Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1910-04-23 / 18. szám
2-ik oldal. 18. szám. bán, tekintve, hogy az ember testből és lélekből áll, ha hat napon keresztül a földi dolgokkal volt is elfoglalva, illő, sőt szükséges dolog, hogy a hetedik napon a lélek ügyeivel is törődjék, isteni tiszteletet, szent beszédet, praedi- cátiót stbbit hallgasson. Így elegei tevén az isteni parancsnak, necsak a testnek, hanem a léleknek is éljen. E földön úgyis csak vándorok vagyunk, itt minden mulandój hiúságok hiúsága. A vallás tanítása szerint porból lettünk és porrá leszünk, vallás nélkül nincs igazi boldogság sem a földön, sem a földi élet után. Éppen azért kell az arra rendelt hetedik napon a testi és szellemi munkában pihennünk és e napot az Isten szolgálatára szentelnünk. Az 1868. évi Lili. törvénycikk 19-ik §-a szerint így van : „Egyik vallásfelekezetnek tagjai sem kötelezhetők arra, hogy más vallásfelekezetbeliek egyházi szertartásait és ünnepeit megtartsák, vagy, hogy ezen napokon bárminemű munkától tartózkodjanak. Vasárnapokon azonban minden nyilvános és nem elkerülhetetlenül szükséges munka felfüggesztendő! Úgyszintén bármely vallásfelekezetnek ünnepén a templom közelében s egyházi menetek alkalmával azon téreken és utcákon, melyeken az ily menet keresztül vonul, mindaz mellőzendő, ami az egyházi szertartást zavarhatná!“ Az ipari munkának vasárnapi szüneteléséről szóló 1891. évi XIII. törvénycikk 1. §-a szerint: „Vasárnapokon, valamint Szent István király napján, mint nemzeti ünnepen, a magyar szent korona országainak területén az ipari munkának szünetelnie kell. Kivételt képez az üzleti helyiségek és berendezések tisztán tartásához és helyre állításához szükséges munka.“ A 2-ik §. szerint pedig: „Az ipari munkának szünetelése legkésőbb vasárnap reggeli 6 órakor kezdődik és megkezdésétől számítandó 24 óráig, de legalább a szüneti napot követő reggeli 6 óráig tart.“ E szakaszok határozatai alul azonban kivételek is vannak, amely esetekben az ipari munkások felváltva dolgoznak és szintén felváltva vasárnapi munkaszünetet is tartanak. Az idézett törvénycikk 6. §-a értelmében : „Aki az 1. 2. 4. és 5. §-okban foglalt határozatokat megszegi, kihágást követ el és szafojthatatlan bókját őrjítőén bájos mosolylyal fogadta az oldalán haladó észbontó szépség. S az a káprázatos mosoly elszéditette, megrészegítette a bohó, tüzes ifjú szivét. Azt hitte, hogy az a tekintet Ígéret,, válasz az ő epedve könyörgő pillantásaira. Látta, hogy a leány szívesen fogadja udvarlását. És boldog volt. A szive repesett, tánczolt, kalapált; az agya égett. Vilma, a szép virágzó Komoróczi Sári tizenöt éves kis húga félösen, bátortalanul haladt mellettük, vagy inkább mögöttük; mintha attól tartana, hogy megzavarja az elég bizalmas társalgást. Tudta, hogy ő csak azért van itt, mert feltűnő lenne, ha ezek ketten itt mellette egészen magukra hagyatva sétálnának a kertben. Hallgatagán bandukolt tehát utánuk és gyönyörködött a .szép virágokban, melyek remek mozaikként voltak elrendezve az egymásután sorakozó virágágyakon. Veleszületett kíváncsisága azonban önKénytelenül is arra ösztökélte, hogy ellessen néhány szót az előtte haladók társalgásából . . . — Látta az előbb azokat a gyönyörű százszorszépeket ? — Nem. Nem volt időm megnézni, mert én ezerszer szépet néztem . . . — Ugyan . . . Pillanatnyi csönd szakította meg a társalgást. Vilma félreforditotta a fejét, mintha egy rózsabokor szemléletébe volna elmerülve; de azért látta, hogy két ragyogó szempár eszeveszett, vad tűzzel kapcsolódik egybe és nem képes elválni, mintha hipnotikus erő tartaná össze . . . És önkénytelenül sajnálta azt az ábrándos, kékszemü fiút, aki most a világ legboldogabb emberének hiszi magát, aki nem cserélt volna most senkivel a teremtett, nagy világon, hanem csak nézett nagy kék szemeivel azokba a halálos-szép fekete szemekbe, ahol menyország és pokol egyesült. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG egy forinttól 300 forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.“ Ezek a törvény rendelkezései. E «rendelkezéseket mindenkinek be kell tartania, azokhoz alkalmazkodnia kell. Alkalom és mód van nyújtva ezáltal a hetedik napon való pihenésre, üdülésre, szórakozásra, illetve arra, hogy e hetedik napot az Isten szolgálatára szenteljük. A kereskedelemben is szabályozva van a vasárnapi munkaszünet. A tisztviselőknél azonban e szabályozás majdnem a kezdet kezdetén van még. Az igazságügyi tisztviselőknél csak a közelmúltban szabályozták a vasárnapi munkát és a vasárnapi munkaszünetet olyformán, hogy vasár és ünnepnapokon a jog- és munka folytonosság fentartása céljából a telekkönyvi és kezelő személyzet felváltva teljesít szolgálatot úgy, hogy egyik vasárnap és egyes ünnepnapon a tisztviselőkar egyik felerésze, a másik vasárnap, illetve a következő ünnepnapon pedig a másik felerésze teljesít hivatalos szolgálatot. E ténykörülménynél önkéntelenül reá kell gondolnunk a többi ministeri tárcákhoz tartozó állami, továbbá a vármegyei, városi, községi stb. tisztviselőkre, mert ami az egyiknek jogos, az a másiKnak méltányos. Itt van előttünk, hogy többet ne említsünk a pénzügyigazgatósági, számvevőségi, államépitészeti, adóhivatali sto. tisztviselői kar, akik nem élvezik még a vasárnapi munkaszünet testet, lelket felüditő áldásait. A kötelesség az első. Á kenyeret adó hivatal vasárnapokon és ünnepnapokon is leköti a tisztviselőket és éppen oly időben és akkor, amidőn az isteni tisztelet, a szentmise, a praedi- catió tartatik. Évek hosszú során keresztül újév napjától az év utolsó napjáig egész éven at nap-nap mellett a hivatali kötelesség teljesítése mintegy oda köti a tisztviselőt az Íróasztalhoz úgy, hogy szinte akaratán kívül megfeledkezik a lelkiekről, folytonosan a testi munkának él és abból táplálkozik. A bezárt ajtóju templom mellett gyakran, magába a templomba azonban, vagy soha, vagy csak husvét, pünkösd, karácsony első napján mehet el. Szive a vallás lránt — az élet mindennapi nehéz küzdelmei közepette — elfásul Hite ingatag lesz. Önhibáján kivül a tisztviselő a társadalom más foglalkozású egyénei előtt, mint vallástalan, mondhatni, mint — Gyönyörű, poétikus tavaszi alkony. Nézze, hogy ragyog a búcsúzó napsugár! — Ne haragudjon meg, előre kérem, de én nekem most homályos a napsugár, ragyogóbb, fényesebb sugarak vakítják el az én gyönge szemeimet . . . A kis Vilma idegesen tépett le egy levelet és összemorzsolva dobta a kavicsos útra. — Mindjárt lemegy a nap . . . — Az is a maga lábacskái elé ereszkedik, hogy jobban megvilágítson egy szivet, amely örök eletet, vagy rögtöni halált vár . . . Meglátja azt a szivet? Ráismer? Sarolta lassan félreforditotta fekete hajsátoros fejét. Úgy lett, mintha nem hallaná a félreérthetetlen vallomást. Vilma látta, hogy nénje szemei büszkén ragyognak, ajkain győzedelmes mosoly játszadozik. Tovább figyelt. A társalgásnak eddig is csak kicsiny részét hallotta; most meg már csak egy-egy elvétett szó jutott a füléhez. Halkan beszéltek. — A mai nap . . . elfeledni soha . . . kérem az Úristent . . . hogy azt adja meg, amire most . . . Miklós hevesen, idegesen, néha el-elcsukló hangon beszélt; piros volt, mint a rózsa, szemei vad, őrült tűzben égtek