Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1910-11-26 / 49. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG. 49-ik szám. Minthogy a javaslatban olyan szakasz is van, amely a birós%nak jogot ad, hogy a per folyamán tett nyilván variban valótlan állítást vagy tagadást birsaggal sújtson, csak ezt az intézkedést kell kifejezetten kiterjeszteni az illetékesség megállapitáSára koholt állításokra vágy bizonyítékokra is. Ezzel élét lehetne venni annak az áldatlan harcnak, amely most a törvény- hozást is, a társadalmi köröket is fenyegeti. A társas kocsi. Amióta csak emlékezünk, mindig sok nézeteltérést, panaszt és szemrehányást lehetett hallani a közönség körében a lehetetlen közlekedési állapotok miatt. A mi a bérkocsikat illeti, az igy van mindenütt; most azonban csak a nagykárolyi viszonyokról szólunk. Nagykárolyban ősidők óta nem volt más közlekedési eszköz, mintafiakker Ez aztán lehetett olyan, amilyen akart. Lehetett piszkos, sáros, rongyos; lehetett törött, sőt olyanra is emlékezünk, amelyiknek spárgából meg kötélből volt összetákolva a gyeplő-szerszáma. E mellett a fiakkeres úgy bánhatott a közönséggel, a hogy neki jól esett. Nyeltünk gorombaságot, udvariatlanságot eleget. Már pedig akinek saját fogata nincsen, az bizony még ilyen állapotok dacára is rászorult a fiakkerre és tűrte a kocsisok szeszélyeit. A tetejébe még drága is volt ez a közlekedés s akinek nem tellett, az vagy csatakolha- tott a legnagyobb pocsolyában is gyalog, vagy rendezhetett versenyfutást, versenytárs nélküí, szólóban, ha nagyon sürgős volt a dolga. Ez különben gyakran megeseti azzal is, akinek lett volna ra pénze, mert az sem volt ritka eset, hogy kocsiért tűvé tette az ember a várost és mégis gyalog - kellett elvégezni a dolgát, mert kocsit kapni nem lehetett. így álltunk még a közelmúltban, pár hónappal ezelőtt is. A szegényebbeknek gondolatban sem lehetett felülemelkedni az apostolok lovain, a nfótfó'sábbalc pedig nyeltek nagyokat a pénzükért. Ennek az állapotnak a néhány hóval ezéínft létesült társasko'csi vállalat vefét’t véget, öícsö, néhány fillérbe kerülő közlekedési eszközt állított elő a közönség számára s amellett- údva4 rias kiszolgálásban r&szésifí az irtásokat.' Rendelkezésére áll mindenkinek, igénybe veheti még a legszegényebb ember is. Biztosra vettük, hogy ez a vállalat nagyszerűen fog prosperálni és örültünk neki. Nemcsak magáért a kellemes, jó és olcsó közlekedési módért, ami. lyet nyújtott, hanem azért is, mert reméltük, hogy ezzel végre a bérkocsisok is felébrednek s ezután jót, kényelmeset fognak nyújtani és pedig; udvariasabban, mint eddig, A társas-kocsi vállalat kezdetben tényleg be is vált. Napróf-napra zsufföíva járkáltak a vállalat kocsijai és mindég volt még utas, akinek le kellett maradni, mert már nem jutott hely. De. csak áz első hetekben ment igy. Amig az újság ingerével hatott a mi kisvárosiak közönségünkre. Most már alig akad ember, aki igénybe vegye. Pedig kár. Mert erre a vállalatra nekünk igenis szükségünk van. Részben azért, hogy azoknak, akiknek nincs pénzük fiakkerre, mindig legyen egy rendelkezésünkre álló olcsó kocsi, részben pedig azért, mert ha ez a vállalat a a támogatás hiányában megbukni volna kénytelen, ez oly rossz ajánló levél lenne a nagykárolyi forgalomra vonatkozólag, ami más tekintetben is éreztetné káros hatását. Nemrégiben az a hir terjedt el, hogy egy pesti czég