Északkelet, 1911. március (3. évfolyam, 29–54. szám)

1911-03-14 / 40. szám

Hl. évfolyam. 40-ik szám. Szatmárnémeti, 1911. március 14. Kedd. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. SZATMÁRVÁRMEGYE ÉS SZATMÁR VÁROS FÜGGETLENSÉGI PÁRTJAINAK HIVATALOS LAPJA. Előfizetési árak: Helyben: Egész évre 12 K, fél évre 6 K, negyed évre 3 K Vidéken: „ „ 16 „ „ „ 8 „ „ „ 4 „ Egy szám ára 4 fillér. Mindennemű dijak e lap kiadóhivatalába küldendők. Horvát tesvéreink. (drb.) Annak a közmondásos igazságnak, hogy „evés közben jön meg az étvágy", igazán megható pél­dáját szolgáltatják horvát testvéreink. Az is igaz, hogy félszázad óta mindig csak etetjük magunkat velük, nem csoda tehát, ha Dráván túli felebará­taink kelleténél jobban belejöttek ebbe a műveletbe. Nincsen egyetlen irányú politi­kánknak. melyben ne szolgáltatnék a tehetetlenség, élhetetlenség múzeumba való példáját. Nem lehet eldönteni, Ausztriához való viszonyunk, ktíl- avagy nemzetiségi politikánk érdemli-e meg e tekintetben a babért. Csak az Felelős szerkesztő: Dr. VERÉCZY ERNŐ. Főmunkatársak: Dr. BARTHA JÓZSEF. Dr. BIKY ANDOR. Laptulaidonos és kiadó: az ÉSZAKKELETI KÖNYVNYOMDA. bizonyos, hogy minden kocavadászt megszégyenítő biztossággal lőjjük a bakkokat évtizedek (sőt évszázadok) óta itt is, ott is. A miniszterelnök legutóbbi nagy nyilatkozata azokkal kapcsolatban, amik a saborban történnek, ismét a hor- vát-kérdésre tereTi figyelmünket és arra a bakkra, melyet a Dráva-Száva kö­zötti vadászterületen — úgy látszik — még mindig nem lőttünk le végleg. Jellasich aljas árulását, a horvát bandák gaz támadj ~ait azzal viszo­noztuk 1868-ban, hogy a megjavulás hihetetlenül ostoba reményében, fe­ledve a még szintén vérző sebek fáj­dalmát, keblünkre öleltük nyolc szá­zados múlttal hozzánk fűzött „testvé­Szerkesztöség és kiadóhivatal: Szatmár-Németi, Kazinczy-u. 18. (Zárdával szemben). Telefon-sz.: 284. Nyilttér sora 20 fillér. I Hirdetések a legjutányosabb árért közöltéinek. reinket“; fehér lapot nyújtottunk elé­jük, hogy ők írják arra újonnan sza­bályozandó viszonyunk feltételeit. Az 1868. évi XXX. t.-c.-ben pedig álla­miságunk egyenes veszélyeztetésével olyan jogokat és kedvezményeket, olyan különállást biztosítottunk szá­mukra, aminőkkel Ausztria miatt tény­leg talán magunk se bízunk és ame­lyek joggal ösztökélhetik horvátékat arra, hogy egy külön, önálló horvát- királyság allűrjeivel szédelegjenek a Dráva-Száva közének egykor szinma- gyar területén. — Van külön ország — (nem is tartomány —) gyűlésük; közoktatás-, igazság- és belügyeikben teljes autonómiájuk; ezen ügyeikre jó­val több költségük, mint amennyi ne­Az idealizmus reálizmusa. Irta: Vidovich Ernő. 1. Ragyogó, fényes bálterem. Sok-sok gontalanul keringő pár táncol el a néző előtt, a cigány valami andalító keringőt játszik. Egy ősz anya gyönyörködve nézi a tovatűnő párokat. Suhogó selyem ruháján csakúgy csillog-villog az ékszer. Ritka szép táncoló pár lejt előtte. A legtöbb férfi őket nézi, nehány irigy leányszem sokáig követi, de ők csak táncolnak édes gondatlansággal. A leány barna: vakitó fehérségű nyaka jobban világit, mint a fényes csillárok; a fiú fdélceg arca csupa büszkeség, csupa fény. Testvérek. A legjobb táncosok s puszta gyönyörűségből táncolnak együtt. Az a tisz­teletgerjesztő matróna az anyjuk. Otthon pedig a szegényes lakásban, a füstös petróleumlámpa fényénél, Íróasztala felé hajlik a férj, az apa s elhomályosuló szemekkel, ideges mozdulatokkal iparkodik megkeresni a — mindennapi kenyeret. II. Valahol lent Boszniában egy bolond mohamedánus, vérengző hiéna, megforgatta kését egy daliás főhadnagy szivében. Nótás, vidám fiú volt. Lelke a tiszti­karnak, aki mulatott gondatlanul, de első volt, ha a kötelesség hívta. Megkapó látvány volt, mikor kiterítették. A fekete, napbarnitotta arcot nem torzította el a halál. Úgy feküdt, mintha a legelső öntudatlanul felugorna, hogy ott legyen, ahová az ezredét vezénylik Tiszttársai körülvették a hevenyészett ravatalt. Mély megindulás látszott mindenkin a kis kadét alig tudott elfojtani egy lépten- nyomon feltörő könnycseppet. Hirtelen nyilt az ajtó. Csábitó szépségű leány rohant be, a bosnyák leánya, akit a leti faj ittas bosszúvágyával megölte a fő­hadnagyot. Nem szólt semmit, észre sem vette a többieket. Némán a ravatal mellé rogyott, homlokával súrolta a hideg, kemény kövezetei mélységes fájdalmában ajkával harapdálta a ravatal lábát s a szomjas föld mohón itta be könnycseppjeit. Ez a szem sem maradt szárazon. Még a kőszívű ezredes fehér szakáién is végig folydogált egy könycsepp. Megkapó látvány volt. A ravatal mellett az összetört szivü leány volt, a ravatal mellett az összetört szivü leány, aki szerelmével megölte minden boldogságát. Körüllötíe a sok marcona katona, akik rég elfeledtek sirni s most ez a jelenet megtanította valamennyit. Szegény főhadnagyot ez a jelenet ki­engesztelheti kora haláláért. Valahol, kis akáclombos falujábán egy leány édes gyönyörűséggel tekint minden pillanatban véköny karikagyűrűjére, amelyet a főhadnagy adott neki, Ígérve örök hűsé­get, örök szerelmet. főhadnagy elcsábitott s akiért az apja a ke­íCávét legjobbat és legolcsóbban beszei ezhetünk : Benkő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczy-u. 16. sz. „Mórfka keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4‘40 korona, ::: villany erővel pörkölve. :: •

Next

/
Thumbnails
Contents