Északkelet, 1911. március (3. évfolyam, 29–54. szám)
1911-03-11 / 38. szám
III. évfolyam. 38-ik szám. Szatmárnémeti, 1911. március 11. Szombat. 15L13 FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. SZATMÁRVÁRMEGYE ÉS SZATMÁR VÁROS FÜGGETLENSÉGI PÁRTJAINAK HIVATALOS LAPJA. ys.Előfizetési árak: Helyben: Egész évre 12 K, fél évre 6 K, negyed évre 3 K Vidéken: „ „ 16 „ „ „ 8 „ „ „ 4 „ Egy szám ára 4 fillér. Mindennemű dijak e lap kiadóhivatalába küldendők. Felelős szerkesztő : Dr. V E R É C Z Y ERNŐ. Főmunkatársak: Dr. BARTHA JÓZSEF. Dr. BIKY ANDOR. Laptulajdonos és kiadó: az ÉSZAKKELETI KÖNYVNYOMDA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár-Németi, Kazinczy-u. 18. (Zárdával szemben). Telefon-sz.: 284. Nyilttér sora 20 fillér. Hirdetések a legjutányosabb árért közöltéinek. 3 császár katonái. Az ujoncjavaslatok letárgyalása pár napi unalmaskodás után befejeződik. Ma már harmadszori olvasásban szavazza meg a tisztelt Ház a tízévenként megszokott véráldozatot. Azután három napig pihenik a haza atyjai súlyos fáradalmaikat és a magyar anyák fürdőbe küldik a fiaikat: nemsokára itt lesz a sorozás. A világbéke apostolai közben ker- getődzést játszanak egyik világvégétől a másikig. Itt is megfordul egy-egy ilyen próféta, sőt akad a magyar parlamentnek is olyan tagja, aki elvi ellensége mer lenni az ilyetén fegyverkezésnek. Az egész világ tele van háboruellenes eszmékkel, tudósok, társadalombölcsek — időmilliomosok — szóval olyan emberek, akik ráérnek a gondolkozásra nyakig úsztatnak bennünket a modern haladás eszméiben : mi mégis ujonclétszámot szavazunk és ha — bár szinte lehetetlen, hogy megtörténjék — a honatyjai kipihenik fáradalmaikat, pedáns egymásutánban megszavazódnak még más egyéb véráldozatok is. Ha nem volna ez a sokat emlegetett bátorságu magyar nemzet olyan ostobám pipogya, hunt amilyen-; valóban sajnálkozni lehetne a sorsán. Mérhetetlen vagyont, temérdek véráldozatot ölünk bele az osztrák császár nagyhatalmi hóbortjába. Odaadjuk az utolsó ingünket is a Habsburg családnak, amely nagyon is szószerint vette azt, hogy a pozsonyi országgyűlésen nehány magyar gavallér életünket és vérünket kínálta fel nekik. És mindezt miért ? Mert gyávák vagyunk és ostobák. Már az iskolában azt taníttatjuk a gyermekeinknek, hogy a legelső nemzetség a világon a magyar. Magunk is ebben a balgaságban nőttünk fel. El vagyunk vakulva a magunk nagy dicsőségétől, és úgy tör- lészkedünk a hatalom trónjához, mi- kéntha nem a mi váílainkon nyugodnék ennek az egész nagyhatalomnak — bemohosodott épülete. így látva a dolgot, nem szánalmas, hanem utálatos és undorító a A pusztábakiáltó. Irta: Vidovich Ernő. 1. Késő éjjelre járt az idő. A holdvilág némán sütött le a tájra, amelynek közepén szőlőtőkéktől körülvéve, hárman állottak egy tisztáson. Az egyik távolabb állott, némán nézett a másik kettőre, akik egészen közel, egymáshoz simulva gúnyosan néztek reá. — Legyen, — mondotta az egyedül álló. — Maguk hatalmasabbak, de engem mégsem fognak meggyőzni; soha el nem hiszem, hogy a házasság — bármennyire telve van is szerelemmel — boldog lehessen. Azt nem akarom tagadni, bármennyire elfogultnak látszom is nevem iránt, hogy ennek a boldog találmánynak okát a nőben keresem. Gúnyos kacaj volt az egyetlen válasz. — Meg voltam győződve, — folytatta egy kicsit keserű hangon a férfi, — hogy szavam a pusztába kiáltó szava lesz. Adja az ég, hogy ne úgy legyen, amint én hiszem, pedig úgy fog lenni. A leány egy kicsit előbbre lépett. A hold az arcára sütött, gesztenyebarna fürtjei csak úgy ragyogtak a holdvilágban. — Feleljen nekem igazán, — mondotta határozottan — ha maga rátalálna „szive királynéjára, akiről tudná, hogy szereti magát, nem szakitana-e rögeszméjével, nem venné-e feleségül azt a nőt? Szaplonczay Miklósnak már ajkán volt a tagadó válasz, akkor egyszerre a lányra nézett, valami csodálatos sejtés szállotta meg s nagyon csendesen felelt: — Feleségül venném. A másik férfi, aki eddig egy szót sem szólt, gyorsan mondotta a lánynak : — Igenis büszke vagyok. — S ez után a nagy győzelem után talán mehetünk aludni. II. Szaplonczay Miklós megöregedett. Hogyne, hiszen már elmúlt harminc esztendős s az ügyvédi irodája is ment már nagyon szépen. S talán véget is értek már az ifjúkor ábrándjai. Ugyan micsoda érzés melegítette volna Szaplonczayt, hiszen Berta — az egyetlen leány, akit szeretett — már évek óta felesége volt a másiknak. Őt talán el is feledte, hiszen miért is emlékezne reá? Ott ült egyedül az Íróasztala mellett, körülötte mindenütt egyetlen kísérője, jóbarátja: a munka. S egyszerre ott volt előtte az az asz- szony. Bánatosan, keservesen mondta el a maga történetét s Szaplonczay felelt rá: — Bocsásson meg nagyságos asszonyom, de nálunk ügyvédeknél az a szokás, hogy még egyszer összegezzük a hallottakat. Meghallgattam a maga bús történetét, amelyet annyira tragikusnak szeretne feltüntetni, most kötelességem még egyszer elmondani, de többé nem a megsértett, a fájó szivü nő szempontjából, hanem, amint egy Szatmármegye legnagyobb és legfényesebb áruháza berendezve márc. havában külföldi mintára megnyílik 1911 Kaziuczy-n. 4. „Divat udvar"
