Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-08-12 / 32. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. s n na » Előfizetési árak: Egész évre ................................................... 8 korona. Félévre ....................................................................4 „ Negyedévre .. .. .'. .. .. 2 „ Tanítóknak _egész évre............................................5 „ Reflexiók. (Cs. 6.) Mielőtt elolvastuk vol dr. Károlyi .József gróf, országgyűlési képviselőnknek a véderőjavaslatról mondott beszédét, előbb néhány köztudomás szerint is 'fjzsidó“ újságnak véleménye került kezünkbe. Hogy óbégattak ezek az újságok ! Élvezet volt olvasni. Kiváncsiak lettünk rá, mi fáj olyan nagyon ezeknek. Mert valami fáj, az bizonyos, de mi fájhat akkor, amikor a „véderőjavaslatról “ van|szó?! Azt úgyis tudtuk, hogy dr. Károlyi József gróf mindenestől, úgy, a hogy van is fáj egyes polgártársainknak ; emlékeztünk rá, hogy erős tüszköléssel fogadták választási programmbeszédét is és fájdalomtól megtört szívvel nyugodtak bele abba a megváltozhatatlan körülménybe, hogy a nagykárolyi kerületet egy hazafias magyar érzésén kivül még erős kat- holikus vallás-szeretettel megáldott és a hitéhez, vallásához szívósan és bátran ragaszkodó és azt nyíltan megvalló egyén képviselje. Tudtuk, hogy ez a frakció nemcsak a politikában és a társadalomban, de különösen a sajtóban sohasem fog egy olyan alkalmat sem elszalasztani, amikor képviselőnkön módja van ütni egyet. Meg voltunk győződve arról, hogy minden egyes képviselőházi beszéde alkalmával felhangzik az „aj-vaj!“ 4 Felelős szerkesztő : NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Suták István Csáky Gusztáv. == MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. = —--------i - - ■« - i Sz erkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) "• Hirdetések ugyanott vétetnek fel. ■ — _________ Nyilttér sora 40 fillér._______ ' Ily en előzmények után vettük elődr. Károlyi József gróf beszédét és alaposan áttanulmányoztuk azt, hogy a keserű támadások esetleges eredeti okát megtaláljuk benne. És ilyen impressziókat szereztünk róla magunknak. Elejétől végig egy formális ellenzéki beszéd. Azért küzd, amit a zsidók tábq^ rában, a zsidók által csinált sajtóban, socialistáknál és minden zsidó megnyilatkozásban ott találunk. A katonai „mo- loch“ feneketlen gyomra ellen, a véderőjavaslatban kért vér- éá pénzáldozat tul- nagy voltáról, e helyett más nemzeti és hazafias irányú befektetésről szólt a beszéd és kívánta a magyar vezényszót. Tárgyilagos, csinos, jól stilizált, ügyes ellenzéki beszéd volt. Kelemen Samu is elmondhatta volna és akkor hasra esett volna bizonyára mindaz a sajtóorgánum, amely most pisszegett, mert a beszédet Károlyi József gróf mondotta. Ilyen ez a beszéd. Csakhogy van benne egy ügyes éle. Egy éle, amit Kelemen Samu az ügyes élcfaragó már nem mondott volna el még akkor sem, ha egyébként az egész beszédet elmondotta volna. A már elejétől fogva élő gyűlölet mellett ezt az élcet ném tudják neki a zsidók megbocsátani. Az bántja őket, hogy mindjárt a szüzbeszédében, tehát a zászlóbontás pillanatában is már egy jól találó kóser viccet sózott Izrael nyakába. íme, az idevonatkozó rész : „Ha a lakosság számát vesszük tér kintetbe, itt is igen szomorú a perspectiva. Mert, fm a nagyhatalmak között — gondolom4^a negyedik helyen állunk is, a kivándorlás réme nagyon fenyeget, (Igaz! Úgy van ! a bal- és a szélsőbal- oldalorh)- évről-évre sok ezer katonaköteles férfi és ifjú vándorol ki külföldre és ezzel szemben a bevándorlás igen csekély, a bevándorlók többnyire Galíciából valók, akik igen alkalmasak lehetnek altiszteknek a német nyelv ismerete szempontjából, (Derültség a baloldalon.) de az ellenség golyózáporai között igen gyönge formát tudnak felmutatni. (Derültség a baloldalon.)11... Ez a kis