Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-04 / 9. szám
9-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG 3-ik oída!. Eljegyzés. Kállnay Gyula Szatmárvár- vármegye főispánjának titkára, miniszteri segédfogalmazó, jegyet váltott néhai Ilosvay Endre volt mátészalkai főszolgabiró leányával: Blankával. Közigazgatási bizottsági ülés. Szat- márvármegye közigazgatási bizottsága f. hó 10-én Nagykárolyban a megyeházán ülést tart. A nagykárolyi főgimnázium ifjúsága folyó hó 15-én a városi színházban nagyszabású ünnepélyt rendez. A „Nagykárolyi Gitáregyesület“ vasárnap este tartotta meg a Városi Színházban nagy érdeklődés mellett igen kedves, nagyszerűen sikerült estélyét. Igen tartalmas, nagy érdeklődéssel kisért, s nagy szónoki ügyességei tartott szabadelőadást Pallman . Péter kegyesrendi főgymnásiumi tanár. Thanhoffer Lajos budapesti mérnök czimbalmon előadott gyönyörű magyar népdalaiban méltán gyönyörködött a közönség. Thanhoffer Irma remek szavallatát a „Bűnös éjszaka“ ez. tragikus költeményelőadását feszült figyelemmel, általános, osztatlan nagy tetszéssel kisérte és fogadta a hallgatóság, nnt szűnni nem akaró lelkes tapssal honorált. A lelkes taps után újra Thanhoffer Lajos czimbalomjátéka következett, művészi bravúrral adta elő a „Rásóczi kesergője“ ez. gyönyörű zenedarabot. Igen sikerült volt a műkedvelői előadás is. A szereplők mindegyike az elérhető legnagyobb ügyességgel, művészettel és tökéllyel töltötték be szerepüket, mit a közönség nem győzött eléggé dicsérni és méltatni. Az igazán kedves, nagysikerű előadás után a közönség a „Magyar Király“ éttermébe vonult, hol kedélyes vacsora után vidám tánezra perdült. Halálozás. Mező Károly nagykárolyi kir. p. ü. számtanácsos neje február 28-án, tüdő- gyulladásban rövid betegeskedés után elhunyt 52 éves korában. Temetése f. hó Gén délután fél 4 órakor ment végbe mély részvét mellett. A család az alábbi gyászjelentést adta ki : „Alólirottak az összes rokonság nevében is fájdalomtól megtört szivei tudatják a felejthetetlen, önfeláldozó, szerető feleség, anya, testvér és rokon Mező Károlyné szül. Nagy "Mariska m. kir. pénzügyi számtanácsosnénak, folyó hó 28-án reggeli 7* 4 órakor, élete 52-ik, boldog házasságának 25-ik évében rövid szenvedés után történt gyászos elhunyták Drága halottunk porrészei márczius hó 1-én délután fél 4 órakor fognak a Majtény-utcza 15. számú gyászházból a református egyház szertartása szerint a református temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Nagykároly, 1911. évi február hó 28. Hála, szeretet, áldás és béke őrködnek nemes hamvai felett 1 — Mező Károly férje. Mező Mariska, Mező Imre, Mező Ilonka gyermekei. Idősb Mező Imre apósa. Idősb Mező Imréné szül. Módesz Hedvig anyósa. Nagy Károly, Nagy Bálint, Nagy Berta, Nagy Kálmán; Nagy József testvérei. Rohay Gyula, Mező Lajos sógorai. Özv. Nagy Sándorné sz. Peleskey Mariska, özv. Nagy Imréné sz. Gyene Ilona, Nagy Károlyné szül. Rónay Anna, Nagy Bálintné sz. Stróhmayer Török Amália, Nagy Kálmánná sz. Fekete Ella, Nagy Józsefné sz. Rónay Mariska, Borik Dá- nielné sz. Mező Ilona, özv. Boldizsár Sándorné sz. Mező Lenke sógornői.“ Gyászhir. Irinyi Tamás dr. szatmári theológiai tanár, Szatmárvármegye törvény- hatósági bizottságának tagja, akit városunkban is széles körökben ismertek és szerettek, február 27-én rövid szenvedés után elhunyt 49 éves korában. Csak 3 napig volt beteg, a tüdőgyulladás azonban hamarosan végzett vele. Temetése folyó hó 2-án ment végbe impozáns részvét mellett Iriny községben, a hol a családi sírboltban helyezték el. A „Nagykárolyi Dalegyesület“ estélye. Kedvesség, vidám jókedv tekintetében méltóképpen fejezte be a farsangi mulatságokat a Dalegyesület hushagyókedden tartott kedélyes, jól sikerült