Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-07-08 / 27. szám

2-ik oldal.

ÉSZAKKELETI ÚJSÁG

27-ik szám.

hogy Lukács megtartja-e szavát, mert ez Magyarországon minden politikusnál indokolt aggodalom. Erre nézve garan- tiát nyújt az, hogy Lukácsnak úgy elvi, mint személyi érvényesülése a munkapártban lehetetlen, amig legrosszabb esetben is mint 50 munkapárti diszi- dens, 40 Justh-párti meg nehány liberális vezére az ellenzéken nagy tényező, de számíthat joggal többségre és kormányelnökségre is, ha ugyan a választói reformmal ügyesen taktikázik. Bizalommal várhatjuk tehát az uj alakulást.

A Szent László konviktus*

Amit a közel múltban is még lehetetlennek tartottunk, megvalósult. Felépült a konvik- tus fényes palotája. Testet öltött gróf Károlyi Sándornak, a nagy kuruc generálisnak még 1738-ban félben maradt tervezete. Csaknem 200 évnek kellett leperegni az élet homokóráján, míg a közszükségletet kielégítő intézmény létesült.

Elképzelhetetlen ma már, hogy város, amelyben nev.lő intézetek vannak, ellehessen konviktus nélkül. Téves az a felfogás, mely a konviktustól a város közvetlen hasznát várja, avagy azt gondolja, hogy a gimn. ifjúság szaporítása a cél. Ezek nagyon másodrendű kérdések. A konviktusi bizottság szeme előtt nem ezek lebegtek. A nevelésben első sorban az ideális szempontoknak kell érvényesülniük. A nevelő tanítás eredményében a minőség a fő, nem pedig a mennyiség. A félművelt emberek sokasága nagyobb veszedelem a társadalomra, mint a sáskajárás a vetésekre. Mert ezek ellen könnyebb a védekezés, mint amazok ellen. Ezek pusztítását rövid idő orvosolhatja, de az amazoktól okozott károk egész nemzedékek pusztulását, legalább is erkölcsi halálát jelenthetik.

A mai korban az élet oly sok igényt támaszt a küzdő emberrel szemben, hogy a szülő vagy semmit, vagy nagyon keveset ér rá gyermekeivel foglalkozni. A konviktusok a hiányt akarják pótolni, helyre akarják hozni a szülők mulasztását. Családias otthont akarnak nyújtani a fejlődő ifjúnak, ahol nemcsak testi gyarapodásáról, erősítéséről gondoskodnak, ha*) A nagykárolyi róm. kath. főgimnáz/um 1911. évi junius hó 29-én megjelent értesítőjéből.

nem szellemének kiművelése, lelkének irányítása egy cseppet sem kisebb cél. A valláserkölcsös, hazafias nevelés öntudatosan történik, kapcsolatban áll az iskolával, melynek kiegészítője. Közelebb hozza a megvalósuláshoz a nagy kérdést: a szülői ház és az iskola együttes működésének kérdését. Annál köny- nyebben történhetik ez, mert legtöbb helyen, így nálunk is az iskola és a konviktus legfőbb vezetése egy kézben összpontosul, mint aztja konviktusnak az értesítőben közlött szabályai helyesen oldják meg. A konviktusnak célja, hogy testileg, lelkileg ép embereket adjanak a küzdő, fejlődő társadalomnak. Az a feladata, hogy a kikerült egyén szellemileg müveit, erkölcsi tekintetben kifogástalan legyen. Azt akarja, hogy a vezetésre hivatott egyének ne- | csak létért küzdő munkások legyenek, hanem legyen meg bennök az ész és erő mások vezetésére és az erkölcsi érzék a jó megválasztására. Ne pusztán saját javukat tartsák szem előtt, hanem tudjanak a közért, a tömegért is önzetlenül munkálkodni. Hitünk, hogy a társadalmi javulást az ész és a többé kevésbbé utópikus elvek meg nem valósíthatják, ha hiányzik belőlük a vallás és a morál!

Ilyenféle elvek és ideák hatották át a konviktusi bizottság minden egyes tagját, midőn nem kiméit sem időt, sem fáradtságot, csakhogy a nagykárolyi konviktus felépittessék. Nem pusztán a városnak, hanem az egész magyarság ügyének véltek ezzel szolgálatot tenni. Azt" akarták, hogy a nagykárolyi főgimnáziumból kikerülő ifjak ép oly harcedzett katonái legyenek a magyar társadalomnak, mint az egyéb helyről kikerülő, legjobban fegyverzetiek.

