Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-23 / 51. szám
51-ik szám. 3-ik oldal. szén az ortodoxok és neologok közt, vagy a mint ők nevezik a reformerek és a status-quo alapján állók közt, könnyű megtalálni az egyetértést, ha azon módozathoz folyamodnak — és ezt csak történeti példa gyanánt hoztam fel — a mit csináltak Franciaországban i806-ban és a német birodalomban 1885-ben, vagyis ösz- szejöttek a felekezeteknek rabinusai, jogászai és theológusai, akik megállapítottak egy olyan konfessziót, a mely az etikai világrendet a keresztény világnézettel harmóniába hozta és ezt kellőleg publikálta. Ez volt az én álláspontom. Már most Kelemen Samu t. képviselőtársam erre előáll és azt mondja, kogy mit akarok én konfessziót, hát nem elég a tízparancsolat és hogy úgy látszik én ezzel azért nem elégszem meg, mert nem voltam ott a sinai hegyen, a mikor megkoncipiálták a tízparancsolatot. Ami a sinai hegyet illeti, azt hiszem, hogy ő is nagyon messze van a sinai hegytől. Én szorgalmasan kutatom ennek a tízparancsolatnak a történetét és a sinai hegyen jelen volt törzsek között sehol sem találtam Kelemen nevet felsorolva, sőt még a Steinberger-éket sem. Hiszen nem is erről van szó. Aki erre az álláspontra helyezkedik és a tízparancsolatra utal, az történelmi anachronizmust követ el, vagy pedig legalább oly nagymérvű tájékozatlanságot tanusit a saját religiójának . terén, hogy szinte meglepő. Méltóztatik tudni, hogy a keresztény és zsidó világnézet közű különbség Krisztus születésével, illetőleg a Megváltás tényével kezdődik, a tiz parancsolat pétiig akkor már régen megvolt. A scissio a két világnézet között Krisztussal kezdődik és tudnivaló, a mit minden gyermek is tud az iskolában, hogy a keresztény világnézet az ó- és uj-testamentum egyesítése, és ennek a keresztény világnézetnek épen úgy alapja és tantétele a tízparancsolat, mint a milyen a zsidónak. A különbség épen az, — és itt kell az etikai világnézeteknek kiegyenlítésére törekednünk — hogy az izraelita \ állás az uj testamentumnak, az evangéliumnak tételeit nem fogadja el. Az összeütközés tehát nem a tízparancsolat körül folyik, hanem a Talmud, az Ezra, a Salchan Aroch, a Midras, stb. körül, másrészt folyik az evangélium tételei között. (Felkiáltások a középen: Mind későbbi!) Tudom, hogy későbbi, mint a tízparancsolat. — Maga a Talmud összeállítása 450 esztendőt vett igénybe és 150 esztendő telt el Krisztus születése után, amig a Taimudot összeállították. Ezt jól tudom. Épen arról beszélek, hogy ezen területeken kell a kiegyenlítést keresnünk és nem a tízparancsolatnál, a melynek szabályai ellen különben vét a t. képviselőtársam, amint tottsággal. Úgy feküdt neki, mint egy hosszú számtani műveletnek, amelyet meg fog oldani, mert ismeri a szabályokat, a kulcsokat hozzá. És igy is történt. Először elismeréssel emlegették müveit, aztán hódolattal. Utóbb már rajongással és imádattal. Rövid idő alatt már mint az irodalom uj Géniuszát emlegették. S felkerült arra a csodálatos piedesztálra, magasan az emberek fölé, mely csupa csodálat, hódolat, bámuló tekintet és fanatikus imádatból emelkedik. És ő újra osztott, szorzott, hatványozott — s aztán irt. S az emberek nevetve, sirva, földöntúli kéjjel olvasták uj müveit. A kiadók megrohanták, — gazdag ember lett. Eltelt tiz év. Jubilálták. Nagy és megható szónoklatokat tartottak. Mindenféle irodalmi és nemirodalmi egyesületek, klubbok, kaszinók és körök, rendes-, tiszteletbeli- és disztagjukká választották. A tudományos akadémia megválasztotta diszelnökánek. A nagy felfordulásra aztán lejött a, legfelsőbb elismerés is a királytól stb. stb. Ő közönyös arccal vette mindezt, természetesnek találta, mert hiszen a matematika nem csalhat. Tudta mindezt előre. És a hajlongó tömegből nem látott mást, mint egy lányt, a mint azt mondja : — „Nem 1“ Amikor az ünnepeltetés, melyet mindenki rendkívülinek tartott s csak ő sablonosnak, vége volt, elutazott. El, abba a kis városba, hol az a szép, nagyralátó zsidólány