Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1910-01-08 / 2. szám
II. évfolyam. Nagykároly, 1910. január 8. 2. szám északkeleti újság 910 I % ií POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előíizetési árak: Egész évre .................... 8 korona. Félévre ........................................ .. 4 „ Negyedévre ...................................... • 2 „ Tanítóknak egész évre •• 5 „ Felelős szerkesztő : NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Suták István Csáky Gusztáv. — MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. = Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, HÉTSASTOLL-UTCZA 12. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ H.-T. NAGYKÁROLY.) "—; Hirdetések ugyanott felvétetnek. = _____________Nyilttér sora 40 fillér._____________ Ho gy jutottunk idáig. N. Sz. A. Negyedfél évvel ezelőtt a koalicziós győzelem diadalmámorában ki merte volna gondolni azt, hogy 1910. január 1-én Lukács László lesz Magyar- ország miniszterelnök©-- pedig egészen logikusan és minden váratlan esemény közbejövetele nélkül fejlődtek a dolgok idáig. A koaliczió diadala ugyanis, mint már azóta, kitűnt nem volt diadal, illetve csak a szabadelvű párttal szemben volt az, ellenben Bécscsel szemben vereség volt. A paktum csak kötelezettséget tartalmazott a koaliczióval szemben és nem biztosított megfelelő ellenértéket. A legnagyobb hiba azonban nem a paktum megkötése volt, mert hisz a nemzet gyengesége azóta oly nyilvánvalóan kitűnt, hogy a vezéreket okolni nem igen lehet, hanem annak eltitkolása és a nemzet beleringatása azon téves felfogásba, hogy a nemzeti önállóság irányában való haladás következik. Sajnos nem volt bátorsága Kossuth és társainak a nemzet elé állani az üres táskával, vagy attól féltek, hogy az erejében elbizakodott nemzet folytatja az ellenállást és tönkreteszi magát. Bármelyik igaz e két ok közül jóhiszeműségüket elismerhetjük, azonban tévedtek, szörnyen tévedtek. A nemzeti ellenállás vezéreinek kabinetjét még a koaliczió hatvanhetesei is úgy fogták fel, mint bizonyos gazdasági önállóságra és nemzeti engedményekre vezetőt és a szabadelvű párt bukása épen a 67-es táborban felülkerekedett, azon felfogásnak volt a következménye, hogy a kiegyezés fejlesztendő és nem szabad stagnálnia, mint a szabadelvű párt idejében. A negyvennyolczasok pedig kik többnyire értelem nélkül, érzelmeik után szoktak menni, épen a maguk kizárólagos uralmáról ábrándoztak és erre kezdtek törekedni. Egy évig ment is simán minden, míg közös ügyre nem került a sor. Jött azonban 1907. év végé.n a kiegyezés és mint derűit égből a villámcsapás úgy sújtott le az országra a 2%-os quota- emelés ténye, melyet nyomon követett Polónyi által a paktum leleplezése. Maga a quotaemelés nem volt a paktumban, de megadta a kormány és főleg Kossuth — ki önként toldotta meg 4/io%—al — azért, hogy Ausztriától egy kis jóakaratot érdemeljen ki, azon engedmények számára, a miket a paktumban nem biztosítottak, de nyíltan beismerni nem mertek. így született meg a quotaemelés keresztülvitele érdekében azon biztatás, hogy ez az önálló bank ellenértéke. Kossuth és Apponyi szerelték le ezzel pártjukat, de hibás Wekerle és Andrássyis, mert hallgatásuk megerősítette a függetlenségi vezérek szavait. Persze Kossuth és Apponyi nem mondták ezt határozottan, mert csak annyit hangoztattak, hogy a nemzetnek szabad keze van a bank kérdésében, a mivel nem is mondtak valótlanságot, mert ez tényleg meg van most is, ellenben azt nem mondták, hogy az osztrákok vagy a király hozzájárultak az önálló bankhoz, de hát ezt nem is kérdezte a pártból senki, mert ki is kérdezte volna? A korlátolt felfogásuak? Azok ma sem tudják mi a jegybank. A titkos 67-esek? Az ó-szabadelvü pártból átjöttek? Azoknak csak kapóra jött. A stréberek és hatalomvágyók? Azok iparkodtak hallgatni, nehogy lelepleződjön a párt leszerelése és elessenek a húsos fazéktól. Épen ezért a legnagyobb arczátlan- ság, ma a Justh-párt részéről Kossuthot Apponyit vádolni, hogy a quotaemelés- nél