A Polgár, 1914. február (6. évfolyam, 5-8. szám)
1914-02-21 / 8. szám
VI. évfolyam. Szatmárnémeti, 1914. február 21. 8. szám. Laptuiajdonosok, kiadók és a szerkesztésért felelősök: az Északkeleti Könyvnyomda tulajdonosai. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ár: Egész cvre. . . 4 korona. Egy lap ára 10 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmárnémeti, Kaziuczy-idea 18. szám, (Zárdával, szemben). Teleire -szám : 284. IpaFOsaiÉ is o Tavaszi VÉsár. Ma már szerencsére megszűnt annak szüksége, hogy a Tavaszi Vásár érdekében akár iparosaink, akár kereskedőink körében külön agitációt kellene megindítani. Néhány év előtt az intézmény igazi jelentőségét még magyarázgatni kellett s még kételyek voltak bizonyos körökben az iránt, vájjon a Tavaszi Vásár intézményét érdemes e fenntartani; van-e annak a hazai ipar és kereskedelem szempontjából jelentősége, teremt-e munkaalkalmat és élénki- ti-e a kereskedelmi forgalmat; szóval, hogy nemcsak puszta látványosság-e, amelynek költségeit az iparosok és kereskedői osztály kénytelen fedezni, anélkül, hogy abból neki a legkisebb haszna is volna. Ma már túl vagyunk ezen. Ma már nem is lehet és nincs szó arról s ma a viták és véleményeltérések hála Istennek már csak a körül a kérdés körül merülnek fel, hogy a Tavaszi Vásárokat, amelyeknek szükségérői és hasznáról minden közvetlenül érdekelt meg van győződve, minő irányban és minő eszközökkel fejlesszük tovább. Kétségtelenül ez a legnagyobb és legigazibb bizonyítéka annak, hogy a Tavaszi Vásár megfelelt azoknak a várakozásoknak, amelyeket iránta első rendezői tápláltak s hogy egy évtized alatt válóvá váltak azok Tremények, melyek mint megvalósítandó cél lebegtek szemeik előtt. Az elmúlt esztendőben tartott Tavaszi Vásár ebben a tekintetben nagy tanulsággal szolgált, úgy a kiállító iparosoknak, mint a vásárt rendező bizottságnak. Az 1913. év súlyos gazdasági válságok közt telt el, úgy, hogy a vásár sikerében még azok is kételkedtek, akik a legőszintébb hívei az intézménynek. • A magyar iparososztály életrevalóságát és gazdasági érzékét mi sem bizonyította jobban, minthogy a legsúlyosabb válságok napjaiban a vásáron való részvételre iparosaink közül olyan tömeges volt a jelentkezés, mint egyetlen előző esetben sem s hogy lassanként nemcsak gondot okozott a rendező bizottságnak a jelentkezők elhelyezése, hanem ez az utolsó napokban már teljesen lehetetlenné vált s a hely, mely a vásár számára rendelkezésre állt, elégtelen lett. És a vásár végén kiderült, hogy iparosainknak volt igazuk, mikor nemcsak, hogy a Még lobog a gyertya... Még lobog a gyertya s halovány fényénél Sárgult iratcsomöt forgat a kezem; Megkondul az óra,—hirdeti, hogy éjfel... Szemem mégse fáradt,—hisz’ emlékezem. Mennyi gyászos emlék simul ez Íráshoz, Mily sok fájó érzést tép föl telkemen, — Mennyi túlhajszolt perc visszatér és [átkoz . . . ... Örömtelen percek . . . elsírt szereltem .. . Fakult írásomnak minden egyes sorja — Mintha sírból kelt vón’: oly fagyos, [rideg... Egy szenvedő lélek búját, baját hordja, Ki már nem panaszol régen senkinek... Még lobog a gyertya s szemeimből [halkan Az eddig el néni sirt köny is lepereg... I Mily boldog az, ki még fürdhet csókban, [dalban . . . Kit még nem üldöztek hitvány emberek!! sasi Nagy Lajos. Ború után déri. Közli: S. N. L. Mező Károly helybeli kir. törvény- széki hivatalnok fiát: Mező K. Elek székesfehérvári kereskedőt erős próbára tette a tavalyi és tavalyelőtti háborús idő. Ugyanis Mező K. Elek városunk fiának Székesfehérváron egy igen jó forgalmú csemege üzlete volt. — Mikor mint kerekedő páratlan szorgalommal és kellő előzékenységével, üzleti forgalmában teljesen megerősödött — és a szerencse mintha minden utján elkísér e volna: beleszeretett egy fejérmegyei gazdag földbirtokos leányába, aki oda is ígérte a kezét a törekvő embernek: Az eljegyzés előestélyén jött a parancs, hogy huszonnégy óra alatt a katonasághoz vonuljon be. Ez 1912. év őszén történt. A menyasszonyjelölt egyedül maradt az elárvult üzletben, nagy buzgósággal vigyázott mindenre, de a kereskedő szakavatott keze hiányzott és hamar föltorlódtak a bajok. Hetek múltak, elmúltak hónapok is, de Mező Elek nem tudott szabadulni a dalmát hegyek közül. Végre az önfeláldozó leány is elunta a dolgot és másnak a menyasszonya lett. Mikor Mező Eleket pár napi szabadságra ha- zabocsájtották, csak romokat talált itthon. Jött, ment, jajveszékelt, protekciót keresett, de ütött az óra és vissza kellett utazni a csapatához. Dalmáciából levelet irt az ügyvádjé-
