Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-04 / 9. szám
2-ik oldal. 9. szám ÉSZAKKELETI ÚJSÁG Január 29-én vasárnap, este futótűzként terjedt el a városban a szomorú hír, hogy dr. Aáron Sándor kiütéses tífuszban elhunyt. A halálhír mindenütt mély részvétet és őszinte szomorúságot keltett s a nagykárolyi társadalom szivét annál is inkább meghatotta a halál hire, mert mindenki szerette, mindenki tudta e városban, hogy mily rettenetes körülmények között halt meg. A kiütéses tífuszt két Ízben is megtett alsófernezelyi útja alkalmával kapta meg. Szombaton állapota már rosszabbra fordult, elvesztette eszméletét, haldokolni kezdett s vasárnap délután körül-belül V26 óra tájban iszonyú kinok között kiszenvedett. A hatóság azonnal intézkedett a holttest eltemettetésére vonatkozólag. Hétfőn reggel már megjelentek a halottasházban a fővárosi fertőtlenitő emberek és dr. Sönpflug Béla, valamint dr. Rooz Elemér városi orvosok felügyelete alatt hozzáfogtak a holttest felöltöztetéséhez. Karbololdatba mártott lepedővel takarták le a hullát, leólmozott érckoporsóba helyezték és azután ezt az érckoporsót is egy fabárkába tették, amelyet szintén karbol- oldattal öntöttek le. A holttestet még délelőtt 11 órakor egy stráfszekéren kivitték a mesterrészi róm. kath. temető hallottasházába. Innen történt a temetés - hétfőn délutáni 4 órakor. Bár sokakat visszatartott a temetésen való részvételtől a ragálytól való félelem, azon mégis igen nagyszámú közönség vett részt. A hivatalok mind képviseltették magukat. Kartársai nevében dr. Jékel László mondott megható búcsúztatót a közönség hangos zokogása mellett. Dr. Aáron Sándor rövid ideig volt csak Szatmárvármegye főorvosa, de e rövid idő alatt is pedánsságig menő pontosságával, lelki- ismeretes szaktudásával, humanizmusával, rokonszenves modorával egész Szatmármegye közönségének osztatlan szerétét érdemelte ki. Nevéhez több jelentős közegészségügyi alkotás fűződik. Szabályrendeletet készített a tüdővész elleni védekezésről, a fertőtlenítésről s lelkesen fáradozott azon, hogy a megyében egy tüdőbetegek részére szolgáló szanatórium létesittessék. Haláláról a gyászoló család a következő jelentést adta ki : Özv. Aáron Sándorné szül. Szil.gyi Margit mint neje, gyermekei Béla, László és Péter, fájdalomtól megtört szívvel tudatják úgy a magok, valamint testvére bisztrai Aáron Laura, férje Neupauer János és leánya Margit nevében: a legjobb férj, apa, testvér, s'gor és nagybátya bisztrai dr. Aáron Sándor vármegyei tiszti főorvosnak folyó hó 26-án délután 5 órakor, életének 51-ik, legboldogabb házasságának 21-ik évében rövid szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után történt gyászos elhunyták A megboldogult földi maradványai folyó hó 27-én délután 4 órakor fognak a róm. kath. egyház szertartása szerint a Mester-részi sirkerí halottas házából örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise áldozat folyó hó 28-án reggel 8 órakor fog az Egek Urának bemutattatni Nagykároly 1911. február 26. Áldás és béke lengjen porai felett. A közönség megnyugtatására közöljük, hogy a hatóság a temetés után minden emberileg lehetőt megtett a járvány meggátlására. Sürgönyileg kértek a budapesti állami fertőtlenítő intézettől két gépet és két fertőtlenítőt. Ezek már kedden reggel