lakik. Persze most már asszony. Kéjesen nyújtózott el a kupé bársonyos pamlagán, mikor ari;a gondolt, hogy most elérkezett a leszámolás perce. Igen a perce. Mert egy perc alatt ÉKKELETI ÚJSÁG ezt rögtön be is fogom bizonyítani. (Halljuk! Halljuk ! És itt legyen szabad példákat felhoznom. Tartózkodni fogok ugyan, pedig kínálkozó alkalom volna, hogy az élcelődésnek azon a terén maradjak, a melyén t. képviselőtársam áll; de mégis legyen szabad azon példákat felsorolnom, a melyek joggal megkövetelik, hogy e téren bizonyos megállapodás létesittessék. Csak két példára utalok, hogy megmagyarázzam t. képviselőtársamnak azt, hogy épen a zsidóság kebelében mennyire szükség van, hogy bizonyos, az értelmiségnek nem magas fokán álló felekezeti tagokkal szemben egyes étikéi tételek kellő világításba helyeztessenek. Ha ezeket higgadtan megfontolás tárgyává teszi, mindjárt igazoltnak fogja látni a t. képviselőház az én álláspontomat. Itt van pl. a Mezia XI. 4. b-nek az a tétele, amely szerint csak a zsidó az ember és más nem. Ha ezt a tételt magát ilyen ridegen vesszük, ugyebár ez beleütköznék mindnyájunk nézetébe. Bakonyi Samu: És a zsidó Vallásba magába 1 Polónyi Géza: ... És a zsidó vallásba is. Ha azonban megkeressük ennek a tételnek genézisét, akkor látjuk, hogy ezen tétel alatt foglaltatik tulajdonképen a Nérók és Caligulák idejéből származó embertelen üldöztetésekkel szemben az az etikai tétel, hogy az embertelenség nem illik az izraelita felekezethez. Ugyebár, ez egészen más? Még egy eklatáns példával szolgálok. Itt van, gondolom . . . Mártonffy Márton: Mos jön a csodarabbi ! Polónyi Géza: . . . Abodahnak 54. tétele, a mely azt tartalmazza, hogy a lopott hazának magja ép oly szép kalászt érlel, mint a becsületes utón szerzett buzamag. Ha ezt etikailag magyarázzuk, akkor nagyon könnyen hamis feltevésekre jutunk. Ha azonban kutatunk, megtaláljuk, hogy ez az etika tulajdonképen akarja megértetni, hogy az etikai törvények nem tudják maguknak alárendelni a természet törvényeit, mert a természet nem igazodik az etika törvényei szerint, hanem egyformán kikelti a termőföld a lopott búza magját ép úgy, mint a tisztességes utón szerzettét. Ugyebár mindjárt máskép áll a helyzet? Én csak ezt a két példát akartam most félhozni annak illusztrálására, hogy miért tartották másutt is szükségesnek a rendezést. A német birodalomnak és Franciaországnak sem vált az szég/enére. Bakonyi Samu: A császárság idején történt! Polónyi Géza: Igen, 1806-ban a császárság ideje volt. A német birodalom dolgára fizeti vissza egy élet reménytelenségét, csak egy pillantással fogja összetörni azt a tulkapott szivet. Már megérkezett. Itt is deputáciő várta. Ugyanaz a kép, mint a többi állomásnál. Sok ünnepélyes buta arc, szalonruha, fehérruhás lányok stb. A többi állomásnál végtelenül untatták ezek az émelygős dolgok; de itt nem is bánta. Legalább megtudja az asszony, ki van itt. Micsoda lelkesedés tört ki aztán az ünneplők között, mikor látták, hogy kocsiba ül és behajtat a városba. Az ő városukba. A polgár- mester a haját tépte kétségbeesésében, hogy nem készíttetett díszkapukat. De ő nem tudta. Másnap szombat volt. Délután sétálni indult. Találkozni akart az asszonnyal. És mintha megérezett volna valamit, a városon kívül fekvő régi várrom felé vette az útját, a merre a zsidóság szegényebb osztálya szokott ilyenkor sétálni. Mindenfelé mély, hódoló köszönések. A nagy embernek mindenki szeret köszönni. Egyszerre minden vére az arcába szökött. Még távol ugyan, de szemközt jött — az asszony, Egy csúnya, vörös, nagyfogu zsidóember oldalán haladt. Élőttük három maszatos képű zsidóporonty poroszkált, vörösek, mint az apjuk. Az asszony fáradt, tört alak, csak a csodás tiizü szemei a régiek. Már összetalálkoztak. Összevillant a tekintetük — és az asz- szony rogyadozó inakkal, szédülten kapaszkodott a vörös zsidó karjaiba . . . Az iró, bár nem tudta a részleteit, de rögtön kitalálta a lány regényét. Az bizony elég szomorú volt. Az apja a