víllamosvasutat akarna létesíteni Nagykárolyban. Tudja Isten, hogy vagyunk az ilyesmivel, de már nem szégyeljük kimondani, örömmel dobbant meg a szivünk. Valahogy más jelleget ad az ilyesmi a városnak és csupa naiv soviniszta ■ szeretetböl, amit érzünk ami kisszü- kebb hazánk iránt, örültünk az eszmének. Pedig jobban meggondolva a dolgot bizony hamar, be kellett: látnunk, hogy ez Nagykárolyban ma még lehetetlen. Fényes bizonyítéka ennek a társaskocsi vállalat, amely mintha csak próba akart volna lenni a viilamosvasuthoz. Messzi jövő zenéjé az még. Addrg még sókat kell fejlődői a varosnak, amig odáig jutunk. Hanem arra, hogy a fársás-kocsi vállalatot megbukni ne hagyjuk, a saját érdekünkben jobban kél le he vigyáznunk. Nagy kényelem és előny ez egy városban, amit mi csak akkor érezhetik még, amikor mar nem lenne. S azért, hogy megmaradjon, a módosabbak is megtehetnék azt, lrogy ezután a bérkocsi mellőzésével • a társaskocsit használják, a város területén. A bérkocsisok igy sem fognak megbukni. Ha meg - egy kettővel kevesebb marad meg, az sem olyan nagy baj, mert még mindig marad. De ha a társas-kocsi megbukik, akkor a társadalmunk egy nagy rétege ismét meg lesz fosztva minden közlekedési eszköztől. Csakhogy itt meg egy társadalmi félszegségbe ütközők a kérdés. Akinek van 60 krajcárja, hogy fiakkerre ülhet, annak már derogál a tarsas-kocsi. Inkább adósságba merülve vígan, fiakkeren megy tönkre és reprezentál, mint hogy megspóroljon valamit1 II. III. magának s amellett pártolja az arra érdemesvállalkozást. Csakhogy ez már sociologiai téma és hosszadalmas, mihelyt az emberek valamely bibijéről van szó s több helyet nem szentelhetünk ennek az ügynek. Hanem a társas-kocsi bukását bizony őszintén sajnálnék és idővel sajnálnák sokan. HÍREK. Advent. Vasárnap beáll az Advent, a Krísztusvárás időszaka. Négy hétig fert' ez az idő karácsony előtt és emléke azon bibliai négyezer évnek, mely alatt az' Ádám bűne által elbukott emberiség a Megváltót várta. Mikor az egész világ pogányságban, lelki vakságban senyvedt. Az emberiség e nagy lelki sötétségének jelképezésére áz adventi 4 hét alatt napfelkelte előtt, hajnalban megyünk tempFelnevettem és azt gondoltam : „Ki fogom próbálni!“ Haza kísértem. Beszélgettünk. Észre vettem, hogy feltűnő módon tudok neki paran- ésolni. Egy találkát csikartam ki tőle másnap délutánra a közeli parkba. Elváláskor belenéztem a szemébe. Valami csodálatos fényt kölcsönöztek szemének érzései. Eltettem ezt a tekintetét örökre. II. Másnap délután hat órakor elmentem. Leültem egy fehér kerti padra és vártam. Vártám közömbösen. Nagy, szent harmonikus alkonyi inter- mezzót játszott a természet köröttem. A dalos madarak kacagó keringője, a patak szilaj, vad riadója, csodás variációkban egybe olvadt . . . Eltudtam volna hallgatni tudja Isten meddig. Egy-két elkésett alak sietett át a parkon. Mindjobban sötétedni kezdett. Vártam ideges fáradtsággal. Vártam türelmetlenül, hogy egyszerű fehérbabos kék ruhácskájában elém álljon. Nem jött. Már félnyolez felé járt az idő. A sétány teljesen kiürült. Idegesen felkeltem és lassan komoran hazamentem. Lefeküdtem. Álom nem jött a szememre. A gondolatom nála járt. Talán szeretem ezt a lányt? Kérdeztem magamtól és felkaczagtain. Kaczagtam erőltetett szinpadi nevetéssel. Az ember mindenkinek hazudhat, csak önmagának nem. III. Harmadnap összeforrt az ajkunk egy hosszú csókban