A Polgár, 1914. (6. évfolyam, 9-13. szám)

1914-03-08 / 10. szám

-sA*

VI. évfolyam.

Szatmárnémeti, 1914. március 8.

TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP.

Megjelenik minden vasárnap.

Előfizetési ár: Egész évre. . . 4 korona. Egy lap ára 10 fillér.

Laplulajdonosok, kiadók és a szerkesztésért felelősök:

az Északkeleti Könyvnyomda tulajdonosai.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmárnémeti, Kazinczy-utca 18. szám, (Zárdával szemben). Telefon-szám: 284.

9 déli vasút szanálása.

Télen úgy mint nyáron, folytonosan látjuk menetrend szerint közlekedni a dúsan megrakott, hosszú tehervonatokat, nem különben a személy,- gyors- és express vonatokat, amelyek a bélés külföldnek terményeit, illetve utazó közönséget szállítják tova. Szinte bámulatos az a nagy személyforgalom, amelyet a Déli Vasút nyáron hazánkban a Balaton mellett, majd a tiroli hegyekben, télen pedig a Merán, Bozen-Gri- es, Arco, Riva vidékeire bonyolít le. Látva tehát a szép eredményeket, önkéntelenül merül fel a kérdés, hogy a társaságnak“miért is van deficitje ? E kérdés tárgyalásánál mindenek előtt vissza kell mennünk a múltba, arra az időre, amikor a Déli Vasút vonalait építették. Bár a Dráva, Száva, az Isonzó és az Etsch völgyei általában eléggé alkalmas földterm- letnek is kínálkoztak, mégis azonban, úgy e vidéken, de főleg Tirolnak egyes hegyóriásai között oly hatalmas természeti akadályokkal kellett a vasútépítő technikának megbirkózni, amelyek természetesen jelentékeny pénzáldozatokat vontak maguk után. A Déli Vasút pedig ebbeli kötelességének derekasan és becsületesen megfelelt. Ha akár a bala- tonmenti, akár a krajnai, akár a karinthiai, tiroli vonalait nézzük, mindenütt elragadtatással szemlélhetjük nemcsak a vidéket, de magát a pályatestet is, a Brenner pedig egyszerűen ámulatra ragad. Mily óriási tőkét kellett tehát a múlt század 50-es, 60-as éveiben a társaságnak belefektetni, hogy vonalainak úgy az al, mini belépitményei még jelenleg is teljesen kifogástalan állapotban megmaradjanak. A Déli Vasút azonban nem elégedett meg a | kultúra terén végzett azon tényei- | vei, amelyek vasúti hálózatok ki- i építésében nyilvánultak meg hanem itt, ahol lakás kultúra nem volt, azt is megteremtette. A Déli Vasutak egykori hatalmas szállodái a Semmeringen és Abbáziában példái ennek.

A honi és idegen tőke eleinte meg is találta a maga szerencsés jövedelmezőségét, a Déli Vasút részvényei kapósak is lettek, úgy annyira, hogy piacon alig lehetett azt kapni, ami pedig eladásra került, igen kedvező áron kelt el. Ez különben érthető is volt, mert csak pld. hazánkat nézzük is, a Déli Vasút vonalai, huza9 csöppség.

A nap izzó melege reszketett a szikrázó homokon s mint forró fürdő hullámai ölelt körül bennünket a viliódzó levegő. Vendéglátó gazdám szorgalmasan ontotta a szavakat s én a csöndtől és melegtől bágyadtan hallgattam a duruzsolását. Állhatatos bészéde végre engem is szóra kényszeritett:

— Meleg van — böktem ki nagy bölcsen.

— Gyenge legények maguk városiak, öcsém — a hideg gondolatától is bor- zongnak, a meleg pedig meglustult izmaikat menten megbénítja, — válaszolt.

Válasz helyett mosolyogtam, — elvégre, — gondoltam — eléggé tüzbe hozott ez a tűrhetetlen meleg, mit szónokoljak. Az öreget a hallgatásom fel- lelkesitette. Egész kis védbeszédet vágott ki a vidék mellett. Friss közvetlen, egészséges, erkölcsös, nyugodt, láztalan élet, lelki viharok, kedélyförgetegek nélkül, — ezek voltak a kiszögellő pontjai szóáradatának.

Ebéd után álmos csöndben a jóllakottság, kellemes bódultságával heve- résztem. A nyitott ablakon át beillatozta a szobát a frissen locsolt virágok parfümé. Félálomba bágyadtan. Néha valami surranó nesz levette szemeiről egy percre az álom nehezékét. Egyszerre az a határozott érzésem támadt, hogy kutató szemek bámulnak az arcomba, majd meg fojtott halk nevet- gélés ütötte meg a fülemet. Leküzdve az álom energiátlanságát, hirtelen fölpattantam a chaise longueról. A szoba sarkában félénken meglapulva, mint tetten ért bűnös, pirult arccal állt egy bájos kis fruska. Tiz-tizenkét éves lehetett. Nagy gyerek szemei, melyek most félénk meglepetéssel szegeződtek rám, még nagyobbnak tűntek fel s meleg fényök besugározta fehér arcocskáját, melyet a rajtakapás szégyenérzete gyöngéd árnyalatú pirossággai festett be.

— Nos, kis hölgyem — mi járatban vagyunk? kérdeztem, igyekezve hangomnak kemény zöngét adni a tekintély miatt.

Úgy látszik azonban, hogy a kis selma nem nagyon érezte ki hangomból a szilárdságot, mert neki bátorodva, nagy határozottsággal jelentette ki:

— Oh, eher monsíeur, bocsánat, jo- sephine lapdáját kerestem — s a szemeiben huncut csillogás jelezte, hogy már eszeágában sincs félni.

— Megengedi kis hölgyem, hogy praesentáljam magam: dr. Nánássy János tanár.

Pukedlit csapott, olyan öntudatos graciozitással, hogy egy Watteau-kép tolakodott az-emlékezetembe.

Lolotte Billetier ~ válaszolt, aztán pergő gyorsasággal adta tudtomra,