megérkeztek s alaposan hozzáláttak a munkához. Azt a stráfszekeret, amelyen a halót at a temetőbe vitték, elégeí- ij'ték. Ugyancsak elégették azon szoba összes (»bútordarabjait is, melyben a beteg feküdt. Az ápolók pedig 14 napi megfigyelésre beszállítottak a helybeli járványkórházba. Remélhetőleg a gyilkos járvány nem fog tovább terjedni. Eddig még nem is érkezett újabb gyanús megbetegedésről hivatalos jelentés. HÍREK. Tavaszi sugarakhoz. Bessurant szobámba Tavasz hajnalának Kandi súgóra. Csókdosva szálldosott Köröttem mindenre Fénylő biborárja. :;VI r • • ■ I ' Kacagott; szellője! Pajzán szerelemmel Szökdellt a falakon, Simogatta lágyan A sok női képet Szerelmesen> forrón Nézegette sorra! •, Bájos mosolygással Nézett a szemükbe. Csak a gyászkeretes, Ócska gyorsfényképet Félösen kerülte. Éltető napsugár, Kikelet hozója, Már nincsen itt erőd, Nem kelti életre Sugárid lángheve A holt „szeretőt." De azért gondoskodj Az „édes sírjára“ Szomorú fűzfáról, Kék nefelejtsről, Örökké zöldelő Temető-virágról. Hogyha majd elmegyek Korhadó fejfádhoz Emlékezni rólad, Vihessek egy szálat Szivedből nőtt ágat Hogy ráborulhassak. Ifjú Baghy Gyula. Farsang után böjt. A csaknem teljesen két hónapig tartó hcsszu farsangi időszak után hamvazó szerdán beköszöntött a böjti időszak, a keresztény egyházi év leggyászosabb, leg- szomorubb ideje, a melyben a kereszténység vallása megalapítójának, élete példaképének, bűnei megváltójának, lelke üdvözítőjének ártatlan szenvedését és megváltói mártírhalálát ünnepli és gyászolja. Hogy a komoly időszak elérkeztél külsőleg is kifejezésre juttassa az egyház, a templomok oltárai és szószékei gyász- szál, fekete lepellel vannak bevonva. Vajha e komoly bűnbánati napok hathatósan intenék és serkentenék a világot arra, a mit hirdet a böjti napokban a prédikátorok ajka: a megtérésre, a megjavulásra, hogy a böjti időszak elteltével megtisztult szív vél és megújult lélekkel méltóképpen ünnepelhesse Husvétof, a feltámadás magasztos, nagy ünnepét f Városi közgyűlés. Nagykároly város képviselőtestülete f. hó í2-én d. e. 10 órakor a városháza nagytermében rendkívüli közgyűlést tart. Katonai kinevezés. A király Baner Lajos honvédezredest a nagykárolyi helyőrség egykori parancsnokát, nyugdíjaztatása alkalmából tábornokká nevezte ki. röseinken kivül mással megismerkedni. A hölgyek nagy része ugyan körüljárt bemutatkozni, az urakat p :dig az agilis főrendező egyenként a középen harsány kikiáltással bemutatta, de a nagy tömegben, hol 90°/o legtöbbnek ismeretlen volt, lehetetlen volt a kölcsönös össze- vegyülés folyamatát megindítani. Látni való volt, hogy minden vármegye külön marad és úgy, a hogy versenyezni is fog egymással. A czigány és pezsgő mellett kitűnő hangulatban diskurálgató társsság csak jóval éjfél után kezdett oszladozni. Sorban tűntek el a vármegyék, reggel felé már a vihar is engedett, a szatmári asztal ifjai azonban állták rendíthetetlenül a sarat a teljes nappal beköszöntéig, pedig Szatmár ebbe az előcsatározásba okos taktikával csak leggyengébb erőit küldte, a nagy ágyuk meg fennmaradtak. A megalapozás azonban igy is sikerült. Másnap természetesen a nap csak délután kezdődött, amikor az étterem ismét megtelt bálozó közönséggel. Megérkeztek az elmaradt fecskék is és a szatmári társaság teljes soli- daritással