Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)

1910-11-26 / 49. szám

POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. CZÁM („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.)-------- Hirdetések ugyanott vétetnek tel. = _____________Nyilttér sora 4^_ fillér._________ Fe lelős szerkesztő : NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Suták István Csáky Gusztáv. — MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. = Előfizetési árak Egész évre Félévre . .. Negyedévre Tanítóknak egész évre 8 korona Á nagy kavarodás, A jog kinőtt a régi formalisztikus köntöséből, amikor csak arra szolgáit, hogy elvont elvek zubbonyául szolgáljon nehogy az emberi tevékenység tulmen- jen inkább az elmélkedő ész, mint az eleven élet formálta körön. Ma a jog a gazdasági élet szabályozója. Minden jog­alkotás tehát szocziális kérdés is. Ha uj jog alkotásának a.z alkalma merül fel, azonnal sorakoznak a különböző gazda­sági alapokon nyugvó társadalmi körök, hogy ezt az uj jogot a maguk, gazda­sági létük támogatására sorakoztassák'. A bíróságok hat sköre és a pervitel módja meg éppenséggel szociális gaz­dasági kérdés, mert ezen múlik, hogy valamely gazdasági osztály érvényesítése körében az ő gazdasági érdekét köny- nyebben vagy nehezebben értékesíthesse. Ez az oka annak, hogy az uj per­rendtartási javaslatnak egyik-másik in­tézkedése szinte két táborba sorakoztatta a magyar társadalmat. Tudvalevő dolog, hogy eddig a bejegyzett kereskedő a maga bírósága elé idézhette azt, akit ő könyveiben megterhelt. Ezt az intézke­dést az eredeti javaslat eleinte teljesen mellőzte, később a kereskedő adósokra szorította. Végül az igazságügyi bizott­ság intézkedésére kiterjesztették olyké- pen, hogy nem kereskedőket is perelhet a kereskedő a saját bírósága előtt, ha már magában a keresetbe bizonyltja, hogy az adós az árukat megrendelte és átvette. Ebből lett most a nagy agrár és merkántil kérdés és ez csoportosítja most az ellentétes párti embereket két ellenséges táborba. Mi a harmonikus gazdasági beren­dezkedés szószólói vagyunk. Ebben a kér­désben sem feszélyez tehát bennünket sem pártállás, sem különleges gazdasági érdek. Elfogulatlanság nélkül Ítélhetjük meg tahár a dolgot úgy, amint a józan logika abba bevilágít. Nézzük csak a min­dennapi életet és vonjuk le abból a példát. Ha Péter beállít Pálhoz és kölcsön kéri a kapáját, nem természetes dolog az, hogy ezt a kapát Péter visszavigye Pálnak a lakására? De ha Pál elvitte a kapáját Péterhez, hogy tegye el, amig ő nem lesz otthon, akkor Pál tartozik elmenni a kapájáért. Ami áll az ilyen egyszerű ügyletre, az áll a bonyodalma­sabb hitelügyletekre is. Ha én elmegyek a kereskedőhöz, vagy -iparoshoz, hogy adjon nekem hitelben portékát vagy ké­szítsen nekem valami iparcikket, akkor csak természetes dolog, hogy én viszont odamenjek ő hozzá fizetni. Ha viszont a kereskedő vagy maga vagy ügynöke uiján hozzám hozza a portékát és kí­nálja fel nekem megvételre, elvárhatom tőle azt, hogy jöjjön hozzám a pénzéért is, vagy adjon alkalmat nekem arra, hogy itthon fizethessek. Az is természetes, hogy ahol fizetni tartozom, annak a helynek a bírósága ítélkezzék köztünk, ha e miatt vita tá­mad köztünk. Lelkiismeretien emberek minden osz­tályban vannak, tehát a kereskedő osz­tályban is. Megtörténhetik, hogy olyan ¡árunak az árát követeli, melyet ki nem 1 szolgáltatott vagy nem megfelelően szoí- |gáltatott ki. Iiyen esetben még a legjár­tasabb embereknek is megvan nehezítve la védekezés, ha neki messzi földön levő bíróság előtt kell védekeznie. Tehát ma­gának a visszaélésnek kell elejét venni, nem pedig a tisztességes, becsületes ke­reskedőt