A Polgár, 1914. január (6. évfolyam, 1-4. szám)
1914-01-18 / 3. szám
TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ár: Egész évre. . . 4 korona. Egy lap ára 10 fillér. Laptulajdonosok, kiadók és a szerkesztésért felelősök: az Északkeleti Könyvnyomda tulajdonosai. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Szatmárnémeti, Kazinczy-utca 18. szám, (Zárdával szemben). Telefon-szám: 284. A szatmári református egyház ismét lelkészválasztás előtt áll. Rövid 3 év alatt immár a negyedik lelkészt választja. Három év előtt választotta Kováts István drt., múlt év január 12-én Kiss Bertalan esperest és ennek elhunytéval Bélteky Lajos jelenlegi lelkészünket. E rövid 3 év alatt tehát bőven kijutott a szatmári ref. híveknek a papválasztásból. A mai napon ismét urna elé kell járulniok a ref. választóknak. A Kováts István dr. eltávozásával megüresedett lelkészi állás töltetik be a mai napon. Egy kiváló tudós pap paróchiája kap ma uj gazdát. Egy egyházi és társadalmi téren jelesül működő pap szószékére emel ma a ref. hívek többségének bizalma és szeretete uj prédikátort. Mint általánosan ismeretes, a bepályázott lelkészek közül különösen kettőnek van domináló pártja, két lelkész személye körül csoportosulnak a választók. Boros Jenő volt szatmári s.-lel- kész és Juhász László hamvai lelkész jelöltségét támogatja a két pártra szakadt ref. hívek serege. Előre lálhatólag heves küzdelemre van kilátás annyival is inkább, mert mindkét párt erősen szervezett, gyűlés értekezletet ért mindkét részről, a párt erősítése, szervezése szakavatott, jó kálvinista vezető emberek kezében van, olyan emberek vezetik a papválasztási mozgalmat, akik jó vallásos emberek és igy bármelyik jelölt választatik meg, csak nyereség lesz az egyházra. Ismerjük Boros Jenőt, itt élt, tanított közöttünk. Derék, jeles képzettségű papi ember. Méltán jelölték ismét a ref. hívek a szatmári lelkészi állásra. Ha megválasztják hálás lesz érte. Juhász László hamvai lelkész ur is kiváló tehetség, jeles pap. Megválasztása esetén disze lesz a szatmári egyháznak. Most már itt a tizenkettedik óra. A mai nap a mérkőzések ideje. Mérjék ősszé a pártok erőiket. Válasszák meg a szatmári uj papot. Mindegy akárki lesz a jelöltek közül. Isten dicsőségére és a hívek lelki épülésére fog munkálkodni a megválasztott. Aztán némuljon el a kisebbségben marad párt panasz-szava, így kívánja ezt közös nevelő anyánk az egyháznak érdeke. * A lelkészválasztás ma vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik a ref. főgimnázium emeleti tanácstermében. Szatmárnémeti, 1914. január 18. j Cslky Gergelyről. IRTA: MIKSZÁTH KÁLMÁN. (Ezt a gyönyörű visszaemlékezést Mikszáth a magyar színpad egyik igen hírneves iró-munkásáról, Csiky Gergelyről 1891-ben irta, Csiky -halála alkalmából. Most ez a nekrológ újra meg fog jelenni az iró hátrahagyott iratainak „Az én halottaim“ cimü kötetében, melyet Rubinyi Mózes dr. rendezett sajtó alá. Nagy örömünkre szolgál, hogy a kiadó Révei Testvérek szives engedelmével már most gyönyörűséget okozhatunk vele olvasóinknak.) A mi fánk is vedlik, sárgul. Az a fa t. i., amelyiken én is valami levélféle vagyok valahol alul; a mi generációnknak a fája. Hol-hol lehull egyik levele ; harmadéve a szegény Visi Imre ment el: a jók legjava. Korán halt meg, de ő maga határozhatta volna el, talán a saját kedvéből is meghűlt volna, hogy tovább álmodhassa a Tisza- korszak uralmát odalent... Aztárj meghalt a kis Reviczky is. Jó pajtásom volt. Itt ült a mellettem levő asztalnál. A legszebb levelek egyike volt ezen a mi fánkon, s lehullt. A halál egyik lehellete lefújta. Most pedig egy egész galy törött le: Csiky Gergely. Épen az a galy, amelyen a legjobb gyümölcs termett. Mi rajtunk hát a sor. Kezdenek már a fiuk megindulni... Szomorú dolog, de meg kell lenni. Isten akarata bizonyára. Akik elmentek, azok elmentek; nem tudnak róla semmit; de minekünk fáj, akik itt maradtunk, hogy már ők nincsenek többé. Veri még a pöröly a sárga aranyat a körmöci pénzverdében, de mi felsóhajtunk: „ugyan kinek ve| ri ?“ Szállong még az ajkamon röpke I éle, eleven szófordulat; de már nem tesszük utána : „Ejnye, de érdemes volna elmondani Csikynek.“ Tűz még majd dijakat az Akadémia, de már nem jegyezzük meg soha többé : „Vájjon mit fundál ki megint Csiky?“ Nem fundál már ő ki semmit. Mereven, hidegen fekszik, kihűlt elmével, kihűlt szívvel. Még felhangzik egyszer a taps, mikor az Atyafiakat előadják, a megmaradt uj darabját, amire most készülnek a színháznál. Micsoda taps lesz az! Kinek fog az szólni ? Még tán belekiált a karzatról egy pár együgyü néző: — Lássuk a szerzőt... a szerzőt ! Hívni fogják 1 — A rendező ki jő. Vájjon mit fog felelni ?
