagy Jóska, Kelemen Alajos, Szentgyörgyi Elek ügyes élethü réggel játszották meg szerepeiket. Tremba Mártonnak, mint Thália alkalmi sekrestyésének küiön köszönet és elismerés is jár. Sokat fáradozott a diszle- tezés körül és neki köszönhető az a gyorsaság, melyet a rendezőség a' felvonásközi diszletezés- nél kifejteni tudott. Köszönet jár Dipold Fe- reneznek is, aki a súgó fáradságos szerepét töltötte ba nemcsak az estélyen, hanem a már rég folyamatban volt próbákon keresztül is. Az estély a Magyar Királyban kellemes tarsasvacsorával és reggelig tartó tánczczal végződött és pedig a közönSégjjjoly nagy részvétele mellett, hogy ’a nagy kávéházi és éttermi helyiségek aligralig voltak képesek befogadni a mulatni vágyó közönséget. Egyik legkellemesebb és legsikerültebb estélye volt ez a zeneegyesületnek, ami — ismerve a múlt, sikeréit — értékes elismerés. Hogy kerül a csizma a spájzba. Körülbelül, úgy valahogy, ahogy a nagykárolyi népszámlálás, a „Szamos“ kollegánkba. Nevezett kollegánk ugyanis már el is parentál bennünket, amint végelgyengülésben sorvadó kis városkát, leadja a nagykárolyi népszámlálás eredményét, — a népszámlálás ma sincs befejezve, — és mellé állítva azt a 37000 ezer embert, mit náluk — a Szatmárhegyet is beleértve — összeszámoltak, kimutatja, hogy csak Szatmárnak van joga élni, neki jár minden privilégium, mert ő nagy, ő hatalmas, népes őaz Ur Istennek legkedvesebb teremtménye a világon; Nagykároly az csak egy sorvadó kis fészek, annak nincs is létjogosultsága, egy gyönge kis városka. Nem mondja ki, de kiérzik belőle, hogy micsoda rémes igazságtalanság is az, Uram Isten, hogy mindezek dacára Nagykároly a megyeszékhely és ezt ettől a gyönge kis várostól az erős, buszé, hatalmas Szatmár a legnagyobb erömegfeszitések dacára mai napig sem tudja elvenni. Ez a vezércikk, s— mert hisz a lap élén foglalkozik illusztris kollegáik a nagy esettel — úgy történt,¡hogy a mi kis gyönge városunkban egy lap, a Nagykároly leadta, mint rendesen, most is téves hírben a népszámlálás hozzávetőleges eredményét. Ezt megerősitette a mostanában a Nagykárollyal szervi össseköttetésbe került „Szatmármegyei Közlöny“. Kapott rajta a Szamos, megfogta a csizmát és sietett a lábára huzni, hogy rúghasson rajtunk egyet, azonban tévedésből a fejére húzta... így került a csizma a spájzba. Mi még most sem vagyunk abban a szerencsés helyzetben, hogy a népszámlálás valódi eredményét a Szamossal közöljük. Ha majd a azzal a nővel ............akkor...............azon a rette netes éjszakán .... azon az átkozott éjszakán ..... Meg van róla győződve, hogy a képzeletében rekonstruált képek teljesen megfelelnek a valóságnak, egészen bizonyos benne, hogy azt az embert, aki most csapkodja a lábait a feje fölött a padlóhoz, nagyon jól ismeri és gyűlöli lelkének egész erejével. Ez ugyanaz a. típus .... Minden tájnak és minden időnek a bicskásai ugyanazon típusból valók ..... Ott hallja közvetlenül fölötte, éppen az ágya fölött, amint a tánc hevében csapkodja a padlóhoz széles' nagy talpait. Aztán, a hogy a kör forog, lassan távolodik el a feje felől. A fölötte levő szoba jóval nagyobb lehet, mint az övé, mert amint a jó nagy kör, amelyet a táncosok alkotnak, túlhalad a falon, mely mellett az ágya áll, jó időre tér ismét oda vissza. Hallása azonban odáig is tisztán kivesz mindent .... Hallgatja .... Már ismét közeledik . . . . gurulnak .... egy perc múlva megint ott vannak fölötte .... ez a tülekedés .... 1 Halálos ijedtséggel lapult a párnájához, mert úgy érezte, hogy ez a tánc ütemeitől felbőszölt emberi testek egész tömege most rá fog omlani és .... az a hatalmas csavargó, amelyik úgy hasonlít ahhoz .... a másikhoz........ Nem, ezt már nem lehet kiállani. * * * Már úgy volt, hogy szombaton határozottan 3-ik- szám. munka befejezést nyer, megmondjuk hányán vagyunk. Addig is azonban, minthogy egyáltalán nem számítunk arra, hogy népesség dolgában kedves szomszédunkat még csak meg is közelítsük, ezen az alapon fogjuk röviden kifejteni az ebből folyó következtetéseket. Szatmár nagy, hatalmas, népes, erős, gazdag. Nagykároly mindennek a megforditotrja. Ugy-e bár Szamoska? Nagykároly gyönge, kicsiny, szegény. Természetes tehát, hogy Nagykárolyt kell most már támogatni: Szatmár eléggé meghízott már, természetes tehát, hogy bármi- íven újabb intézmény, vagy olyas valami jutna a vármegyének, ami egy városra nézve jótékony hatással lehet azt csakis á megfogyott, gyönge Nagykárolynak kell és szabad adni, mert hisz Szatmár eléggé meghízott már. Aki nem hiszi, olvassa el a Szamost. Benne van. Nyomtatva van. A Szamosban van. Bizony! Vezércikkben. Bizony! Az okoskodás azonban visszafelé sült el. A Szamos összehasonlitó kimutatása a napnál fényesebben igazolja, hogy mennyi minden kell, mennyi minden dukál ennek a városnak, amely mostohán, elhagyatva mindig elnézte hogyan kapkod a szomszéd a koncért. Most már elég világos lesz majd az illatékes körök előtt is, hogy jó lesz egyszer Nagykárolyra is gondolni, mert hiszen mégsem igazság az, hogy a megyeszékhely mellett ennyire elhízzék egy város s a megyeszékhely ilyen soványan álljon mellette. Reméljük is, hogy ezentúl több gondunkat fogják viselni odafönn. Persze azt akarták volna kikürtölni Sza- moskáék, hogy minden nekik jár, még az is ami már eddig Nagykárolyban volt. Milyen sántító ez az álbölcselet. Milyen komikusán sántikál a Szamos a Nagykárolyból lopott csizmában ! Úgy látszik szűk neki ! — Kéne megyeszékhely ? ! Kéne pénzügyigazgatóság?! Ugy-e Szamosként ? ! Hát egy kis reszelt fige nem kék?! A Szamoskát pedig nagyon szépen megkérjük, hogy ha olyan nagyon fáj neki a mi fejünk, akkor legyen olyan szives, ne engedje elaludni ezt a kérdést. Írja meg még sokszor, hogy vegyék ésZre odafönn. Hiszen jó helyre fordulunk protekcióért. A Szamos most grata persona, amióta felkapaszkodott a kormány ugorkafájára... Fizessünk elő az „ÉSZAKKELETI ÚJSÁGÁRA. kiköltözik ebből az agyontáncolt hájból. Dr- Lugosi kéretlenüi és hívatlanul mindig gyakrabban be- benézegetett hozzá és valahogy különösen rázta a fejét. Ő beszélte rá Jánost, hogy hagyja ott a Tomasiné szomszédságát. Különben ő maga keresett neki egy igen jó lakást egy családnál. Mit tegyen azonban most, amikor az előbbi lakó még nem tudta elhor- datni a holmiját és igy nem tudott elköltözni, el kellett halasztani az átköltözést hétfőig. Addig azonban kénytelen lesz a „mindenki ur a maga otthonában“ jogelv alapján akaratlanul is békésen assistálni a Tömösiné őnagysága báljain. Ez a perspektíva ma sem ejtette jobban kétségbe, mint eddig bármikor. Megszokta, mint a hogy a házfelügyelő mondotta neki. Sőt úgy tűnt fel neki, hogy hiányozni fog majd az a fájdalom és annak a gyűlöletnek a gyilkos tortutrája, amit heteken keresztül átélt. Sőt felébredt benne a vágy saját szemeivel nézni meg, hagy nézhet ki egy olyan bál. Vágyott mindenekelőtt a ház elhagyása előtt megnézni, hogy néz ki hát a valóságban az az ember, akinek képét a képzeletben olyan végtelenül plastikusan alkotta meg, az az ember, aki úgy hasonlít .... ahhoz .... a másikhoz . . . . Ez a vágy olyan erős lett benne, hogy nem akarta belátni annak a lépésnek a lehetetlenségét, egyszerűen valami őrült rögeszméjévé lett. Éjfél után már nem birt tovább magával. — Meg vagyok őrülve vagy mi ? — Gondolkozott a lelkiállapotán, ennek dacára
