Északkelet, 1912. május (4. évfolyam, 98–121. szám)
1912-05-05 / 100. szám
iV, év?. 100. sz. Szatmárnémeti, 1912. május 5. Szombat. Ingyen Ingyen. FÜGGETLEN POLITIKAI /Kézbesítési díj (házhoz) negyedévre 1 K. I Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vidékre bélyeg- és kezelési költség V-t-ed I Északkeleti Könyvnyomda Szatmárnémeti évre 2 korona 50 fillér. | Kazinczy-u. 18. Telefon-szám: 284. Horhadó alapok. A magyar állam története a legutóbbi száz esztendőben a válságok egész során ment végig. E válságok nem egyszer fenyegették pusztulással a nemzetet, de fajunk ereje mindág leküzdötte a nehézségeket és új erővel fogott munkához a megújhodőtt viszonyok között. Sőt siettették a fejlődést. A harmincas és negyvenes évek atkotmányos küzdelmei nem hatották volna át olyan hamar a nemzetet, ha az osztrák uralom és a velükisz 'ü- ■ vetkezett arisztokrácia nem kényszeritette volna a magyar nemzetet, hegy a küzdé- )lemhez a fegyvereket a demokrácia fegyvertárából vegye. És a demokrácia felszabadító munkája ^Ital {megerősödött nemzet ellen tudott áilani válságos napokban. Még az anyagi veszteségek után is megmarad1 erkölcs diaidala. Magyarország politikai életében tizenöt esztendő'bta nincs haladás. Csak pártok tu- sája. egyének küzdelme és folytonos, lesújtó eredménytelenség. Mert ha az államok bukását mindig és mindenütt a túlhajtott honzervativizmus és reakció idézte elő, mi se lehetünk kivétel e szabály alól. Tulajdonlapén nem is úgy áll a dolog, hogy a reakció buktatta meg az /államot, hanem reakció volt azért, mert a nemzet nem volt képes a haladásra, új eszmék termelésére, fejlődésére. Ahol tehát a túlzott konzervatívizmus jelei mutatkoznak, ott mindig gyenge nemzet van mögötte. Olyan az, mint a kihasznált talaj, mely nem tud1 teremni többé. Ki-' fogyott belőle az élet ereje, azért nem adhat uj életet. Ez pedig nem puszta hasonlat, hanem a társadalmi osztályokra vonatkozva törté-’ neti igazság. A történelem folyamán egész1 sorát látjuk a társadalmi osztályoknak, melyek friss erővel tűntek fel életünk tavaszán1 átélték magukat, megjött rájuk a gyümölcshozó ősz. aztán elhervadtak. Amint Ma- ffách mondja: Minden mi él és áldást hintve1 hat, idővel meghal, szelleme kihal s a leste túléli ronda dög gyanánt, mely gyilkoló mi- azmákat lehel az uj világban, mely, körülötte fejük. Ez mutatja a haladás útját. Ahol a vezető társadalmi rend nem képes már a | Mindennemű dijak a kiadóhivatalba küldendők Nyilttér sora 20 fillér. Hirdetések a legjutányosabb árért közöltetnek. fejlődésre, ahol az állam életében pangás áll be, ott ki kell terjeszteni a jogot oly| néprétegekre, melyek eddig nem vehttk részt az állam életében. Ezeknek az uj erőknek; a felevonásával megújult mindig és mindenütt az állam élete. A munkabírás, a termelő képesség frisseségében uj célokat tűzött ki és megint tudott dblgozni a jövőért. 