gyöngénszuró fáj izraelnek, ez a „derültség“ kellemetlen neki s azért nem mondta volna el a különben teljesen tárgyilagos és komoly beszédet sem Kelemen Samu, sem egy másik — Samu. Most aztán megértettük Izrael haragját, most már látjuk, miért rázza meg mint egy haragvó oroszlán a füle mellett fityegő, jól ápolt, göndör — sörényét. Fáj a vicc. De mi kiegyezünk. Tekintsünk el a vicctől és vegyük azt komolyan. Hát nincs igaza, Károlyi József gróf idézett szavainak ? Van-e abban egyetlenegy lecáfolható betű ? Nincs-e úgy, amint az idézett sorok mondják ? Nos ? Mese. Nyári délután van. Közeleg az este. A nap koronája hegytetőre esve, Rubinként ragyogó széleskerek arca Pihenésre vágyik, nem küzdelmes harcra; Lassú imbolygással nyúlnak el az árnyak, A keleti égen már csillagok járnak. Beköszöntött az est. Csendesül a tájék, Álmatagon fütty ént néhol a madár még. Szobros, faragványos köbástyasoron túl, Kerti bokrok mögül, lanyha szellő indul; Amint a zaj, lárma inkább-inkább gyérül, Odvas eperfának csipkés leveléről Halk zizegés árad. Vesszőasztal mellett — Térdemen hintázva — esengö kérelmed, Hogy meséljek mostan, ihol, megpróbálom Aranyszálba fonni, kiváncsi leányom! Egyszer volt, hol nem volt, nem is olyan régen, Sem ősrengetegben, sem a tófenéken, Nem is a királyok hűs palotájában: Szegény embernek volt két szép virágszála; Feslö virágbimbó, mindakettő remek, Melyekhez hasonlót sohsem láttak szemek; Hamvas orcájukra a hajnal hullatott Piros mosolyából csillogó harmatot. És lám, az az ember Dárius kincsével Maga szegénységét mégsem cserélné el! Ha nem is érezte, de nem is kívánta : Hirét-tekintélyét birtoka, marhája, Számos szolgahada fitogtassa szelte. A mások vagyonát sohsem irigyelte. Dúsgazdag volt mégis, ha megsimogatta Két szép virágszálát s gyönyörködött rajta. Áldottszivü asszony, dolgos felesége, A gondok terheit megosztotta véle; Éldegéltek együtt igaz boldogsággal Meg avval az édes két apró virággal ; Kert vala lakásuk, a szeretet lelke Szivük redőiben puha fészkét lelte. Csodálatos eset történt fenn az égben, Ha jól reám figyelsz, nos hát, elbeszélem. Paradicsomkertnek virágos tájinál, Ahol fü-fa körül sok angyal repked s áll, Háborúság tört ki, mert vitatkozónak: Kicsoda visz földről térés mennyországnak Legszebb bimbószálat? A békesség végett Parancsoló az Ur: Megengedem néktek, Hogy alászálíjatok és leszakítsátok A legeslegszebbik egyetlen virágot! Sejtelmes suhogás támadott e szóra, Kiürült az éden, alig telt el egy óra; Merre szálldogáltak, a fekete éjjel Nesztelen terité takaróját széjjel, Míg megsokalta a nap és sugarával Fényes hidat vert a setétségen átal. Az angyaloknak még pár perc vala hátra, Sietniök kellett fel a mennyországba. Gyémánttal szegezett, nagy aranykapuján Üres kézzel sarrant be mind-mind szomorán ; Hanem az utolsó, mikor odalépe Az Ur színe elé, lengetett kezébe Szóval festhetetlen hajnalkavirágot . . . — Értelmes Gyöngyikénk, mit szemeden látok, Az a rezgő könycsepp a szivemre csordul! Nem mésélek tovább ilyen angyalokról. Károlyi Tóth Lajos. A múltakból... — Elbeszélés. — Irta: Orbán Elize. ... A tekintetök bizalmas ismerősséggel — egymásba tévedt. Már találkoztak — valahol, pár évvel ezelőtt . . . A leány, akkor még igaz, egészen kurta szoknyácskát hordott — és a fiú még most is élénken látta maga előtt, a két nevető szemét, a dús, hullámos fekete haját, a még kialakulatlan vonásait és kedves, bohém piros tavaszi gallérját. Igen, jól emlékszik a lány is, olyan ismerős mindez előtte, a kockás diáksapka, a szélkergető gallér, egy kicsit nagy, kamasz orr, de vonzó, kedves, nyilt arc. És mintha csak most lenne, hogy minden reggel könyvvel a kezökben, kilépve a kapun, egymásra talált a tekintetök. Csak egy futólagos „jó reggelt“ és mégis, mintha hosszú, mindent megértő hallgatásuk, elmondta volna, fiatal sziveik, minden álmát.