tombolával egybekötött estélye. A tombolát igen kedves kis előadás előzte meg. A műsor számos dal és 2 magánszámból állott s a siker teljes volt, mint meg is érdemelték. Kuszka Mariska gyakorlott, s nagy ügyességre valló igen kedves monológ előadása után Bányai József kert. gazd. szaktanító nagy tetszéssel és derültséggel fogadott s kisért humoros előadása villányozta fel a különben is vidám kedélyhangulatot, ezután a tombolát kisérte élénk érdeklődéssel a közönség, gyönyörködve a kisorsolt sok kedves és értékes tárgyban. A kedves, barátságos estély a Dalegyesületnek 145 korona tiszta jövedelmet juttatott. Polgári iskolai gondnoksági gyűlés. A nevezett iskola gondnoksága hétfőn délután 5 órakor a polgári leányiskola tanári szobájában gyűlést tartott Nemestóthi Szabó Antal elnökletével. A gondnokság tárgyalás alá vette a tandíj elengedésére beérkezett kérvényeket, s azokat a tanári kar javaslata alapján, valamennyit kedvezően intézte el. Ezenkívül 2 kisebb jelentőségű ügyben hozott határozatot a gondnokság. A „Protestáns Társaskör“ kedves estélye méltán sorakozik az oly nagy érdeklődéssel kisért, s általában igen jól sikerült többi estélyekhez. A tánezpt itt is előadás előzte meg, a melynek minden egyes száma •igen kedves, igen sikerült volt, miben méltán gyönyörködhetett s gyönyörködött is a közönség. Az estélyt Fecser Jolánka kedves szavalata nyitotta meg. Utána Kürthy K. ref. segédlelkész, köri alelnök felolvasása kötötte le a közönség figyelmét. Bányai László előadása és Mészár Béla monológja méltán kiérdemelte az általános tetszést. Méltó befejezése volt az előadásnak Kuszka Mariska remek szavalata. A „Diákisasszony“ ez. monológot adta elő nagy ügyességgel, bájos kedvességgel, mit nagy tetszéssel, s tapssal honorált a hálás közönség. A nagyon jól sikerült előadás után a vidám ifjúság tánezra perdült, s fáradságot ismerni nem akaró kedvvel táncolt virradó reggelig. A törvényhatósági ipartanács tagjai Szatmármegyében az 1911. évre a következők: Rendes tagok: Wagner István, Nagy Mihály Nagykárolyból, Glaviczky Károly, Kupás Mihály Nagybányáról. Póttagok: Schuszteritch Ferenc, Hadnagy Ignác, Janitzky György nagykárolyi lakosok. Köszönet. Mindazon jóbarátaimnak és ismerőseimnek, a kik felejthetetlen feleségem temetésén megjelenésük által adtak kifejezést őszinte részvétüknek, — hálás köszönetét mondok. — Mező Károly, pénzügyi számtanácsos. A „M. Á. V.“ mulatsága. Szombaton este tartották meg a Máv. alkalmazottai nagyszabásúnak ígérkezett tánczczal egybekötött estélyüket, a mi igen jól sikerült is. Magát a tánczmulatságot sikerült kabarészerü előadás előzte meg. Jakovics Andor prológját, Sury Kornélia vidám monológját, Lukács Mihály humoreszkjét, Kürthy Károly szavalatát, Adrigán Ferencz magánjelenetét és Balogh János humoros egyvelegjét a méltán megérdemelt nagy tetszéssel fogadta a nagy közönség. A sikerült előadást vidám táncz követte kivilágos ki- virradtig. Az Ipartestület közgyűlése. A nagykárolyi Ipartestület február hó 26-án — vasárnap — délután 2 órakor tartotta meg évi rendes közgyűlését a városháza tanácstermében Marián Ferenc elnöklete mellett. Einök szívélyes szavakkal történt üdvözlete után a közgyűlés áttért a tárgysorozat pontjainak tárgyalására. A múlt gyűlések jegyzőkönyveit, a vezetőség jelentését s a múlt évi zárszámadást a közgyűlés tudomásul vette és jóváhagyta megadván a péutárnoknak a felmentést. A folyó, 1911. évre szóló költségelőirányzat is jóváhagyatott azon módosítással, hogy az alelnök és ipartestületi elöljáróság részére már régebben megszavazott tiszteletdij tovább is folyósittas- sék s igy ez a költségelőirányzatba pótlólag felveendő. A megbízatási idejűknek lejártával megüresedett 8 elöljáró helyére Gufárt Antal, Kodácsi Miklós, Nagy