becsapták a pártot, mert módjukban állott volna már akkor tisztázni a kérdést, mint tisztázta a balpárt. De nekik nem tetszett a tisztázás és a szegény elvhü balpártiakat ők szorították ki és ők szidták és támadták, a miéit ezek folyton szemeik elé tartották a 48-as párt elveit és megkeserítették nekik a húsos fazék élvezetét. A quotaemeléstől kezdve csak a koaliczió 67-es oldalán volt meg annyira, amennyire az őszinteség. Itt belátták, hogy a kiegyezés gazdasági irányban ügy-e? Ugy-e, már nem sápadt az arcom ? Ugye-, már nem remeg az ajkam ? És azt a belső, lelki harcot — Ugy-e ? — már nem látjátok rajtam ? Nem is sejtitek, mit szenvedtem S hogy minek nézek még elébe, — Szegény szivem, hogy mint vonaglik, Mióta a mesének vége . . . Azóta i i • . . . Azóta járom busán a világot, Elhagyta régen szivemet a hit, Nem remélek már, nem fáj nekem semmi, Csak szeretnék odalenn pihenni; Mert volt nekem is egyszer egy szép álmom, Álmodtam én is langyos éjszakákon, Szerettem egyszer én is valakit . . . Ruzitska Mary. Első szerelem. — Az „Északkeleti Újság“ eredeti tárcája. — Irta: R. A. Ott ül elmerengve. Gesztenyeszin haja gazdag fürtökben csüng hófehér vállán. Gyönyörű szép szemei bágyadtan, kérőén merednek a vele. szemben levő Szüzanya képére. — Lelkének egész melegével csüng a bánatos, a szenvedő anya képén. Hallgatag ajka mintha vigaszt rebegne hozzá, pedig szive majd megszakad. Madonna a Madonnához, illetve Madonna vigasztalja a Madonnát. Úgy hasonlit ez a két kép egymáshoz. Csak az a különbség, hogy egyik él, érzi a fájdalmát, mig a másik érzék- telen festett papírdarab diszes keretben. A szenvedő, a fájdalmas anya diszes keretben. Talán az élő az érző Madonna szépség és bágyadt arczával jobban tükrözi vissza a fájdalom képét, mint ott a falon a szenvedő anya. Halvány arczát egy csepp rózsapir ' sem borítja, mégis oly szép, oly igéző igy is . . . Egyszerre csak megmozdul ajaka, s egy alig hallható sóhaj lebben el róla. Utánna egy könycsepp gördül végig a bánatos arczon. De mi baja lehet ? Hisz házasságának első heteit a mézes heteket éli. Rossz nyelvű emberek azt mondanák, hogy az ura nem jó hozzá, vagy nem szereti talán ? De ki ne tudná szereni e bánatos Madonna arczot? Egyszeri látásra is megszeretné bárki. Madonna arczának oltárt emelne szivében, hogy áldozhasson szerelmének. E nő mégis sokat, nagyon sokat szenved. — Szenvedése határtalan. De hagyjuk magára fájdalmával e sokat szenvedő nőt, vessünk egy rövid pillantást múltjára, s nézzük mi oka lehet a szenvedésre? Jobb módú iparos ember leánya, a kiről szóltam s mint ilyen nőtt fel egy kisebb városban. Ketten voltak csak testvérek. Az egyik, a kisebb tanulással töltötte idejét, mig reá az idősebbre a gazdasszonyi házi teendők hárultak. Tehát Mártha a gazdasszonyi női teendőket, Marina pedig a könyveket tanulmányozta. így lett a két leánykából nagy leány. Hja nem csoda, a lányok hamar megnőnek — az én kis bájos pajtásnőmböl is nagy leány lett. Bátran lehetett a város legszebb leányai közzé sorozni, sőt azok között is a legelső helyet foglalta el. Azonkívül más jó tulajdonságokkal is dicsekedhetett. Ügyes, jó gazdasszony lett belőle. Nem ismerte még a bút, a fájdalmat s legkevésbé a szerelmet. Úgy nőtt fel, mint egy törékeny virágszál. Édes anyja, a jó kertésznő óvta minden széltől, minden vihartól,mígnem bájos, szép rózsabimbó lett a szép kis Márthából. Rózsa .... Édes, mosolygó piros rózsa! Hányszor elgondoltam, vájjon ki fogja letépni e mosolygó illatos rózsát? Vihar tépi-e meg szirmait, vagy a szerelem forró hevében fognak-e azok lehullani? Amidőn igy gondolkoztam, sejtelmes gondok, aggodalmak kezdték marczangolni a szivem, nem volt vágyam letépni a rózsát, s mégis mintha szúró tüskéi önkéntelenül a szivemet szurkálták volna. Boldog gyermek, mosolygó angyal — bár sohase kellett volna a sorsnak, a gonosz mostoha sorsnak úgy keresztül gázolni viruló éltednek rózsás tavaszán. * * * Egy napon nevezetes pont következett be Mártha életének viruló tavaszán. Hiába, a hol
