Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1910-04-23 / 18. szám
II. évfolyam. Nagykároly, 1910. április 23. 18. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. / , ». Előfizetési árak: Egész évre .............................. 8 korona. Félévre .............................. .. .. 4 „ Negyedévre .............................. 2 „ Tanítóknak egész évre .. .. 5 „ Felelős szerkesztő: NEMESTÓTH1 SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Suták István Csáky Gusztáv. = MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. = Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, HÉTSASTOLL-UTCZA 12. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) r------. Hirdetések ugyanott vétetnek fel. 1 , ____________Nyilttér sora 40 fillér.____________ A kisiparosok és a választás. Nagy kelendősége van ma nálunk az embernek. De csak addig, mig le- viharzanak a politikai idők, mig túl nem esünk a választásokon. Most számon- tartják különösen a kisiparos embert, hiszen az ő szavazata a legfüggetlenebb, az ő hovátartozásától függ úgyszólván minden a városokban. Keresik hát a cégértelen, homályos, a szegénység miatt udvarok, szűk sikátorok végébe húzódó kicsiny műhelyeket. S a jóképű, hangos szavú, kedves modorú képviselőjelölt láttán, aki oly otthonosan tudja magát érezni a nyomott levegőjű, rozoga kis műhelyben, fölcsilian a mester szeme, reménykedik a szive, hátha, hátha most már mégis olyan képviselőt választhatunk, aki nemcsak Ígéri, de meg is teszi, hogy szót emel az ország szine előtt a mi sorsunkért . . . # Eddig senki szót nem emelt a kisiparosokért. A törvényhozás legalább ezt mutatja. Az ipari munkások részére hoztak szociális törvényeket: betegsegélyezési, balesetbiztosítási és egyéb jóléti intézményt alkottak, csak a kisiparosok voltak azok, akiket csak örökösen Ígéretekkel tömtek. így történt, hogy mig a munkásoknak többé-kevésbbé biztosították kenyerüket, ami jogos és méltányos bánásmód, de emellett a munkaadóknak tördelték kisebbre a kenyerét. A kisiparosokról kormány és társadalom ma már annyira megfeledkezett, hogy szinte hiába dolgozik, fárad éjjelnappal, folyton kisebbedik az a mindennapi kenyér, melyet családjának nyújthat. Állami intézmény egyáltalán nincs, mely a kisiparost istápolná. Pedig elsőrangú érdeke országunknak, hogy szeretettel gondjainkba vegyük különösen azt a két néposztályf, melynek dolgos kezén a mai Magyarország felépült: a kisiparosokat és a földmivelő népet. A kisiparosok évtizedeken keresztül nemcsak súlyos adóval járultak az állam, város, község fentartásához, a háborús időkben nemcsak kardot kötöttek és harcoltak, vért hullattak a hazáért, békében nemcsak munkásfiakat neveltek a köz javara, hanem mindenkor lelkiismeretesen teljesítve kötelességeiket a társadalomban s a maguk jómódú kis műhelyeiben, előmozdították az ország gazdasági tekintélyét, boldogulását. Ezelőtt csak 30—40 évvel is a kisiparos hazánkban a legbecsültebb emberek közzé tartozott. Ma olyan viszonyok közzé szorították, hogy amidőn megöli a teher, a munka hátramaradt, családjának napszámba kell állnia, ha nyomorúságosán elpusztulni nem akar. Sőt ha életében a temetkezési egyesületnek tagja nem volt, a temetési költséget is fillérenként kell összekoldulni. S az árván maradt gyermekekről, a szerencsétlen özvegyről csak a jó Isten gondoskodik. Nem megszégyenítő állapot ez? Manapság már majdnem minden életpályának megvan a maga nyugdija, biztosítéka, segélye, amire támaszkodhat, csak a kisiparos az, aki magára van hagyatva, árván, segélytelenül pusztuld, ha már dolgozni képtelen. Itt volna már az ideje, hogy az állam és törvényhozás ne hagyja nyomorultul elveszni ezt a milliónyi derék magyar polgárt. Itt volna az ideje, hogy a törvényhozás a kamarák és ipartestületek bevonásával törvényt alkotna a kisiparosság nyugdijbiztositásáról. A