és végtelen áhítattal, ájtatosan nézett fel olykor-olykor a Sarolta arczára. A lány csak tüzelte: — Régen ismerem . . . derék, jellemes fiú . . . tehetséges is, de nem kell mindjárt áradozni . . . még nagyon fiatal, nagyon sokat kell érnie . . . egyébként . . . — Sári nem mennénk haza? — szólt közbe Vilma anélkül, hogy nénje arczába mert volna nézni. Sarolta Miklós felé fordult; — Nos menjünk? — Akár soha! hitehagyott tűnik fel, annál is inkább, mivel iskolázottságánál fogva ismeretében lévén a vallás tanításainak, szemmel láthatólag nem követi annak rendelkezéseit, nem szenteli a testi és szellemi pihenésre rendelt azt a bizonyos hetedik napokat és ünnepeket az Isten szolgálatára. Lapunk többek között társadalmi lap is lévén, a nagy társadalom egyik alkotó részét képező tisztviselői kar érdekében kérve kérjük az intéző köröket, hassanak oda, hogy a szentesített törvényben gyökerező vasárnapi munkaszünet áldásaiban a magas kincstár és a társadalom, az adózó polgárság jól felfogott érdekei szükségszerű figyelembe vétele mellett, az összes tisztviselők, az államnak eme szellemi munkásai is m nél előbb részesüljenek. M. J. HÍREK. Vármegyénk központi választmánya f. hó 15-én tartott ülésében a választók ez évi ideiglenes névjegyzékének összeállítására nézve a szükséges további intézkedések megtétele czéljából ülést tartott s a névjegyzékeket felülvizsgálva azoknak 2—2 egyenlő példányban való elkészíttetését megrendelte egyúttal tekintettel arra, hogy a nagysomkuti jegyző jelentése szerint Dr. Olschavszky Gyula nagysomkuti lakos ügyvéd leírási hiba következtében a névjegyzékből kimaradt, nevezettet a névjegyzékbe utolsó helyen felvenni és e tekintetben a névjegyzékeket kiegészíteni elrendelte. Vármegyénk egészségügyi bizottsága tegnap délelőtt fél 12 órakor Nemestóthi Szabó Antal elnök vezetése mellett ülést tartott, melynek tárgya volt: véleményadás a fehérgyarmati kőzkórházban megüresedett főorvosi állás tekintetében. A bizottság Dr. Kiss Antal kórházi alorvost hozta javaslatba a főorvosi állásra. Házasság. Schmitt Elek, gróf Károlyiuradalmi intéző f hó 23-án tartja esküvőjét Debreczenben, a Szt. Anna-utczai róm. kath. templomban özv. Hutirai Lukácsy Ferenczné szül. Szigligeti Jolán leányával Bertussal. A nagykárolyi Munkásbiztositó-pénz- tár f. hó 25-ikén d. e. 11 órakor évi közgyűlést tart az ipartestület közgyűlési termében. — No, de most már mégis haza kell mennünk. A nap rég lement. Jöjjön velünk. ... A kapuban elváltak. Miklós reszkető kézzel szorította meg a Sarolta feléje nyújtott kacsóját, hosszasan visz- szanézett, mintha leikébe akarná szívni azt a csodaszép álomképet; azután határozatlan léptekkel, mintha önmagával küzdene, eltámolygott. A lányok lassan, gondolkozva mentek fel a terrasz lépcsőin Az előszobában Vilma félve, mint valami bűnös megállította Saroltát. — Sárikám, mond meg, kérlek szépen, hát . . . hogy is mondjam . . . hozzá mennél te Miklóshoz? Sarolta jóízűen elnevette magát. — Ugyan, gyermek, mit gondolsz, az én igényeimmel, ilyen állású és ilyen bohó gyermek-ifjúhoz . . . ? ! Hát hogy jut eszedbe ilyen gyerekség? — Hiszen tudom én azt . . . De hát akkor mért bolonditod ? Miért csavarod el a fejét ? — Én ... ? Sarolta büszke mozdulattal fordította félre a fejét. Egyet rántott a vállán, sajnálkozva, lekicsinylőén, mintha azt akarná mondani: „Értesz is te ahhoz? Gyermek vagy és ne szólj bele a nagyok dolgába!“ A belső szobában édes anyjuk fogadta őket: — Nos, gyerekek, hogy töltöttétek a délutánt? Vilma ajkbigygyesztve felelte: — Hát csak eltöltöttük, végig unatkoztuk ezt is, mint a többit . . .