'Szerencsétlen házasságunk Ausztriával állandóan aktuálissá tesz egy törekvést. A függetlenségi eszmék minél szélesebb körben való terjesztése ez. Bár a magyar nemzet évezredes alkotmányában, dicső szabadságharcok emlékében és minden igaz magyar ember lelkében mélyen gyökerezik az egyéni és nemzeti függetlenség érzete egyaránt, nem végzünk felesleges munkát, amikor annak tűzet élesztgetni, magasra lobogtatni óhajtjuk. Nemzetiünk — úgy látszik —kimerülve, belefáradva az örökös résenállásban, mely- iyel a lépten-nyomon érő orvtámadásokkal szemben ezeréves alkotmányának várát minden oldalról védeni kénytelen, egy letargikus A peregrinus. Irta: Karácsony Vencel. A poros országúton lassan jön egy töpörödött alak. Ruhája rongyos. Cipőjéből félig kint a Lába. Fejét mellére horgásztjaí Csak néha-néha emeli fel. Ifyenkor nyugtalanul hordja körül tekintet a tájon. Hátra? néz. Megáll s úgy bámulja a már elhagyót 'hegyet. Aztán újra megindul és megy, megy céltalan. Egyik faluból ki á másikba bei egyik határról a másikra, és miért? ő maga sem fudja talán. Egy, ösztön késztet irá, egy vágy, amely erősebb az akaratnál. És ő rabja az ösztönnek, melyet nem képes leküzdeni, vagy talán nem is akar. És rója az országutat sárban, hóban, porban pihenésijeikül. Legfeljebb éjszakára keres magának7 ’ßSü-^gy bokrot, máskor jószívű embereknél Égy félszert, kik ellátják néha pár ruhadarabbal, egy harapás kenyérrel, egy falat szalonnával a toprongyos szegény peregrinust. Hazája otthona nincs. És a nagyvilág mégis az övé. De otthona hiúba is volna. Nem tudna benne meglenni. Nyugtalan vére s az az Ismeretlen ösztön hajtja, űzi. Hogy hova, merre? Az mindegy. Csak menjen. Tizennégy hosszú év óta folyvást. A környékbeli falvakban már jól ismerik Gyakran megfordul bennük. Ha csak egy rövid félórára is. Mig átmegy a falun. Csak! véletlenül éjszakára érkezik oda, marad ott reggelig. Az is tál óban, vagy a félereszben húzza meg magát. De ez is télben, rossz időben történik meg, máskor nem. Olyankor sorban keresik fel, hogy hallja nak tőle valamit. Tudják, hogy sokféle be- ,járja a világot sokat hall, sokat lát. Ezért mennek hozzá hallgatni egy kis «ujság»-ot. Ha estenden megjelenik a faluban, mint fútótűz terjed' el: Jön a peregrinus, itt a peregrííinus! A gyermeksereg vidám zajongással fogja körül és kíséri. Olykor gúnyszavak is röpülnek feléje. De ő megy csendesen! ehorgasztott fővel, szótlanul. Még Ügyet sem vet reá. Nem látszik törődni a körülötte történő dolgokkal. Egy udvarra aztán befordul. A > kapuban elmarad tőle a gyermeksereg. Hazaszéledéz. Viszi ,a hírt; itt a peregrinus, Kádár Jánosnál marad éj-- szakára. Az öregek ümgetnek rá egyet, aztárp (bem beszélnek többet róla. Nekik már nem újság. Régen ismerik, Megszokták. .Hanem azért a sok fiatal közt néhány öreg is a-j kad hallgatóul a peregrinus egyszerű szállásán az istálóban. Mert a házba semmi* kincsért 'be nem menne, bár erősen kap ári-j tálják mindannyiszor, ahányszor eljön. — Világért sem — szokta mondogatni — jobb nekem itt kinn, nyugodtabban alszom. Pedig ott se sokat alszik. Gondolataival van elfoglalva. Mint mondja, szobában azért nem szeret aludni, mert olyankor mindig, észébe jut, hogy; nek i is volt ilyen szóba ja, ilyen mennyezetes ágya és más egyebe is. Egy estén, mint gyermek én is elmentem FAGYLALT, JEGESKÁVÉ, MIGNONOK, DESSERTEK (á Iá Kugler), FINOM SÜTEMÉNYEK, OZSONNÁK SÁRKÖZI JÓZSEF «SHäl Szofmáp, Raziney-u. ZL