tartott össze, csak egy ifjú nem volt solidaris. A többiek mind Salvatorral itták a pezsgőt ő pedig Lubi Margittal. Hogyan Írjuk le a bált? Azt a fényt, ragyogást, a szebbnél szebb toiletteket és a toilet- tekeknél is szebb hölgyeket. Tizenhét vármegye legjobb, legelőkelőbb nevei és e neveknek egyrészt szép és bájos, másrészt daliás és elegáns viselői voltak együtt. Egy darab igazi Magyar- ország. A bálterem alig volt képes befogadni a megjelenteket. A tour táncz csak a kísérlet stádiumáig jutott, csárdást kellett állandóan tánczolni, de a gömöri csárdáshoz is kevés volt a hely. Szatmárvármegye természetesen a táncz- ban is kitett magáért, aminek elismeréséül az első négyes rendezését is reá bízták. — Szép leányait, kiket a virágcsokrokon kivül egy tu- czat frakkból álló kiséret díszített, alig hagyták pihenni. A kísérethez csak egy uniformis volt, de ez aztán diszkiséret szempontjából felért a czibilekkel együttvéve. A bálnak tulajdonképpen nem volt vége, legalább a férfiak részéről, mert a frakkok a morzsa bál kezdetéig nem tűntek el az étteremből, hogy még az a közmondás is le legyen főzve, mely szerint tegnap is ma mentünk haza, ma is holnap megyünk haza, ha azonban a gömöriek állják a sarat, hát holnapután. Délben az ebédnél szerencsések voltunk, hogy Sárosmegye legszebb részeit bekebelezhettük Szatmarba. Ennek örömére és hogy lássa a világ, hogy nemcsak fiaink, hnem leányaink se néznek oda sem a tegnapnak, sem a holnapnak, délután is táncra perdült ifjúságunk. Sárosvármegyével, melylyel különben számtalan közös vonást sikerült megállapítanunk, folytatódott ismerkedésünk aznap este egy teán, mely egy Szatmárban rokoni összeköttetéssel biró méltóságos asszony salonjában hozta össze Sárost és Abaujt Szatmárral. Alkalmam nyílt itt egy kis felfedező utazásra a sárosi és abauji szivekben. Az abauji hölgyek szivvel-lélekkei abaujiak, már a sárosiak többnyire csak lélekkel. Itt tehát Szatmárnak is lehetnek chance-ai vagy talán vannak is, de ennek biztos megállapítása végett „Debreczenbe kéne menni“ és ismét „Debreczenbe kéne menni.“ Á morzsa egy nagy és kellemes meglepetéssel szolgált. A báli közönségnek legalább két harmada megjelent, bizonyítékául a bál sikerének és az általános megelégedésnek. Fokozott jó kedvvel ment a táncz — most már hely is volt, ha nem is túl sok — reggel nyolezig; utolsók, kik a báltermet, a hogy mondják, „kiseperték“, félig szintén szatmáriak voltak. Ezeket a fél szatmáriakat szerettük volna egészen bekebelezni, de ők éppen annyi hajlandósággal voltak Zemplén, Bihar és Nógrád iránt, úgy hogy e téren a nagy concurrentia miatt nem sikerült érvényesülnünk. Hétfő reggel azután kezdetét vette az oszlás. Fájó szívvel hagyta ott mindenki Rákóczi városát, a melyben három felejthetetlen napot töltött, voltak azonban olyanok is, kiknek szive nem fájt, sőt a boldogságtól repesett, vagy legalább reménységgel lett teli. Magyarázni ezt nem kell, annak idején Írott bizonyíték fog tanúságot tenni. Nem lehet azonban a kassai bálról a nélkül írni, hogy az elismerés koszorúját ne nyújtsuk át a főrendezőnek. Ezt az elismerést Szatmár azzal fejezte ki, hogy egyhangúlag megválasztotta tiszteletbeli Szatmárvármegyeinek és Ígéretét vette, hogy alkalmat ad a lóversenyen viszonozni némileg a kassai napot.