Antal, Némethi Sándor, Rácz János, Riskó György és Sóos Zsigmond újból megválasztattak, továbbá uj tagul Marián Gyula, számvizsgáló bizottsági tagokká pedig Dipold Ferenc, Kovács Lajos és Molnár Ignác. — Kaufmann János és társai indítványozták, hogy a jegyző és szolga nyugdija biztosíttassák. A közgyűlés az indítványt nem fogadta el azon megokolással, hogy az állás nem életfogytig, hanem 3 évenkint töltetvén be, nyugdíjról szó nem lehet. Marián Ferenc indítványára a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy az Ipartestület 25 éves fennállásának évfordulóját a jelen év folyamán méltó keretben meg- ünnepli, egyesületi díszes zászlót készíttet, s az ünnepély rendezésével megbízza és felhatalmazza az elöljáróságot. A jegyzőkönyvi hitelesítők kinevezése után elnök a gyűlést bezárta. Próba-bál. Nagyon sikerültnek Ígérkező tánczestélyt rendez Révész Béla tánctanárt, hó 11-ikén, szombaton este 8 órai kezdettel a Polgári Kaszinó dísztermében. A tánczestélyt a növendékek által előadandó különböző nemzeti táncok fogják megelőzni. A bál iránt, melyre jegyeket már most lehet előjegyezni, városszerte nagy érdeklődés mutatkozik. Köszönetnyilvánítás. Az iparos tanonciskola munkakiálliíásának czéljaira a Központi Takarékpénztár 20 K, a Népbank 15 K, a Takarékpénztár 10 korona segélyt voltak kegyesek adományozni, melyekért hálás köszönetét mond a tanoncziskolai bizottság. A Nagykárolyi r. kath. csizmadia iparosok bálján felülfizettek: Singer Márton 5 K, Zinner István 2 K 40 f., Preis Mihály, Pénzéi Mihály, Bárt István, Asztalos Sándor, Hei- ler Orbán, Szalóki József 2—2 kor., Krizsán Gusztáv, Brugós Péter 1 K 40 f.--l K 40 f., Barkász Zsuzsánna, ifj. Turenécz Károly, Miks István, id. Turenecz Károly, Wachter József, Hosszú Endre 1 — 1 K, Tárcsa Lajos, Szedlák Lajos 80—80 fillér, Rencz Mihály, Lieb Mihály, Kájler István, Matesz Pál, Sinkai Mihály, Bar- lán József, Barna László, Barota György, Kovács Ferencz, Bélteki János, Leitner Ferencz, Kerezsi Izidor, Budai Lajos 40-^40 fillér, Gyi- ránt Péter, Némethy Antal, Drágus József, Balogh József, Székely Gvörgy, Benkő József, 20—20 fillér. A Nagykárolyi kerületi Munkás- biztositó pénztár f. hó 12-én 10 órakor, a városháza nagytermében rendes évi közgyűlést tart. Pályázat. A nagykárolyi kerületi munkás- biztositó pénztárnái egy számtiszti állásra pályázat van hirdetve. A pályázati kérvények márczius hó 18-ának déli 11 órájáig adandók be. Megszűnt postaügynökség. A nagyváradi posta és táv.- igazgatóság tudtul adja, hogy a Mezőpetri községben levő postai ügynökséget 1911. évi január 26-ával bezárólag ideiglenesen megszüntette. A postai ügynökség kézbesítő kerületébe tartozó Boér, Dégenfeld, Govrik tanyákat, Kigye, Kisdengeleg pusztákat és Mezőpetri községet ideiglenesen a szanisz- lói posta és távirdahivatal postai kézbesítő körébe osztotta be. Továbbképző tanfolyamok tanítók számára. Szatmárvármegye tanítóinak tudomására hozatik, hogy f. évi julius 3-án kez- dődőleg 3 hétre terjedő tanítói és tanítónői továbbképző tanfolyamok fognak tartatni még. pedig íanitók számára az aradi, a bajai, a Csáktornyái és az iglói áll. tanítóképző-intézetekben, a tanítónők részére pedig a pozsonyi és a sepsiszentgyörgyi áll. el. tanitónőképző- intézetekben. Mindegyik tanfolyamra 69—60 hallgató vétetik fel, ezek közül 30—30 hallgató államköltségen. A tanfolyamokra bármilyen jellegű elemi iskolánál működő okleveles tanítók és tanítónők folyamodhatnak. A felvétel iránti bélyegtelen kérvények f. évi márczius 6-ig a kir. tanfelügyelőséghez terjesztendők be. A kérvényben megjelölendő, melyik tanfolyamra kérik felvételüket. Bodnár s. k., kir. tanfelügyelő. Kivándorlás. Az alispáni hivatal a február hónapban 139 Amerikába szóló útlevelet adott ki.