túlhajtott spekulációk folytán belebukott a vállalatába. Elúszott azonban mindjárt rá fogok térni. (Halljuk! Halljuk!) Az én tételem az, hogy Magyarország kétségtelenül keresztényország. Ez a keresztényország az ő felekezeti türelmének és a vallások iránti szabadságérzetének annyi fényes tanujelét adta, hogy ezt tovább bizonyítani abszolúte nem szükséges. De egészen más kérdés és itt a kultúrát sem -szabad belevegyiteni, mert annak az én felfogásom szerint nemcsak valláserkölcsi oldala, hanem nálunk mindenek felett nemzeti hivatása is van és ennek kell uralnia a magyar kultúrát, a nemzeti hivatásnak, a melynek én alárendelek minden felekezeti érdeket, a magamét is. (Helyeslés.) Már most arról van szó, hogy helyes dolog-e, ha egy és ugyanazon országban kétféle vagy parallel vagy konkurtens erkölcsi világnézlet érvényesül? Érről van szó, mert az én felfogásom és álláspontom szerint, a hol kétféle parallel erkölcs van, ott egy sincsen, mert az egyik megsemmisíti a másikat. így fogták ezt fel a német birodalomban is, Franciaországban is. És erre nézve mondtam és maradok álláspontom mellett, hogy ez igen helyes dolog volna, de én nem követeltem akkor sem, mikor a re- czepczióról volt szó, tanácsolni azonban most is tanácsolhatom, hogy igen helyes volna, ha ezen a területen megegyezés létesittetnék az orthodoxok és a neológok között s ha ez a megállapodás publikáltatnék. Mert ha én egyszer rátérek arra, hogy elkezdem az orthodox és neolog, különösen a kevésbbé értelmes osztálynak ethikai világrendjét összehasonlitani a mienkkel, akkor elszomorító eredményekre juthatunk, t. képviselőház. De az én álláspontom az, a mi pl. uralkodó volt Németországi is, hogy az állam a saját közegei által kell ..ogy védelmezze az ő saját világnézletét és erkölcsi világrendjét. A német birodalom területén, t. képviselőház, nem egyszer, hanem kétszer tettek ilyen konfessziót; 1885-ben a nagy konfessziót,- amelyet a múltkor felolvastam, 1897-ben is, a mikor különösen a hadseregnél merült az fel, mint mél- tóztatnak mindnyájan ismerni, hogy a porosz hadsereg és német birodalmi hadsereg milyen féltékenyen őrzi saját területét, hogy abba idegen világnézlet be ne férkőzzék. Erre való tekintettel 1897-ben, a mint azt Kelemen Samu t. képviselőtársam a Berlinben megjelenő „Allgemeine Jüdische Zeitung“ 1897. junius 26-iki számából megláthatja, a német birodalmi zsidóság hazafisági konfessziót is tett. Bakonyi Samu: Tiltakozott az ellen, hogy ő hazafiatlan volna ! Polónyi Géza : Kérem, megmondták, hogy ép olyan hazafiak... minden. Remélték, hogy az orvos fiuk még megmenti őket a végsőtől — ez hirtelen meghalt. A kisebbik fiú, akit az orvos járatott a jogra, bátyja halálával megszűnt tovább tanulni és a nagyvárosban magára hagyatva — teljesen elzüllött. És elúszott a vörös, nagyfogu szabász összekuporgatott pénze is. Mikor ez aztán megkérte a lány kezét, kész örömmel adták oda, mintegy tartozásukat vélve ezzel leróni. Mindezt körülbelül kitalálta az iró, mikor felismerte az öreg zsidó egykori társát az asz- szony férjében. Már megbánta a tettét. Érezte, hogy ez egyszerűen komiszság volt tőle. Az igaz, hogy elérte célját. De mi volt az? Egy amúgy is összetört lelket tört egészen öisze. Ez volna hát tiz dicsőségteljes év célja ? Mosolygott. A mellette elhaladók boldogan fogták fel a mosolyt. Azt hitték, hogy nekik szól. Pedig nagyon keserű mosoly volt. De senki sem tudta, senki sem vette észre, hogy itt egy megrázó tragédia folyt le. Két tekintet kereszteződött . . . Az író most már megértette, hogy nem ő volt a komisz, hanem az élet az. Hisz ő nem ezen a perkálruhás, elnyuzott, szegény zsidóasszonyon akart boszut állani, hanem azon a szép, önhitt lányon, aki félredobta szerelmét egy fenyes jövő reményében. Megbünhődött eléggé érette. Ez már sok volt. De hát az élet komisz — nagyon komisz. Nehéz, kissé öreges léptekkel indult tovább és az emberek mély hódolattal köszöntek a mindenki által irigyelt, boldog embernek . . . Rédl Jenő.