és azontúl minden gondolatom az övé volt. Szerettük egymást. Fölényes modorban parancsoltam neki. Ő mindent megtett. Sokszor a legképtelenebb dolgokat is. Ragaszkodott hozzám, mint egy hü kutya. Én meg szerettem végtelenül. Szerelmünk kettőnk titka volt. Tiszta, bünnélküli titok. Szülei még nem isméitek és igy a találkozás némi nehézségekkel járt. Meghívott egy délutánra. . / Már messziről felém lobogtatta kendőjét. Halvány arcát, elborította a pir és ez csodálatosan megszépítette. Olyan volt, mint egy-kívánatos Phoebei Erősen megszorította a kezem. Boldog esc égéssel vezetett a házba. Megismertetett az anyjával és a jelen volt udvarlóival. Az anyja egy régi konzervatív asszony. Rendkívül barátságos és szüntelen siró hangon sopánkodó farizeus volt. De jó asszony. Az udvariók ... no azokat nem veszem toliamra. Semmitmondó alakok. Így kerültem én a házba és tolvaj mosolygással igy loptam meg a túl aggodalmas édes anya nyugalmát . . . Talán nem is volt szép tőlem ... Eljártam, mikor egyedül volt otthon. Oda ült a térdemre, átkarolta a nyakam. Megcsókolt. Belém csókolta a lelkét. Dús barna haja szétbomlott frizurájával ránk borult és mi az illatos hajsátor alatt örök hűséget fogadtunk egymásnak. — Szeretsz? — Imádlak! — Akarsz-e a feleségem lenni ? — Akarok . . . akarok ... Te — édes! Belenéztünk egymás szemébe és megrészegedett a szivünk. Hangos repüléssel szállt gondolatunk a jövőbe. A kiszínezett szép jövőbe. IV. El kellett mennem a városból. A kötelesség szólított. Elbúcsúztam fájó lélekkel attól a kis feledhetetlen lányszobatól, hol életem legszebb és legtisztább szerelmét éltem. Eljött hozzám. Oda ültünk az ágyam szélére és észre sem vettük, hogy besötétedett. Ültünk némán. A szemünk tele lett könnyel s amint az ajkunk csókba forrt a két könny patak egybeomólva futott végig arcunkon, -y-. Oly nehéz volt a válás. Hintha a szivünk szakadt volna ki. Eljöttek érte. Rámnézett hosszan. Mosolyogni próbált, de a könnyei előtörtek és zokogva futott el. Mintha egy egész világot vitt volna magával, amely nélkül semmi az élet. Ráborultam az ágyamra és sirtam keserűen égő köny- nyeket. V. Még irtam neki sokszor, de egyszer csak tudtomra adta, hogy nem szeret. Női hűség. Kimondhatatlan sokat szenvedtem. Pessi- mista lettem. Minden idealisabb érzés kihalt belőlem . . . Végre nagy sokára meggyógyultam . . . Elfeledtem . . . A sorsom másfél évvel utóbb ugyanabba a városba vitt. Már reá sem gondoltam, midőn váratlanul találkoztam vele. Kissé összement, csak a szeme égett a régi tűzben . . . Köszöntem . . . Megszólított és egy apró szőke emberkét mutatott be, aki teljes erőből szívélyesen razogatta a kezem. — Az uram ! Pár perczig beszélgettünk azután elváltam. Kellemetlenül érintett e találkozás. A régi érzések ujult erővel törtek elő bennem. Másnap levelet kaptam. „Egyetlenem ! Ma délután várlak. Beszélni akarók sok mindenről. Jöjj el a múlt kedvéért. Terka“. És én elmentem. Elmentem, hogy romba- dőljön mindaz ami szent volt és ne menjek többé hozzá soha .... soha . . . Irta: Ifj. Baghy Gyula, színész. Nagykörös, 1910. szept. 15. Fogászati műterem. Nagykároly, Könyök-utcza 11. Készítek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természethű fogpótlásokat aranyban és (vulkánit) ka- utschukban; szájpadlás nélküli fogpótlások úgymint: aranyhidak, koronák, csapíogak a legmüvésziesebb kivitelben, László Jenő fogtechnikus.