Midőn a konviktus ügye felmerült, a bizottság tagjai csak kis csemetét akartak elültetni, amelyet majd az évek és gondos ápolás fejlesztettek volna terebélyes fává. Hiányzott az anyagi erő ahhoz, hogy merészebb terveket szőjenek. De nem hiába mondja a magyar közmondás, hogy evés közben jön meg az étvágy, átvitt értelemben itt is érvényesült. A konviktusi bizottság lelkes tagokból áll, mindegyik szivén viseli az intézet jelenét és jövőjét. A terv a tanácskozások során nőtt és nőtt, mig nem az ősszel az emeletes konviktusi épület tető alatt állott. A télen száradt, a tavasszal tovább épült, úgy hogy 1911. év augusztus elsején teljes berendezésével már csak a lakókat várja.

Az igazat megvallva a bizottságot inkább csak az intézet jövőjébe vetett hit, mint a reális számítás vezették. Az első lökést Fetser A ikét — Írja a fejedelem — melyet sok országban és tartományban, tengeren és városokban kerestem ; de sem fejedelmi állásban, sem a magán ember életviszonyai között föltalálni nem tudtam. Soha sem éltem nyugodtabb s édesebb életet, mint mióta a királyok királyának igyekszem udvarolni e magányomban, melynek képei között elvesztem kíváncsiságomat tudni azt, mi a világban történik.“ Itt jön tudomására, hogy a magyar országgyűlés őt, kit egykor mindenki „apja“-ként szeretett s tisztelt, hazaárulónak, lázadónak nyilvánította s örökre száműzte azon országból, melyért föláldozta mindenét. Mily háládailanság! Mily nagyon fájhatott ez neki ! Ő azonban még most sem fordul el a vele oly kegyetlenül bánó nemzettől, állhatatos lélekkel, tántorít- hatatlanul ragaszkodik eszméihez s mikor a török hívogatja, elhagyja a kolostor csendes magányát, hogy még egyszer és utoljára a közélet mezejére lépjen, mert az a gondolat vezérli, hátha most sikerül kivívni hazánk függetlenségét. Hiú reménykedés volt.

Fülöp spanyol király a spanyol koronának egykori olasz tartományait akarván visszaszerezni, melyeket most 111. Károly császár birt, fölhasználni kívánta az alkalmat, midőn ez 1716-ban a törökkel háborúba bonyolódott. Hogy a bécsi udvar helyzetét megnehezítse, fölhívja Rákóczyt, tegyen kísérletet Magyarországba törni. A török is nógatja a háborúra s bár a francia kormányzó mindent megtesz, hogy barátját Franciaországban visszatartsa, Rákóczy 1717 szeptember havában negyven személyből álló kíséretével útnak indul Törökország felé. Szép reményekkel indulnak, de azok csakhamar

füstbe mennek, mert mig Rákóczy és bujdosó társai Drinápolyba érkeznek, már nem a háború folytatása, hanem a béke forog a szőnyegen. A török ugyanis elvesztvén Belg- rádot, békét óhajt, mely meg is köttetik Passza- rovic-ban (1718) huszonöt évre s ezáltal a bujdosók minden reménysége letörött. A fejedelem visszavágyik Franciaországba a gro- boisi remeteségbe, de a francia regens szorosabb viszonyba lépve az osztrák udvarral Rákóczy visszatéréséről még hallani sem akar. Törökországban kellett tehát maradnia s a bujdosás kenyerét ennie, pedig :

„Nincs keservesebb kenyér, kit adnak panasszal, Bőven elegyítve van mérges kovásszal,

Áztatni kell gyakran sok könyhullatással,

És annak élete van nagy suhajtással.“

Előbb a szép Bosporus partján fekvő Bujukderé-ben majd a rut Jenikő-ben Konstantinápoly közelében tartózkodnak. Alig hogy beletörődnek helyzetükbe, Virmont császári biztos fenyegető hangon követeli Rákóczy s a főbb kuruc férfiak kiadását, de midőn a szultán ezt határozottan megtagadja, kijelentvén, hogy inkább kész fővárosát elveszteni, semhogy a vendégszeretet ilyképeni megsértésével magát meggyalázza, megelégszik avval, hogy a menekülők a határtól kissé távolabb fekvő Rodostó-ba helyeztetnek át. A szabadság vértanúja elérkezik kiszenvedéseinek, gyötrelmeinek végállomására!

„Ott vártak sokáig, noha nem reméltek.

Nem volt kitől várni, csak a véletlentől.