kell sújtani. Ennek úgy lehet elejét venni, ha már magában a kereset­ben minden kétséget kizáró módon bi­zonyítva van, hogy az adós az árut a kereskedő telepén vásárolta és va- ! lóban átvette, vagy a távolból ugyan, I de megrendelte és azt neki el is kiild- jték. Nehogy ilyen bizonyítékokat ko­holni lehessen, ki kell mond mi a tör­vényben, hogy az ¡¡'yen valótlan bi­zonyítékok előterjesztése érzékeny bír­ságot von maga után. A tisztességes kereskedőnek nincs mit tartani az ilyen szigorú szabályoktól, a tisztességte­lent pedig elriasztja a lelkiismeretlen pereskedéstől. Az igazságügyi minisz­ter javaslata közel áll ehhez a meg­oldáshoz és csak a bírságolás meg- teheféséi kell a törvénybe befoglalni. A három cigány. — Lenau. — Húrom cigányt leltem egykor Henyélve a fűzfa alatt, Mint fogatom a' homokon Eltikkadva végighaladt. Egyikük a hegedűjét Tartotta ép’ a kezében S tüzes dalra zenditett rá Pirulva az esti fényen. A másik meg pipájából Füstöt fa és néz utána; Vigan, mintha különb élvet A világon nem találna. A harmadik csendben szunnyad . . Cimbalma ott függ az ágon, Húrja felett szellő suhan, Szive felett édes álom. Mindháromnak a ruhája Rongyos, tarka folttal telt meg. S ők dacosan, nem törődve Földi sorsnak fittyet vetnek. Három Ízben mutatták, meg, Hogy, ha bús nekünk az élet Hogy veti meg háromszor azt: Az álom, a füst, az ének. . . S mig e rönké képek után Elhaladok messze szépen, Tekintetem ott feledem Az éjfiirtü czigánynépen. Fordította: Nagy István. Terka. i. Álmosszemü esős délután ismertem meg. Aznap érkeztem meg a városba. Egy egyszerű esernyősnél vettem lakást. A lánya varrónő volt. Egész nap dolgozott a gépen. Evvel a leány­nyal barátnői viszonyban volt és néha segített is neki. Ott találkoztam vele. Terkának hivták. Csöndes, szomorú leány volt. Az ajka szélén néha játszadozott egy-egy gyenge sze­relmes mosoly. Nagy ábrándos kék szeme, ovál arca, ívelt szemöldöke, — eszembe juttatta ön­kénytelenül a középkor romantikus hölgyeit. Szép termetű, halvány szépség. Máskülönben szerény, szürke alak volt. Gondos, házias. Minden nagyratörő álmok nélkül való, Megtetszett. Különösen az az örök méla- bus tekintet. Eleinte szórakozás utáni vágyam űzött, mert mit is csináljon az ember üres óráiban egy idegen városban. Megpróbáltam szórakoztatni. Többek közt felolvastam egy pár költeményem. Szemeit csodálva emelte fel reám. Nekem ez oly jól esett. Tetszett a hiúságomnak. Hosszan ránéz­tem és megkérdeztem: — Magának adjam ezt a kötet verset? Csodálatosan kigyult az arca. — Ne tréfáljon ! Én még nem tudom, mi­vel érdemeltem volna meg. — Most jut eszembe ! Bocsánat . . . ne­kem is csak ez az egy kötet van. Hanem a címlapját ? Az arca elborult s azután kimondhatatlan bájjal nézett reám. — Én azzal is megélégszem. Mosolygott a szivem az örömtői és sze­rettem volna felkapni, mint egy négy éves gyermeket és csókolni hosszan. Ránéztem arra a puha, fehér, dolgos kezére és ellenállhatat­lan vágyat éreztem, hogy megcsókoljam. — Jöjjön a szobámba és majd keresek egy uj példányt. Belépett hozzám és én huncut mosolylyal átadtam egy füzetet. — S most mi lesz a jutalmam ? — Én nem adhatok semmit! — Adja ide azt a szép két kezét, hogy megcsókoljam. A keze után nynltam, de ő egy hirtelen mozdulattal megkapta a kezem és az ajkához emelte . . . megcsókolta. Mindez egy pillanat müve volt. Rám nézett és kifutott. Égett a kezem. A fejem beleszédült és csak azt tudtam mondani: — Maga nagyon buta lány. Különös. Szégyeltem magam előtte. So­káig ültem szótlanul a szobámban. Kezdett jobban érdekelni. Az a nő, aki csodál, azon az utón van, hogy szeressen.

Next

/
Thumbnails
Contents