kisiparosok megmentésével a magyar hazát mentjük meg! . . . A vasárnapi munkaszünet. A biblia szerint Isten a világot hat nap alatt teremtette, a hetediket pedig megáldd és megszentelé, hogy mi is hat napon át dolgozzunk, a hetediken pedig pihenjünk és ezt Isten szolgálatára szenteljük. Nagyon is reá fér arra az egy napi pihenés, ki hat napon keresztül szorgalmasan, lelkiismeretesen, becsületesen, kitartóan dolgozott. Megkívánja a pihenést, üdülést úgy a test, mint a lélek, a szellem aszerint, amint kiki hivatásánál fogva testi, avagy szellemi munkával volt elfoglalva hat napon keresztül. Kipihenve igy a szellemi és testi fáradalmakat, ujult erővel eredményesen lehet ismét hozzá fogni hatnapi munkához. Másrészt azonApáca. Mint sáppatag, bús, halványarcu szent, Mereng az ódon oltárkép előtt, Arcán fakó közöny. Szivébe’ csend. Az ő szivében jókedv nem terem. Szent, szűzi fátyolában szemfedőt Talál: öröm, vágy, bánat, szerelem. Gyermektestében agg szivet takar, Hogy azt a Szent anyának tárja fel. Ölelni égi vőlegényt akar. A nagy világ szemében büntanya, Amelytől félve rejtezkedni kell: így boldogítja majd a Szüzanya. Csak éjszemében lángol még a tűz, Sugára égőbb, mint a szent hité . . . Mely kéj-egébe hl s pokolba űz. Ki tudja: néma, bűvös éjszakán, Sóvár vámpirszomj nem kinozza-é Az el nem csókolt lázas csók után ? . . . Nagy István. Fürt. — Az „Északkeleti Újság“ eredeti tárcája. — Irta: CSÁKY GUSZTÁV. Engedelmet kérek, ne tessenek azt mondani, hogy elég már a nőről. A nőről soha sem lehet eleget mondani. Mindig lehet benne valami uj, valami érdekes, különös vonást felfedezni. S ez a vonás jó, vagy rossz, de mindig érdekesebb, mindig különösebb szinpom- pában mutatja be nekünk, férfiaknak, végzetünket, a nőt, aki felemel, vagy lesújt, czirógat, \agy szivenszur, életet, vagy halált oszt, de minden körülmények között kicsiny lába elé hajtja a férfit. Ez a czél. Ezt szolgálja minden tette, minden szava, minden mozdulata, ezért akar szép lenni, ezért fedezi fel a hódítás megszámlálhatatlan eszközét; hogy a férfit lábai előtt lássa. Akkor aztán eltapos, vagy felemel. Esetleg hátat fordít s a megválasztott arany közép- utón otthagyja áldozatát a porban, mint az a bizonyos szent az oláhokat s a letiport férfi csak néz utána: Hát miért hódított meg ? Miért kívánt a lábai előtt látni? . . . Nem kellek? Mit akart hát velem ? . . . — Mit akart? Miért tette? Ez az. Hódit czéltalanul, minden mellékgondolat nélkül, azzal a vágygyal csupán, hogy győzzön. Hódit magáért a hódítás kedvéért. Játszik, nem azért, mert nyerni akar, hanem a játék kedvéért, amelyből győztesen akar kikerülni. Boldogságot szerez neki a meghódított sereg még akkor is, ha tudja, hogy valameny- nyit boldogtalanná tette. Sőt! Annál boldogabb, minél több az áldozata, minél több férfit tett boldogtalanná. Ilyen a nő. Kegyetlen ! * * * Hárman sétáltak a kis város sétakertjében. Két nő és egy fiatal ember. Komoróczi Sári bájos, gyönyörű leány volt. Pompás alakja a gyengébbnek nevezett, de tulajdonképen százszorta hatalmasabb női nemnek. Ragyogó, csodaszép fekete szemei néha-néha vakitóan villantak ki hosszú, salyem szempillái alól. Szebben mosolygott, mint az ég összes angyalai. Csábítóbb, remekebb yolt, mint Vénusz a szépség istennője. (Őnagysága különben, azt hiszem elég öreg lehet, mert még a görögök hozták divatba az — ókorban.) Szóval Sarolta ellenállhatatlan szépség volt. Fejedelmi alakja oly büszkén és mégis lágyan,- ritmikusan lépegetett a park kígyózó utain, mint aki tisztában van azzal, hogy boldog az a kavics, melyre picziny czipőcskéje rátapos, boldog az a fűszál, melyre fekete szeme ráragyog. Csató Miklós büszkén, boldogan haladt mellette. Udvarolt életre-halálra. Mohón nyelte a lány minden szavát s úgy szavalt, úgy hi- zelgett, mint egy szerelmes költő. Egy-egy visz-