Hazájok szerelmét, ezt az örök mécset,

Kebelök mélyében ápolgatták szentül;

Addig ápolták, hogy annak is vége lett:

Eltemették egymást, idegen part felett.“

(Folyt köv.)

tál felszentelt püspök, váradi kanonok ur adta meg nagylelkű telekadományával. A telken elég nagy terjedelmű épület állott, amelyről kezdetben azt hittük, hogy a fejlődő konviktus alapjául szolgálhat, de ebben csalódtunk. Az épület rozoga és az egészséget veszélyeztető állapota kizárta a kisérletezéseket. A düledező ház helyére fényes palotát terveztünk. Tervünk elég merész volt, ha tekintetbe vesszük, hogy mindössze a Segélyző egyesületnek mintegy 13,000 koronát kitevő vagyona állott rendelkezésünkre. Bizalmunkat a belügyminisztériumtól engedélyezett országos gyűjtésbe vetettük. Tervrajzokat készíttettünk, melyek közül Bede és Jakabffy építészek tervét fogadtuk el, akiket a kivitellel is megbíztunk. A gyűjtés nem volt eredménytelen, várakozásunkban kissé mégis csalódtunk. A tető alá helyezett épületre mindössze 27 ezer koronát tudtunk lefizetni. Honnan vegyük az építés folytatására és a berendezésekre szükséges 70 ezer korona összeget ? Ide is, oda is folyamodtunk újabb adományokért, de hiába, beláttuk, hogy egyedül a törlesztéses kölcsön segit ügyünkön. Megindítottuk tehát -a pénzintézetekkel a tárgyalásokat, de be nem fejeztük. Mert Zichy János, vallás- és közoktatásügyi miniszternek Csaba Adorjánhoz, vármegyénk főispánjához f. évi április havában intézett rendeleté már-már lankadó lelkesedésünket ismét felbuzditotta. Az említett rendelet ugyanis anyagi bajainkat egy csapásra megszüntette, mert a konviktus építési költségeire hajlandó 65 ezer koronát adományozni, ha azt a törvényhozás jóváhagyja. Erős a reményünk, hogy az 1912. évi költségvetés tárgyalásánál a kulturális érdek nem kevésbbé fogja hevíteni a törvényhozás tagjait, mint a magyarság művelődési ügyét any- nyira szivén viselő miniszterünket. A miniszter jóindulatát számunkra báró Barkóczy Sándor, miniszteri tanácsos, a középiskolák legfőbb vezetője, gróf Károlyi József, városunk szeretett képviselője és Csaba Adorján, vármegyénk mindenkitől becsült főispánja szerezték meg. Fogadják ez utón is hálánk és köszönetünk kifejezését.

Az elmondottak után a konviktusi bizottság abban a helyzetben van, hogy az 1911. év szeptemberében minden tekintetben kifogástalan konviktusi épületet adhat át rendeltetésének. Az épület megfelel a paedagogia és a higiénia minden követelményének. A helyiségeket központi gőzfűtés melegíti és saját vízvezetéke látja el vízzel.

Ez évi Értesítőnkben még lehetetlen rendes számadást adnunk a bevételekről és a kiadásokról, éppen azért azt jövő évi Értesítőnk számára tartjuk fenn. De már most is kívánatos és méltó megörökíteni azok neveit, kik nagyobb adományaikkal tetemesen előmozdították a nemes eszme megvalósulását. Ezek a következők : Fetser Antal palaeopolisi felszentelt püspök, váradi kanonok: 16,000 K; Nonn Gyula, nagykárolyí földbirtokos 5000 K ; gróf Károlyi József 2100 K; gróf Károlyi Gyula 1000 K; Soltész Imre, t. kanonok, kálmándi plébános 500 K ; özv. Gróf Károlyi Istvánná 500 K.

Isten áldása szálljon az intézetre és a nagylelkű adományozókra!

Bendiner Heddy hangversenye.

M. hó 25-én a vármegyeház nagytermében kis számú, de előkelő és lelkes közönség előtt tartotta hangversenyét Bendnier Heddy, a király- szinház ez időszerint ünnepelt művésznője. A hangversenyen kívüle résztvettek Bendiner Nándor zongoraművész és Hermann László hegedűművész, valamint dr. Lányi Ernő fővárosi hírlapíró és Jakobovits Dudus, a Bendiner tehetséges tanítványa.

Bendiner Nándor és Hermann László előnyösen ismert művészek neve nem egészen idegen közönségünk előtt. A lefolyt téli szezonban alkalmunk volt őket hallani, s már akkor az volt az impressiónk, hogy a két müvészjo- kozatos fejlődésben van úgy az invenciót, mint a technikát illetőleg, amiről múltkori szereplésük még csak me erősített jó véleményünkben.

Mint uj jelenség mutatkozott be előttünk Bendiner Heddy az ő kétségtelenül magas nívón álló, finoman kidolgozott énekművészeiével. Szereplése elsőrangú volt s úgyszólván magával ragadta a közönséget. Brahims Szerenádját, Hermann László uj dalszerzeményét, Loewe