A Polgár, 1914. (6. évfolyam, 9-13. szám)
1914-03-08 / 10. szám
2, oldal. POLGÁR Szatmárnémeti, 1914. mos időn át, úgyszólván egyedül uralták a dombos Dunántúlnak termékeny vidékeit. Hasonlóképen volt a helyzet Ausztriában is egy jó ideig, vagyis mindaddig, mig az ottani államvasutak is nem terjeszkedtek. Amint azonban a vasútépítési kedv, avagy mondjuk inkább, a pénzbőség is megindult Csakhamar a Lajtán innen is, túl is komoly kunkurrensei támadtak a Déli Vasútnak, amelyhez hozzájárultak még, hogy az utazási vágy megélénkülésével újabb beruházásokról, majd nagymérvű személyzet szaporításról s ennek nyomán igen jelentékeny dologi és személyi kiadásokról kellett a társaságnak gondoskodni. Tehát nemcsak a nagy üzemi beruházások, hanem a személyzetnek azok a nagy kiadásai is jelentékeny terhet róttak a Déli Vasútra, amelyeket e vasút intézősége forgalmi személyzete részére szocia- lisztikus s egyébb más anyagi téren is kénytelen volt vállalni a többi vasúttársasághoz hasonlóan. Mindezek természetesen a jövedelemnek tetemes részét emésztették fel s igy azok a részvényesek, akik részvényeiket a régebbi magas percent arányának megfelelő tőke értékkel fizették meg, most az utóbbi időben már kénytelenek voltak csak félannyi jövedelemmel is megelégedni, szóval beállott az a helyzet, hogy a vállalatba fektetett tőke a maga hasznát nem hozta meg. így állott be azután és nyomult mindinkább előtérbe a Déli vasút szanálási kérdése. Nem térünk ki arra, hogy a szanálásnak főieg az utóbbi évtizedben minő módjával foglalkoztak az illetékes körök. Ennek oly sok variatiója volt, hogy annak érdemleges tárgyalását már terünk sem engedi meg. Csak röviden annyit említünk, hogy az állam volt az, amely különböző formában több Ízben szándékozott jótékonyan beleavatkozni és pedig majd a kamatbiztositással, majd a részvények egy részének átvételével, majd a részleges államosítással, mig végre most a teljes államosítás kérdésével készül az ügyet végleg megoldani. SZ8TMBBHEEYE. * * * Pályázatok. A vármegyei árvaszéki elnöki állás f. hóban tartandó vármegyei közgyűlésen fogják betöl- | teni. Eddig ez állásra pályáznak Szeniczei Gáspár Pál és dr. Gu- lácsy Tibor vármegyei árvaszéki ülnökök. Az igy megüresedő árvaszéki ülnöki állást csak a májusi közgyűlés fogja betölteni. Ezen állásra pályázik dr. Gyene Pál vármegyei árvaszéki jegyző. Hgiyagoshimiő a megyében. Nagypeleske községben — mint hivatalos helyről értesülünk — fellépett járványszerüleg a hólyagos himlő. A vármegyei főorvos intézkedett hogy kényszeroltás történjen. A hatóság különben a legmesszebb menő óvintézkedéseket megtette a járvány elfojtására. 9 ÜÉIIOS. * * * il keresiiedeimi iskola építése. Szatmár város építési szakbizottsága csütörtökön délelőtt foglalkozott a kereskedelmi iskola építkezésének vállalatba adása kérdéseivel. Dr. Pap Zoltán előadó ösmertette az ajánlatoknak a mérnöki hivatal által keresztülvitt átszámításait. A szakbizottság első sorban Herczeg Sándor bpesti építészt ajánlja a közgyűlésnek, mint legolcsóbb ajánlattevőt, aki ajánlatában kötelezte magát arra, hogy minden hogy Liliéből való és most Josephinet és Louist vezeti be a francia nyelv elemeibe. — Sokszor szomorkodom — mondotta — mert nagyon szerettem Lillet és a machére mamant, de el kellett jönnöm, mert mama nagyon szegény. Ez a csöppség oly komolyan beszélt az életről, mintha valóban átérez- te volna a harcos lét halálosan komoly problémáit. Beszéd közben tekintete édes nyíltsággal keresztezte a pillantásom s élénk arcának minden idege szavainak kifejező kísérője volt. Letettem a leereszkedő bizalmasságról, mellyel eddig szóltam hozzá. — Nos, Lolotte és meg van elégedve a sorsával ? Hirtelen ködfátyolos lett a szeme és sóhajtott. — Oh, eher monsieur, igen — szólt s máris lehullott szemeiről a könnyek fátyola s lelkének derűs napsugara tüzölt újra az arcára. — Bár csak pár napig leszek itt — ; de jó barátok leszünk, ugy-e kis Lolette ? Melegen nézett rám s kis keze kezembe simult. Napnyugatkor a házi gazdámmal kimentünk a szőlőbe. Büszkén mutogatta nemesitett szőlőfajtáit. Szakértekezéseket kellett lenyelnem s“ bukolikus himnoszokat hallgathattam újra végig. — Szereti a jó bort ugy-e ? — fordult hozzám. — Nem vetem meg, — szerénykedtem. — No lássa és azt hiszi, nem vettem észre, hogy mégis untatja a beszédem. Milyen éleslátásu az öreg — gondoltam — s elhatároztam, hogy ásításaim sikeresebben próbálom elfojtani. A veradán uzsonnára terítettek. A délutáni hőség langyos melege csökkent s esti szellők borzolták a szőlők eres leveleit. Az égen vérszin sávok jelezték a nap halálát s a távolból vonatfütty hasított bele a lomha levegőbe — Hol vannak a gyerekek ? — kérdezte a háziasszony egy szürkülő hajú, kemény nézésű nő — bizonyára megint elkódorogtak Lolotte-al — tette hozzá. — Lolette tulcsintalan — tóditotta a férj. Indulatos harag férkőzött a szivembe és megértettem a kis Lolotte köny- nyes szemének panaszát és sóhajtását. Az asszony éles hangja riasztott fel pillanatnyi elmélázásomból. Lolotte, Jo- sephine, Luois 1 A szőlőtáblák közül három futó gyerek alakja bontakozik ki. Lolette vezetett. Kibomlott fürtjei a homlokára omlottak, szemei a kihevült vér lázától még élénkebb ragyogásuak lettek. Szu-
